2009. szeptember 18.

A higiénikus látogatása

A higiénikus hölgy fél 4-re jelentkezett be. Addigra már nagyjából kész voltam a mára tervezett sütéssel, 8 farmer kenyér kelt csendesen a hótiszta konyharuhákkal letakarva a pultokon, s gazdájuk ott vergődött felettük, hogy töröljön-e még egyet a pulton a spriccnivel, vagy az már túlzás lenne, s hogy nem túl nyilvánvalóan beállított-e a "lazán" odarakott, félig becsomagolt banana bread póza... (Jaj, kedves, hát csomagolás közben ért éppen...!)

Meglepődtem, mert pontos volt. Percre. Azonnal az orrom alá dugta az igazolványát, kezet ráztunk, beljebb invitáltam. Közben annyira ideges voltam, hogy ha hatalmas koszfolt lett volna a földön, azt sem veszem észre, egyfolytában a szemét néztem, merre jár. A nagy ebédlőasztal leterítve terítővel, rajta rácsokon száradt két rozskenyér - valamint ott voltak a dobozok, a piac cimkéi, a bezacskózott sütik. Egyből a konyhát kérdezte, illetve a piacon árulás körülményeit. Mivel nem ő járt a piacon, részletesen kikérdezett, mi a rendszer, hogyan árulunk, még a kávékuckó is szóba került, de arra nem volt nagyon kiváncsi.

Felvett egy áttetsző fehér köpenyt, hajhálót rakott fel, s jegyzetfüzetet vett elő. (Megfigyeltem, mindannyian kicsi, tenyérbe passzoló füzetet hordanak maguknál, központilag elosztott cucc-e vajon?) Bementünk a konyhába, megnézte a mosogatót és kérdezte, hol mosok kezet. Így került sor a fürdőre is, ahol kezet mosott, de nem kért új törülközőt. Azt elmondta, hogy igen, helyesen csinálom, fertőtlenítős kézmosót kell használni.

Figyelem! Fontos szavak: antibakteriális fertőtlenítő. Elsőként a tisztítószerekre volt kiváncsi, megmutattam Ecover-éket és Method-ékat, sajnos, nem voltak megfelelőek. Ez az első korrigálnivaló. Bármikor máskor a héten olyan "zöld" tisztítószereket használok, amilyet csak akarok, de ha sütök, a felületeket minél durvább antibakteriális tisztítószerrel kell letörölni. Dettol, Milton, Jif és társai. Bólogattam. Megkérdezte, mit rejtőznek a pulton a konyharuhák alatt, így megmutattam a kenyereket. Megkérdezte, meddig kelnek, sütés után hol hűtöm őket. Mibe csomagolom őket? Zacskóba? Remek.

Ennyiből állt a konyhai látogatása. Nem került sorra sem a hűtő, sem a sütő, sem a szekrények. A tekintete végigfutott a kerekes kis asztalkámon, amin a lisztek/cukrok/méz és tsai vannak, de nem szólt semmit. Visszamentünk a megpakolt ebédlőasztal elé, ahol közölte a rozskenyerek láttán, hogy "your breads look spectacular, by the way", én pedig - alapból gyanakvó- , azon gondolkodtam, hogy az arcomra kiülő görcsöt akarja-e oldani, vagy tényleg bókol? Megnézte a sütiket is, kifogásolta, hogy nincsenek ráírva a hozzávalók, de amikor elsoroltam a belevalókat, s kiderült, hogy nincs benne se tej, se tejszín, ezt nem erőltette tovább. Ellenben a színes cukormáz eredetére kiváncsi volt, így megmutattam az ételfesték-gyűjteményemet, és a színes cukormázzal teli zacskókat. a fagyasztóban Itt jött a második hiba: amikor meséltem, hogy tojásfehérjéből vannak kikeverve, és két használat között lefagyasztom őket, akkor kiderült, hogy egyszer szabad csak őket lefagyasztani, majd kiolvasztani, többször nem. Szomorúan öntöttem őket a szemétbe, majd legközelebb kisebb adagot csinálok mindegyikből, így nem lesz sok veszteségem.

