A higiénikus hölgy fél 4-re jelentkezett be. Addigra már nagyjából kész voltam a mára tervezett sütéssel, 8 farmer kenyér kelt csendesen a hótiszta konyharuhákkal letakarva a pultokon, s gazdájuk ott vergődött felettük, hogy töröljön-e még egyet a pulton a spriccnivel, vagy az már túlzás lenne, s hogy nem túl nyilvánvalóan beállított-e a "lazán" odarakott, félig becsomagolt banana bread póza... (Jaj, kedves, hát csomagolás közben ért éppen...!)
Meglepődtem, mert pontos volt. Percre. Azonnal az orrom alá dugta az igazolványát, kezet ráztunk, beljebb invitáltam. Közben annyira ideges voltam, hogy ha hatalmas koszfolt lett volna a földön, azt sem veszem észre, egyfolytában a szemét néztem, merre jár. A nagy ebédlőasztal leterítve terítővel, rajta rácsokon száradt két rozskenyér - valamint ott voltak a dobozok, a piac cimkéi, a bezacskózott sütik. Egyből a konyhát kérdezte, illetve a piacon árulás körülményeit. Mivel nem ő járt a piacon, részletesen kikérdezett, mi a rendszer, hogyan árulunk, még a kávékuckó is szóba került, de arra nem volt nagyon kiváncsi.
Felvett egy áttetsző fehér köpenyt, hajhálót rakott fel, s jegyzetfüzetet vett elő. (Megfigyeltem, mindannyian kicsi, tenyérbe passzoló füzetet hordanak maguknál, központilag elosztott cucc-e vajon?) Bementünk a konyhába, megnézte a mosogatót és kérdezte, hol mosok kezet. Így került sor a fürdőre is, ahol kezet mosott, de nem kért új törülközőt. Azt elmondta, hogy igen, helyesen csinálom, fertőtlenítős kézmosót kell használni.
Figyelem! Fontos szavak: antibakteriális fertőtlenítő. Elsőként a tisztítószerekre volt kiváncsi, megmutattam Ecover-éket és Method-ékat, sajnos, nem voltak megfelelőek. Ez az első korrigálnivaló. Bármikor máskor a héten olyan "zöld" tisztítószereket használok, amilyet csak akarok, de ha sütök, a felületeket minél durvább antibakteriális tisztítószerrel kell letörölni. Dettol, Milton, Jif és társai. Bólogattam. Megkérdezte, mit rejtőznek a pulton a konyharuhák alatt, így megmutattam a kenyereket. Megkérdezte, meddig kelnek, sütés után hol hűtöm őket. Mibe csomagolom őket? Zacskóba? Remek.
Ennyiből állt a konyhai látogatása. Nem került sorra sem a hűtő, sem a sütő, sem a szekrények. A tekintete végigfutott a kerekes kis asztalkámon, amin a lisztek/cukrok/méz és tsai vannak, de nem szólt semmit. Visszamentünk a megpakolt ebédlőasztal elé, ahol közölte a rozskenyerek láttán, hogy "your breads look spectacular, by the way", én pedig - alapból gyanakvó- , azon gondolkodtam, hogy az arcomra kiülő görcsöt akarja-e oldani, vagy tényleg bókol? Megnézte a sütiket is, kifogásolta, hogy nincsenek ráírva a hozzávalók, de amikor elsoroltam a belevalókat, s kiderült, hogy nincs benne se tej, se tejszín, ezt nem erőltette tovább. Ellenben a színes cukormáz eredetére kiváncsi volt, így megmutattam az ételfesték-gyűjteményemet, és a színes cukormázzal teli zacskókat. a fagyasztóban Itt jött a második hiba: amikor meséltem, hogy tojásfehérjéből vannak kikeverve, és két használat között lefagyasztom őket, akkor kiderült, hogy egyszer szabad csak őket lefagyasztani, majd kiolvasztani, többször nem. Szomorúan öntöttem őket a szemétbe, majd legközelebb kisebb adagot csinálok mindegyikből, így nem lesz sok veszteségem.
