Mostanában néha csak úgy szorongat az írhatnék, de mire leülnék a laptop elé, elmegy az ihlet. Pl. sokszor eszembe jut az amerikai autós túra, a Washington / Oregon / Kalifornia államok és vissza... A rengeteg élmény, ugye, a kaliforniai tűzeset kapcsán is, plusz mert egészen futólag eljátszottam a gondolattal, hogy meg kellene tanulni lovagolni. Ez a vágyam tíz egész percig tartott, hiába bizonygatta a weboldal, hogy ötven plusz évesen is el lehet kezdeni a lovaglást, a leesés gondolata eléggé elbátortalanított.
Jellemző, hogy nem az jutott eszembe, milyen remek is lesz kettesben baktatni a lóval az ír tájban, hanem az, hogy leesek, s hátralévő napjaimat fejtől lefelé bénán töltöm egy betegágyban. Egyik szomszédunk, ha teheti és éppen nincs pandémia, évente egyszer Montanába jár lovagolni egy ranchra, ő sem mai csirke már, majd meg is kérdezem majd, hogyan ment ez. De nem fogok lóra ülni, az biztos. Megmaradnak a csendes emlékeim, pl. amikor bevezethettem egy lovat az istállóba, ezer éve, barátaink által felügyelt rathangan-i stud farmon, eltörpülve a gyönyörű, hosszú lábú hatalmas állat mellett, elvileg erről fotó is készült, de nem találom. A lovasfarmot, ahol ez történt, már eladták, de az ott, barátokkal töltött esték-napok igen kedves emlékek maradtak.
Mivel mostanában amerikai farmokról, vagyis ranch-okról szóló videóportrékat nézek egy Peter Santinello nevű embernek köszönhetően, s megtudtam, milyen munkákat végez egy ranch hand, plusz remek ajándékokat találtam ott élő barátainknak, nem csoda, hogy az elmúlt éjszaka meglehetősen szétszabdalt volt. Sokszor felébredtem, nem tudtam elaludni, amikor pedig elaludtam, ranchok poros útjain barangoltam, ritkás fasorok között, végtelen égbolt alatt és ameddig a szem ellát-vidékeken, de érdekes módon effektíve nem végeztem semmilyen munkát. Csak ott voltam, majd óránként felébredtem, meredt szemmel bármultam a sötétbe, hogy a következő álomban egy boltban könyvek között válogassak, s a polcon magyar nyelvű könyvet is felfedezzek, mert a bolt, az bizony itteni volt. Utolsó álmomban kismacskák hömbölögtek a karomon, úgyhogy ma meg is szorongattam Mancit, aki ezt böfögéssel és szellentéssel hálálta meg, úgyhogy megmaradunk az álommacskák ölelgetésénél.
Három hét és utazunk, most már nagyon várom. Addig is van még pár megrendelés, az adózás lerendezése, aztán huss, éljen a szeptember. A piac eladásához szükséghes lépések folyamatban, vagyis az estate agent már készíti a weboldalt, a BER besorolás intézését az épülethez, a fotóst a fotókhoz... csendes a szívfájdalom, de majd meglátjuk, mi lesz ebből.
***
Szert tettünk egy Ring videós/hangüzenetes csengőre, amit majd a telefonról akkor is ellenőrizhetünk, amikor úton vagyunk. V. szerette volna Malcom Tucker örökbecsű mondatát felvenni előre rögzített üzenetként, a The Thick of It sorozatból ("Not now love, I am busy, fuck off!"), nem utolsó sorban azoknak a gyerekeknek szánta volna, akik naponta kétszer-háromszor is becsengetnek, visszakérni a kertbe berúgott labdájukat (a kert oldalsó téglafala kapuként, edzőfalként szolgál, szépen döng az odarúgott labdák alatt.) Kértem, ne tegye, de valóban bosszantó, amikor a végeláthatatlan conf call-ok közepén sokadszorra megszólal a csengő, s ki kellene menni, s meghallgatni a gyermek óhaját, miszerint "My ball happened to get into your garden (sosem az van, hogy 'berúgtam' oda) may I get it back?" de haladunk V. már elérte, hogy egy please is kerüljön a mondatuk végére. A labdák színe alapján pedig látatlanban meg tudom mondani, ki áll az ajtó előtt. Nem mindig hallottuk eg eddig a csengőt, amikor mindketten fejhallgatóval a fejünkön dolgoztunk, de most Alexa feje is villog és szól, ha csengetnek. Modernizálódunk.
Kinyílt az első ciklámenem, jelezve az ősz közeledtét. Augusztusra hőhullámot igérnek, lesz időnként akár 30 fok is. Egyelőre tényleg meleg van, de inkább olyan langyos 21-23 fok, remek ruhaszárító idő, tartósan kint lakik a szárítóállvány. Most majdnem minden nap kimozdulunk, elmegyünk ebédért, megvan a napi kevéske 3.5 km, de most valahogy nincs kedvem reggelente sétálni. A madarak sokat fürdenek, Mancit egész nap nem látni, fél 6 felé kezd vernyákolni a szellőztetésre nyitva tartott ablak alatt. Néha egeret is hoz, amit aztán hosszan edz a bokrosban. Elképesztő, mennyire rossz a látása, a minap láttam, amint a nyomorult egér Manci elől felkapaszkodott a bokorra, megült egy levélcsomón, s Manci hosszas szagolgatással sem találta meg, pedig már 5 centire volt csak az orrától... Aztán az orr közelebb nyomódott az egérhez, az egér ugrott, Manci elkapta, s innen kezdve magukra hagytam őket. Kivételesen nyoma sem maradt a gyilkolásnak, nagyon éhes lehetett.