Megkérdezte, van-e háziállat, gyerek. "I am petless, childless" - feleltem :-). (Azt, hogy childless by choice, nem tettem hozzá, mi köze hozzá, végül is.) Meg kellett mutatni a dobozokat, amiben szállítok, a kocsira nem volt kiváncsi. A dobozokat a kiskamrából vettem elő, azt is megnézte közelebbről. Ebben nem volt hiba, lényeg, hogy semmi ne legyen a földön, a csempékből, maradék deszkákból épített kis polcommal elégedett volt. Az sem volt gond, hogy a lisztek az eredeti zacskójukban vannak, az számított, hogy amikor kinyitom a 2 kilós zacskókat, akkor azok egyből a fedeles fémedényekbe kerüljenek, amiket a kis kerekes asztalkámon a konyhában tárolok.

Visszatértünk a sütikhez. Megkérdezte, hogy kérnek-e tőlem lisztmentes, allergiások számára is fogyasztható termékeket. Mondtam, hogy ha kérnek is, elutasítom őket, hiszen a konyhában dióval, egyéb magvakkal dolgozom, félek, hogy akaratlanul is megbetegítek valakit. Ez is jó válasz volt. Kérdezte még, hogy hol tárolom a megmaradt sütiket, így elárultam, hogy a torta maradványait a férjem kollégái eszik meg, a sütiket dobozolva elrakom a következő hétre, s a konyhában tartom őket. (Khm, ez nem volt igaz, de gondoltam, rossz válasz nem lehet. Végül is, kiderült, tarthatom őket bárhol, amíg zacskózva, és zárható dobozban vannak.) Ez a legfontosabb, úgy vettem ki a szavaiból, legyen minden-mindig dobozolva, vagy zacskózva, vagy csomagolóanyaggal borítva.

Kérdezte még, hogy Karácsony idején több-e a sütnivaló. Meséltem a mézeskalács házakról. Hol állítom őket össze? Itt az asztalon? Hm.... Nem jó. Az asztalterítő volt a harmadik hiba: mivel porózus, sosem lehet teljesen kitisztítani, ezért kérte, hogy vegyek viaszosvászon terítőt, amit le lehet törölni fertőtlenítővel, azon már rakhatom össze a házakat nyugodtan. Majd veszek valami virágosat.

S ezzel gyakorlatilag véget is ért az ellenőrzés, fél órás kérdezz-felelek után.

Kezembe nyomott egy formanyomtatványt, amit a megyei Health Executive-nak kell visszaküldeni, s utána őtőlük kapok egy bizonyítványt, hogy registered food business vagyok. Ezt elvileg már akkor meg kellett volna csinálnom, amikor a piachoz csatlakoztam. Említettem, hogy erről nekem senki nem szólt, mire azt kaptam válaszul, hogy a Head Office-nak kellett volna tudnia róla, de ha tőlük nem kaptam infót erről, ez nem az én hibám, ezért vannak ők, ezért járnak ki mindenhová ellenőrizni, piacokra, kávézókba, ezért érdeklődnek a beszállítókról is.

Óvatosan próbáltam tapogatózni, hogy most ha food business vagyok, khm, akkor szállíthatok-e máshová is, kávézókba esetleg, mert "már megfordult az ötlet a fejemben, jó volna egy kicsit több pénz..." Most jött a meglepetés. Ha nem közvetlenül a "végfelhasználónak" (haha) szállítok, hanem egy olyan helynek, amely tovább árusítja a dolgaimat, akkor a süti előállításához rendes, ipari konyhára van szükségem.

Ó...

De ha csak sütit szállítanék? Közvetlen megrendelőknek? Akkor is. Ugyanis ha én business-t akarok ebből csinálni, akkor ők feltételezik, hogy olyan sokat gyártok, amely meghaladja egy ilyen kis lakás kapacitását. A mennyiségen (is) van a hangsúly. Ezért nem engedélyezik. Kis ellentmondást érzek ebben, mert mi van, ha minden nap lesütök 80-100 sütit, mint csütörtökönként, s másnapra elviszi a vevő, az nem sok? Ki állapítja meg, hogy sok-e? Egyfolytában csak azt ismételte, hogy mindig legyen biztonságos, elegendő, tiszta hely a szárításhoz, hűtéshez, lehetőleg a konyhában, ahol elfér a "biztonságosan előállítható mennyiség", de hogy ez MENNYI, arra nem adott választ.

Óó...

