"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Itt volt a bojleres ember, s kivételesen nem nevetett minket képen, amikor elmondtuk az óhajunk/sóhajunk. Mindent alaposan lefényképezett, hümmögött azért néhány rejtélyes cső és néhány cső hiányának láttán, sorolta a pluszokat, amiket kaphatunk, ha most kérjük a cserét, s adott két árajánlatot: egyiket a Magyarországon szokásos, ún. átfolyós vízmelegítő kazánra/bojlerre, ami igény szerint ad melegvizet (ez lenne nekünk a legjobb), s kondenzálós bojlerre, ami olyan, mint a mostani, csak modernebb, hatékonyabb. Remek lenne, ha megszabadulhatnánk a hatalmas víztartálytól az ún. hot press-ben, oda kerülhetnének polcok, lehetne tárolóhelyiség vagy valami hasonló.  Sajnos, egyelőre itt meg is akadt a dolog, ugyanis a férfi mondta, ha ki akarjuk cseréltetni a bojlert, aminek a biztonsági szelepe éppen a tányérantennára néz (s oda is fújja az égésterméket, nagy rozsdafoltot varázsolva a tányérra), akkor a tányérnak onnan odébb kell kerülnie. "Hát ezt meg hogyan szerelték fel ide?" -...

A régi iratok szelektálása persze, amolyan ráérősen folyt, s még mindig van két-három irattartó az asztalon, amit át kell nézni. Ma reggel szakadó eső fogadott, amikor felkeltem, járni egyet, így inkább magam elé húztam az egyiket, s azt kezdtem átnézni, amit öcsémék őriztek meg, a ház kipakolása után. Olyan kincsek kerültek elő, mint az utolsó évek adóbevallásai, szerződések, a munkákra, amit az egyetemi adminkodás mellett végezhettem: rajzolás, cikkgépelés, tolmácsolás (te jó ég, a vietnámi vendéghallgatóval való kínszenvedés, akinek legfőbb gondja az volt, hogy rengeteg holmit eladjon a lelkes adminoknak!), a magánnyugdíjpénztárral való szerződésem, befizetéseim... az is eltűnt már a semmiben, gondolom. A régi panaszos levelem, amit egy ügyintéző minősíthetetlen viselkedése miatt írtam, amikor a TB-t akartam elintézni ideköltözésem előtt. Minősíthetetlen? Nagyon is minősíthető, egy bunkó volt, aki cigifüstbe burkolt irodában fogadott, s mondhatni, leb****ott mint a pengős malacot, ...

Tegnap tettem egy nagyobb autós kört, ilyen-olyan vásárlási céllal. El kellett mennem a városka szélén lévő bolttelepre, ahol most megváltoztatták a behajtás-kihajtás rendjét. Ugyanis szinte állandósult a sor a barkács/kertészeti áruház előtt, így egyirányúsították a forgalmat. Korlátok terelik a várakozókat, itt-ott táblák kérik a türelmüket. Kézfertőtlenítő mindenhol. A parkoló feltűnően tele volt, s vagy negyven ember sorakozott előtte, míg a többi boltnál bőven volt hely. A bútorbolt csak egyéni időpontegyeztetéssel egyenként fogad érdeklődőket, online lehet vásárolni, s ki is szállítják a bútort, ha kell. Amikor rájöttünk, hogy a kanapé rugója megadta magát, egyik ötletünk az volt, hogy innen veszünk újat, mert ők el is viszik a régit. Az állateledel boltnál szintén korlát, balról be, jobbról ki lehet menni, itt is kézfertőtlenítő, s az ajtót az egyik alkalmazott húzta széjjel, nem nyílik magától, ő inti be a várakozókat. Ugyan erősen javasolják a boltokban a maszkok viselésé...

Hahahaha, nevettem tegnap magamon, mert három napja elfelejtettem fordítani a naptáron... A konyhai falinaptár az, ami jobban számít, a rendelésekkel - a szobait, ami öröknaptár és sok éve szolgál, még csipás szemmel szoktam átfordítani a következő napra... De ez elmaradt pár napig. Ez is. Egybefolynak a napok.  A macskák mostanság nagyon aktívak, szinte naponta takarítom a vadászat nyomait: a környék egérpopulációja igen sűrűn gyászol. V. szólt tegnap, hogy "keresnek", s valóban, először az ablak, majd az ajtó előtt feltűnő Pocak délben jött be, igen nyugtalanul. Evett, de többször szinte a falat közepén fordult el a táljától, hogy menjen egy kört körülöttem, fejvakarást követelve, kurrogva, azon a kedves kis hangján. Gyanús volt ez a nyüzsi, a remegő oldala, s valóban, egy, az ablak előtt heverő tetem okozta izgalmát, mert még nem ülepedett le benne az adrenalinroham, amikor beengedtem enni. Mire felöltöztem, és mentem ki utána a kis takarítókészletemmel, az egértetemn...

