Díjat kaptam!

Értesítést jött, hogy egyik olvasóm, Emőke, a Svédasztal c. blog tulajdonosa egy Blog-Oscar-díjat adományozott nekem. Nahát...! Meg kell mondjam, jól esett. Azt tudtam, hogy módfelett szórakoztató vagyok mindennapi nyavalygásaim és sütési kalandjaim leírásával (khm, khm), s hogy akad néhány lelkes olvasóm, de díjat még sosem kaptam. A blog főleg anyósoméknak és családomnak íródik, hogy könnyebben követhessék az itteni életünket, nem gondoltam, hogy másokat is érdekelni fog (de azért reménykedtem :-))

Már az is igen nagy örömmel töltött el, amikor láttam, hogyan szaporodik a rendszeres olvasók sora (meglepően sokan vannak), vagy hogy egy-egy íráshoz akadt megjegyzés, de hogy díj is jusson...

De elég az álszerénységből, örülök neki, büszkén ülök itt, nagyon köszönöm!

Tudom, illenék nekem is megajándékoznom párat azok közül a blogok közül, amelyeket olvasok, de az az igazság, nem tudok választani közülük. Mindegyiket nagyon szeretem, van, hogy naponta többször is odakattintok, van-e már új bejegyzés?

Akiket rendszeresen, nagy érdeklődéssel olvasok, azoknak a címét a jobb oldalon találjátok. Mindegyikük érdekes. Kedvencem Pappito, akinél nemcsak az új-zélandi bevándorlás részleteiről olvashatunk, de hasznos dolgokat tudhatunk meg az ottani mindennapi életről, igen szórakoztató formában. Komposztálás, borok, gyümölcsök, s nagyritkán egy-egy gasztro bejegyzés...

Még muszáj megemlítenem, hogy Emőkétől tanultam meg, milyen ártatlan jelentéssel is rendelkezik Svédországban a "fika" szó... :-) S a svédekről szóló hasznos információkon túl már csak azért is olvasnom kell őt, mert nemrég kiderült, hogy szert tettek egy kóbor macskára, aki a Hampus névre hallgat. Hampusnak saját blogja van, története ott követhető. (S mindjárt kiderül belőle, milyen jól olajozottan működik arrafelé az elvadult-kirakott macskák mentése.) Én biztosan mindkét blognak szorgalmas olvasója maradok.

Tack, Emőke (remélem, jól írtam!), vagy ahogy itt mondják, go raibh maith agat!

"Leves! Én főztem!"*

Ma reggel még sötét volt, amikor nekiindultunk a promenádnak. Egyre sötétebbek a reggelek, s este 6 felé már kezd sötétedni. A szembejövők homályos sziluettként mozogtak a távolban. Jó pár kutyafuttató is volt a parton, s rengeteg madár - kint, a vizen, egy halászhajó erős reflektora csillogott. S nem volt hideg, ahhoz képest, hogy mostanában már talajmenti fagyokról is huhog néha a levelibéka a rádióban. Ma éjjelre is hideget ígérnek: 1-5 fokot!

Kellemes séta volt, szélmentes időben, de a gyomrom tele volt kis izgalommal. Megint csak fura csekket kaptam, vagyis ugyanazt adták vissza, amit már egyszer visszavittem, hogy rossz az összeg. Valamint Darren az izgalomtól el-elfulladó lélegzettel figyelmeztetett, hogy be ne oltassam magam az influenza elleni oltással, amit egy-két hét múlva kezdenek megkapni az orvosok, s gondolom, utána majd oltják is a vállalkozó kedvűeket. S hogy szóljak a rokonoknak is, feltétlenül - ezzel már elkéstem, mint hallottam. Megnyugtattam, hogy nem oltatunk, Béresezünk, C-vitamin, jó kaja, sok levegő (remélhetőleg mások tüsszentésétől mentes).

A móló végén megérintettük az emléktábla éppen soron lévő betűjét, majd visszafordultunk. Találkoztunk egy-két emberrel, akit már láttunk korábban is, s akik köszönnek is. Mire a kocsihoz értünk, világos volt már, a felhőkön át gyengén derengett a Nap, a halászhajó fényei eltompultak a fényben. Igen hirtelen nyílt ki a világ.