Elpanaszoltam neki a bánatomat, hogy ez nekem olyan, mint a 22-es csapdája: konyhához több vevő kell, vevőhöz konyhabérlet... Hát igen, sajnos, be kell fektetni valami pénzt egy bérlethez, bankkölcsön, blablabla - felelte ő. S mesélt egy nőröl, aki a garázsát alakította át konyhává. Boldog nő, sóhajtottam, mivel ez apartman, ezért a teraszon semmit nem alakíthatok ki... Béreljek valahol 1-2 napra, így ő, biztos volna valaki, aki helyet adna...

Odaadott nekem még egy kétoldalas útmutatót, ami nagyjából azt tartalmazta, mint a piactól kapott zöld könyv. Még át kell olvasnom alaposan, hátha van benne egy icike-picike kis kibúvó, ami lehetővé tenné, hogy mégiscsak a világ elé tárjam a szép weboldalamat, s mondjuk, a piacon keresztül áruljak.... Még töröm az agyamat...

Búcsúzáskor elmondta, hogy bármilyen témába vágó kérdéssel hívjam nyugodtan, ha találok kiveendő konyhát, akkor is hívjam (ingyen van-e? fizetős-e a szolgáltatás?), mert akkor meg tudja mondani, hogy van-e, amit el kell végeztetni, át kell alakíttatni a konyhán, érdemes-e kivenni, vagy sokba kerülne a felújítás, változtatás... Majd barátságosan elköszönt és távozott. Ottmaradtam a sütijeimmel, ökölnyi gyomrommal, a túlkelt és ellapult kenyerekkel, boldogan, letörve.

Aztán, az izgatott, itt-ott levegő után kapkodós telefonok után mentem a konyhába, befejezni a kenyérsütést - s csakazértis, egy maroknyi lisztet szórtam széjjel, főleg a pultra szántam, de inkább rám jutott, majd mint Malacka (aki hozzám hasonlóan egy Nagyon Kicsiny Állat), meghemperegtem benne, és vissza is nyertem régi, kényelmes és kellemes színemet...

Túléltem!

S átmentem a szűrőn. Három dologba "kötött" bele, de az mind megoldható.

Izgalmas részletek később, most megyek, mert a sütésben be kell pótolnom a kiesett időt.

Doomsday :-)

A lakás ragyog, szokatlan rend van - haha -, s úgy néz ki, mint egy show apartman. Persze, amint elkezdek majd sütni, a konyhában már nem lesz rend, de sebaj. Végül is, azért jön a hölgy, hogy működés közben lásson. A rózsacsokor néha le-lehullajt egy-egy szirmot a kandalló előtt, de azt otthagyom a padlón, végül is, ez egy lakás, legyen benne kis élet, kis lazaság :-) Itt-ott elhagytam egy-egy újságot, az asztalon - ahol majd pakolom-csomagolom a sütiket -, gyümölcsöstál, félretolva... egy kinyitott könyv...

Jaj, de PATETIKUS vagyok!

Azóta rájöttem, hogy olyanféle érzésem van, mint szüleimnek lehetett egykor, amikor öcsém osztályfőnöke, Zsuzsa néni, családlátogatóba jött. Megfelelünk-e, elég szépek vagyunk-e, elég szimpatikusak?

***

Egy ismerősöm piacozás gondolatával foglalkozik, így elküldtem neki pár linket, környékbeli piacokról. Az egyik elég jó hely lenne, ahol árulhatnék én is, Ranelagh-ban, a LUAS-megállóhoz közel, a Multidenominational School udvarán: www.schoolyardfoodyard.com. Két éve voltunk ott V.-vel utoljára, pár stand volt csak akkor. Gondolkodtam, vajon most már nagyobb-e a választék, mint akkor volt? Erre, mit történik? Ma reggel, Darren helyett Marian-t találtam a kávézóban - mint kiderült, Darren még nyaral, s ő süti most a kenyereket hajnalban. Marianról pedig tudom, hogy ezen a piacon árulja a lekvárjait egy ismerősével egyetemben. Azonnal kifaggattam, hogyan megy náluk a csatlakozás: 15 euróba kerül egy asztal egy-egy alkalomra, kell public liability insurance (200 euro egy évre, s ennek birtokában bármilyen piacon árulhatunk - kivéve a country market-eket, mert azok másképp biztosítják magukat). Marian mesélte, hogy elég kicsi a forgalom, de dolgoznak a piac reklámozásán. S hogy jöjjek, biztos lenne érdeklődés a sütijeim iránt.

