Itt állok a fényesre élezett kisbaltával, erre esik az eső. Minden csapásra kész zuhannyal néztem szembe, úgyhogy felhagytam az erőlködéssel. Talán délutánra eláll...
Marad a beszerzés, és a sütés. Megkezdődött a Halloween-ra készülés, jöhetnek a tök-sütik, a boszorkánysipkák, a szellemek, használhatom az elmúlt hónapokban beszerzett új kiszúrókat. Az idén nem fogom a készülést az utolsó hétre hagyni, mennek a sütik a fagyasztóba. Mióta rájöttem, hogy még a kész dekor is bírja a hideget, s nem változik meg a minőségük a fagyasztás után, elhatároztam, hogy a nagy ünnepekre való sütiket előre lesütöm, és fagyasztom. Így ha beesik egy utolsó percbeni rendelés, az sem ér váratlanul, feltéve ha a megrendelő beéri a már meglévő formákkal...
***
Edmonds Seattle egyik külvárosa, ahová a nyaralás alatt azért mentünk, hogy apósom egyik régi ismerősével találkozzunk. Bruce is geofizikus, ő és a felesége, Dorothy először a kora nyolvanas években jártak Budapesten, apósom és V. kísérte őket, erről számos fotó is született. Így most először láthattam jó pár fotót az akkor még szakállatlan és nagyon fiatal férjemről. Bruce pár éve álkapocsműtéten esett át, ezért kissé motyogva beszél, nagyon figyelni kell, hogy mit mond. Nyilvános helyen inkább a felesége beszélt helyette, pl. ha rendelni kellett.
Először keresztülautóztunk Edmonds-on, ahol a nyaralójuk van. Megmutatták az igazán otthonosnak, kellemesnek tűnő városrészt, rengeteg kávézóval, s még több virágkosárral. Amikor megláttam az egyik előtt egy hatalmas, kiszuperált, virágokkal befuttatott keverőgépet, izgatottan fekiáltottam, s mutattam V.-nek. Dorothy-ék utána nevetve mesélték, hogy már régóta próbálták kitalálni, mi lehet ez a vajszínűre mázolt tákolmány, mi célt szolgált korábban.
Utána elvittek minket a Ballard városrészben lévő Hiram M. Chittenden Locks-hoz, amely a tengert köti össze Seattle tavaival. Évente több mint 50 ezer hajót átengedő csatornáról van szó, a legforgalmasabb az USA-ban, ahol a hadsereg hadmérnökei teljesítenek szolgálatot. Egyikük, egy idősebb férfi meg is jegyezte nekünk: "Better than hurling bombs at people..."
A zsiliphez egy szép botanikus kerten át vezet az út, ezt sajnos, nem
tudtuk alaposan megnézni, magára a zsilipre és a mellette lévő, víz
alól is megtekinthető lazaclétrára koncentráltunk. (Kora este közös
vacsorára mentünk barátainkkal, nem volt mindenre időnk. Majd
legközelebb...)
A parkoló már tömve volt, ebből is sejthettük, népszerű
látványosságról van szó. A hatalmas zsilipeken túl volt a lazaclétra,
lépcsősen vezetett keskeny meder, benne kavargó vízzel. Mellette a víz
alá süllyesztett folyosón nagy ablakokon át lehet(ne) megnézni, hogyan
vonulnak a lazacok felfelé, az ívóhelyeik felé, de sajnos, nem volt ott
egy sem. A közeli csendesebb csatornarészen azonban hatalmas halakat
láttunk úszkálni, úgyhogy el tudtam képzelni, mi lehet itt, amikor
tényleg vonulnak a halak... A tenger felé tartó kishalak zavartalan
közlekedéséről is gondoskodtak, jókora csöveken át pottyanhatnak vissza a
vízbe, amikor elindulnak több évig tartó vándorlásukra a tenger felé.
Nem vonulnak...
Lazaclétra egyik foka
A lazaclétra közelében izgalmas szobrok, halpikkely fényűek
Rengeteg turista jött-ment a zsilipeknél. Igazán izgalmas volt
végignézni, hogyan tetris-eznek be egyszerre több hajót, vitorlást,
csónakot a meglévő helyre, hogy minél jobban kihasználják a kapacitást.
