Az uramtól kapott meglepetés.2010. január 28.
2010. január 27.
2010. január 26.
Angyalka felhője
Valahányszor gingerbread-et csinálok, megmarad 2-4 tojásfehérje, a készített tésztamennyiségtől függően. A karácsonyi házkészítés idején nem tudtam az összes fehérjét elhasználni cukormáznak, egyre csak szaporodtak a fejenként négy tojásfehérjével megtelt kis joghurtosüvegcsék a hátőben, majd a mélyhűtőben. Nemrég elértük a ktirikus mennyiséget, így döntöttem, kipróbálok valami receptet, amihez sok tojásfehérje kell.
Angyalka felhőjéhez 12-re van szükség.
A receptet Linda Collister Easy cakes c. könyvében találtam, s eredetileg az Angel's cloud névre hallgat. Hasonlót a neten Angel food cake címszó alatt keressetek. Ma délután, egy teabrack, a gingerbread man-ek kisütése és a vacsora elkészítése között meg is sütöttem a tortát.
Hozzávalók:
A receptet Linda Collister Easy cakes c. könyvében találtam, s eredetileg az Angel's cloud névre hallgat. Hasonlót a neten Angel food cake címszó alatt keressetek. Ma délután, egy teabrack, a gingerbread man-ek kisütése és a vacsora elkészítése között meg is sütöttem a tortát.
Hozzávalók:
75 g sima liszt
25 g kukoricaliszt (kukoricakeményítő)
egy csipet só
250 g kristálycukor
12 nagy tojás fehérjéje
1 kkanál cream of tartar = borkő (NEM borkősav)
egy citrom finomra reszelt héja
A lisztet, a kukoricalisztet, a sót és a cukorból 80 grammnyit háromszor átszitálva, egy edénybe tettem.
Őrnagy úr segítségével a tojásfehérjéket közepes sebességen addig vertem, amíg kissé habos nem lett. Hozzáadtam a cream of tartar-t, és a citromhéjat, majd nagy sebességgel keményre vertem a habot. Amikor már látszott, hogy keményedik az a hab, kanalanként hozzáadtam a maradék kristálycukrot, s simára kevertem. Ezután - egy másik könyv hasonló receptje kapcsán - apránként beleöntöttem a lisztes keveréket, és könyékig merítettem a karom a habban. A kezemmel, ujjaimmal kevertem óvatosan simára a habot a liszttel, minden utamba kerülő csomócskát szétnyomkodva. Ez megbízhatóbb metódus, mint fakanállal kevergetni - írja a könyvem.
A 25 centi átmérőjű, 10 cm magas peremű, középen kuglófsütőhöz hasonló csőszerűséggel rendelkező tortaformát nem vajaztam ki, hanem csak belekanalaztam a habot, úgy igazgatva a formában, hogy ne legyen benne légbuborék. Még sok is lett a habból, pár kanálnyit el kellett belőle vegyek. Előmelegített sütőben, 160 fokon sütöttem 45 percig, amíg meg nem barnult kissé a teteje, és a habpiskóta érintésre ruganyos nem lett.
Egy befőttesüveg tetejére raktam formástul, s hagytam teljesen kihülni. Míg hűlt, megvacsoráztunk és elkészítettem a torta bevonatát, amihez az uram vette a hozzávalókat. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a) a bevonathoz valókat - khm - elfelejtettem én beszerezni, b) az uram addig bíztatta az eladókat, amíg azok feltúrták neki az utolsó üveg lemon curd-öt (citromkrémet) a raktárból. Nélküle ma nem lett volna torta.
Bevonat hozzávalói:
225 ml sűrű tejszín
4 evőkanál (lehet púpos is) lemon curd
450 g áfonya (lehet eper is)
Egy recés kés segítségével körbevágtam a tortát, hogy a formából gyengéden ki tudjam rázogatni egy tányérra. Elvileg azért nem szabad a formát kivajazni, hogy a torta külső, barnábbra sült széle hozzátapadjon a formához. S amit némi nyiszatolás, óvatos feszegetés után kapunk, az egy teljesen fehér torta - lenne. Mivel csak a sütést megkönnyítő, bevonatos tortaformám volt, vagyis elvileg nem ragadhatna bele semmi, így nézett ki a torta a formából való "kivágás" után:
25 g kukoricaliszt (kukoricakeményítő)
egy csipet só
250 g kristálycukor
12 nagy tojás fehérjéje
1 kkanál cream of tartar = borkő (NEM borkősav)
egy citrom finomra reszelt héja
A lisztet, a kukoricalisztet, a sót és a cukorból 80 grammnyit háromszor átszitálva, egy edénybe tettem.