Elgondolkodtató. A baj csak az, hogy ez a piac vasárnaponta van, s jelenleg vasárnap az egyetlen olyan nap, amit V.-vel zavartalanul együtt töltünk, nem örülne, ha azt is "elpiacoznám".

Erre a célra jobb lenne a stillorgan-i market, ami szerdánként van nyitva. Ha a mai látogatás jól sikerül, s elégedett a higiénikus néni a konyhámmal, akkor meg fogom nézni a stillorgan-i piacot. A ranelagh-i kicsit túl közel van a kávézóhoz, lehet, hogy volt főnököm kifogásolná, hogy neki is szállított sütiket árulnék ott, olcsóbban, mint amibe nála kerülnek...

Marian mesélte, hogy tegnap volt a kávézóban a kerületi higiénikus. Marian szerint elég lazán kezelte a konyhai ellenőrzést, gyakorlatilag csak "végigrohant" a helyiségeken. Erre elmeséltem neki a pletyót, ami kereng, hogy azért mozgolódnak most nagyon az ellenőrök, hogy mutassák, nekik bizony van ám munkájuk, de mennyi, ugyanis el akarnak bocsátani jó pár közalkalmazottat, a takarékosság jegyében. Igaz, vagy nem igaz, sűrűn járnak.

Tegyék. Végül is, a munkájukat végzik. Csak essek rajtuk túl minél hamarabb!

***

Itt dolgozik jelenleg az uram.

Ez pedig egy amolyan kisszínes.

2009. szeptember 16.

Ördögi

Elkészültem az első kisördöggel. Lusta voltam friss cukormázat kikeverni, így némelyik vonal szétfolyt kicsit, de majd a következő szebb lesz. Daphne-nak már elküldtem, most várom, tetszik-e neki.


Az alul látható mézeskalács "nyalókákat" a kávézónak készítettem. Volt főnököm találta az ötletet egy újságban. A biztonság kedvéért beáztattam vízbe a fapálcikákat, amiket a Tescoban vettem, de nem volt jó ötlet. Némelyik meggörbült a sütőben, mialatt megszáradtak/sültek, úgyhogy többet nem áztatok. A sütik így is rájuk sültek szépen, s kihűlve kiegyenesedtek a pálcikák. Megint tanultam valamit.



Így, csomagolva akarja őket árusítani. Elég törésbiztosnak bizonyultak, de azért nem ajánlanám senkinek, hogy vadul lengesse őket ide-oda :-)

***

Ma mosolyogva hallgattam egy Brian Byrne nevű embert a rádióban. Frankfurtból, az autókiállításról jelentett - ahol az uram is van. A tudósító ámulva mesélt a kiállítás méretéről, a várt 700 000 látogatóról. Holnap lesz a megnyitó, azután a népek beszabadulhatnak a kocsik közé, ma még az újságíróké/szakújságíróké, fotósoké a terep.

Kevésbé mosolyogva hallgattam azt a műsort, amelyben szervátültetésre várók és azon már átesett emberek mesélték el történeteiket, vagy említették meg a kéréseiket. Ugyanis már hétfő óta kampányol a rádió a donorkártya ügyében. Telefonon, sms-ben is lehet igényelni, s a műsornak köszönhetően sosem látott tömegben hívták az emberek az illetékes hivatalt, kérve a donorkártyát. Nekem is van, bár még V. nem írta alá, mint hozzátartozó.

Egyre jöttek a hívások: 50 éves férfi, 15 éve új vesével. Késő ötvenes férfi, szívátültetésre vár 2 éve, a másik új vesére vár, 1 éve... Egy apa mesélte, hogy elhunyt fia 3 nő életét tette jobbá a felajánlott szerveivel. Majd betelefonált egy lány, hogy az öccse múlt csütörtökön öngyilkos lett, s alig tértek magukhoz a hír után, amikor még este hívták a családot, hogy a veseátültetésre váró édesapjuk menjen, mert a fiú veséjét be tudják neki ültetni... Egyszerre zúdult rájuk a gyász és az öröm. A műsorvezető nem tudott mit mondani a történet hallatán.