Megkérdezte, van-e háziállat, gyerek. "I am petless, childless" - feleltem :-). (Azt, hogy childless by choice, nem tettem hozzá, mi köze hozzá, végül is.) Meg kellett mutatni a dobozokat, amiben szállítok, a kocsira nem volt kiváncsi. A dobozokat a kiskamrából vettem elő, azt is megnézte közelebbről. Ebben nem volt hiba, lényeg, hogy semmi ne legyen a földön, a csempékből, maradék deszkákból épített kis polcommal elégedett volt. Az sem volt gond, hogy a lisztek az eredeti zacskójukban vannak, az számított, hogy amikor kinyitom a 2 kilós zacskókat, akkor azok egyből a fedeles fémedényekbe kerüljenek, amiket a kis kerekes asztalkámon a konyhában tárolok.
Visszatértünk a sütikhez. Megkérdezte, hogy kérnek-e tőlem lisztmentes, allergiások számára is fogyasztható termékeket. Mondtam, hogy ha kérnek is, elutasítom őket, hiszen a konyhában dióval, egyéb magvakkal dolgozom, félek, hogy akaratlanul is megbetegítek valakit. Ez is jó válasz volt. Kérdezte még, hogy hol tárolom a megmaradt sütiket, így elárultam, hogy a torta maradványait a férjem kollégái eszik meg, a sütiket dobozolva elrakom a következő hétre, s a konyhában tartom őket. (Khm, ez nem volt igaz, de gondoltam, rossz válasz nem lehet. Végül is, kiderült, tarthatom őket bárhol, amíg zacskózva, és zárható dobozban vannak.) Ez a legfontosabb, úgy vettem ki a szavaiból, legyen minden-mindig dobozolva, vagy zacskózva, vagy csomagolóanyaggal borítva.
Kérdezte még, hogy Karácsony idején több-e a sütnivaló. Meséltem a mézeskalács házakról. Hol állítom őket össze? Itt az asztalon? Hm.... Nem jó. Az asztalterítő volt a harmadik hiba: mivel porózus, sosem lehet teljesen kitisztítani, ezért kérte, hogy vegyek viaszosvászon terítőt, amit le lehet törölni fertőtlenítővel, azon már rakhatom össze a házakat nyugodtan. Majd veszek valami virágosat.
S ezzel gyakorlatilag véget is ért az ellenőrzés, fél órás kérdezz-felelek után.
Kezembe nyomott egy formanyomtatványt, amit a megyei Health Executive-nak kell visszaküldeni, s utána őtőlük kapok egy bizonyítványt, hogy registered food business vagyok. Ezt elvileg már akkor meg kellett volna csinálnom, amikor a piachoz csatlakoztam. Említettem, hogy erről nekem senki nem szólt, mire azt kaptam válaszul, hogy a Head Office-nak kellett volna tudnia róla, de ha tőlük nem kaptam infót erről, ez nem az én hibám, ezért vannak ők, ezért járnak ki mindenhová ellenőrizni, piacokra, kávézókba, ezért érdeklődnek a beszállítókról is.
Óvatosan próbáltam tapogatózni, hogy most ha food business vagyok, khm, akkor szállíthatok-e máshová is, kávézókba esetleg, mert "már megfordult az ötlet a fejemben, jó volna egy kicsit több pénz..." Most jött a meglepetés. Ha nem közvetlenül a "végfelhasználónak" (haha) szállítok, hanem egy olyan helynek, amely tovább árusítja a dolgaimat, akkor a süti előállításához rendes, ipari konyhára van szükségem.
Ó...
De ha csak sütit szállítanék? Közvetlen megrendelőknek? Akkor is. Ugyanis ha én business-t akarok ebből csinálni, akkor ők feltételezik, hogy olyan sokat gyártok, amely meghaladja egy ilyen kis lakás kapacitását. A mennyiségen (is) van a hangsúly. Ezért nem engedélyezik. Kis ellentmondást érzek ebben, mert mi van, ha minden nap lesütök 80-100 sütit, mint csütörtökönként, s másnapra elviszi a vevő, az nem sok? Ki állapítja meg, hogy sok-e? Egyfolytában csak azt ismételte, hogy mindig legyen biztonságos, elegendő, tiszta hely a szárításhoz, hűtéshez, lehetőleg a konyhában, ahol elfér a "biztonságosan előállítható mennyiség", de hogy ez MENNYI, arra nem adott választ.
