A fotók a Mount Usher Garden-ről és a Hunter's Hotel-ről a Picasán találhatók. Érdeklődőknek elküldöm a linket.
2011. május 15.
Amerikai invázió és egyebek
Kedves Fernel és kedves aggódók: tényleg csak a munka temetett maga alá, nem a baj, a napok pedig igen gyorsan múlnak. Fejben sokat írtam, ide azonban semmi sem jutott el. Így kissé hosszas összefoglaló következik az eltelt hetekről.
Valószínűleg nem meséltem még (azt sem), hogy elárasztották az Üzemet az amerikaiak. Még tavaly, volt kollégám Facebook oldaláról tudtam meg, hogy egy híres (általam sajnos, nem ismert) amerikai séf, Bobby Flay ellátogatott Írországba, és a Food Network csatornának készített egy műsort a kulináris élvezetekről, amiket az ország nyújtani tud. S hogy, hogy nem, bemutatták, amint reggelizik az Üzemben.
Szt. Patrik-napon adták le az adást, s rá pár napra megindult az invázió. Nem túlzok. Heteken át, reggelente le lehetett fogadni, hogy az első, nyitáskor percre pontosan érkező látogatók amerikaiak lesznek. (Akadt olyan is, aki 7:40-kor kopogott az ajtón, amikor éppen könyékig kenyértésztában voltam, hogy nyitva vagyunk-e? Percre pontosan visszajöttek 8:30-kor :-))
Főleg idősebb, országjáróban lévő párok érkeznek, vagy családok. Ugyanazt kérik reggelire, mint a séf. Volt olyan család, amely a teljes reggeli menüt végigette. Legtöbbször kibukik belőlük, hogy miért is jöttek, volt olyan is, aki kérte főnökömet, hadd készítsen egy fotót a társaságában az ajtó előtt. Főnököm kissé vörös fejjel ment fotózkodni, előtte hosszasan csinálta a semmit, húzta az időt, de nem tudta elkerülni. Volt, hogy a pultnál ülők felől izgatott sutyorgást hallgattam végig, amint megvitatták, hogy a kávégépnél szorgoskodó tejfelszőke nő vajon a tulaj-e... de nem, mégsem, mert más színű haja volt a műsorban... (Főnököm időnként hol csibeszőke, hol világosbarna hajat visel, legutóbbi szőkítéskor berózsaszínesedett, napokig tartott, míg kiszőkült, pár napig igen aggódott a hajszínéért.)
De volt olyan is, aki teljesen kifordult magából, mert hétfő reggel 9-kor (igen, kivételesen dolgoztam, jelen voltam) nem volt a pulton az összes torta, ami a menün szerepel. S hogy ez mekkora csalódás neki. Mert ő azért jött. Szegény kollégám, Paco hiába érvelt, hogy alig nyitottunk ki, szombaton minden elfogyott, és lám, tessék nézni, mint igyekszik a baker, hogy legyen süti, esetleg jöjjenek vissza kora délután - a hölgyet nem érdekelte.
Sajnos, a műsort nem láttam, azóta sem találok rá a neten. Állítólag főnököm majd kap egy DVD-t a társaságtól, amelyik a műsort készítette. Remélem, lesz alkalmam megnézni. Bobby Flay amúgy egy dedikált szakácskönyvet és kedves köszönő kártyát küldött főnökömnek, azóta is ott van a pulton, a többi, inspirációként használt szakácskönyvhalom tetején.
Az amerikai látogatók száma mostanság azért már csökkenőben, már nincs (akkora) roham, de hihetetlen, hogy mekkora hatást lehet elérni egy tv-műsorral.
Vagy egy-egy személyre szabott sütivel! A minap a FabFood (Fabolous Food Trails) kanadai újságírókat hozott látogatóba. A FabFood-os Eveleen küldte az sms-t előző délután, hogy jönnek, az egyikük fotós, mivel tudnék készülni? Elővettem a talán még sosem használt réz juharlevél formájú kiszúrómat, s kaptak piros juharlevelet! Manka, látnod kellett volna a hatást! Utána már leginkább a sütikre voltak kiváncsiak, hogyan készül, milyen formák vannak, dagadtam a büszkeségtől.
