"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Az egyik kedvenc könyvem jelent meg magyarul ezzel a címmel. Időnként elolvasom újra, nagyon jó. Stefan Zweig írta, egy szegény postáskisasszony ismerkedik meg váratlanul felbukkant gazdag rokonainak köszönhetően a gondtalan élettel, hogy aztán visszakerüljön a nyomorba. Amiből aztán egy vele hasonlóan szegénysorban élő, volt katona oldalán próbál kitörni. Csak a cím miatt említettem meg. Mármint, hogy változás van, kissé megkavart fejjel átélt, riasztó, jó-rossz változás, illetve Változás: a Facebook-on már szerte kihirdettük, az uram majd' 16 év után megválik a Gyártól, vagyis azok tőle. S nemcsak tőle, mert szélnek eresztették a Game csoportot 22 emberrel, visszaút nincs. Hogy az uramat idézzem, azért nagyon fair módon jártak el: "Egyébként el kell ismerni, korrekten csinálják, jönnek szakértők beszélgetni velünk, külön tanácsadók egészségbiztosításhoz, külön nyugdíjhoz és külön adóhoz; lesz elhelyezkedést segítő tréning, és a végkielégítés mellé kaptunk 6 hét ...

Aniz végül is nem jutott el Japánba. Egy héttel az indulás előtt, amikor már a cuccai javát szétosztogatta, s folyamatosan ápoltuk a lelkét, hogy majd milyen jó lesz, és mennyire fogja élvezni, hírt kapott, hogy az apja kórházban van agyvérzéssel. Minden terv borult, rohant haza Mexikóba. Most ott van, ki tudja meddig. Menne Japánba, de nem teheti, az apja lassú felépülését próbálja elősegíteni. Ugyan a szülei még gyerekkorában elváltak, a papája régóta új kapcsolatban él, s van körülötte számos rokon, Aniz úgy érzi, ott a helye. Meddig? Fotó, nem közkívánatra ugyan, de felrakom, Emesének és Lacinak, szeretettel. Aniz tükrét, illetve a rajta lévő írást fényképezem, mert a tükröt otthagyta nekünk a kávézóban, hogy majd dobjuk ki mi, vagy tegyük fel a falra. " I go down to the docks when I want to be reminded of you, just to watch things leaving." Nagyon (viszonzatlanul) szerelmes és elhagyatott volt, amikor ezt a sort írta. Azóta már vidámabb, már amennyir...