Munka volt kérem, de majd' két hete, kedd este az utolsó adag Bob is elkészült, V. segített csomagolni, és szerda reggel vitte a sofőr az Electric Ireland főirodájába. Nagy meló volt, de túl vagyok rajta. Örömmel fogom elkölteni, amit ezért az 1260 sütiért kapok. Majd.
Közben megkezdte működését az Üzemben új managerünk, aki pasi, a neve Miceál (Mihól-nak ejtik, de a hivatalos papírjain Michael-kánt szerepel). Nem tudom még, mit gondoljak róla, V.-vel egyidős, férje van (már rendelt is tőlem sütit a férj 40. születésnapjára) és ezelőtt tíz évig volt a L'Gueuleton managere Dublinban, ami egy igen pöpec étterem, különösen az Üzemhez képest. Úgy tűnik, szabad kezet kapott, mert elsőnek eltörölte a kötelező fekete pólót a dolgozók számára (low hanging fruit - morogta V., ami valami olyat tesz, hogy ez nem egy nagy engedmény, de majd fene nagy népszerűségre tesz szert köztünk.) Aztán virágokat vett az Üzemnek, mondván, kell ide egy kis élet. Majd megkérdezte, hogy csinálnék-e makramé virágtartókat az Üzemnek. A válaszom még nem hangzott el... Ébren töltött óráim nagy része amúgy is az Üzemmel telik...
Közben megvolt az első 12 órás műszakom a Slice megrendeléseinek hála. V. próbál okítani, hogyan kezeljem a válsághelyzeteket ezután, mert semmi kedvem a hosszú napomon (sem) még további sütések miatt bent maradni, s valahogy el kell érnem, hogy ne is várják ezt el tőlem. Ray olyan nyegle módon érdeklődött, hogy megcsináltam-e már a Slice tortáit, mintha soha nem dolgoztunk volna együtt péntekenként, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mennyi a meló ezen a napon, amikor gyakorlatilag két napra előre sütök és dekorálok. Számos kérdés is felmerült bennem ezzel kapcsolatban, az egyik pl. hogy ha a túlórában lesütött süteményeket a Slice adja el, vagyis az termeli a bevételt, akkor hogy-hogy a túlóráimért majd az Üzem fizet - vagy hogyan?! Mert az Üzem és a Slice két külön cég, külön számlákkal, két külön csoportnyi alkalmazottal, én vagyok a metszet...
Nem tudom. Meglátom.
***
Kaptam további felkérést a főnökömtől sütidekorálós óra tartására. Azt mondta, az első tetszett az embereknek. Nagyon gyomorszorongva tartottam az elsőt, volt is pár bénázásom, szerencsére Claire, a séf, aki szintén részt vett az okításon, kisegített. Nem volt pl. előkészítve hosszabbító a hat keverőgéphez, az asztalokat is rosszul helyeztem el, egymás mellé, mögé, nehézkes volt odaférni minden asztalhoz, hogy oda tudjak hajolni a sütik fölé, s ilyenek. De nem volt gond három órán át dumálni, sütni, magyarázni, együtt dekorálni a résztvevőkkel. Ha az alaptechnikákon kívül még továbbiakat is be akartam volna mutatni, nyugodtan elnyújthattam volna még egy-másfél órával. Ketten közülük határozottan szép sütiket rajzoltak elsőre, s mindenki boldogan vitte haza a dekorált kis sütijeit, s a maradék tésztát. Volt, aki vissza is írt, hogy mit sütött belőle másnap.