Aztán betelefonált egy apa, hogy az ő fiát nem operálták meg Írországban, mert itt gyermekeken nem végeznek májátültetést, a fiút katonai különgép vitte Londonba, amikor óriási szerencsének köszönhetően 5 nap után került neki megfelelő máj... Hány éves a gyerek? 5 éves. Azt vettem észre, hogy lecsöpögöm könnyel az éppen dekorált sütit... 5 éves! Hogy a fenébe lehet májrákos egy 5 éves kisgyerek?!

Ilyenkor azért átértékelődnek a dolgok az ember szemében... s már nem tűnnek olyan fontosnak a kis napi bosszúságok. Amíg aztán önző módon igen hamar el nem felejtkezik ezekről a tragédiákról, s a maga kényelmére koncentrál.

De lehet-e egyáltalán aggódni mindenki másért, vagy jobb inkább nem tudni ezekről?

2009. szeptember 15.

Tiramisu 1.0

Ma elvittem Minának a minta-tiramisukat, amiket tegnap este csináltam. Ahogy a könyv írta, rétegeztem a krémet és a kávéba mártott piskótát, de nem szórtam rá a csokireszeléket. Azt majd Mina rászórja, kóstolás előtt. Amúgy az elkészítésében a csokireszelék volt a legbabrásabb: szállt ezerfelé a csokipehely, tapadt mindenhez...

Megkóstoltuk, ott azonnal: egyetlen kifogása volt csak, hogy nem volt elég erős a kávé íze. Azt mondta, vegyem meg a legdögösebb kávékeveréket, amit csak kapok, s abból főzzek méregerős eszpresszót a mártogatáshoz. Amúgy finomnak ítélre, kellően habosnak, a piskóta nem volt túl kemény, sem túl szottyos... Titokban híztam a büszkeségtől.

Persze, azért még odébb van a rendszeres tiramisu-készítés, mert nincs még megfelelő hűtője hozzá, de idővel beindul ez is, remélem. Megbeszéltük, mennyi idő alatt készülök el, ha hirtelen kellene neki egy edény tiramisu, s hogy hol kaphatok porcelén edényt az adagok elkészítéséhez.

Ma még volt főnököm könyvelőjével is volt alkalmam beszélni. Végre valaki elmagyarázta a rendszert. Kiderült, hogy volt egy szállítás, amit kétszer fizettek, illetve én adtam róla két invoice-t. Upsz. De semmi gond, levonja majd a hóvégi csekkemből. Azt persze elfeledtem megkérdezni, hogy ő postázza-e majd ezután a csekkeket, vagy hogyan lesz, de majd felhívom. Kedves, idősebb nőnek tűnt a hangja alapján. Mint mondta, mostantól ő tartja kézben a dolgokat, s rakja helyre a kaotikus fizetési rendszert.

***

Teljesen odáig vagyok a kis ördög-kiszúrótól, s mindjárt kitaláltam, hogyan-mivel fogom megtámogatni törékeny termetét. Rakok mögéje egy keményre sütött gingerbread korongot, és kész! Annyira tetszett saját ötletem, hogy rögtön felhívtam Daphne-t, hogy a hó végére rendelt sütijeit így készíteném el. Valamilyen business partnereit akarja megjutalmazni a sütikkel (is), most, hogy véget ért egy 18 hónapig tartó közös munkájuk.

Szóval lesz egy sötétbarna mézeskalács korong, rajta a kirajzolt, világosabb színű süti ördöggel, felette a felirat: We are devilishly good!", alatta pedig az üzleti társulás neve rövidítve. Nagggyon jól fog kinézni!

Elég babrás kiszúrni vele a sütitésztát, alaposan lisztezni kell mindkét résztvevőt, és nem árt, ha van egy hegyes kiskés is a közelben. Eddigi tapasztatalaim szerint mind sütitésztából, mind gyömbéres tésztából szépen elkészíthető (a rendkívül béna fotó elkészítése közben sikerült letörnöm a sütiördög farokbojtját...):


Balra süti ördög, jobbra mézes ördög

***

Végre egy könyv, ami az írek élelmiszerekhez, bevásárláshoz való viszonyát elemzi!