Tegnap nem túl okosan a déli órákat választottam, hogy elmenjek a nagybaniba. Forgalom alig... A kedvenc kertészetem előtt jókora tábla: a boltjuk zárva, de szállítanak. Még a Johnny Fox's is átállt szállításra, lehet rendelni a híres fogásaikból. Hazafelé jövet V. joghurtját nem szereztem be, mert a bolt előtt hosszan sorakoztak az emberek. Elég volt a nagybani izgalma: majdnem mindent kaptam, de amikor az üres, időnként elég kezelhetetlen, magas kézikocsit toltam volna vissza a gyűjtőhelyére, nekem tolatott egy nő. Előttem húzott el a mamavagonjával, majd pár lépéssel odébb megállt, még oda is néztem, hogy nna, pont mellém áll be, mire elkezdett tolatni felém. Megjegyzem, egyik tolatólámpája sem működött. Rémültem léptem a kézikocsi oltalmába s próbáltam húzni magam felé, a kocsitól elfelé, s a maszkon át kiüvölteni, hogy vigyázzon, álljon meg! Meg is állt, amikor már félig megdőlt a kézikocsi, s a fémváza közé befurakodott a kocsi lökhárítója.... Én elléptem alóla, de tartottam...

Egybefolynak a napok, ugyan forgatom minden reggel a szép olasz öröknaptárat, de a számok nem mondanak semmit, kivéve a nevezeteseket, s a tévéújság címsora alatt sem nézem, hogy most akkor kedd vagy szerda? Szombaton simán elmentem a vasárnapi újságért, nem kis derültséget okozva a benzinkútnál, de nem én voltam az egyedüli, ahogy az eladó szavaiból kiderült. Az elmúlt héten hülye volt az időjárás, több Panadol fogyott, mint szokott: egyik nap majdnem 20 fok, könnyű szoknyában és zokni nélkül szállítottam-takarítottam, másnap szakadó eső és tíz fok, sajgó fej, és punny. Aztán megint szép napsütés, de erős szél. A kora reggelek még fagyosak, délben pedig szép idő van, csupa szín- és virágözön a kert, s végre nem szárazak a cserepek földjei. S az esőnek köszönhetően Manci használni kezdte az udvari macskadobozt, s ott nyalogatta a minap simára ázottan meredező szőrét. Ugyanis most kint élnek. Végleg. Múlt héten egyik nap a szép időre való tekintettel nyitva volt a nagy ablak, s...

Mostanság sokat tévézünk (vannak jó sorozatok, és bugyuta agytalan filmek), s igen későn megyünk aludni, megspékelve még egy kis olvasással (jó könyvem van: Joyce Carol Oates: A Book of American Martyrs). Úgy éjfél felé, a minap, kandúros vernyákolás hallatszott a kertajtó elől. V. kissé vádló oldalpillantást vetett rám, jelezve enyhe ingerültségét, hogy a "dögök" még éjjel is jelzik jelenlétüket, onnan jönnének be, s figyelmet követelnek. "Biztos Mancit keresi." - mondtam, úgy sejtve, valami szerelmes kedvű kandúr keresgéli a csajokat. A vernyákolós hívás csak folytatódott, majd a házastársi béke érdekében elhúztam a függönyt, felkapcsoltam a kerti villanyt, s kinéztem a kertbe. A lépcsőn Manci üldögélt, nem egy kandúr. Kinyitottam az ajtót, s gyorsan elhessegettem, s "kérésemet" megtámogattam egy szőnyegdarabbal, ami a régi macskaházból vált le (a szomszéd csinálta, arra az esetre, ha kint kellene éjszakázniuk a zimankós időben). Manci Elspurizott a bok...