Délelőtt - miután halálra izgultam magam, szokás szerint, e semmiségért -, volt főnököm könyvelője megnyugtatott, hogy csak váltsam be azt a csekket nyugodtan, az októberi pénzemből levonja a tartozásomat, ne aggódjak. Innen kezdve már nagyobb kedvvel és nyugodtabban dolgoztam. Ma már főztem levest is a piacra, remélhetőleg minden pekedlivel elkel, ha nem, marad ebédre :-) V. sajnos, nem szereti, pedig kellemes ízű, igazi őszi leves. Póréhagymából és burgonyából készül, nem drága, és ha van kedvünk, csilivel és borssal bolondítható.

A hozzávalók:

454 g póréhagyma, felkarikázva, a zöldje is mehet bele

110 g vöröshagyma, apróra vágva

300 g burgonya, hámozva, felkockázva

55 g vaj

900 ml csirkeleves, vagy (jujj) Knorr-zöldség/csirkeleveskockából készült lé
300 ml tejszín vagy tej

(A fura grammok az ounce-pound átszámítás miatt vannak. Nyugodtan kerekíthetünk.)

A vajon 4-5 percig pároljuk a hagymát és a póréhagymát, de nem barnítjuk meg. Hozzáadjuk a burgonyát, ráöntjük a levest, felforraljuk, és 15-20 percig kis lángon főzzük. Ha a burgonya megpuhult, botmixerrel áttörjük (muszáj, az írek mindent pépesen szeretnek, valamiért nem kapós a darabos leves!). Ízlés szerint hozzáadjuk a tejet, de akkor már nem forraljuk tovább, csak átmelegítjük. Forrón, akár kis csészékben is tálalható. Abból lehet csak igazán jól szürcsölni a tévé előtt, takaróba burkolózva, tőzegszagú őszi estén :-)

Olvastam, hogy ha jéghidegen tálaljuk, akkor a Vichyssoise névre hallgat, s igen "elegáns". Ha melegen, pürésítve, akkor a nem annyira elegáns potage parmentier név illeti meg, egy, a burgonya fogyasztását népszerűsítő Parmentier nevű francia úr után. Az én cimkéimen, amit a pekedlikre ragasztok majd, a leek and potato soup név fog állni :-). Minek az a flanc!

Tejet/tejszínt nem szoktam hozzá adni, ugyanis a legtöbb vevő rákérdez, hogy le lehet-e ezt a levest fagyasztani... Márpedig a tejes leves kiolvasztva erős tejszagot áraszt, és elnyomja a zöldségek finom ízét. Ha mindenáron le akarjuk fagyasztani, akkor kiolvasztás után rottyantsunk rajta egyet, s aztán adjuk hozzá a tejet.

***

Új háziállatokra tettem szert. (Apropó, megint pótolni kellett a mérget, egy szem sem maradt, alighanem megint látogatóm volt a kertem, brrr.) A kis előkertünkbe beköltözött két pók. Szkülla és Kharübdisz. Szkülla mindjárt a lépcsők előtt vert tanyát, jókora hálója közepén üldögél, jól láthatóan függ a levegőben - nem is járok mostanság öntözni! Már nem egyszer beleakadtam a hálóba, amikor szürkület után kimentem meglocsolni a rózsákat. A teste akkora, akár egy málna.

A másik, Kharübdisz már jobb helyet választott, két bokor között van a hálója, ahol - remélhetőleg - a legyeket fogdossa. Ott legfeljebb egy-egy merészebb madár téphetné szét a hálóját, más (én) nem jár arra. Az ablakból mindketten jól láthatóak, V. időnként meg is jegyzi, amikor a kanapén ülve Szküllára lát: "egy hatalmas pók van a kertben". Nyugtázom a jelenlétüket, de nem bántom őket. Bár már javasolta a férjem, hogy fújjam le őket... de minek? Legalább rajtam kívül valaki más is öli a még mindig szép számban röpködő legyeket.