Óó...
Elpanaszoltam neki a bánatomat, hogy ez nekem olyan, mint a 22-es csapdája: konyhához több vevő kell, vevőhöz konyhabérlet... Hát igen, sajnos, be kell fektetni valami pénzt egy bérlethez, bankkölcsön, blablabla - felelte ő. S mesélt egy nőröl, aki a garázsát alakította át konyhává. Boldog nő, sóhajtottam, mivel ez apartman, ezért a teraszon semmit nem alakíthatok ki... Béreljek valahol 1-2 napra, így ő, biztos volna valaki, aki helyet adna...
Odaadott nekem még egy kétoldalas útmutatót, ami nagyjából azt tartalmazta, mint a piactól kapott zöld könyv. Még át kell olvasnom alaposan, hátha van benne egy icike-picike kis kibúvó, ami lehetővé tenné, hogy mégiscsak a világ elé tárjam a szép weboldalamat, s mondjuk, a piacon keresztül áruljak.... Még töröm az agyamat...
Búcsúzáskor elmondta, hogy bármilyen témába vágó kérdéssel hívjam nyugodtan, ha találok kiveendő konyhát, akkor is hívjam (ingyen van-e? fizetős-e a szolgáltatás?), mert akkor meg tudja mondani, hogy van-e, amit el kell végeztetni, át kell alakíttatni a konyhán, érdemes-e kivenni, vagy sokba kerülne a felújítás, változtatás... Majd barátságosan elköszönt és távozott. Ottmaradtam a sütijeimmel, ökölnyi gyomrommal, a túlkelt és ellapult kenyerekkel, boldogan, letörve.
Aztán, az izgatott, itt-ott levegő után kapkodós telefonok után mentem a konyhába, befejezni a kenyérsütést - s csakazértis, egy maroknyi lisztet szórtam széjjel, főleg a pultra szántam, de inkább rám jutott, majd mint Malacka (aki hozzám hasonlóan egy Nagyon Kicsiny Állat), meghemperegtem benne, és vissza is nyertem régi, kényelmes és kellemes színemet...
Meglepődtem, mert pontos volt. Percre. Azonnal az orrom alá dugta az igazolványát, kezet ráztunk, beljebb invitáltam. Közben annyira ideges voltam, hogy ha hatalmas koszfolt lett volna a földön, azt sem veszem észre, egyfolytában a szemét néztem, merre jár. A nagy ebédlőasztal leterítve terítővel, rajta rácsokon száradt két rozskenyér - valamint ott voltak a dobozok, a piac cimkéi, a bezacskózott sütik. Egyből a konyhát kérdezte, illetve a piacon árulás körülményeit. Mivel nem ő járt a piacon, részletesen kikérdezett, mi a rendszer, hogyan árulunk, még a kávékuckó is szóba került, de arra nem volt nagyon kiváncsi.
Felvett egy áttetsző fehér köpenyt, hajhálót rakott fel, s jegyzetfüzetet vett elő. (Megfigyeltem, mindannyian kicsi, tenyérbe passzoló füzetet hordanak maguknál, központilag elosztott cucc-e vajon?) Bementünk a konyhába, megnézte a mosogatót és kérdezte, hol mosok kezet. Így került sor a fürdőre is, ahol kezet mosott, de nem kért új törülközőt. Azt elmondta, hogy igen, helyesen csinálom, fertőtlenítős kézmosót kell használni.
Figyelem! Fontos szavak: antibakteriális fertőtlenítő. Elsőként a tisztítószerekre volt kiváncsi, megmutattam Ecover-éket és Method-ékat, sajnos, nem voltak megfelelőek. Ez az első korrigálnivaló. Bármikor máskor a héten olyan "zöld" tisztítószereket használok, amilyet csak akarok, de ha sütök, a felületeket minél durvább antibakteriális tisztítószerrel kell letörölni. Dettol, Milton, Jif és társai. Bólogattam. Megkérdezte, mit rejtőznek a pulton a konyharuhák alatt, így megmutattam a kenyereket. Megkérdezte, meddig kelnek, sütés után hol hűtöm őket. Mibe csomagolom őket? Zacskóba? Remek.
