Ha péntek, akkor Paolo
Teljesen átlagosan indult ez a nap: mihelyt megpillantottam a hiányos tejtermékszállítmányt az Üzem ajtaja előtt, tudtam, nem lesz vidám. Ray, a már-nem-annyira-új séfkolléga elfelejtette megrendelni a vajat, tejszínt, ahogy kértem (és fel is írtam neki, mert mindennek nyoma kell hogy maradjon). Kicsivel ezután a mosogatógép robbant fel, szolid pukkanással, némi fényjátékkal (beázott az áram alatt lévő része, mint később kiderült). Délelőtt még felgyújtottam (megint) az egyik szemetest (Isten bizony, én úgy emlékszem, alaposan elnyomtam a hosszú kandallógyufát az éppen kidobott körtehéjakkal, de úgy látszik, nem eléggé). Főnököm a délelőtt folyamán szaporodó apró bosszúságok hatására ekkor már rezzenéstelen arccal öntött egy fél teát a lángokra, megjegyezve, hogy ez már csak ilyen nap. (A kandallógyufa a sütőm begyújtásához kell, jó mélyen kell a torkába nyomni, hogy belobbanjon a gáz, a gomb, ami a szikrát adná, ezer éve nem működik.) Ray az első szendvics készítésekor megkér...