Őrnagy úr segítségével a tojásfehérjéket közepes sebességen addig vertem, amíg kissé habos nem lett. Hozzáadtam a cream of tartar-t, és a citromhéjat, majd nagy sebességgel keményre vertem a habot. Amikor már látszott, hogy keményedik az a hab, kanalanként hozzáadtam a maradék kristálycukrot, s simára kevertem. Ezután - egy másik könyv hasonló receptje kapcsán - apránként beleöntöttem a lisztes keveréket, és könyékig merítettem a karom a habban. A kezemmel, ujjaimmal kevertem óvatosan simára a habot a liszttel, minden utamba kerülő csomócskát szétnyomkodva. Ez megbízhatóbb metódus, mint fakanállal kevergetni - írja a könyvem.
A 25 centi átmérőjű, 10 cm magas peremű, középen kuglófsütőhöz hasonló csőszerűséggel rendelkező tortaformát nem vajaztam ki, hanem csak belekanalaztam a habot, úgy igazgatva a formában, hogy ne legyen benne légbuborék. Még sok is lett a habból, pár kanálnyit el kellett belőle vegyek. Előmelegített sütőben, 160 fokon sütöttem 45 percig, amíg meg nem barnult kissé a teteje, és a habpiskóta érintésre ruganyos nem lett.
Egy befőttesüveg tetejére raktam formástul, s hagytam teljesen kihülni. Míg hűlt, megvacsoráztunk és elkészítettem a torta bevonatát, amihez az uram vette a hozzávalókat. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a) a bevonathoz valókat - khm - elfelejtettem én beszerezni, b) az uram addig bíztatta az eladókat, amíg azok feltúrták neki az utolsó üveg lemon curd-öt (citromkrémet) a raktárból. Nélküle ma nem lett volna torta.
Bevonat hozzávalói:
225 ml sűrű tejszín
4 evőkanál (lehet púpos is) lemon curd
450 g áfonya (lehet eper is)
Egy recés kés segítségével körbevágtam a tortát, hogy a formából gyengéden ki tudjam rázogatni egy tányérra. Elvileg azért nem szabad a formát kivajazni, hogy a torta külső, barnábbra sült széle hozzátapadjon a formához. S amit némi nyiszatolás, óvatos feszegetés után kapunk, az egy teljesen fehér torta - lenne. Mivel csak a sütést megkönnyítő, bevonatos tortaformám volt, vagyis elvileg nem ragadhatna bele semmi, így nézett ki a torta a formából való "kivágás" után:
Tehát még javítani kell a technikámon. Amúgy olyan volt az állaga, mintha szivacsot nyomogattam volna... A tejszínt óvatosan felvertem megint csak Őrnagy úrral, majd belekevertem a bolti lemon curd-öt. Ami inkább zselé állagú volt, volt mint lekvárosan folyós, ahogy az egy lemon curd-höz illenék. Így a tejszínes citromos krém nem igazán jött össze, mert apró curd-darabkák látszottak a tejszínben. De a masszát sikeresen felkentem a tortára, s sikkesen elrendeztem rajta az áfonyát.
Az uram egy pillantást vetett rá, s közölte, tudhatnám, hogy ő nem szereti az áfonyát. Mondtam, ez a torta nem is neki készült, viszi be holnap a falánk kollégáknak, rájuk fér egy kis kényeztetés. Különben is, most "fosztottam" ki őket, a szombati piacról megmaradt (érintetlen!) almatortát megehették, csak azt kértem, adjanak pár fillért szeletenként cserébe, amit majd befizetek a Vöröskeresztnek. Adtak.
Azért próbaképpen megettünk két vékony szeletet. Így, kóstolás után a továbbiakat árulhatom el erről a tüneményről. Maga a "tészta" elég semmilyen, mintha kissé ízetlen habot enne az ember, kell rá a jó vastag bevonat, és a sok gyümölcs. Több citromhéj-reszelék sem ártana neki... Ugyanakkor elég tömős, az a keskeny szeletke bőven elég volt nekem.A borkő elhagyásáról nem tudok mit mondani, az a sok tojáshab habosan tartását segíti elő. Sütőport nem szabad használni hozzá, alighanem erős utóízt adna a tortának. Nem találtam receptet, amelyben a borkövet sütőporral váltották volna ki...
Közben meglódult az agyam, nem utolsó sorban a családban előforduló unokák egyikének vett farsangi ruha láttán:
Ha überelni akarjuk a többi szülőt farsangkor, akkor meg lehetne sütni ezt a tortát úgy is, hogy cseppnyi piros ételfestéket keverünk a habba, hadd legyen jó rózsaszín, a bevonat pedig lehetne valami eperlekvárral megbolondított tejszín, rajta sok eper... hmmm... A kiscsajok odáig lennének!
Vagy lehet belőle meglepetés is a közelgő Bálint-napra :-) Az uram szív alakú sütőformát javasol :-)
S most már szereti az áfonyát.