Kevésbé dagadtam, amikor kiderült, hogy múlt szombaton az egyik vevőnek készült tortám teljesen be volt repedezve, a díszítés a csokibevonattal belesüppedt a tortába, s amikor végül szétvágták a tortát, hogy legalább szeletenként eladható lkegyen, gyakorlatilag összeomlott, teljesen össze volt törve belül. Volt botrány. Újra dekoráltak neki egyet, de azzal nem volt elégedett, mert kollégám kézírása nem volt szép, tehát a cukorfelirat sem nézett ki szépen az új tortán. Nem szólt róla nekem senki, kézen-közön tudtam meg. Nagyon bánt! Azóta is azon töprengek, hogy hogyan történt? Tökéletesen nézett ki, amikor bedobozolva otthagytam a polcon, ahol a begyűjtésre váró tortákat tartjuk. Végül csak elmesélte főnököm a dolgot egyik reggel, s mint kiderült, egy sajnálatos véletlen folytán ennek a vevőnek nem ez volt az első gondja velünk. S már az első gond idején is meglehetősen idegesen, agresszívan reagált, hát még most! A legutóbb, még az én munkábaállásom előtt egy héttel rendelt tortája sem volt tökéletes, nem tetszett neki a dekor. A főnököm hétvégén újra sütötte, dekorálta neki a kívánt tortát, s kocsival vitték a rendezvény helyére (keresztelői torta volt). Most a kisfiú első születésnapjára készült a torta, cukorvirágok, felirat, slussz. Valahol az az érzésem, hogy talán meglökte valaki azt a tortát a polcon... Hogy éppen a belül mindig puha csokitortám lenne "csak úgy magától" összetörve belül? Nem létezik... Főnököm azóta többször próbálta elérni a vevőt, de nem fogadják a hívást. Valahol, valaki meg van róla győződve, hogy pocsék vagyok. Zavar!
***
A piacnak is volt egy kis ingyenreklám: sok képpel illusztrált rövidke cikk jelent meg rólunk a Dundrum Gazette-ben. Willie (p.k.) fel is markolt vagy 30 példányt az újságból valahol, s terítette mindenhol a piac épületében: asztalokon, pultokon, a pénztár mellett, mindenhol ott hevert a magazin. Meg is lett a hatása a cikknek: sok új vásárló volt múlt szombaton, olyan is, aki pirulva vallotta be, hogy sosem hallott még rólunk, pedig mióta itt él a környéken. Elraktam egy példányt a többi sajtócetli mellé, a "portfóliómba". Remek fotók készültek a tagokról és a pultokról!
Múlt szombaton, a piacról gyűjtötte be esküvői sütijeit első online megrendelőm, Sean. Busszal jött le a piacra, szállításra nem éppen megfelelő, keskeny szájú szatyrokkal. Zavartan topogott már a piac nagy fája alatt, az eső elől oda menekülve, amikor 9-kor a piachoz értem, a megbeszélt időpontnál fél órával korábban - ugyanis rosszul számította ki az érkezés idejét.
Kerestünk neki nagyobb szatyrokat, megpróbáltam biztonságosan beékelni a papírdobozokat a szatyraiba, majd elvittem a LUAS-hoz, egyrészt, hogy ne várjon a megbízhatatlan 44-es buszra szegény az esőben, másrészt féltem, hogy a buszozás alatt összetörik pár süti. A LUAS kevésbé ráz :-) Most pénteken, 13-án volt az esküvő! Fura nap volt, hol sütött, hol esett, sütött megint, majd szakadt, még jégesőt is kaptunk... Vajon megúszták-e elázás nélkül?