***

Holnap lesz Stephen Gately, a Boyzone egykori tagjának temetése. 33 évesen hirtelen halt meg, valami szívbaj következtében. Az East Wall nevű észak-dublini városrészen élt egykor. Ott is lesz a búcsúztatása. A búcsúztatás és a mise helyszínéül választott templomot egykori szomszédai, a környék lakói tették rendbe a kedvéért, sőt, még a házak utcára néző ablakait is tisztogatták, készültek a szomszédságban. Nagyon-nagy felhajtás lesz, igen sok embert várnak, de a rajongókat távol fogják tartani. Mondják, egykori zenésztársai, a Boyzone tagjai egész éjszaka ott fognak virrasztani a koporsója mellett.

Nem voltam a rajongójuk, néha olvastam, Gately itt lép fel, ott lép fel, sikert aratott a "József és a színes, szélesvásznú álomkabát" c. musical-ben. Nem voltak botrányai, csendes életet élt. S mi közöm az egészhez? Vajmi kevés: ugyanazon a telepen laktunk, mint Gately egyik testvére, egy fekete, igen csigás hajú, fiatal nő. Severenna, egykori kollégám mutatta meg egyszer, hogy "nézd, az ott Stephen Gately testvére!" (Én pedig: "Az ki?") Gately többször is vásárolt a boltban, ahol dolgoztam, ha jött a nővéréhez látogatóba, utána mindig ment a pusmogás, mit vett, mennyiért, kivel volt... Egy alkalommal szendvicset csináltam neki, hú, de furcsa volt, alig volt nálam magasabb. Azt hiszem, ezt már meséltem a másik blogban... S elnézést kért, amiért olyan nehezen döntötte el, hogy mit kér a kenyérre... Utána Severenna behozta a blokkot a kantinba, s kiragasztotta a falra, miután kielemezték, mert a vásárolt holmik között volt egy méregdrága palack pezsgő is, a legdrágább ital, amit a bolt tartott. Vagy 90 fontot (vagy eurot?) költött akkor. Ami nem sűrűn esett meg a mi kis boltocskánkban. Aztán beszélték, hogy a nővére költözik, árulja a házat (szép, sorvégi ház volt, nagy kerttel), 800 000 euróért. No hiszen, ma aligha kérne/kérhetne ennyit, akármilyen szép is az a ház!

Sajnálom, igen fiatal volt még, nagy kár érte.

* Idézet a Birodalom visszavág c. örökbecsű műből

Kedves Emese és Laci!

Olvasnivaló: Az újság írja az uramék által elkészített játékról. Ezen dolgozott ő is, ehhez kellettek a sok munkával, bosszúsággal, hajlongással, guggolással elkészített autófotók.

Reméljük, nagy siker lesz.

Kedves Emese és Laci!

Ma olyan eufória fogott el délelőtt, mikor Minához vittem a tiramisut a hátsó úton (muszáj volt arra mennem, hogy útbaejtsem a környék legolcsóbb benzinkútját is), hogy csuda. A nap még sütött, de már közeledtek a sötét felhők a Three Rock Mountain felől, így a sötét háttér előtt még élénkebbeknek tűntek a rezesedő fák színei. A mellettem elsuhanó kertekben pedig még ott virágzanak a kék, lila, sárga virágok, sőt, a fuksziabokrok is csodaszépek, az a színorgia...! Igencsak jó kedvem kerekedett. Nagyon szép őszi, napos reggeleink vannak mostanság. A telep végében van egy facsoport, minden fa más színű, sárga, világoszöld, vörös, minden reggel megcsodálom őket.

Délutánra pedig teljesen beszürkült az ég, még nem esik, de remélhetőleg ez sem várat magára.

Ma sem jött meg a higiénikusoktól a levelem, pedig már nagyon várom. Az is lehet, merész leszek, s felrakom a szöveget a weboldalra úgy, mintha már be lennék jegyezve. Amennyire tudom, kódszámmal, ilyesmivel nem jár ez a bejegyzés, név alapján megy.

***

Tegnap V.-nek nem volt valami fényes napja. A munkahelyi baromságokon kívül az kedvetlenítette el, hogy ajándékát a garázsban nem értékelték kellően. Egy csokitortát készítettem, Alfás logóval, a szerelő pedig magyar bort kapott. A logó nem lett elég kerek, de azért felismerhető.