S most már szereti az áfonyát.
Átlagos napok
Nem történik semmi. Nincsen semmi falrengető, amiről beszámolhatnék. V. nagyon kínlódik a Gyárbeli szervezetlenség miatt: az elküldött emberek közül többet megkértek, maradjon még pár hónapig, mert munka van, s nincs rá elég ember... Nem volt eszük elég, felmérni, hogy X számú projektre Y számú ember KELL, nincs mese. Ész nélkül csökkentették az alkalmazottak számát. Úgyhogy most az uram mindenkinek mindenen dolgozik, és módfelett elfoglalt lesz márciusig.
Tegnap nagyvárost jártam, ajándékok után kutatva (amiket meg is találtam, mindent egy helyen, hála a Carroll's ajándékbolt St. Stephen's Shopping Center-be kihelyezett tagozatának :-)). Közben betévedtem a TK Maxx-be, ahol remek kiszúrókat találtam, féláron. Lassan ideje listát csinálnom, mim van, mim nincs. Közben magyarok véletlenül meghallott megjegyzésén vigyorogtam-bosszankodtam, majd hazabuszoztam.
Ami megint kellemes elfoglaltságnak bizonyult, mert lehetett nézelődni, és megállapítottam, hogy innen felülről, minden jónak látszik, béke van és nyugi, mintha recesszió nem is lenne, Howth félszigete is megvan a távolban, s jé, az RTE telepe mellett elbuszozva beláthatok az itteni Szomszédok, a Fair City forgatási területére, ami tele hátulról megtámogatott fél-egész műházakkal.
Jó mulatság volt, lehetett megint szeretni az országot, tiszta szívből, az alatt az óra alatt sem kellett tudomást venni az elszúrt dolgokról. Mint a turisták, nézhettem naivan.
Az mondjuk már meglepett egy csöppet, hogy a LUAS-ról kibámulva három, korábban élénken működő kávézó helyén most lehúzott rólót, To Let, vagy For Sale táblácskát láttam. Rengeteg az üres iroda. De a belvárosban megvan még ugyanaz a nyüzsgés, mint máskor, a sirályok ugyanúgy kiáltoznak a tetők felett, és a napsütésnek sikerült még egy kis tavasz-fílinget is odavarázsolnia a levegőbe.
Apropó, nyílnak a hóvirágjaim a napos fal előtt. Mire az uram csak annyit szólt: "Nem is tudtam, hogy vannak hóvirágjaid"...
***
Tegnap nagyvárost jártam, ajándékok után kutatva (amiket meg is találtam, mindent egy helyen, hála a Carroll's ajándékbolt St. Stephen's Shopping Center-be kihelyezett tagozatának :-)). Közben betévedtem a TK Maxx-be, ahol remek kiszúrókat találtam, féláron. Lassan ideje listát csinálnom, mim van, mim nincs. Közben magyarok véletlenül meghallott megjegyzésén vigyorogtam-bosszankodtam, majd hazabuszoztam.
Ami megint kellemes elfoglaltságnak bizonyult, mert lehetett nézelődni, és megállapítottam, hogy innen felülről, minden jónak látszik, béke van és nyugi, mintha recesszió nem is lenne, Howth félszigete is megvan a távolban, s jé, az RTE telepe mellett elbuszozva beláthatok az itteni Szomszédok, a Fair City forgatási területére, ami tele hátulról megtámogatott fél-egész műházakkal.
Jó mulatság volt, lehetett megint szeretni az országot, tiszta szívből, az alatt az óra alatt sem kellett tudomást venni az elszúrt dolgokról. Mint a turisták, nézhettem naivan.
Az mondjuk már meglepett egy csöppet, hogy a LUAS-ról kibámulva három, korábban élénken működő kávézó helyén most lehúzott rólót, To Let, vagy For Sale táblácskát láttam. Rengeteg az üres iroda. De a belvárosban megvan még ugyanaz a nyüzsgés, mint máskor, a sirályok ugyanúgy kiáltoznak a tetők felett, és a napsütésnek sikerült még egy kis tavasz-fílinget is odavarázsolnia a levegőbe.
Apropó, nyílnak a hóvirágjaim a napos fal előtt. Mire az uram csak annyit szólt: "Nem is tudtam, hogy vannak hóvirágjaid"...