Mivel nem tudtam neki visszaadni, s a pénzét sem tudták felváltani a piacon, adósom maradt, s a maradék pénzt egy kedves (német vegetáriánus vendéglőt hirdető) képeslap kíséretében otthagyta nekem a kávézóban. Alighanem azt hitte , német vagyok, és így akart kedvesedni. Ah, első online megrendelőm... Az első vadidegen, aki még sosem hallott rólam, s bár járt a Daintree papírbolt épületben, esküvői menüket nyomtattatni, az Üzemben nem járt még sosem.
***
Az alatt a három nap alatt, míg Botond nálunk volt, nem dolgoztunk. Igazi felüdülés volt a társasága! Pihenés, hosszú tartalmas beszélgetések, rengeteg belga sajt, sörök, azóta a belga csokiknak is neki estünk, hiába dugdosnám, rohamos fogy :-) Kaptunk magyar olvasnivalót, magyar filmet, újságokat, zenét... Sétáltunk a Dun Laoghaire-i mólón, este, DART-tal utaztunk, éjszakai fényeket bámulva. Lementünk az Usher Garden-be, ahol rengeteg fénykép készült, az éppen most virágzó bluebell-ekről, medvehagymákról, és arról a rengeteg szép növényről, amelyeknek színei csak úgy ragyogtak a napfényben. A Picasawebre felrakom a képeket, akinek van türelme hozzá, ott megnézheti őket, a letöltés igen lassú, majd külön idelinkelem.
A séta megkorozásaként a Hunter's Hotelben ettünk, megérkezésünkkel megfelezve a vendégek átlagéletkorát :-) Az ebéd finom volt, s utána addig erősködtem, míg ittunk egy kávét (is) a kocsmarészben, mert Botondnak azt is látnia kellett. Sikerült lefényképeznem azt a magyar nevet, az évszámmal, amit az egyik ablaktáblába vésve találtam, a kocsmarész kényelmes kanapéja felett. Csodás hely, elfogadható árak, romantikus környezet, semmi kapkodás, semmi zaj... El is határoztam, hogy a fene fog izzadni-aggódni a karácsonyi ebéd menüje felett, amikor amúgyis sok a dolog, hogy ne sikkadjon el a nap ünnepi érzete, inkább lefoglalok ott egy asztalt, (ha megint lesz ilyen ajánlatuk) s eszünk ott, talán még hó is lesz...
No jó, ne álmodozzak ébren. Aligha lesz minden évben hó, főleg nem olyan sokáig, mint tavaly. De a fogadó, és a környéke csodálatosan szép lehet friss hóval fedve. A konyhakertet utolsó látogatásunk óta teljesen kialakították, körbejárható, megcsodálható, valaki(k) nagy szeretettel művelik - ellentétben a mi közösségi kertecskénkkel, ahová már csak én járok ki vasárnaponként, vagy már én sem, mert ma ágyban maradtak...
Legutóbb egyedül kötözgettem fel a nyurga hajtásokat, nem jött ki senki más. Olyanokon bukik meg a dolog, mint hogy X átmenjen-e Y-hoz, begyűjteni a palántákat az erkélyéről, vagy inkább Y fáradjon-e fel vele az emeletre... s erről váltanak emaileket...Jajistenem...
Vettem pár növénykét a kertembe, mármint a teraszra. Sarkantyúkát, például, aminek látványosan szép virága van, s néhány pistikét is, és pár aprócska muskátlipalántát, mert a régiek kifagytak az ajtó elől. Távlati terv a kert alsó részének kiganézása. Valahogy dűlőre kell jutnom Maskával azt illetően, hogy hová is kakál, mert a kiskertemet szeretném visszakapni tőle. S talán egy vadszőlőre is futja majd, nagy cserépben, hogy befussa a napsütötte falat, oldalt . Amúgy az elmúlt hét sok esőt hozott, jót is tett a kerteknek a hosszú, váratlan meleg idő után.
Amíg meleg volt, az Üzemben igencsak sok volt a vendég, több kenyeret is kellett sütnöm. Egy reggeli beszélgetés során céloztam főnökömnél arra, hogy talán nyáron dolgozhatnék többet, hogy az iramot bírjam (s a pénz sem mellékes, ugye). Nem kért belőle. Amint meghűvösödött az idő, a látogatószám visszaesett a megszokottra, s abba már belefértek a megszokott sütemények. Újak nem...