A hétvégén olvastam róla egy cikket az Irish Times hétvégi Magazine-jában. Így első nekifutásra érdekes, olvasmányos, remélem, sokat tanulok belőle, például végre megtudom, mit csinálnak az ír boltok a lejárt szavatosságú ételekkel. Megpróbáltam már ezt kideríteni másoktól, konkrétan egy hipermarketben dolgozó magyartól, aki blogot is vezet a hiper belső életéről, az érdekességekről, de sajnos, válaszra sem méltatott. Talán majd ez a könyv segít.

Apropó, az OvenPride felszedte a makacs foltot a sütő aljáról. De az biztos, hogy a használatához körültekintés szükségeltetik. A gumikesztyűmről egy óvatlan pillanatban lecseppenő csepp - bár azonnal letöröltem - halvány nyomot hagyott a fehér WC-fedélen. Oda kell figyelni, merre mozgunk, amikor ezt a szert használjuk.

2009. szeptember 14.

Manic Monday

Ma takarítottam. Ez egy átlagos alkalommal nem lenne nagy esemény, de most folyton az járt a fejemben, hogy az eredmény elég jó lesz-e a higiénikusnak, megkapom-e a "registered food business" papírkát, vagy sem...

V.-t reggel 4.18-kor elvitte a kollégája a reptér és Frankfurt felé, tehát még mindig szűz vagyok, ami a város északi oldalán való vezetést illeti. Pedig lélekben már rákészültem, hogy végigautózom az M50-esen, s nagykislányként kifizetem a pályadíjat - majd legközelebb.

Először is álldogáltam egyet a nappaliban lévő, szobaajtóval álcázott "mélyedés" előtt, hogy akkor most hová is rakjam onnan Ede ránk maradt barkács cuccait, a megmaradt csempéket, az uram autós holmijait, a háztartási eszközeink dobozait... Végül egy alapos Tetris-ezés után sikerült mindent benyomorítani 2 dobozba, egy vödörbe, egy flancos szerszámostáskába, amely eddig, ki tudja miért, üresen pihent. Megtelt még egy használaton kívüli szennyeszsák is, ami az autótisztításhoz szükséges folyadékokat, szivacsokat, törlőruhákat foglalja magába, ömlesztve.

A két doboznyi holmi a kerti kisházba került, a kerti székek tetejére. Az üres szekrényszerű mélyedésből kihajtottam a pókokat, majd halálos csapást mértem rájuk a padlón. Portörlés, tisztogatás, majd a kamrából bevonszoltam a liszteket, cukroszacskókat a nappaliba, s a helyükre beraktam a megmaradt autós cuccokat. A liszteknek építettem egy alacsony "polcot" a csempék tetejére, remélhetőleg eleget téve evvel az előírásnak, miszerint hozzávaló csomagoltan sem lehet a földön. Elvileg dobozolnom kellene mindent, de akkor nem férnék el - majd dobozolok, ha kéri a néni :-) Szépen minden el van rendezve, de nem túl elvágólag, hogy azért látszódjon azokon a zacskókon a használat. Senki meg nem mondaná, hogy az ajtó mögött tulajdonképpen egy kamramélyedés van a nappaliban :-)

Aztán jött a konyha. Az edényszárítót lesúroltam, a felületekkel sem volt gond, minden ragyog már , spricc-spricc, letörlés, por, folt, liszt eltűnt azonnal. A hűtőt kitörölni sem volt gond. Miért is lenne? De ott volt a sütő... A Tesco-ban szert tettem egy sütőtisztító csodaszerre, amely az OvenPride névre hallgat, alig vettem észre a polc tetején - hölgyeim-uraim, csak ajánlani tudom! Amolyan "minden egyben" tisztítókészlet, csak ez működik is. Minimális kapirgálással megúsztam a sütő tisztítását. A dobozban van egy palacknyi folyadék, egy pár vékony gumikesztyű (tegyük félre, s használjunk rendes, könyékig érőt!), és egy jókora, vastag nylonzsák. Ebbe a zsákba kell beletölteni a folyadékot, majd belerakni a sütőben lévő fémrácsokat. A zacskó végén lévő műanyag csíkokat egymásba pattintjuk, elfektetjük, alaposan meglögyböljük a folyadékot, hogy a rácsokat mindenhol érje, majd elfeledkezünk róla. 2 óra múlva érdemes újra megnézni. CSODA! A rácsokra égett zsír sötéten úszik a folyadékkal elkeveredve, s nekünk csak annyi a dolgunk, hogy élére állítjuk a zsákot, kinyitjuk, óvatosan kivesszük a rácsokat, s mosószeres vízzel leöblítjük. NEM súroljuk - öblítjük. Tiszta lesz mindegyik, és fényesen fognak ragyogni.

