Hó-vágy

Ezen a szigeten a "hó" szó hallatán automatikusan összerándul az emberek gyomra, s felrémlik előttük a vészhelyzet: bezárt iskolák, megbénult közelekedés, félrecsúszott kocsik a főutak mentén, s kiürült boltpolcok. Legfeljebb csak a hozzám hasonló, négy évszak után ácsingózó kelet-európaiak sóhajtanak örömmel, amikor az első pelyhek keringeni kezdenek az égből. Karácsony előtt pedig mindig megy a fogadás: lesz-e fehér Karácsony avagy sem?

A huhogás ment most is, hét elején. Jön a hó, jött a sárga riasztás (ami az "aggodalomra semmi ok"-kal egyenlő), majd narancs-riasztást adtak ki először csak nyugatra, majd az egész országra. A Ciara nevű vihar elvonulása után (s már közeledik Dennis!) megérkezett a hideg, s az ország nyugati felét beporcukrozta a vékony hóréteg, s némelyik hegyes-dombos területen több centi is esett. Leállt az iskolabusz-szolgáltatás, lezárták Sally Gap-et, Wicklow Gap-et, s néhány hegyen átvivő útvonalat. 

Idelent a parton ennek a hónak semmi nyomát nem láttam, éppen csak a hegy tetején, a Wicklow hegység felénk néző oldalán volt valami halvány réteg. Aztán reggel narancssárga égre ébredtem, a felkelő nap világította meg a hófelhőket egy kis időre, s mire ugrottam az ablakhoz bámészkodni, apró szemű jég kopogott az üvegen. Délben pedig, éppen néhány új kiszúrónak örültem a boltból kijövet, amikor valóságos hóvihar fullasztotta el a lélegzetemet, s belémszorult a levegő: vastag széltépte rétegekben hullott a hó, s szinte azonnal belepte a kocsit, s a kabátomat. Jaj, csak essen még, még egy kicsit! - drukkoltam hazafelé menet, miközben óvatosan lelassult autók között vezettem haza. 

Mondanom sem kell, nyoma sem volt már, mire hazaértem. Azt a néhány varázsos percet kellett kiélveznem, amíg a bevásárlásból hazaértem. Nem bánnék pár napot pár centis hóval borított telepen, jó volna fehér hegyre kinézni, de nyilván alaposan megviselné az írek idegeit. Milyen jók is voltak a régi soproni telek, amikor szűz havon bicikliztem munkába, s örök emlék, amikor a lefagyott meredek utcánkban elfektetve húztam át a járdáról a kapuig a biciklimet, s zokniban tudtam csak átmenni az úton, annyira csúszott.

Az íreknek is volt pedig katasztrofális telük, mégpedig 1962/63 telén, amikor tényleg megállt az élet, s nem azért, mert olyan nyámnyilák voltak. A legdurvább, leghidegebb telet élték ekkor, ilyen hideget nem mértek 1740 óta a szigeten. Karácsonykor senki nem panaszkodhatott a fehérség hiánya miatt, mert 45 cm hó esett. Rendkívül erős, viharos szelek jártak azokban a hetekben, Bray-nél egyszer 13 méter magas hullámokat mértek, s egyetlen éjjel a szél másfél méteres hófúvásokat növesztett Dublinban az utcákon. Főleg Wicklow falvaiban volt riasztó a helyzet, elfogyott a kaja a boltokból, nem tudtak utánpótlást vinni, Valleymount településen - ahol ismerősöm, Anna is lakik - több napig áram nélkül maradtak akkor a lakók. Piaci kolléga mesélte, hogy ők bizony a leölt csirkéiken éltek, s a bútorokat tüzelték el, s amikor elfogyott a szén, mert a kétméteres hótorlaszoktól nem tudtak lemenni ételért a faluba. 

S az emberek nem tudtak melegedni menni a kocsmákba sem, mert ott is nagyon hideg volt, több kocsmában megfagyott a Guinness a palackokban. Ilyesmire még sosem volt példa.

A hideg kitartott, s először csak február 6-án kezdett olvadni a hó (ha azt vesszük, hogy most már virágoznak a nárciszok...) . Ilyen sokáig még sosem maradt meg hó a földeken, ezt s a hidegrekordot  csak a 2010-es nagy tél törte meg, amire én is jól emlékszem, amikor is két fokkal alacsonyabb volt az átlaghőmérsékletet, mint az 1962/63-as Big Freeze idején. Akkor is hetekig hó borította a szigetet, sokszor nem mentünk dolgozni, még a mindig megbízható, kemény időben is kitartó  LUAS is leállt párszor. Egy éjjel -14 fokot mértek. 