De hamarosan véget ér a cupcake-es őrület, lesz időm nyárias, gyümölcsös sütik elkészítésére. Ha többet nem is kell dolgoznom, de azért a munkaóráim elosztásával variáltam egy kicsit. Csütörtök lett a legrövidebb nap, s kedd-szerdán egy-egy órával többet maradok.
Két hétig csak kerülgettem a megvett fonalat, de már belekezdtem egy újabb sálba. A fonal más színű, de ugyanaz a márka (a helyi bolt nem is tart más vékony gyapjúfonalat, hosszasabb keresgéléshez pedig nem volt türelmem, időm. Csak az ujjam viszketett, hogy kötni KELL!) Három minta is kínálta magát a Victorian lace today c. könyvből, végül Botondra bíztam, válassza ki, melyikbe kezdjek.
***
Még hétfő estig tart az őrület, aztán megint lazábban leszek egy kicsit, és sűrűbben fogok írni. Remélhetőleg! Egy esküvői megrendelés lesz a hétvégi feladat, az Üzemen át, aztán már saját megrendelőim következnek. Az uram születésnapi tortája, aztán egy piaci kliens kislányának elsőáldozói sütijei következnek utána. Közben jön a királynő, jön Obama, már izzik Dublin, készülnek erősen a látogatásokra. Útlezárások, elkerítések lesznek, több helyre csak motozás után lehet majd odajutni azoknak, akik közelebbről akarnak látni.
Valószínűleg nem meséltem még (azt sem), hogy elárasztották az Üzemet az amerikaiak. Még tavaly, volt kollégám Facebook oldaláról tudtam meg, hogy egy híres (általam sajnos, nem ismert) amerikai séf, Bobby Flay ellátogatott Írországba, és a Food Network csatornának készített egy műsort a kulináris élvezetekről, amiket az ország nyújtani tud. S hogy, hogy nem, bemutatták, amint reggelizik az Üzemben.
Szt. Patrik-napon adták le az adást, s rá pár napra megindult az invázió. Nem túlzok. Heteken át, reggelente le lehetett fogadni, hogy az első, nyitáskor percre pontosan érkező látogatók amerikaiak lesznek. (Akadt olyan is, aki 7:40-kor kopogott az ajtón, amikor éppen könyékig kenyértésztában voltam, hogy nyitva vagyunk-e? Percre pontosan visszajöttek 8:30-kor :-))
Főleg idősebb, országjáróban lévő párok érkeznek, vagy családok. Ugyanazt kérik reggelire, mint a séf. Volt olyan család, amely a teljes reggeli menüt végigette. Legtöbbször kibukik belőlük, hogy miért is jöttek, volt olyan is, aki kérte főnökömet, hadd készítsen egy fotót a társaságában az ajtó előtt. Főnököm kissé vörös fejjel ment fotózkodni, előtte hosszasan csinálta a semmit, húzta az időt, de nem tudta elkerülni. Volt, hogy a pultnál ülők felől izgatott sutyorgást hallgattam végig, amint megvitatták, hogy a kávégépnél szorgoskodó tejfelszőke nő vajon a tulaj-e... de nem, mégsem, mert más színű haja volt a műsorban... (Főnököm időnként hol csibeszőke, hol világosbarna hajat visel, legutóbbi szőkítéskor berózsaszínesedett, napokig tartott, míg kiszőkült, pár napig igen aggódott a hajszínéért.)