Derekuknál biztosítókötéllel kikötött emberek vezénylik le a zsilipeken
való áthajózást, utasításokat kiabálva a hajósoknak. Távolabb, már a
tavak fölött pedig időnként egy csokor vadászrepülő zúgott el,
gyakoroltak a pár nappal később lévő bemutatóra. Ezeket a gépeket már
korábban láttuk, a repülőgépgyárban állomásoztak a bemutató előtt.
Bepasszintva
Fő a biztonság, nincs kedve senkinek a hajótest és a zsilipfal közé kerülni
Aztán a közeli múzeumban megnéztük a zsilipek építésének történetéről
szóló filmet, és én egyből szerelmes lettem az izzó szemű, elszánt
arckifejezésű Horam M. Chittenden-be, akinek vezetésével a munka 1910-ban lendült be. 1906-tól ásóval és kapával már végzett
valamicske földmunkát pár lelkes helyi, mert frusztrálta őket az
elhúzódó jogi huzavona, néhány üzletember tiltakozása, de végül
belendült a munka. Végül jelentős állami és némi helyi támogatással megépültek a
zsilipek, azóta is biztosítva a hajóforgalmat, utas- és áruszállítást
egyaránt. Bámulatos méretű, örökké forgalmas, érdemes rászánni az időt.
Sajnos, Chittenden elég fiatalon, 58 évesen 1917-ben meghalt, alig néhány hónappal a zsilipek ünnepélyes megnyitása után.
Dorothy és Bruce
Fél adag snow crab (Jeges-tengeri póknak írja a szótár) és New Orleans halleves csészében
Utána ebéd a közeli kikötő népszerű halvendéglőjében, a Chinook-ban (ami
egyébként egy helyi szél neve is). De milyen ebéd! Életemben először
ettem rákot (snow crab), mármint olyat, amiből felet mertem csak kérni, s
még így is alaposan megdolgoztatott, mire ki tudtam túrni az összes
rákhúst a vékony lábakból, ugye. Kaptam hozzá ilyen roppantó
célszerszámot, s roppantgattam lelkesen, de még így is én végeztem az
ebédemmel utoljára. A vendéglőből a kilátás a kikötőre nyílt, Dorothy
mesélte, itt telelnek át az Alaszkába járó halászhajók, például azok,
amelyeket a Deadly Catch c. sorozatban lehetett látni.
Jachtok halomban
Ebéd után kisétáltunk a vízpartra, ahol a tengerbe veszett halászok, hajósok emlékműve fogadott minket, sajnos, elég friss virágcsokrok is voltak a tövében. Az emlékkő előtt pedig az odaveszett hajók és hajósok nevei... gyakran egy család több férfitagja is fel volt sorolva. Kemény munka, az biztos.
Ez a csinos autó éppen akkor érkezett meg a vendéglő melletti halas bolthoz.
A tulaj beugrott friss halért...
Az ebéd után autózás vissza Edmonds-ba, aztán ránk még sok autózás várt, időre vissza kellett érnünk Redmond-ba. A gyakorlatozó repülők miatt a fő útvonalunk, a Washington Lake-en át vezető híd le volt zárva, így hátsó utakon, kieső városrészeken, kertvárosok, lakónegyedek útjain jutottunk csak haza, a tavat megkerülve. Eddigre már egészen magabiztosan tudtam navigálni, elég volt megjegyezni a nagyobb utakat, s onnan az ember hamar hazatalál, ha azokat megtanulja.
Nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, de a folyamatos angolul beszélés eléggé fárasztó volt. Invitáltuk őket Írországba, mert olyan embereknek tűntek, akiket más kultúra igen érdekel, s szívesen utaznak. Ők pedig arra bíztattak, hogy legközelebb Denverben is látogassuk meg őket, mert ők ott élnek, csak a lányukat, unokájukat szokták meglátogatni Seattle-ben, illetve Edmonds-ban.
