"A változás mámora"

Az egyik kedvenc könyvem jelent meg magyarul ezzel a címmel. Időnként elolvasom újra, nagyon jó. Stefan Zweig írta, egy szegény postáskisasszony ismerkedik meg váratlanul felbukkant gazdag rokonainak köszönhetően a gondtalan élettel, hogy aztán visszakerüljön a nyomorba. Amiből aztán egy vele hasonlóan szegénysorban élő, volt katona oldalán próbál kitörni.

Csak a cím miatt említettem meg. Mármint, hogy változás van, kissé megkavart fejjel átélt, riasztó, jó-rossz változás, illetve Változás: a Facebook-on már szerte kihirdettük, az uram majd' 16 év után megválik a Gyártól, vagyis azok tőle. S nemcsak tőle, mert szélnek eresztették a Game csoportot 22 emberrel, visszaút nincs. Hogy az uramat idézzem, azért nagyon fair módon jártak el:

"Egyébként el kell ismerni, korrekten csinálják, jönnek szakértők beszélgetni velünk, külön tanácsadók egészségbiztosításhoz, külön nyugdíjhoz és külön adóhoz; lesz elhelyezkedést segítő tréning, és a végkielégítés mellé kaptunk 6 hét (fizetett) munkakeresési támogatást, ami azt jelenti, hogy nem kell dolgozzunk, de bejárhatunk használni az infrastruktúrát. Ahhoz képest, amikor először akartak megszabadulni tőlem (még 2000-ben) ez elég szép."

Beszélt már a könyvelővel is, építi a kapcsolatokat, rengetegen írtak bíztató sorokat, hívták-hívják telefonon, emailben keresik, igazán jó látni, hogy szurkolnak neki a barátok. Szépen halad minden  a maga útján. Jó végre biztosat tudni, hogy lezárul a várakozás, az idegeskedés hosszú ideje, van dátum, 2013. március 12-én visszaadja a lassan már felismerhetetlenségig kopott fotójú belépőkártyáját, amit 16 éve nyű. Lesz pihenés áprilisban, s májustól megpróbál újra munkába állni.

Ma megajándékozta magát egy Kindle Paperwhite-tal, újabb gadget költözött a kanapéra a laptop mellé. Én váltig állítom, hogy csakis az övé lesz, nem nyúlok én Kindle-hez. Nekem kell a papír tapintása a kezem alatt, a nyomdaszag, a beszerzés öröme, a polcokon való turkálás, a charity shop-okban vett könyvekben talált kincsek. Mint például tegnap, amikor itthon kiráztam az egyik könyvből a benne lelt kártyákat, az egyiken ez a Mórus Tamás idézet volt: "Never trouble thy mind for anything that shall happen to thee in this world. Nothing can come but what God wills."

Vagyis, ahogy lesz, úgy lesz.

Ettől még megvagyunk.

(A hálószoba felől most izgatott hangok ismételgetik, hogy "Elképesztő! Elképesztő!".  Az uram ugyanis nem egészen fél perc leforgása alatt az imént megvette az első könyvet az Amazonról a Kindle-jére.

A végén még népesebb lesz a virtuális könyvespolca, mint az én kézzel fogható, polcon, asztalon, padlón felhalmozott könyvtáram...)

Aniz tükre

Aniz végül is nem jutott el Japánba. Egy héttel az indulás előtt, amikor már a cuccai javát szétosztogatta, s folyamatosan ápoltuk a lelkét, hogy majd milyen jó lesz, és mennyire fogja élvezni, hírt kapott, hogy az apja kórházban van agyvérzéssel. Minden terv borult, rohant haza Mexikóba.

Most ott van, ki tudja meddig. Menne Japánba, de nem teheti, az apja lassú felépülését próbálja elősegíteni. Ugyan a szülei még gyerekkorában elváltak, a papája régóta új kapcsolatban él, s van körülötte számos rokon, Aniz úgy érzi, ott a helye.

Meddig?

Fotó, nem közkívánatra ugyan, de felrakom, Emesének és Lacinak, szeretettel. Aniz tükrét, illetve a rajta lévő írást fényképezem, mert a tükröt otthagyta nekünk a kávézóban, hogy majd dobjuk ki mi, vagy tegyük fel a falra.

" I go down to the docks when I want to be reminded of you, just to watch things leaving."

Nagyon (viszonzatlanul) szerelmes és elhagyatott volt, amikor ezt a sort írta. Azóta már vidámabb, már amennyire az adott helyzetben lehet. S párja is akadt, aki vár rá. Libikóka az élet!