Azért nem vagyok (én legalábbis) megelégedve a garázzsal. A csomagtartóra sikerítettek egy karcolást, s javítani csak újrafestéssel lehet. Addig is ideiglenes megoldásként lekenték valamivel, amiről azt gondoltam, színes viasz, mint amivel mi fényesítettük Böhömöt az Alfa-találkozóra. Nem végeztek valami gondos munkát, mert el sem dolgozták, csak rákenték a karcolásra és környékére. Ma kiváncsiságból belenyomtam az ujjamat, hát nem bordó viasz, hanem simán valami olajos kosz, azt a hét meg a nyolcát. Nyilván azt gondolták, egy sötét kence elég a fényesen világító karcolás leplezéséhez.

Így már kevésbé bánom, hogy a tortánál és a bornál nem fektettünk többet a köszönő ajándékba.

***

Folyamatosan töröm az agyamat, mit készíthetnék még a piacra. Ezt a sütit már többen is keresték a pultokon, hárman is rákérdeztek, mikor gyártom már eladásra: eddig csak a kávé mellé csináltam, illetve a Cool Earth-ön árultam 50 centért darabját. Chocolate crackles névre hallgat, repedezett csokis sütinek fordíthatnám, más nem jut eszembe. A receptje abból a Martha Stewart sütis magazinból való, amit Zitától kaptam, s ami az eddig legnagyobb sikert aratott sütijeim forrása. Ennél a sütinél is elmértem ezt-azt, a cup-os átszámolás miatt, de éppen ezért úgy is nevezhetném, hogy "Moni csokis repedezettje, Martha Stewart nyomán" :-)

Hozzávalók 5 tucathoz

250 g étcsoki, apróra tördelve
312 g sima liszt
125 g holland kakaópor
2 teáskanál sütőpor
1/4 teáskanál só
125 g puha vaj
375 g barna cukor
2 nagy tojás
1 teáskanál vanília esszencia
83 ml tej
250 g kristálycukor
250 g porcukor

A csokoládét mikróban vagy forró víz felett megolvasztom, és félreteszem, hogy kicsit hüljön. A lisztet egybeszitálom a kakakóval, a sóval és a sütőporral.

A vajat a barna cukorral jó habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat és a vaníliát. Belekeverem az olvasztott, langyos csokit. Majd a géppel lassan belekeverem két-két adagban a lisztes keveréket, és a tejet. A kb. 1400 grammos, puha, de nem ragadós csokis-lisztes tésztát négyfelé osztom, hosszúkás rudakat sodrok belőlük (2-2.5 centi vastag legyen a rúd), és fóliába tekerem. A hűtőben kb. 2 óráig hűtöm a rudakat, hogy megkeményedjenek.

Mindegyik rudat 16 darabra vágom. A tenyeremmel gyorsan golyókká formázom őket (jó csokis lesz a kezünk, gyorsan kell dolgozni). A golyókat először kristálycukorba hempergetem, sőt, alaposan rájuk nyomogatom a kristálycukrot, majd mindegyiket könnyedén meghempergetem a porcukorban. Azért kell jól belenyomogatni a kristálycukorba, hogy később, sülés közben a porcukor ne olvadjon bele a tésztába, és meglegyen a szép fekete-fehér minta.

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A sütiket sütőlapra rakom, úgy 5 centire egymástól, és 14-16 percig sütöm, míg feldaganak, és megrepedeznek. Rácson hagyom őket kihülni, így az aljuk is szépen megszilárdul. Ha dobozolni kell őket, sütőpapírt rakok a rétegek közé, hogy ne szóródjanak egymásra a cukrok, ne kenődjön el a sütik szép mintája.

Biztos siker. Forró, erős kávéval a legfinomabb, lehet mártogatni is!

Moody Monday

Nem emlékszem eléggé, de mintha írtam volna már, hogy a lakásban minden árammal működik, s egy-egy áramszünet (szerencsére ritkán fordul elő) szinte megbéníthatja az életünket. Néha eszembe jut, hogy ha mondjuk, egy hideg téli napon köszönt be az áramszünet, vagy ne adj' Isten, beütne az általános "emergency", akkor nekünk annyi.

