Ma délután kalandvágyból elvittem V.-t egy új kajáldába a városba. Pár hete nyílt. Már többször hallottam/láttam emlegetni ezt az új "dumpling bar"-t, s most a hétvégi újságban is megjelent róla egy rövid, dicsérő írás, nosza, nézzük meg, mi igaz a sok dicséretből. Már eleve sejthettem volna, hogy nem lesz jó vége a dolognak, mert a) V. nem rajong a tésztahéjba zárt keleties töltelékekért, az olaszokat szereti, de az ázsiai "gombóc bár" nem igazán az ő esete, b) frissen nyitott, még nem bejáratott kajáldába menni nem tanácsos. De azért gondoltam, adjunk egy esélyt a helynek. Azt reméltem, egy "nem rossz"-t esetleg elér V.-nél a Double 8-nek keresztelt étkezde, amit egy korábban multi cégeknél dolgozott kínai nő nyitott, akinek az édesapja szintén vendéglős volt, Dublin első kínai éttermei között szerepelt az övüké.
Adtunk neki egy esélyt. Nem jött be. Igaz, minden frissen készül, a menü rövid és mindenkinek, húsevőnek és vegánoknak egyaránt ad választási lehetőséget, szezonális töltelékekkel, de a hely igazán icike-picike, az ablakhoz szerelt pultnál összeér az ember könyöke a szomszédéval. Legjobb elvitelre rendelni. Dicséretes, hogy minden evőeszköz és csomagolás komposztálható. A zöld teámra frissen forralt vízet engedtek, holott nekem hozzáértők úgy magyarázták, hogy kissé hidegebb víz kell a senchához. Mindketten ugyanazt ettük, az én dumplingjaim alján valamilyen kissé odakapott bevonat ült, V. egyik-másik dumplingja alján pedig még ott volt a tésztarétegeket elválasztó papírdarab. Becsületből megettem az övét is, de nem leszünk itt törzsvendégek. Lehet, hogy az újságcikk okozta nagy érdeklődés miatt kapkodhattak az étellel, nem tudom, talán majd ha elül az újdonság okozta érdeklődés, betérek megint.
***
Az úgy volt, hogy hivatalosak voltunk régi kollégám, Emilie és spanyol jegyese, Fernando esküvőjére, Madridba. Seattle-ben több órát eltöltöttem a megfelelő ruhadarab keresésével. Barátoktól jöttek az ötletek, segítőkészen, kaptam üzletneveket, mert a régen, esküvőkre vett ruháimban a pocakom több mint hangsúlyos lett volna, kellett valami nagyobb. S igen, erről az esküvőről már egy éve tudtam, lett volna időm fogyni, ruhát nézni, de khm, az önfegyelem, ugye, nem erősségem.
Redmond-ban, egy turkálóban találtam egy ruhát (miután szótlanul kifordultam egy ígéretes ruhaboltból, ahol az árak megdöbbentően magasak voltak). Szürke-fekete mintás darab, amihez itthon volt már cipő. Majd kerítek magam köré egyet a szép sálaim közül, gondoltam, s kész az outfit. Aztán jött a szervezkedés, a játék a repülőjegyekkel, meddig maradjunk, hogyan csináljuk, mert éppen erre, illetve, rákövetkező napokra esik V.-nek egy csoporttalálkozó, valamint a rendszeres budapesti útja, apósom születésnapjára. Mind morcosabban tologattuk a csúszkákat a Skyscanner oldalán, ez a jegyopció hosszú tartózkodást jelent, ergo szállás kell, amaz rövid tartózkodást, de akkor a repjegy ára túl sok.
