Cukrom, cukrom...

A múltkor a nagybaniban kerengve bosszúsan vettem tudomásul, hogy nem volt kristálycukor a polcon, csak a félkilós kis pakkok, benylonozva, nekem pedig vagy a 3 kilós, vagy a 10 kilós kiszerelés lett volna jó. Ellenben volt "szemcsés" (granulated) cukor, amiről nekem a durvára őrölt, kemény szemcsés cukor ugrott be, s nem voltam meggyőződve arról, hogy fel tudom használni. Nyomogattam a zacskót, de nem érződött különösen benne durvának a cukor. Egy arra járó alkalmazottat elkaptam, s megkérdeztem tőle, tudja-e, mi  különbség a két cukorféle között. Először hümmögött, hogy nem tudja, aztán egy kör után visszajött,s azt mondta, emlékei szerint az egyik édesebb.

Köszi. Nem vágtam bele merészen a vételbe, hanem inkább a Tesco-ban vettem hazafelé kristálycukrot, biztos, ami biztos.

Ma ismét rászorultam a szemcsés cukorra. Mivel még volt az tárolóedényem alján egy kis kristálycukor, gyorsan végeztem egy házi íztesztet. S igen, a kristálycukor (caster sugar) édesebb, s finomabb szemű. Valamint gyorsabban feloldódik keverés közben. Ez adta az ötletet, hogy írjak a cukrokról, amiket itt a polcokon fel lehet lelni.

Tehát: granulated sugar. Ránézésre nem olyan durva szemű, de nehezebben oldódik fel, s nem olyan édes, mint a sorban következő caster sugar, vagyis kristálycukor. A granulated sugar egyébként kiválóan alkalmas arra, hogy sütiket hempergessünk bele, ha a recept úgy kívánja. A caster sugar-t érdemes a sütéshez használni, hacsak a recept nem javasol golden caster sugar-t, melyben a gyártáskor több melaszt hagynak, ezért dúsabb kissé az íze, s színe, ahogy a neve is mondja, sárgásbarna. Általában leheletnyit durvább őrlésű, mint a caster sugar.

A sütik beszórásához, illetve egyes speciális sütemények, pl. makaronok sütéséhez kell a porcukor. Sajnos, az ittenieket gyakran tapadásgátlóval, kukoricakeményítővel dúsítják, nem árt ellenőrizni a zacskót, hogy mi van benne a cukron kívül. Némelyiket papírzacskóban árulják, amiben esetenként tömbbe száradhat, ezeket jobb otthagyni a polcon, s a nyloncsomagolásút megvenni, ha kapható.

Sütéshez igen jó még a soft brown sugar, vagyis a lágyan omló, puha barna cukor. Nagyon finom ízt ad, tortákhoz, almás süteményekhez kiváló, dús gyümölcstortákhoz is ajánlják. Hajlamos kiszáradni, ezért érdemes légmentesen zárható edényben tartani.

Utána következik a demerara sugar, ami durva szemű, szintén nehezen feloldódó, de erősebb ízű barna cukor, nagyobb melasz tartalommal. Torták beszórásához remek.

Kedvencem az egészen sötét színű muscovado sugar. Amit itt árulnak, általában Mauritius-ról érkezik, mélybarna, lágy, szintén kiszáradásra hajlamos cukor, ha nem csomagoljuk helyesen, a többi barna cukorhoz hasonlóan kőkemény tömbbé szárad össze. Az íze mennyei, igen kiadós, mézeskalácsokhoz, angolszász gingerbread-ekhez, tömős gyümölcstortákhoz ajánlott, pl. a csokitormámban is akad belőle húsz deka. Igen magas benne a melasztartalom.

Ha mindenképpen helyettesítenem kell a cukrot valamivel, coconut palm sugar-t, azaz kókuszpálmacukrot használok, amely a kókusz virágának megszárított és porított nektárjából készül. Íze igen dús, hasonlóan a barna cukrokéhoz, s sajnos az ára csillagászati. De szükség esetén igen jó helyettesítőszer.

Aztán ott vannak még az édesítőszerek, amelyekkel nem sütök, tartok is tőlük egy kicsit. Nemcsak drágák, hanem kissé másként is viselkednek sütéskor, ahogy a lenti ábra is mutatja. Egy régi kedves magazin-különszámban, amit Zita barátnőm küldött, nálam okosabbak csináltak egy összehasonlító elemést arról, hogy az egyes cukrok és édesítőszerek hogyan változtatják meg a sütik külsejét, ízét, s azt hiszem, legjobb, ha beteszem a magazinból kimásolt képet, mindannyiunk okulására:

A képen bal oldalon felül látható az édesítőszerrel (Splenda) sütött süti, majd a juharszirupból készült cukorral sütött süti következik. Az utolsó felül a granulált cukorral sütött süti. Az alsó sorban balról jöbbra a világosbarna cukorral, majd a sötétbarna cukorral és végül a porcukorral sült süti látható. Érdekes, nem?

A Splendával sütött sütinek enyhe utóíze volt, a középsőnek kellemes juharszirup íze, a jobb szélsőnek enyhén édes, kellemes ízt tulajdonítottak. A barnacukrok enyhe, illetve kellemesen erős melasz-ízt adtak, a porcukorral sütött süti lágyan édes lett.

Jómagam a barna cukrok híve vagyok, de amikor a süti színe is számít, akkor a fentieket nem árt számításba kell venni. 

A kávézóban sosem volt fedett cukortárolóm (no comment), ezért sokat kínlódtam az összeszáradt tömbökkel. A cikk a mikrohullámú sütővel rendelkezőknek egy megoldást javasol: egy bögrét töltsünk meg félig vízzel, s a legmagasabb fokozaton mikrózzuk, amíg forrni nem kezd. Utána rakjuk mellé a kiszáradt cukrot egy edényben, s újra mikrózzuk őket a legmagasabb fokozaton, amíg a cukor meg nem puhul. Fél kiló cukorhoz masfél, 2 és fél percnyi mikrózás szükséges.

Dylan, Eleanor...

A fenti szép nevek viharokat jelölnek, amelyeknél kiadták/ják a sárga, vagy narancssárga jelzést. Jelenleg Eleanor vonul át az ország felett, szerencsére főleg csak a nyugati és déli részt tépi, bár ahogy jöttünk haza ebédről, eléggé telenyomta a tüdőmet széllel. 

Reggel vad eső és szél ébresztett minket az óra helyett, a késés miatt V. úgy döntött, inkább itthonról dolgozik. Én pedig ráérősen zsilipeltem, bár kellene sütni lassan, de azért még az ágyban reggeliztem, hadd legyen még velem egy kicsit a szabadság illúziója.

Az elmúlt napokban kettőt sütöttem, elsőként a Moha-féle fahéjas csillagot, annyit csavartam csak a recepten, hogy felére fehér cukormázat festettem fel ecsettel , másik felére ganache-t, azt is ecsettel, hogy ne legyen túl vastag, s a csoki/cukormáz íze ne nyomja el a fantasztikus mandulaízt (pár csepp mandula esszenciával erősítettem amúgy az ízt, a fél kiló darált mandula mellé).

A második recept a kedvenc magazinom, A BBC Good Food karácsonyi számából való, meggyes-marcipános krizantém névre hallgat, itt megtalálható az angol eredeti.

Az én krizantémom azonban másmilyen. Először is, szárított meggyet nem láttam itt még, helyette vettem cseresznye kompótot, s kihalásztam a receptben előírt mennyiségű cseresznyét a cukros szirupból. Kökényes gin-em sincs itthon, portói sem volt, a jóféle angol cseresznyebefőtt levét adtam hozzá, amiben némi kirsch is volt. Nem sima lisztet használtam, hanem kenyérlisztet, s nem hagytam állni a tésztát egy éjjel, hanem csak pár órát kelt (amíg autóztunk a havas hegyek között). Így át is keresztelhetném cseresznyés-marcipános krizantémra. S az élesztőm sem az a mezei porított volt.

Jöjjenek a részletek:

Hozzávalók:

A cseresznyés töltelékhez (ami szerintem túl sok, felét használtam fel, a másik fele kovászos kenyérre kenve tűnt el a bendőnkben)

100 g konzervcseresznye, leszűrve

4 evőkanál cseresznyebefőttlé (kirsch is volt benne)

2 evőkanál cseresznyedzsem (lengyel boltok ajándéka)

A marcipános töltelékhez:

200 g mandulában minél dúsabb marcipántömb, rúddá gyúrva, vagy kinyújtva

A tésztához kell:

250 ml langyos tej

2 evőkanál sima joghurt

1 kávéskanál (7 g) porélesztő (az ozmotoleránsat használtam, de a sima is jó)

1 evőkanál krisztálycukor

1 nagy tojás

500 g kenyérliszt

75 g puha vaj

A tésztához valókat a géppel simára gyúrjuk, s aztán nedves konyharuhával letakart edényben kelesztjük 1 (vagy több) órán át. Közben a cseresznyéket, az alkoholt és a dzsemet egy kis fazékban felforraljuk, majd pár percig gyöngyözve főzzük, aztán hagyjuk kihűlni. Mivel a cseresznyék egyben maradnak, turmixgéppel pépesítettem a keveréket, kihűlés után.

A marcipánt hosszú rúddá gyúrtam, és 36 szeletre vágtam. De ha ahhoz van kedvünk, nyújtsuk ki, s vágjunk ki belőle 18 darab 6 cm átmérőjű szeletet, s azokat vágjuk ketté.

Egy 24 cm-es magas falú sütőformát vajazzunk-lisztezzünk ki. (Ne kövessük el a hibát, amit én, s ne válasszunk hullámos szélű formát, mert a sütiből kifolyó marcipános-cseresznyés öntet eléggé durván bele tud ragadni.) A forma legyen legalább 4 cm mély, mert a süti meg fog dagadni.)

A tésztát enyhén lisztezett munkalapon vágjuk négyfelé, s egyszerre csak egy negyeddel dolgozzunk. Nyújtsuk ki, kb. 4 mm vastagra, s egy 7 cm széles sima szélű kiszúróval vágjuk ki a tésztaköröket, kb. 36-40 jön ki a tésztaadagból. Kezünk ügyébe rakjuk a kihűlt dzsemet, a marcipán szeleteket. Minden tésztakör közepére rakjunk egy fél marcipánszeletet, s arra egy egészen kicsi kanál cseresznyés keveréket. Aztán hajtsuk féle a tésztakört, s nyomjuk össze, hogy a marcipán is, a cseresznyés keverék is bent maradjon. Jobbára sikerrel fogunk járni, de ha kibuggyan oldalt a dzsem, az sem baj. Csípjük össze a tésztakör széleit, s a két végét szorítsuk egymáshoz, míg kis, tortellinihez hasonlító sapkácskákat nem kapunk. Ezeket rakjuk végig a sütőforma mentén, a csúcsos fele nézzen befelé. Annyit rakjunk a sütőforma széléhez, ami kényelmesen elfér. Aztán a közepét rakjuk ki, majd, ha még marad tészta, és tudunk további töltött köröket készíteni, rakjuk úket a forma közepére. Nedves konyaruhával, vagy bevajazott folpack-kal takarjuk le, és hagyjuk kelni  egy órán át. Utána kenjük le vékonyan egy felvert tojással.

180 fokos sütőben (hőkeveréses sütőben 160 fok) süssük 35-40 percen át, amíg a közepe is átsül.

Így kellett volna kinéznie:

Az enyém így nézett ki:

 

De gyakorlat teszi a mestert, s talán normál élesztővel nem lesz ennyire puffadt. Nylonzacskóban tárolva napokig puha marad. Szerintem lehet játszani különféle töltetékekkel, nutella-tört mogyoró, baracklekvár és csoki, vagy más gyümölcs-csoki variációk - kinek-kinek ízlés szerint! Én most a mini változaton gondolkozom, a piacra...

Odakint egyre hangosabban dörmög Eleanor, hölgyhöz nem illő mély hangon, torokból. Remélem, reggel a helyén találok mindent, s a koszorút sem tépi le az ajtóról...

2017 vége és 2018 eleje, egy barátságos kövér nyolcassal

Az óév vége eseménydúsra sikerült. Voltam - ezúttal teljesen egyedül! - Kilkenny-ben, olaszautó-találkozón. Minden évben tartanak karácsony utáni ebédet/összejövetelt, azon képviseltem a családot, s vittem a köszönet-sütijeimet, amivel a Tipperary kaland óta tartoztam nekik. V. dolgozott, s különben is, már németautó-tulajdonosként nem igazán tarrtozik oda, bár a társaság miatt talán jött volna.

A helyszínig Kate, a GPS segítségével letaláltam, de a kocsikat nem láttam sehol, pedig meresztgettem a szemem, hogy Popsika (illetve most már Tommy) feltűnő színét hol látom sárgállani. Aztán odabent megtaláltam a résztvevőket is, az asztalokra vártak, s mondták, hogy a félreeső hátsó parkolóban találom a kocsikat, így átálltam én is oda. Nagyon szépen, ívesen, simán sikerült beparkolnom csont nélkül, figyelő, nálam tapasztaltabb sofőrszemektől kísérve.

 A hotel előterében mézeskalács házak és kisvasút a téli jelenet sztárja

Az ebéd különteremben folyt, igazán kellemes körülmények között: az alkalomra külön nyomtatott menüt kaptunk, háromfogásos ebédet, szépen díszített asztaloknál. Igyekeztem ügyesen csevegni, szerencsére nem csak kocsikról folyt a beszélgetés. Sőt, utánam még érkezett egy új tag, akinek csak velem szemben volt hely, így megpróbáltam vele beszélgetni. Hamar kiderült, hogy egy farmon él, így szóba kerültek lovak, magunk nevelte zöldségek, kerti trükkök... 

 

 

 

Mindenki a menüt tanulmányozza. Jobbszélen Pat, Popsika új tulaja

Csevegés. Balszélen George, az angol ex-tengerész, jobbszélen Tony, aki hazahozott bennünket Tipperary-ből

Az ebéd után nem volt hosszas üldögélés, hanem mindenki egyből ment a parkolóba, gondolom, azért várta őket a család, s haza akartak érkezni sötétedés előtt. Jót szórakoztam azon, hogy a kint felsorakozott kocsik között ott volt mind a három, jelenlegi és volt autónk, ahogy az ezen a videón is látható. A sárga Popsika, a pirosas Julie, és a bordó 166-os, sajnos, gyereküléssel az anyósülésen... Családi autó lett belőle, manuális váltóval.

A hosszabb, de látványosabb úton jöttem haza, a fura nevű Ballon felé, majd Bunclody, Ferns, Arklow stb. útvonalon. Sötét volt már, de mégis igen élveztem a vezetést, a rádió éves összefoglalója mellett, a leszálló sötétben. Azt hiszem, máskor is megyek majd, talán V. is jön.

***

Szombaton fura volt ráérősen kelni, nem volt piac. 6-án lesz először. Elmentünk vásárolni, elkölteni V. közvéleménykutatással szerzett bónjait, s végre, vett magának pulcsikat, mert ahogy mondta, ideje leszoknia arról, hogy mindenhova sportfelsőkben menjen. Mindenhol tömeg volt, hamar siettünk haza, gazdagabban pár pulcsival. 

Vasárnap aztán Trish-t vittük el autózni, ugyanarra az útvonalona, amit múltkor a hó miatt nem tudtunk megcsinálni, Karácsony napján. Most azonban sikerült, s kegyes volt az időjárás is: hideg volt, de szélmentes, napos idő, a Dylan nevezetű vihar szerencsére nem érintette annyira az ország keleti részét. A szokott megállóhelyeken, ahol Trish még nem járt (!), szép fényképeket sikerült készíteni a ropogósan friss levegőben élesen kirajzolódó tájról:

Az alsó képen elbújva a Guinness-birtok éke, a ház, amely most eladó, a birtokkal együtt. Sok-sok millióért!

Vittem egy karácsonyi függőt a karácsonyfára, amit pár éve fedezrtünk fel... De aztán az út bal oldalán elsőként feltűnő fára akasztottam fel, türelmetlenül, Sally Gap után. Pár száz méter múlva feltűnt még egy feldíszített fa... majd még egy... Igazából a negyedik lett volna A fa, de akkorra már V. a szemét forgatta, s mondta, ezt a díszítősdit felejtsem el, csak az autózás lesz karácsonyi hagyományunk.

A nagy autózás közben eleredt az eső, eggyel több okunk volt, hogy megálljunk valahol. Nem ide terveztük, de így még jobban sikerült: szerencsénk volt, a Wicklow Heather vendéglőben kaptunk asztalt, ahol mindjárt megtartottuk az elmaradt születésnapi ebédemet. S koccintottunk az új évre. Utána hazafelé menet még bementünk a Carpe Diem-be, ott is elbúcsúsztatni Tony-ékkal az óévet. Ők hamarosan egy hónapra Új-Zélandra mennek, irigylem is őket érte.

 

Az éjfélt nem vártuk meg, depressziós skandináv családosorzatot néztünk, virslit ettünk saját kenyérrel, prosecco-ztunk, ettük a marcipános-cseresznyés sütit, amit sütöttem, s hamar elmentünk aludni. Éppen éjfélkor felébredtem egy petárdára, amiből több nem volt, csókot adtam az uramnak, s  aludtam tovább jó sokáig. Ma pedig, mert nagy örömömre nem kellett dolgoznia (kellett volna, de nem volt mit, s így nem hiányzott senkinek), V. eljött velem a Beehive fogadó mellé, ahol a wicklow-i veteránautósok tartottak összejövetelt. Pat, Popsika új tulajdonosa is eljött, hogy ott találkozzunk. Megkésve értünk oda, s éppen ment volna el, a kedvünkért visszafordult. Kölcsönösen megcsodáltuk egymás kocsiját, s  elvitte V.-t egy körre.V. ragyogó arccal jött vissza, mondván, Popsika nagyszerűen megy, s Pat láthatóan odáig van érte. Igazán jó kezekbe került, nem győzi dicsérni.

Keskeny vidéki utacskákon jöttünk haza a főút helyett, s most kellemes meleg lakásban tévézéssel, újságolvasással nyomjuk el az első 2018-as nap "izgalmait". Honaptól már munka, nemsokára nyit a kávézó, új kiszúrók érkeznek, lesz piac... Pulóveres állatokkal és forró csokis kávésbögréket fogok csinálni... Más ötletem nincs januárra. S aztán február, Bálint-nap. 

De ne fussunk előre, előtte még Bécsbe is ellátogatunk, hogy Sopronban megünnepeljük apám 75. születésnapját. Amire ötletes sütiket kell készítenem...