Így volt ez tegnap reggel is. Időre mentünk a városba, szépen beállítottam a bojlert, hogy a szokásosnál korábban melegítse a vizet a fürdéshez-fűtéshez. (Mivel hogy már fűtünk, kérem, csípősen hidegek a reggelek, és felbátorított bennünket az ígéret, hogy októbertől olcsóbb lesz a gáz.) Erre negyed hétkor (a tervezett kelés előtt félórával) felébredtem arra, hogy a vonalas telefon aprócska kijelzője bevilágítja a hálószobát, és nem találja a "rendszert", az ébresztős rádió kijelzője üresen villog, s a víztartály a fal túloldalán szörcsögve vinnyog. Valami nem stimmel.

Áramszünet. A legjobbkor... A gyomrom azonnal csomóban.

Átfutott az agyamon, hogy mi mindent nem fogok tudni megcsinálni reggel. Nem tudok kávét főzni, vizet sem tudok forralni, mert a a tűzhely elektromos... Nincs melegvíz, mert a bojler nem lobban be, szokra híján... az elektromos pumpa sem fog működni, ami a vizet a fürdőszobai csapokba nyomná... A wc-t majd a hidegvizes csapból nyert vízzel le tudjuk öblíteni, ha szükséges... S meg tudok ejteni egy gyors macskamosdást langyos vízben, bár ha az ember orvoshoz megy, akkor azért alaposabb fürdés illenék. S a hűtőszekrény lassan melegedni kezd...

A riasztó ingerült bíííp-bííp-jéről még nem is szóltam. Felkeltem, becsuktam a nappali és a háló közti két ajtót, s így legalább ez a bípbíp nem hallatszott be.

Fél óra ébren töltött bosszankodás után újra lett áram (hurrá!), a telepen beindultak az éppen beélesített állapotban lévő riasztók, a telefon magához tért, az ébresztőórát is újra beállítottam, s kezdődhetett a nap. Csodás. Némi melegvíz - a víztartálynál külön bekapcsolható "gyorsforraló" segítségével - lett, a bojlert működtető (áram híján leállt) órát visszatekertem a megfelelő időponthoz, kávét is főztem, a bípbíp is elhallgatott, és csak 5 perces késéssel indultunk neki a Dublin felé tartó eszméletlen forgalomnak. Máskor 25 perc alatt bent szoktunk lenni a városban, most 1 óra 20 perc alatt értünk be a Merrion Square-hez. Szerencsére a késés ellenére hamar sorrakerültem.

Van, aki ezt az utat mindennap megteszi! Most az egyszer irigykedve néztem a buszsávokban elsuhanó buszok utasaira.

Mindenesetre egy életre megtanultam, hogy az ember inkább kérjen időpontot késő délelőttre, mint reggelre, vagy menjen tömegközlekedéssel a belvárosba, ha jót akar.

***

Íme, a "Guggen" előtt látható The Puppy (Kölyökkutya) c. szobor, élő virágokból. Eredetileg le akarták bontani a kiállítás végeztével, de a bilbao-iak úgy megszerették, hogy azóta is ott áll a múzeum előtt. Kiváncsi volnék, mennyi munkát ad a kertészetnek, amelyik ápolgatja, s locsolja. A virágokat vajon milyen gyakran cserélik?

A füvesített villamosvonal

A Guggenheim Múzeum. Hát nem szép?

Az előtérben halványan látható szobor egy óriási pók, a hasa tele tojásokkal. A címe: Mama :-)

Amiről nem készült kép, de nagyon tetszett, az az ottani szemétgyűjtés. A nagy lakótömbök előtt közös konténerek vannak, amit mindennap reggel ürítenek a kukásautók. Szelektív szemétgyűjtés folyik, nem is akárhogyan. B. lakótömbje előtti kis téren pl. van két fémtömb, kicsit úgy néznek ki, mintha a tér alatt rejtőző "tengeralattjárók" vaskos periszkója nyúlna a tér fölé. Az egyikbe a reciklálandó, a másikba a "normál", kevert szemetet lehet rakni (a papírnak, üvegnek külön konténer áll rendelkezésre). Kinyitjuk a kerek, fém ajtót, berakjuk a kis polcra a szemeteszacskót, becsukjuk az ajtót, majd oldalt, egy karral megdöntjük a polcot, s a szemét a föld alá hullik. Mint egy szemétledobó, csak éppen a terecske közepén. Valószínűleg a háztömb alá kerül, ahol a föld alatti parkoló is van. Egyszerű, higiénikus... Nem tudom, mindenhol így megy-e ez Bilbao-ban, de azon a környéken így gyüjtötték a szemetet.