Most nincsenek minuszok, csak szél van, s idelent néha eső. Hó nem lesz már, csak még további szeleket ígérnek. Ciara hatásáról pedig itt egy beszédes videó, Birmingham repteréről... S egy érdekes cikk, amiben írója beszámol arról, hogy 11 órát töltött egy Dublinból Gatwick-be tartó repülőgépen, ami aztán dolgavégezetlenül visszakerült utasaival együtt Dublinba...

De azért én még reménykedem egy leheletnyi fehér rétegben. Mondjuk 2 napra, hétvégén...?

Vihar után, sütés

A Ciara vihar dorbézolása után (ami esőkkel, üvöltő széllel, s főleg nyugaton kidőlt fákkal, áramkimaradásokkal, elárasztott partvidékekkel és megduzzadt folyókkal járt, s most havazást hozott a hegyekben) itt most újra csend van, és borult ég. Eső szemereg, de nincs nagyon hideg. A kertet a környező fák letépett levélnyelei borítják, az úton száraz ágak és letépett választási plakátok, de más kár nem esett. 

Azt olvasom, Magyarország felé tart, így üdvözletem küldöm vele minden ottlakónak. Remélem, nem vadul el nagyon a helyzet. Tegnap este, amikor elvonultak a felhők, a teliholdat néztem, ahogy a szemközti ház kéményei fölé emelkedett, olyan volt, mint egy gótikus festmény, a közeledő felhőkkel. Szegény sziget, nyugaton még mindig eléggé útjában van a szélnek, el sem tudom képzelni, milyen lehet most mondjuk Skellig Michael-en állni... vagy a Lahinch-i tengerparton...

***

Régen írtam receptet. A múlt héten olvastam David Lebovitz Párizsban élő amerikai cukrász receptjét, amit maga is úgy alakított át a saját kedvére, egy Patricia Wells nevű hölgy recepteskönyvéből. Az egyetlen érdekes hozzávaló a sötét színű, karakteres méz, de ennek híján sima akácmézzel is készíthető, csak nem lesz a sütinek olyan erőteljes méz íze. A piacon nagy sikere volt, a maradékot meg is vette valaki, akinek különösen ízlett. Szükség lesz hozzá egy 23 x 23 cm-es sütőedényre, amit vékonyan bevajazott alufóliával kell kibélelni, úgy, hogy a fóliát az edény falára is fel kell simítani úgy két centinyit. Íme a recept: 

Ropogós mandulás szelet 

Az alapréteg: 

50 g finomra darált mandula 

120 g sima liszt 

3 evőkanál kristálycukor (kb. 45 g) 

1/2 teáskanál só

90 g sózatlan vaj, legyen jó hideg, apró kockákra vágva 

1 nagy tojássárgája

2 evőkanál víz

1/2 teáskanál vanília kivonat

A mandulás réteghez:

60 g sózatlan vaj, felkockázva

65 g kristálycukor (ha a méz akácméz, akkor lehet barnacukor is)

30 g sötét méz, pl. gesztenye 

1 narancs finomra reszelt héja

1/4 teáskanál só

1/2 teáskanál vanília kivonat

80 g szeletelt mandula, lehetőleg héj nélküli

A sütőt 200 fokra kell előmelegíteni. Az alapréteghez a darált mandulát, a lisztet, a cukrot és a sót a késes robotgép táljába rakom, s párszor röviden megkeverem. Majd hozzáadom a vajat s megint keverem, amíg durvára őrölt kenyérmorzsára nem hasonlít. Aztán hozzáadom a tojássárgáját és a vizet, s megint keverem, amíg kezd összeállni. Ha nagyon száraz lenne, adok neki még egy kanálnyi vizet. Ezt a tésztát egyenletesen szétlapogatom a fóliával kibélelt sütőedényben, s 12 percig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. Közben elkészítem az erre kerülő mandulás réteget:

A vajat megolvasztom egy kis fazékban, majd a gázról levéve belerakom a cukrot, a mézet, a narancshéjat, a vaníliát és a sót, s simára keverem. Majd belekeverem a szeletelt mandulát is, amíg a mandulát a vajas-mézes keverék teljesen bevonja.

A sütőből kivett, még forró alaprétegre késsel vagy spatulával egyenletesen ellapogatom a mandulás-mézes keveréket. Aztán tovább sütöm, 12-15 percig, amíg a mézes-vajas keverék bugyogni nem kezd, s aranybarna nem lesz a teteje. De vigyázni kell, ne égjen meg, mert akkor keserű lesz a mandula. Az edényben ki kell hűteni, nem szabad forrón kiemelni, mert eltörik. Kis négyszögekre, vagy ujjnyi szeletekre hidegen felvágva kávé mellé kitűnő. Fémdobozban 3 napig is eláll.