***
Ez itt egy madáretető. Nem feltétlenül szarka- és patkánybiztos, de nem akartam kidobni. S ebbe legalább beleszórhatom azokat a magokat, amiket eddig a földre szoktam kirakni. Anna rakta még ki dekorként a kávékuckóban, más képecskékkel, díszekkel együtt felakasztotta ezt is a falra, hogy feldobja egy kicsit a lepukkant konyhát. Távozása után maradtak a dekorok. Aztán egy míting után hallom, hogy az egyik tag az elnökünket kérdezi, ezek miért vannak oda kirakva, s miért nem vesszük le őket. "Na, de miért?" - kérdezte Betty, az elnök, akit nyilvánvalóan nem zavartak a színes kis izé-mizék. "Well, they are not ... relevant." jött a válasz. Aztamindenit. Egyrészt bosszantott, hogy nem hozzám jött oda a t. tag, hogy vegyük le, nem nekem javasolta, hogy más díszekkel díszítsünk, hanem egyből az elnökhöz. Fájt egy csöppet, Anna miatt is, aki nemrég küldött a piacnak lapot, mert nem felejt bennünket - de az általa kiakasztott dolgok "nem relevánsak", vagy mik. Illető tag semmit nem tett a piac feljavítása érdekében, csak a nyafi van.
Szombaton is hasonló eset, Betty jött oda hozzám, hogy az egyik tag panaszkodott, nem kapta meg a meghívóját a február hatodiki nagymítingre. Előtte beszélgetett velem említett tag, de nem szólt, jajdehogyis, miért szólt volna. Pedig feladtam neki is, mint a többinek. Tegnap feladtam a másodikat, szépen ráírva a sarkára, hogy 2. példány, nem bírtam megállni. Nem tudom, mi szükség egymás háta mögött kavargatni a sz*rt, illetve tudom. Legyen belőle ügy, legyen belőle gond, a dögunalmas életünket fel kell valamivel habosítani.
***
A kert pocsékul néz ki. A tavaszi virágok már itt-ott tízcentisen zöldellnek, úgy tűnik, a tree fern is túlélte a havat, fagyot. De az egész valahogy szürke és komor, és nyúzott benyomást kelt. Mindenképpen ráfér egy alapos feltakarítás, jó pár cserép megrepedt, szétdobták magukat, valamikor majd muszáj lesz kimennem egy nagy zacskóval, és eltüntetnem a tél nyomait.
***
Szombat este megint Anúna-koncerten voltunk. Jó volt. Szép volt. Megint énekelték a kedvenceimet, az August és a Jerusalem c. számokat. Utóbbinál az énekesek egy része a közönség mellett (s ha teheti, között) sétál fel s alá, amit itt nyekergő lépcsőkön kellett megtenniük. Csak így érhető el az a csodás hanghatás, amitől az dal annyira elbűvülő. Mintha beburkolná az embert ugyanaz a dallam, ismétlődik és ismétlődik, és közben mintha körbe-körbe forogna hallgatója körül. Neve is van ennek az énekmódnak, de hozzáértés híján nem jegyeztem meg, micsoda.
Volt köztük egy barna hajú lány, ha lehetetek udvariatlan, akkor úgy jellemezném, a legkevésbé mutatós teremtés a többi között, Patrice O'Connor. Egy alkalommal szólót énekelt, és hirtelen olyan erővel jött ki belőle a hang, hogy ellenőriztem a többiek száját, ki énekel helyette? Ki "segít" be? De bizony ő volt, egyes-egyedül. Alig-alig szájmozgással elérte, hogy a hangja betöltötte az egész termet. Nagyon szép volt.
Sajnos, a kórusvezető megint poénkodott, megint sokat beszélt, amitől nekem mindig fészkelődni támad kedvem, nem kell a jópofizás, erőltetett, s nem fogom jobban értékelni a csodás hangjukat, ha a recesszióról értekezik, s lelki masszázst tart arról, hogy hogyan vegyük észre az élet apróbb örömeit. Észreveszem, apám, észreveszem, azért vagyok itt, nem?
Az elöttünk lévő sorban két lány egy lasagna és egy pizza fölé hajolt, csak az első dal közepénél hagyva abba a szósztunkolást. A szósz-szag belepte a termet, de senki nem szólt rájuk. Utóbb kiderült, az egyik énekesnő barátnői voltak, de nem hiszem, hogy a barátság-rokonság bárkit is feljogosít ekkora bunkóságra.
Sajnos, a kórusvezető megint poénkodott, megint sokat beszélt, amitől nekem mindig fészkelődni támad kedvem, nem kell a jópofizás, erőltetett, s nem fogom jobban értékelni a csodás hangjukat, ha a recesszióról értekezik, s lelki masszázst tart arról, hogy hogyan vegyük észre az élet apróbb örömeit. Észreveszem, apám, észreveszem, azért vagyok itt, nem?
Az elöttünk lévő sorban két lány egy lasagna és egy pizza fölé hajolt, csak az első dal közepénél hagyva abba a szósztunkolást. A szósz-szag belepte a termet, de senki nem szólt rájuk. Utóbb kiderült, az egyik énekesnő barátnői voltak, de nem hiszem, hogy a barátság-rokonság bárkit is feljogosít ekkora bunkóságra.
Itt van még egy felvétel:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)