Tegnapelőtt kicsit szíven ütött, hogy az egyik, általam (eddig) nagyra tartott gasztroblogon a gateau basque receptje nem sütemény, hanem valami szalonnás, leveles tésztából készült paprikás kaja. Amihez ráadásul hozzávalóként kaliforniai paprikát írnak?! A baszk paprikaválasztékot most már személyesen ismerve azt kell mondjam, ez nonszensz! Valamit elnéztek, de nagyon, valami rossz forrást használhattak. A baszkok sosem használnák ezt a paprikát, amikor ott van a saját, Guernicá-ban termett híres paprikájuk, amit B. meg is mutatott nekünk, sőt, meg is kóstoltuk azokat a szép zöld paprikákat, s még előtte a szintén igen népszerű piros, hideg, sült paprikaszeleteket, salátában. S hogy a weboldalon Bilbaót titulálták (elsőre, később kérésre javították) Baszkföld fővárosának. Ezek után meginogtam, mert akkor más írásaikban miféle hibákat követhetnek el? S az a nem odafigyelés, amivel egyik fontos munkatársuk nevét elírták - kicsit tiszteletlen ez, nem? Fájó szívvel lemondtam róluk.

***

Tegnap megkaptam az első karácsonyi torta-rendelést, Stephanie-tól. Annyira ízlett neki a férje születésnapjára készített gyümölcstorta, hogy karácsonyra is azt kért. Mina is rendelt tiramisut, és egy lengyel lány a piacról fahéjas-almás tortát kért, a születésnapjára. Valamint Susan is megrendelte a lánya négyemeletes esküvői tortáját... Jaj! Sosem csináltam még emeletes tortát! Ráadásul az egyik szint a rettegett chocolate biscuit cake lenne, amiről fogalmam sincs, hogyan kell bevonni marcipánnal, majd cukormázzal, hiszen hűtőben kell tárolni, hogy ne puhuljon meg, ne ragadjon olyan nagyon... Igaz, van időm utánanézni a dolgoknak, jövő augusztusban lesz az esküvő. Voltak egy esküvői kiállításon, s ott kíváncsiságból rákérdeztek az árakra: egy hasonló tortáért 600 eurót kér a sütöde, ott a kiállításon engedménnyel 450-et kellett volna érte fizetni. "Te mennyit fogsz érte kérni?" - kérdezte V. tegnap este. "Nem tudom." - feleltem. Valószínűleg a hozzávalók és a speciális tortatartó műanyag oszlopocskák árát megszorzom kettővel, s annyit. A dekoráció nem lesz bonyolult, teljesen fehér torta lesz, cukormázból kivágott szívekkel, ami majd a koszorúslányok ruhájának színéhez kell, hogy passzoljon.

Leslie-vel szombaton megbeszéltem, hogy ő is csinál majd levest, és én is. Majd mindig megbeszéljük, melyikünk miféle levessel rukkol ki a héten. Így lesz választék a vevők számára, és ő sem érzi úgy, hogy minden ötletére nemet mond a committee. Ez így fair, szerintem.

***

A higiénikusoktól még mindig nem jött meg a papír, hogy akkor bejegyzett food business vagyok. Legszívesebben felhívnám a nőt, aki járt nálam, hogy mégis, mizújs? V. azt mondta, ebből is látszik, hogy mire megy ki a játék: az én papíromra is mutogathatnak, hogy lám, mennyi függőben lévő melójuk van, hát nem lehet őket elbocsátani, fizetést csökkenteni, public servant-ként, szükség van rájuk, lám csak lám! S majd idővel, jó sok hét múlva megkapom azt a papírt...