A végső döfést az adta meg, hogy mondtam V.-nek, ugye tudod, hogy ez egy kiöltözős esküvő, öltönyben kell jönnöd, nem elég a nadrág+szép pulcsi kombó? A döbbent, majd tiltakozó arckifejezését látva - s a gyomromban ülő idegességet mind' jobban érezve - kijött a számon, hogy inkább ne menjünk. Amikor az örömteli szervezkedés kezd átcsapni stresszesbe, akkor az rossz. Amúgy is idegenkedem az ilyen kiöltözős alkalmaktól, még élénken él bennem az utolsó esküvő, a nem-jól-érzem-magam-a-ruhámban érzés, a feszengés... Ugyan ilyenkor az itteni szokások szerint nem kellene adni, de majd adunk bőkezű ajándékot a megjelenés helyett, javasoltam (pénzt kért az ifjú pár), s slussz.
Történet rövidítve: megkönnyebbülés, a beborítékolt nászajándékot V. eljuttatta a menyasszonynak, személyesen adva át jókívánságainkat. S a most pénteken lefolyt esküvő képeit látva örülök, hogy nem mentünk, fekete-szürke ruhácskámban valószínűleg varjúként lógtam volna ki a színes tömegből, ahol páran hosszú estélyiben jelentek meg a partin. Beértem a képekkel, megcsodálva a templombelsőt, Emilie szép, vintage ruháját, a parti színhelyét, s szépen kiöltözött kollégáim fotóit. Remek parti lehetett, igazi spanyol esküvő, majd biztos mesélnek, ha egyszer összefutunk, s már úgyis megbeszéltem egy kávézós találkozót Emilie-vel, ha visszajönnek a Japánban tett nászútról.
***
A fentiek miatt esett tehát úgy, hogy nem költöttünk madridi útra, esküvői mulatságra, költöttünk ellenben - a közelgő Brexitre és a várható áremelkedésekre hivatkozva - egy új keverőgépre. Fene tudja, mi lesz, ha (ha) az angolok kilépnek az EU-ból, senki nem tud semmi biztosat, csak a huhogás megy és a bizonytalanság.
Régi, hűséges, sokszor szeretettel megsimogatott - és számtalanszor megizzasztott, két motorcserén átesett - Kenwood Major-om (alias Őrnagy úr) helyett/mellé érkezett egy újabb Kenwood, aminek V. egyből "A 22-es csapdája" nyomán az Őrnagy Őrnagy nevet adta. A legerősebb modell. Erősebb, továbbfejlesztett változata Major-nek, amit már nem gyártanak. Vannak benne érdekes dolgok, pl. fénycsík övezi a bekapcsológombját, nem elég csak bedugni, bekapcsolni, hanem meg kell nyomni külön a kerek gombot, hogy felkapcsolódjon a fénycsík, s azután működik csak a gép. A keverőfejben is van egy körkörös világítás, amit a tálat világítja meg, ez nekem külön hasznos, mert a pultra, a szekrények alá berakott gép feje kitakarja a szekrény aljába felszerelt fénycső fényét. Amúgy is magasabb, mint Őrnagy úr, ezért kicsit ki kell húznom a pult szélére, ha teljesen fel akarom emelni a fejét, hogy betehessem helyére a keverőtálat. S ott már nem sokat látok, a konyhai lámpa gyengécske fényénél.
Őrnagy Őrnaggyal jött egy dagasztóspirál, amit már munkába is állítottam, s ugyan a kenyértészta erre is felmászik, de nem annyira, mint a régi, nem spirál alakúra. 2.5 kg tészta fér bele, úgyhogy ezt sem pakolhatom tele 3 adag kovászos kenyérrel, de a 2 kilós teljes kiőrlésű kenyértésztát kacarászva kidolgozza. Halkabb, mint Őrnagy úr. A tál fogantyúja szélesebb, nem akad bele az ujjam, s nem facsarodik ki emeléskor, mint az ahogy Őrnagy úrnál meg szokott történni. A tálnak van egy kissé kifelé hajló széle, így a tésztát is könnyebb belőle kifordítani, s utána könnyebb is lepucolni a szélét. A tálon belül rovátkák jelzik a mértékegységeket, cup, fl oz és literben megadva.