A legtöbb amerikai igen érdeklődő, nagyon beszédesek. Mindig elmondják, mi hozta őket ide, s hová visz a útjuk, mit néznek még meg: a következő állomás az a kocsma, vagy fish-and-chips-es, ahol Bobby Flay is evett :-) A legtöbbjük kedves, minden ízlik nekik, minden "wow", mindent lefotóznak, veszik a rózsaszín-barna designer konyharuhát, szatyrot, a stilizált Dublin-térképpel, s igen hangosan tudnak rácsodálkozni a zabkására, amit mindegyik kivétel nélkül reszelt narancshéjjal és mézzel kér, mert "Bobby Flay is úgy ette". Van, aki kenyeret vett, vagy becsomagoltatott magának a rendelkezésre álló sütikből egy-egy szeletet. Mind tiptop, lazán elegáns turistaruhában, frissen borotválta, nők csinosan, diszkrét sminkkel. Le sem tagadhatnák, honnan jöttek. S imádják Paco erős spanyol akcentusát, s sármját, mert ha jó hangulata van, s az első visszajelzés pozitív, Paco igen sármos tud lenni.
De volt olyan is, aki teljesen kifordult magából, mert hétfő reggel 9-kor (igen, kivételesen dolgoztam, jelen voltam) nem volt a pulton az összes torta, ami a menün szerepel. S hogy ez mekkora csalódás neki. Mert ő azért jött. Szegény kollégám, Paco hiába érvelt, hogy alig nyitottunk ki, szombaton minden elfogyott, és lám, tessék nézni, mint igyekszik a baker, hogy legyen süti, esetleg jöjjenek vissza kora délután - a hölgyet nem érdekelte.
Sajnos, a műsort nem láttam, azóta sem találok rá a neten. Állítólag főnököm majd kap egy DVD-t a társaságtól, amelyik a műsort készítette. Remélem, lesz alkalmam megnézni. Bobby Flay amúgy egy dedikált szakácskönyvet és kedves köszönő kártyát küldött főnökömnek, azóta is ott van a pulton, a többi, inspirációként használt szakácskönyvhalom tetején.
Az amerikai látogatók száma mostanság azért már csökkenőben, már nincs (akkora) roham, de hihetetlen, hogy mekkora hatást lehet elérni egy tv-műsorral.
Vagy egy-egy személyre szabott sütivel! A minap a FabFood (Fabolous Food Trails) kanadai újságírókat hozott látogatóba. A FabFood-os Eveleen küldte az sms-t előző délután, hogy jönnek, az egyikük fotós, mivel tudnék készülni? Elővettem a talán még sosem használt réz juharlevél formájú kiszúrómat, s kaptak piros juharlevelet! Manka, látnod kellett volna a hatást! Utána már leginkább a sütikre voltak kiváncsiak, hogyan készül, milyen formák vannak, dagadtam a büszkeségtől.
Kevésbé dagadtam, amikor kiderült, hogy múlt szombaton az egyik vevőnek készült tortám teljesen be volt repedezve, a díszítés a csokibevonattal belesüppedt a tortába, s amikor végül szétvágták a tortát, hogy legalább szeletenként eladható lkegyen, gyakorlatilag összeomlott, teljesen össze volt törve belül. Volt botrány. Újra dekoráltak neki egyet, de azzal nem volt elégedett, mert kollégám kézírása nem volt szép, tehát a cukorfelirat sem nézett ki szépen az új tortán. Nem szólt róla nekem senki, kézen-közön tudtam meg. Nagyon bánt! Azóta is azon töprengek, hogy hogyan történt? Tökéletesen nézett ki, amikor bedobozolva otthagytam a polcon, ahol a begyűjtésre váró tortákat tartjuk. Végül csak elmesélte főnököm a dolgot egyik reggel, s mint kiderült, egy sajnálatos véletlen folytán ennek a vevőnek nem ez volt az első gondja velünk. S már az első gond idején is meglehetősen idegesen, agresszívan reagált, hát még most! A legutóbb, még az én munkábaállásom előtt egy héttel rendelt tortája sem volt tökéletes, nem tetszett neki a dekor. A főnököm hétvégén újra sütötte, dekorálta neki a kívánt tortát, s kocsival vitték a rendezvény helyére (keresztelői torta volt). Most a kisfiú első születésnapjára készült a torta, cukorvirágok, felirat, slussz. Valahol az az érzésem, hogy talán meglökte valaki azt a tortát a polcon... Hogy éppen a belül mindig puha csokitortám lenne "csak úgy magától" összetörve belül? Nem létezik... Főnököm azóta többször próbálta elérni a vevőt, de nem fogadják a hívást. Valahol, valaki meg van róla győződve, hogy pocsék vagyok. Zavar!
