Még tavaly mondta V., hogy a cég csapatszellemet építeni az Irish Whiskey Museum-ba viszi őket. Legnagyobb meglepetésemre kis üvegcsében saját maga keverte whiskey-t hozott aznap este, nagyon szerényen éppen csak volt valami az üvegcse alján, de mivel ő nem egy whiskey-rajongó, éppen csak csöpögtetett az üvegbe, míg mások teletöltötték maguk keverte itallal. Nekem keverte, szülinapi keverék volt.
A múzeum aprócska, szigorúan véve a repeción és a kávézón kívül 3 teremből és egy "keverő" helyiségből áll, ahol az extra eurókat befizetők négy-ötféle whiskey-t kóstolhatnak, hasonlíthatnak össze, és kikeverhetik a maguk whiskey-jét, valamint fotózkodhatnak egy érdekes háttér előtt. A túrát ottjártunkkor egy kissé kedvetlen fiatalember vezette, utolsó túrája volt, mert visszatért régi munkahelyére, a Jameson-hoz. Így számos lehetőséget kihagyott, amikor poénosan, érdekesen beszélhetett volna. De még így is megérte a látogatás, a múzeum igen kellemes hely, jó kávézóval, ahol természetesen whiskey-t is ihatunk és válogathatunk a sokféle ajándéktárgy közül. Mivel függetlenek, ezért nem fognak nekünk egyetlen whiskeyfajtát sem magasztalni, ellenben sok érdekességet tudhatunk meg az italról, annak jelentőségéről az írek életében.
A másik, talán nem annyira újdonság, csak újramelegített dolog a DoDublin nevű kártya, aminek birtokában, 33 euróért három napon át rengeteg látványosságba, múzeumba engedménnyel léphetünk be, vagy kedvezménnyel ehetünk, és ingyen utazhatunk Dublin buszjáratain. Sőt, még egy Pat Liddy-városnéző túra is jár a kártyához, ami szerintem a legjobb ajánlat, ismerve az úr remek túráit. Néla jobban talán csak Donal Fallon vezet idegent a Little Museum of Dublin vasárnapi, St. Stephen's Green körülötti túráin... A buszjáratok ugyan elég lassúak, főleg a belvárosi közlekedés miatt, de mivel remekül lehet róluk várost nézni, talán nem annyira rossz ötlet ez a kártya, és az ára igen kedvező. Ugyancsak ingyen használhatjuk a városnéző buszokat a kártyával.
Londoni mintára elvileg már idén nyárra várható a "beszélő szobrok" projekt megvalósulása, híres ír színészek részvételével. Az ember megáll, mondjuk Oscar Wilde szobra előtt, lehúzza a telefonját egy kód előtt, mire kap egy telefonhívást a szobortól... Díjmentesen "magát" a szobrot fogja hallani, amint mesél valami érdekességről, valami szokatlanról a szobor kapcsán. Jónak ígérkezik!
Ugyancsak nyáron fog megnyílni a város északi felében található Tenement Museum, a Henrietta Street-en. Évek óta próbálják múzeummá alakítani, hogy bemutathassák, hogyan éltek a szegény családok az 1900-as évek elején egy-egy szobába szorulva, folyó víz nélkül, udvari wc-vel, esetenként százan egy házban. (Európa legborzalmasabb szegénynegyedei itt voltak Dublinban, egészen a hatvanas évekig nem sikerült felszámolni őket.)
Eddig csak időszaki kiállítások voltak, főleg az 1916-os Húsvéti Felkelés tavalyi centenáriumi ünnepségei miatt, de most végre állandó múzeum lesz.
***
A Szt. Patrik-napot munkával töltöttem, igaz, zöld pólóban. Húsvétig több megrendelés, nagyobb mennyiségű eladás várható, a kávézóban pl. nagyon jól fogytak a Szt Patrik-napi sütik. Még a piacon is sikerült eladni őket teljes árért, igaz, nem az összes csomagot, egy megmaradt.
A skandináv sokmagos lapos crispbread-em nem volt népszerű, nem fogok többet csinálni, ehelyett most kutyakeksszel próbálkoztam. Többen is hoznak kutyát a piacra. Végre tudtam használni a tacskó alakú kiszúrómat! A mai piac elég sűrű volt az első félórában, aztán mintha elvágták volna az érkezők sorát: fent a hegyen ugyanis temetés volt, a legtöbb kuncsaftunk oda ment, a tiszteletét leróni. A hét elején, mentés közben lezuhant a parti őrség egyik helikoptere, s a négy szolgálatban lévő közül a kapitányt, egy nőt tudtak csak kimenteni a vízből, de a sérüléseibe hamarosan belehalt. Mint kiderült, helyi lakos volt, ezért itt tartották a szülei a temetési miséjét. Itt volt a köztársasági elnök, a miniszterelnök, aki alig ért haza az USA-ból, ahol a szokásos, külön erre az alkalomra készült kristályedányt nyújtotta át Trump-nak tele lóherével... Itt voltak a különböző potentátok, helyi képviselők (akiknek amúgy is tiszte, hogy ilyenkor elmenjenek a temetésre, ez itt szokás).
Sok ismeretlen arc tért be a piacra, eltölteni az időt, amíg elkezdődött a szertartás. Ismerőseik, vagy a család szomszédai, alig léptek be, annyira kitűntek a megszokott arcok közül, hogy Willie már a bejáratánál megkérdezte őket, a temetésre jöttek-e? Többszázan mentek oda. Ez egy kis ország, Dublin mint egy falu, az ilyen tragikus esemény nagy port ver fel, s sok az érdeklődő (ha rossz vagyok, azt mondom, bámészkodó, lám én is írok róla). A nagynevű résztvevők miatt pár út le volt zárva, még amikor indultam haza, akkor is. Kétórás szertartás volt, hogy szóhoz jusson mindenki. A a szertartás kezdete után szinte kihalt a piac, s nyomott lett a hangulat.
Sokan sutyorogták, hogy milyen furcsa és tragikus egybeesés, hogy a lezuhant helikopter jele R116-os volt, s a hölgy szülőfalujához és a templomhoz pedig éppen az R116-os út vezet fel. Sorfalat álltak a parti őrség tagjai, a hegyimentők, kutyákkal, s a temetés végén a Waterford-i parti őrség helikoptere szállt el a templom felett, látni is lehetett a piac parkolójából, amikor zártuk a kaput. Most már csak azon imádkozom, hogy minél előbb találják meg a három másik embert is, múljon el a rossz idő, kutathassanak utánuk, hadd kezdhessenek gyászolni a többi családok. Borzalmas lehet a bizonytalanság.