Ami különösen tetszik, hogy végre gondoskodtak arról, hogy munka közben az esetleg felcsapódó liszt vagy folyadék ne kerüljön a gép belsejébe, a tál mögé, már ahol a motor van. Őrnagy úrnak is volt ilyen egyszerűbb védőfedele, de valahogy soha nem tudtam rá feltenni, már azt sem tudom, hol van. Így aztán a tál mögötti rések a gép motorházán elég hamar megteltek liszttel, amit alaposan ki kellett vakargatni, késsel. Ugyanígy felcsapódott néha a keverék a keverőfej tövére. Őrnagy Őrnagyra ez a védőfedél könnyen felrakható, s két darabból áll. Az egyiket a gép nyakára könnyedén fel lehet húzni, teljesen betakarja a tálat, így az kelesztőtálként is használható, nem kell külön konyharuhával letakarni. Egy kis fel-lehajtható nyílás is van rajta, amolyan ablak, amin át keverés közben is betölthető a cukor, vagy tojás vagy bármi. A másik, levehetetlenül rászerelt műanyag darab védi a motorházat/gép belsejét az odaverődő liszttől. Azt hiszem, ez a legjobb újítás rajta. Ez, és a motorház hátuljára szerelt szellőzőnyílás, ami Őrnagy úrról teljesen hiányzik.
Ami nem tetszik nekem, az az, hogy a fogantyút, amivel a gép fejét tudom felemelni, hogy a tálhoz hozzáférjek, Őrnagy Őrnagy hátuljára rakták rá, nem oldalra, a bekapcsológomb mellé, mint Őrnagy úrnál. Nem áll kézre, sajnos, hiszen a gépek nekem jobb oldalra esnek, a gombok tőlem elfele vannak, a nekem már amúgy is kissé magas konyhapulton. Sajnos, nem tudom őket átrakni a konyhapult bal végébe, hogy jobban kéze essenek, mert ott nincs konnektor, és nincs elég hely a mosogató mellett. S talán meséltem már, hogy a márvány konyhapult nincs jól felrakva, mert a mosogató mellett balra kialakított edényszárító részről az edényekről lecsepegő víz nem a mosogatóba, illetve afelé folyik, hanem a attól elfele.... s ha odarakom az egyik gépet, állandóan rajta kellene tartanom a szemem a vizen, ne folyjon a gép alá, bár a helyszűke nagyobb probléma.
Őrnagy Őrnagyhoz adták a szokásos szettet: a keverőt, a dagasztóspirált és a habverőt, ami ugyanabból a leheletvékony drótból készült, mint Őrnagy úré: az volt az első, amit rajta elnyűttem. Ettől is meg fogok szabadulni, a később vett, vastagabb habverő szerencsére Őrnagy Őrnagyba is is passzol.
Nyúlbéla vagyok, mert ugyan a két Őrnagy remekül mutat egymás mellett a most már kissé túlpakolt konyhapult jobb oldali szárnyán, nem mertem őket egyszerre dolgoztatni, félve, hogy kivágják a biztosítékot (egy ilyen kalandom már volt a kávézóban). De péntekenként most már békésen kel bennük a krumplis buci és a hot cross bun tésztája, egyszerre, nem kell elmosni a tálakat folyton, cserélgetni a megdolgozandó tésztákat, remek. Eredetileg Őrnagy úr dobozba került volna, de inkább használom mindkettőt együtt.
Őrnagy Őrnaggyal együtt érkezett V. ajándéka, egy kis fotóstúdió. Többféle színű háttérrel, változtatható állású LED-csíkokkal... Akkora, hogy még a torták is beleférnek. Így megint profi fotókat rakhatok fel a Facebook-oldalamra a sütikről, tortákról.
S ma megrendeltem a karácsonyi hajtáshoz szükséges dobozokat, csomagolóanyagokat, tortakartonokat, ételfestékeket. Most már csak sütni kell.