***
A piacnak is volt egy kis ingyenreklám: sok képpel illusztrált rövidke cikk jelent meg rólunk a Dundrum Gazette-ben. Willie (p.k.) fel is markolt vagy 30 példányt az újságból valahol, s terítette mindenhol a piac épületében: asztalokon, pultokon, a pénztár mellett, mindenhol ott hevert a magazin. Meg is lett a hatása a cikknek: sok új vásárló volt múlt szombaton, olyan is, aki pirulva vallotta be, hogy sosem hallott még rólunk, pedig mióta itt él a környéken. Elraktam egy példányt a többi sajtócetli mellé, a "portfóliómba". Remek fotók készültek a tagokról és a pultokról!
Múlt szombaton, a piacról gyűjtötte be esküvői sütijeit első online megrendelőm, Sean. Busszal jött le a piacra, szállításra nem éppen megfelelő, keskeny szájú szatyrokkal. Zavartan topogott már a piac nagy fája alatt, az eső elől oda menekülve, amikor 9-kor a piachoz értem, a megbeszélt időpontnál fél órával korábban - ugyanis rosszul számította ki az érkezés idejét.
Kerestünk neki nagyobb szatyrokat, megpróbáltam biztonságosan beékelni a papírdobozokat a szatyraiba, majd elvittem a LUAS-hoz, egyrészt, hogy ne várjon a megbízhatatlan 44-es buszra szegény az esőben, másrészt féltem, hogy a buszozás alatt összetörik pár süti. A LUAS kevésbé ráz :-) Most pénteken, 13-án volt az esküvő! Fura nap volt, hol sütött, hol esett, sütött megint, majd szakadt, még jégesőt is kaptunk... Vajon megúszták-e elázás nélkül?
Mivel nem tudtam neki visszaadni, s a pénzét sem tudták felváltani a piacon, adósom maradt, s a maradék pénzt egy kedves (német vegetáriánus vendéglőt hirdető) képeslap kíséretében otthagyta nekem a kávézóban. Alighanem azt hitte , német vagyok, és így akart kedvesedni. Ah, első online megrendelőm... Az első vadidegen, aki még sosem hallott rólam, s bár járt a Daintree papírbolt épületben, esküvői menüket nyomtattatni, az Üzemben nem járt még sosem.
***
Az alatt a három nap alatt, míg Botond nálunk volt, nem dolgoztunk. Igazi felüdülés volt a társasága! Pihenés, hosszú tartalmas beszélgetések, rengeteg belga sajt, sörök, azóta a belga csokiknak is neki estünk, hiába dugdosnám, rohamos fogy :-) Kaptunk magyar olvasnivalót, magyar filmet, újságokat, zenét... Sétáltunk a Dun Laoghaire-i mólón, este, DART-tal utaztunk, éjszakai fényeket bámulva. Lementünk az Usher Garden-be, ahol rengeteg fénykép készült, az éppen most virágzó bluebell-ekről, medvehagymákról, és arról a rengeteg szép növényről, amelyeknek színei csak úgy ragyogtak a napfényben. A Picasawebre felrakom a képeket, akinek van türelme hozzá, ott megnézheti őket, a letöltés igen lassú, majd külön idelinkelem.
A séta megkorozásaként a Hunter's Hotelben ettünk, megérkezésünkkel megfelezve a vendégek átlagéletkorát :-) Az ebéd finom volt, s utána addig erősködtem, míg ittunk egy kávét (is) a kocsmarészben, mert Botondnak azt is látnia kellett. Sikerült lefényképeznem azt a magyar nevet, az évszámmal, amit az egyik ablaktáblába vésve találtam, a kocsmarész kényelmes kanapéja felett. Csodás hely, elfogadható árak, romantikus környezet, semmi kapkodás, semmi zaj... El is határoztam, hogy a fene fog izzadni-aggódni a karácsonyi ebéd menüje felett, amikor amúgyis sok a dolog, hogy ne sikkadjon el a nap ünnepi érzete, inkább lefoglalok ott egy asztalt, (ha megint lesz ilyen ajánlatuk) s eszünk ott, talán még hó is lesz...