Jelentkeztem önkéntesnek. Nem ment minden körömrágás nélkül a dolog... mert azért az ember seggében benne van a zabszem, de segíteni is szeretne. A városka egyik ipartelepén működik a Meals On Wheels (Kaja keréken) konyhája, oda keresnek szükség esetére (értsd: betegség miatt kieső önkéntesek helyére) további önkénteseket. Lehetett választani a kajaszállítás és a konyhai meló között. Tekintve, hogy tájékozódásilag nem vagyok mindig a topon, s a "people skills"-eim se jók (bár small talking-olni tudok), a konyhai melót választottam. Ahogy írták, akár hetekig nem fognak behívni, attól függ, ki dől ki és mikor. V. borúsan megjegyezte, hogy a szállítást kellett volna választanom, kevesebb a kontakt, egy konyhában azért többen vagyunk. Mindegy már. Védőfelszerelést nem tudnak adni, ha van, hozzak mindent, köpenyt, kötényt, maszkot - kesztyűjük van és kézfertőtlenítő, s hajháló. Maszkot most már aranyért sem kapni, vagy csak hetek múlva ígért szállítással, azzal a két sebészma...

Az első nagybanis bevásárlás után (amikor kiderült, hogy az én nagybanim még mindig nem tartja a hónapok óta beígért francia szuper kenyérlisztet, grrrr, s azért Dublin másik végébe kellene elvándorolni), újra feltöltött dobozokkal és polcokkal indultam neki az új évnek. A szomszédnak sütendő barna kenyér sajnos, hol remekül sikerül, hol egy lapos korong, és csak kenyérkockának jó, azon még van mit kísérletezni. A nagy, logós megrendelésen túlestem, bizony, elvett három-négy napot az életemből. Olyannyira, hogy múlt szombaton nem volt gingerbread man a pulton, pár kisgyerek bánatára, s piac után kaptam a visszajelzéseket, hogy a kicsik fordultak be az ajtón, a szemük kereste a kosaramat, s jaj, sehol a mézes emberke... Enyhe lelkismeretfurdalásom volt. Most megint nagy fába vágtam a fejszémet, mert 26-án Ausztrália nap lesz, a kitaláltam, hogy jótékonysági célra csinálok egy csomó ausztrál állat-sütit, s a piacon fogok pénzt gyűjteni állatkórházak, menhelyek stb. javára, mert ugye...

Írtam, hogy az év végét úgy fejeztem be, hogy egy szem lisztem sem maradt, az utolsó kenyérre éppen csak elég lett. Vettünk néhány zacskó dögerős kanadai lisztet, aminek ügyesen elnéztem a csomagolását, félbarna a liszt. Ugyan a kenyereim enyhe barnás színt öltöttek belül, ellenben olyan pufi, remek bucik sikerültek az év első sütésén, hogy öröm volt nézni. A nagybaniban megint kaptam jó kis olasz kenyérlisztet, majd összekeverem őket, szépen feljavítják egymást. Az első piacra rengeteg vevő eljött, a kávékuckó is igen tele volt, sok scone-t eladtam. Csendesebb nyitásra számítottunk. Sajnos, nem jól indult tagság szempontjából az év: Willie, egyik alapító tagunk, azt mondta Bellának, aki fel szokta őt hozni a piacra, hogy nem jön többet. A látása nagyon rossz, már tényleg nem lát. Nagyon elszomorodtam. Sokan keresték is a vevők közül, mondtuk, kicsit pihen, szünetet tart, stb., próbáltuk elütni az érdeklődést valami fals sztorival. Mert még nem teljesen hivatalos a döntése, ezt úg...

Szépen megszínesedtek a fák a telepen is, és a mellettünk lévő iskola bevezető útján, s ha kisüt a nap - mert napközben néha azért kegyeskedik -, csupa aranybarna és pirosas szín veszi körül az embert. A múlt szombat reggeli hideg, ami jeget varázsolt a tetőkre és az autók szélvédőjére, kicsit meglepett minket, de hát itt az ideje. Ma délelőtt az uszoda felé autózva olyan szép látvány tárult elém, ahogy lefordultam a körforgalomból: a nyugat felé vezető utat kétoldalt szegélyező fák sárgája-aranya, az alattuk lévő gyepcsíkra lehullott szintén sárga levelekkel, háttérben pedig a hegyre felfutó mezők élénkzöld négyszögei, az azokat szegélyező sötétzöld sövénycsíkokkal... S mögöttük a domborodó hegyek háta, kékesen, a felettük ülő felhővel. Csoda volt, főleg a napsütésben. Igen, még mindig járok az edzőterembe, de csak edzeni (=szenvedni), az uszoda most szünetel, ugyanis a klassz kis úszódresszem, a fiúsan hosszú szárával, mindent takaróka designjával szétment a fenekemen. Pocsék anya...