***
Szt. Patrik-napon, életemben először nem néző voltam, hanem felvonultam! Stepaside, a piachoz közeli "falu" kérte fel a piacot, hogy küldjön képviselőket a parádéra - Stepaside első Szt. Patrik-napi felvonulására. Hatan vállalkoztunk rá. Előző nap - ilyet sem csináltam még - ételfestékkel megfestett, tehát nem kirajzolt, csak színesre gyúrt - sütiket sütöttem: fehér birkát, zöld lóhere- és narancssárga virág alakúakat. A csomagolásukhoz fűztem egyet-egyet a piac névjegykártyáiból, s ezt osztogattam kosárból a nézőknek. Nyomorúságosan kevés volt a harminc csomag! Ugyanis akkora tömeg jelent meg a faluban, hogy csuda. (Még Rathfarnhamból is jöttek felvonulók, egy ukuleléken játszó csoport, vagy tizen.) Ráadásul valahányszor kinyújtottam a kezem benne egy zacskó sütivel egy-egy gyerek vagy anyuka felé, tíz másik ugrott oda...
Szép idő volt, nem esett, csak borús volt, sajnos, fényképezni nem tudtam, a telefonnal készített kép nem adja vissza, hogy mekkora tömeg volt... Az egyik vevőnk, Lettie, a Munkáspárt helyi képviselője, aki a parádé levezetője volt, egy mikrofonnal rohangált a sorok között, s minden felvonuló csoportról mondott pár mondatot. Engem név szerint is kiemelt, hogy a helyiek már biztos ismerik a sütijeimet... égett a fülem, de azért jól esett. Még mindig emlegeti azokat a kislánysütiket, amiket az egyik jótékonysági megmozdulására, a LauraLynn Alapítvány javára rendezett összejövetelre csináltam neki pár éve.
***
Ma pedig autózni mentünk Toy-jal, vagyis V. Coupé Fiatjával, vittük Trish-t is. Az autó a kettőnk számára fenntartott Popsika névre hallgat, hála az első lámpabúrái formájának, de az íreknek "Toy", V. "játékszere". A kéz alá simuló, szép íves búrát a legenda szerint az egyik tervező a felesége fenekéről mintázta. De Popsika hátsó fele is csinos, nemcsak a búrái. Sőt, minden szögből csinos, meg is fordulnak utána a népek, s sárga színének köszönhetően pedig könnyű megtalálni a tömött parkolókban. Ma lementünk vele Laragh-ba, át a Sally Gap-en, ahonnan az előző este behavazott (!) csúcsú hegyekre lehetett látni. Még minden barna a fennsíkon, a szél hidegen vágott, ennek ellenére tele volt az út szabályosan vagy kevésbé szavályosan közlekedő biciklistákkal, turistabuszokkal. Csináltam pár képet:
Glendalough felé autózva, egy karácsonyfát találtunk az út mellett: teljesen feldíszített fenyő lehetett valamikor, de a szél már letépte róla a dekoráció nagyját, ezek szétszórva hevertek a fa körül a fűben. Párat megpróbáltam visszaaggatni rá. Az egyik ágáról kissé már megfakult Mikulás lógott fejjel lefelé, kiváló fotótéma. A tábla szerint a fa egy bizonyos Roisin-é, és kora decemberben állították.
A biciklisek kerülgetése után a Wicklow Heather-ben ebédeltünk Laragh-ban, ahol a pletyka szerint magyar séfek is dolgoznak. Ki tudja, mi az igazság, de az biztos, hogy még nem láttam ételre dekorációként szórt paprikát ír étteremben sehol, csak itt... Hm, hm.... Nagy adagokat adtak, az igen méretes pisztráng harmadát otthagytam a tányéron. Popsika méltó társaságban állt a parkolóban, egy éppen szerelés alatt álló csodaszép Jaguár E-type mellett, közösen fényeskedtek a napon.
Most pedig lazítás. Holnapra némi munkát és magvetést tervezek, amivel alighanem megkéstem már, de hátha még utolérem a többieket, s idővel elültethetem a paprikapalántákat a fóliasátorban. Magyarnak titulált, közepesen csípős paprika-magot találtam a boltban (Hungarian Hot Wax), állítólag ilyesmik fejlődnek majd a magokból:
