Tegnapelőtt ellenőriztem a barlangot, hogy mi van a denevérrel, s ezúttal az alján feküdt. Nem mozdult, még akkor sem, amikor megmozgattam a követ felette, így elkönyveltem halottnak, s másnap másfelé mentem sétálni. Aznap reggel csodás volt a kikötő, rengetegen törülköztek a parton a reggeli úszás után, s most közelebbről láttam a parttal párhuzamosan hol jobbra, hol balra úszó halászhajót. Friss és illatos volt a reggel. Ma már újra a régi útvonalon gyalogoltam, megnézve a barlangot, mi a helyzet, s jelenthetem, a denevér eltűnt. Vagy elvitték a tetemét, és újrahasznosítása folyamatban van, vagy maga mászott ki és távozott (nem találtam nyomát a fal egyik oldalán sem, bár amilyen picike, eltűnhetett az aljnövényzetben vagy... vagy nekilendült és elrepült). Reménykedjünk.
A travellerek táborának falán kakasok csipegettek, s riadtan nézelődtek, jellegzetes ide-oda lépegetős mozgással, amikor alájuk értem, egy fotó erejéig. A hegyeket megsütötte a nap, eső utáni felhők húztak el a völgyek fölül, s a szomszédos iskola levágott füve édes szénaillatot árasztott. A telep eldugott részein hosszú, csőszerű, műanyag építményeket vettem észre, mint kiderült, egy sündisznófelmérés eszközeit. Hogy van a telepen sündisznó, azt tanúsíthatom, néha a macskatálat is felfordítják, hogy hozzáférjenek a tartalmához.
A héten nem jött mézes emberre rendelés az Üzemből, sejtettem, hogy az érdeklődés visszaesik, ha megnyitnak, s beülhetnek egy sütire, szendvicsre az emberek. Így belefér, hogy napközben blogoljak, s búcsút intsek a Határátkelő blognak, amit tíz év több kevesebb sikerrel való működés után bezárjon fenntartója. Vagyis azért, ha lesz poszt, azt felteszi, de nem lesznek mindennap írások. Rá is fér a pihenés, az utóbbi időben talán ha két érdekes írás volt, a többi csak töltelék. Búcsúzásának híre többeket kommentelésre csábított, így sikerrel vettem fel a kapcsolatot egy régi ismerőssel, aki újra felbukkant itt, s akitől éveken át nem kaptam hírt, holott korábban leveleztünk. Oka volt a hallgatásának, de most megint felvettük a kapcsolatot. Mire nem jó egy bezárásra ítélt blog!
***
Most már mindenhol látok érett szedret, ideje kimerészkedni a közösségi kiskert mellé, s leszedni, amit lehet. A gyaloglásról hazafelé mindig betérek, s megpakolom a zsebemet lehullott, de még ép almákkal. V. szerint savanyúak, de szerintem a Beauty of Bath fajtájú igen finom, nem érzem savanyúnak. A leírása szerint fokozatosan édesül a húsa, és szeptemberig érik, már augusztustól szedhető. Neve kellemes emlékeket idéz.
A hátsó kertbe elültetett hortenzia kezd magához térni, aminek nagyon örültem. Bár nem tudtam mélyre ültetni, mert gyakorlatilag egy kemény, tömörödött agyagréteg van az alatt a komposztréteg alatt, amit még évekkel ezelőtt mi hordtunk rá, éppen csak körbe tudtam pakolni komposzttal és virágfölddel, de úgy tűnik, egyelőre ez elég neki. Új leveleket hajt, s határozottan egészségesebb a színe. Társa még cserépben van, az előkertben, kisebb is, s nem barnulnak a levelei. A környéken sokféle virágzik nagy bokor hortenzia, nem látok logikát az elhelyezésükben: néhol nagyon napos, máshol árnyékos helyen vannak, némelyik igen szép árnyalatú, kék virágokkal.
A kis, majdnem egyéves és az utóbbi időben több hajtást is hozó tölgyfa csemetémet megtámadta valami porszerű izé, amit riadtan töröltem le a leveleiről aztán erdőmérnök apámhoz fordulva segítségért, aki lisztharmatra gyanakodott. Az, tölgy liszthatrmat. Szerencsére ezt szódabikarbónás lemosással és kis odafigyeléssel is lehet kezelni, főleg mert csak egyetlen kis csemetéről van szó, nem egy egész csemetekertről. Sajnos, a lisztharmatnak kedveznek az itteni langyos esték, nyirkos éjszakák és a hűvös hajnalok, volt már növényem, amit kis híján elpusztított hasonló, porszerű bevonat, tövig kellett vágnom szegényt, de nyár közepére feltámadt és újra virágzik. Remélem, a megbarnult, összetöpörödött levelek levégésa és szódabikarbónás lemosás után a tölgyfácska is rendebejön, s nem egy kopasz csonk fogad majd, ha hazajövök októberben. Majd külön felhívom rá Trish figyelmét. Még jó, hogy alaposabban megnéztem a leveleit, mert a mellette lévő citromnövénykéken (amik már korábban elvesztették fő hajtásukat, s most inkább terebélyesednek, mint nyúlnak felfelé) egy pókhálószerű anyaggal egybefont levélpárt vettem észre, amit megpiszkálva szinte kipattant rám egy összetekeredett hernyó, akit úgy vágtam ki az udvarra a madarak elé, hogy csak úgy nyekkent.
A tölgyfácska pedig beköltözik a belső ablakpárkányra. S ha különösen lelkes leszek, még át is ültetem, a bonsai edénykéjébe, ahová eredetileg szántam.
Most pedig próbasütés. Egy pék ismerőssel cseréltem sütős könyvet, s bár a szerzője nem túl szimpatikus számomra, mert mintha el lenne magától telve kicsit, de egy pekándiós, módfelett csokoládés lisztmentes sütije felkeltette az érdeklődésemet, s már csak a kisütés van hátra...