No jó, ne álmodozzak ébren. Aligha lesz minden évben hó, főleg nem olyan sokáig, mint tavaly. De a fogadó, és a környéke csodálatosan szép lehet friss hóval fedve. A konyhakertet utolsó látogatásunk óta teljesen kialakították, körbejárható, megcsodálható, valaki(k) nagy szeretettel művelik - ellentétben a mi közösségi kertecskénkkel, ahová már csak én járok ki vasárnaponként, vagy már én sem, mert ma ágyban maradtak...
Legutóbb egyedül kötözgettem fel a nyurga hajtásokat, nem jött ki senki más. Olyanokon bukik meg a dolog, mint hogy X átmenjen-e Y-hoz, begyűjteni a palántákat az erkélyéről, vagy inkább Y fáradjon-e fel vele az emeletre... s erről váltanak emaileket...Jajistenem...
Vettem pár növénykét a kertembe, mármint a teraszra. Sarkantyúkát, például, aminek látványosan szép virága van, s néhány pistikét is, és pár aprócska muskátlipalántát, mert a régiek kifagytak az ajtó elől. Távlati terv a kert alsó részének kiganézása. Valahogy dűlőre kell jutnom Maskával azt illetően, hogy hová is kakál, mert a kiskertemet szeretném visszakapni tőle. S talán egy vadszőlőre is futja majd, nagy cserépben, hogy befussa a napsütötte falat, oldalt . Amúgy az elmúlt hét sok esőt hozott, jót is tett a kerteknek a hosszú, váratlan meleg idő után.
Amíg meleg volt, az Üzemben igencsak sok volt a vendég, több kenyeret is kellett sütnöm. Egy reggeli beszélgetés során céloztam főnökömnél arra, hogy talán nyáron dolgozhatnék többet, hogy az iramot bírjam (s a pénz sem mellékes, ugye). Nem kért belőle. Amint meghűvösödött az idő, a látogatószám visszaesett a megszokottra, s abba már belefértek a megszokott sütemények. Újak nem...
De hamarosan véget ér a cupcake-es őrület, lesz időm nyárias, gyümölcsös sütik elkészítésére. Ha többet nem is kell dolgoznom, de azért a munkaóráim elosztásával variáltam egy kicsit. Csütörtök lett a legrövidebb nap, s kedd-szerdán egy-egy órával többet maradok.
Két hétig csak kerülgettem a megvett fonalat, de már belekezdtem egy újabb sálba. A fonal más színű, de ugyanaz a márka (a helyi bolt nem is tart más vékony gyapjúfonalat, hosszasabb keresgéléshez pedig nem volt türelmem, időm. Csak az ujjam viszketett, hogy kötni KELL!) Három minta is kínálta magát a Victorian lace today c. könyvből, végül Botondra bíztam, válassza ki, melyikbe kezdjek.
***
Még hétfő estig tart az őrület, aztán megint lazábban leszek egy kicsit, és sűrűbben fogok írni. Remélhetőleg! Egy esküvői megrendelés lesz a hétvégi feladat, az Üzemen át, aztán már saját megrendelőim következnek. Az uram születésnapi tortája, aztán egy piaci kliens kislányának elsőáldozói sütijei következnek utána. Közben jön a királynő, jön Obama, már izzik Dublin, készülnek erősen a látogatásokra. Útlezárások, elkerítések lesznek, több helyre csak motozás után lehet majd odajutni azoknak, akik közelebbről akarnak látni.
Én majd megnézek mindent tévén, újságban, kényelmesen, biztonságos távolból.
***
S a jutalom a sok hajtás után: Bilbao - öt nap, október végén!
***
S a jutalom a sok hajtás után: Bilbao - öt nap, október végén!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)