Boldog voltam!

A sütőm elkínzott aljába öntöttem egy keveset a folyadékból, mert ott van egy makacs folt, amit fémkefével is hiába súroltam, nem jött fel. Ha azt is felhozza, akkor a többi terméküknek is utánanézek:
www.priderange.com

A zacskóban maradt koszos folyadék simán leengedhető a mosogató lefolyójába, a zacskó mehet a szemétbe, s kész. Azért a kezemet ma alaposan be kell kennem krémmel, mert a sok súrolás, törlés, facsarás után kissé mosónős lett a bőröm. Tudom, tudom, gumikesztyű....

Mára már csak a tiramisu van hátra. ..

***

Szombaton elmentem Dun Laoghaire-be meghallgatni Sebastian Faulks írót. Nagyon jó volt, a fickó szellemes volt, a hangja kellemes, érdekes történeteket mesélt, igazán jól szórakoztam. Szimpatikus embernek tűnt. Az élvezetet csak a műsort levezető hölgy tette tönkre, az az erőltetett "most akkor beszélgessünk mintegy spontán!" párbeszéd, amit folytatott az íróval - komolyan mondom, izzadtságszagú volt. S vette magának a bátorságot, "de hát mi csevegünk itten, nem igaz?" látszatát keltve, félbeszakította a nagy embert, akit egy tömött terem hallgatott (volna), s jött a saját, idióta megjegyzésével! Aztán volt egy ilyen mondata, amitől nyugodtan éghetett volna az a felkészületlen képe: "Számos könyvedet megfilmesítették, ugye, Sebastian? Mit szóltál hozzá?" - jött ki a száján, mire "Sebastian" megjegyezte, hogy csak egy könyvét filmesítették meg, s az azért nem tetszett neki, mert...

Jajj.

A kérdezz-felelekkel elúszott az idő, de nem bántam, mert elmesélte az egyik kérdezőnek, hogy melyik könyvét tartja a legjobban sikerültnek, a legfontosabbnak (Human Traces). Az író - bár felolvasásként hirdették a rendezvényt -, mindössze csak egy bekezdést tudott felolvasni az új könyvéből, de nem bántam. Utána a népek - köztük én is - átügettek a szemközti épületbe, ahol dedikáltatni lehetett. A Human Traces egyetlen példányát az orrom előtt kapta le az eladó könyvek közül egy hölgy. Grrr.... De most van egy dedikált, itt-ott szamárfüles Birdsong-om, amihez anno úgy jutottam, hogy V. találta és hazahozta, valaki otthagyta egy fiókban, mielőtt kilépett a Gyárból. Azt is megtudtam, hogy a megfilmesítésén 14 éve ülnek, mindig akad egy rendező, aki elvállalná, aztán mégis átnyergelnek egy másik "projektre". Kár. Illetve, talán nem is kár. Nem tudom, hogy meg lehetne-e jól filmesíteni.

Új könyvére (A week in December) már lecsapott az angol Channel 4 adó, 2011-re igérik a megfilmesített változatot. Faulks pedig jelenleg egy négyrészes irodalmi tévésorozaton dolgozik, amely különféle irodalmi karaktereket mutat majd be. Kiváncsi vagyok. A könyvét pedig felrakom a karácsonyi wish list-emre.

***
Véget ért a Wire... Az utolsó sorozatra még V.-t is rávettem, bár az is lehet, hogy csak a fejvakargatást élvezte, amit a filmek megnézése alatt kapott :-) Szemnyitogató sorozat, tetszett, jó volt, de igen elkedvetlenítő is volt egyben. Folyamatosan az járt az eszemben, míg néztük, hogy ebben a világban tényleg semmi sem változik, a pénz beszél, az erősebb kutya b***ik, a kiskapusnak minden sikerül és a politikus sosem lehet rendes ember. Ja, hogy ezt már eddig is tudnom kellett volna? Naiv, kisvárosi lány vagyok ám, kevéske tapasztalattal... Az uram folyamatosan okít, de lassan tanulok.

Úgyhogy inkább tiramisura fel. A tojások nem alakoskodnak, azokat nem lehet lefizetni :-)