Ennyiből állt a konyhai látogatása. Nem került sorra sem a hűtő, sem a sütő, sem a szekrények. A tekintete végigfutott a kerekes kis asztalkámon, amin a lisztek/cukrok/méz és tsai vannak, de nem szólt semmit. Visszamentünk a megpakolt ebédlőasztal elé, ahol közölte a rozskenyerek láttán, hogy "your breads look spectacular, by the way", én pedig - alapból gyanakvó- , azon gondolkodtam, hogy az arcomra kiülő görcsöt akarja-e oldani, vagy tényleg bókol? Megnézte a sütiket is, kifogásolta, hogy nincsenek ráírva a hozzávalók, de amikor elsoroltam a belevalókat, s kiderült, hogy nincs benne se tej, se tejszín, ezt nem erőltette tovább. Ellenben a színes cukormáz eredetére kiváncsi volt, így megmutattam az ételfesték-gyűjteményemet, és a színes cukormázzal teli zacskókat. a fagyasztóban Itt jött a második hiba: amikor meséltem, hogy tojásfehérjéből vannak kikeverve, és két használat között lefagyasztom őket, akkor kiderült, hogy egyszer szabad csak őket lefagyasztani, majd kiolvasztani, többször nem. Szomorúan öntöttem őket a szemétbe, majd legközelebb kisebb adagot csinálok mindegyikből, így nem lesz sok veszteségem.
Megkérdezte, van-e háziállat, gyerek. "I am petless, childless" - feleltem :-). (Azt, hogy childless by choice, nem tettem hozzá, mi köze hozzá, végül is.) Meg kellett mutatni a dobozokat, amiben szállítok, a kocsira nem volt kiváncsi. A dobozokat a kiskamrából vettem elő, azt is megnézte közelebbről. Ebben nem volt hiba, lényeg, hogy semmi ne legyen a földön, a csempékből, maradék deszkákból épített kis polcommal elégedett volt. Az sem volt gond, hogy a lisztek az eredeti zacskójukban vannak, az számított, hogy amikor kinyitom a 2 kilós zacskókat, akkor azok egyből a fedeles fémedényekbe kerüljenek, amiket a kis kerekes asztalkámon a konyhában tárolok.
Visszatértünk a sütikhez. Megkérdezte, hogy kérnek-e tőlem lisztmentes, allergiások számára is fogyasztható termékeket. Mondtam, hogy ha kérnek is, elutasítom őket, hiszen a konyhában dióval, egyéb magvakkal dolgozom, félek, hogy akaratlanul is megbetegítek valakit. Ez is jó válasz volt. Kérdezte még, hogy hol tárolom a megmaradt sütiket, így elárultam, hogy a torta maradványait a férjem kollégái eszik meg, a sütiket dobozolva elrakom a következő hétre, s a konyhában tartom őket. (Khm, ez nem volt igaz, de gondoltam, rossz válasz nem lehet. Végül is, kiderült, tarthatom őket bárhol, amíg zacskózva, és zárható dobozban vannak.) Ez a legfontosabb, úgy vettem ki a szavaiból, legyen minden-mindig dobozolva, vagy zacskózva, vagy csomagolóanyaggal borítva.
Kérdezte még, hogy Karácsony idején több-e a sütnivaló. Meséltem a mézeskalács házakról. Hol állítom őket össze? Itt az asztalon? Hm.... Nem jó. Az asztalterítő volt a harmadik hiba: mivel porózus, sosem lehet teljesen kitisztítani, ezért kérte, hogy vegyek viaszosvászon terítőt, amit le lehet törölni fertőtlenítővel, azon már rakhatom össze a házakat nyugodtan. Majd veszek valami virágosat.
S ezzel gyakorlatilag véget is ért az ellenőrzés, fél órás kérdezz-felelek után.
Kezembe nyomott egy formanyomtatványt, amit a megyei Health Executive-nak kell visszaküldeni, s utána őtőlük kapok egy bizonyítványt, hogy registered food business vagyok. Ezt elvileg már akkor meg kellett volna csinálnom, amikor a piachoz csatlakoztam. Említettem, hogy erről nekem senki nem szólt, mire azt kaptam válaszul, hogy a Head Office-nak kellett volna tudnia róla, de ha tőlük nem kaptam infót erről, ez nem az én hibám, ezért vannak ők, ezért járnak ki mindenhová ellenőrizni, piacokra, kávézókba, ezért érdeklődnek a beszállítókról is.
Óvatosan próbáltam tapogatózni, hogy most ha food business vagyok, khm, akkor szállíthatok-e máshová is, kávézókba esetleg, mert "már megfordult az ötlet a fejemben, jó volna egy kicsit több pénz..." Most jött a meglepetés. Ha nem közvetlenül a "végfelhasználónak" (haha) szállítok, hanem egy olyan helynek, amely tovább árusítja a dolgaimat, akkor a süti előállításához rendes, ipari konyhára van szükségem.
Ó...
De ha csak sütit szállítanék? Közvetlen megrendelőknek? Akkor is. Ugyanis ha én business-t akarok ebből csinálni, akkor ők feltételezik, hogy olyan sokat gyártok, amely meghaladja egy ilyen kis lakás kapacitását. A mennyiségen (is) van a hangsúly. Ezért nem engedélyezik. Kis ellentmondást érzek ebben, mert mi van, ha minden nap lesütök 80-100 sütit, mint csütörtökönként, s másnapra elviszi a vevő, az nem sok? Ki állapítja meg, hogy sok-e? Egyfolytában csak azt ismételte, hogy mindig legyen biztonságos, elegendő, tiszta hely a szárításhoz, hűtéshez, lehetőleg a konyhában, ahol elfér a "biztonságosan előállítható mennyiség", de hogy ez MENNYI, arra nem adott választ.
Óó...
Elpanaszoltam neki a bánatomat, hogy ez nekem olyan, mint a 22-es csapdája: konyhához több vevő kell, vevőhöz konyhabérlet... Hát igen, sajnos, be kell fektetni valami pénzt egy bérlethez, bankkölcsön, blablabla - felelte ő. S mesélt egy nőröl, aki a garázsát alakította át konyhává. Boldog nő, sóhajtottam, mivel ez apartman, ezért a teraszon semmit nem alakíthatok ki... Béreljek valahol 1-2 napra, így ő, biztos volna valaki, aki helyet adna...
Odaadott nekem még egy kétoldalas útmutatót, ami nagyjából azt tartalmazta, mint a piactól kapott zöld könyv. Még át kell olvasnom alaposan, hátha van benne egy icike-picike kis kibúvó, ami lehetővé tenné, hogy mégiscsak a világ elé tárjam a szép weboldalamat, s mondjuk, a piacon keresztül áruljak.... Még töröm az agyamat...
Búcsúzáskor elmondta, hogy bármilyen témába vágó kérdéssel hívjam nyugodtan, ha találok kiveendő konyhát, akkor is hívjam (ingyen van-e? fizetős-e a szolgáltatás?), mert akkor meg tudja mondani, hogy van-e, amit el kell végeztetni, át kell alakíttatni a konyhán, érdemes-e kivenni, vagy sokba kerülne a felújítás, változtatás... Majd barátságosan elköszönt és távozott. Ottmaradtam a sütijeimmel, ökölnyi gyomrommal, a túlkelt és ellapult kenyerekkel, boldogan, letörve.
Aztán, az izgatott, itt-ott levegő után kapkodós telefonok után mentem a konyhába, befejezni a kenyérsütést - s csakazértis, egy maroknyi lisztet szórtam széjjel, főleg a pultra szántam, de inkább rám jutott, majd mint Malacka (aki hozzám hasonlóan egy Nagyon Kicsiny Állat), meghemperegtem benne, és vissza is nyertem régi, kényelmes és kellemes színemet...
