Eredetileg erről akartam írni... Hogy milyen is egy ilyen "Kiskarácsony", vagy "Nők Kiskarácsonya". Ír szokás, amelyet eddig főleg Kerry és Cork megyében ünnepeltek. Vízkereszt napja ezekben a megyékben (de most már országszerte) a nők mulatós-pihenős napja volt, angol neve: Women's Little Christmas. Egy érdekes adat: Nigella Lawson születésnapja is ezen a napon van.
A főnököm már emlegette többször, hogy amióta csak az eszét tudja, ezen a napon Cork-ban - odavalósi -, a vendéglők, kocsmák jobbára nőkkel voltak tele, nagy összejöveteleket szerveztek, vagy valamelyik nőtársuknál jöttek össze, étellel-itallal készülve a csajos estére. Aki tehette, aznap nem ment munkába.
A háromkirályok megérkezésének napján a férfiak végezték a házimunkát, ők tették ágyba a gyerekeket, miután leszedték a karácsonyfáról a díszeket - ugyanis rossz előjel, baljós dolog volt, ha ennél tovább fenn maradnak a fán a díszek (hm, ideje volna a mi kis fácskánkat is megfosztani a díszeitől.) Ahogy hallottam a rádióban, az egyedülálló férfiak sem maradtak tétlenül: erre a napra több városban is jótékonysági árverést rendeztek nőknek, amelynek fődíja egy-egy randi az adott város még egyedülálló orvosával, állatorvosával, rendőrével, vagy azzal a férfival, aki hajlandó kiállni egy színpadra, és a jó ügy érdekében mórikálni magát, és elviselni egy talán nem annyira zökkenőmentesre sikeredett vacsorát... :-)
Ki tudja... tán még szerencsés egymásratalálás is megeshet egy-egy ilyen alkalommal, s két-három év múlva már az árverés tárgya váltja január 6-án a pelust odahaza, míg anyu a kocsmában sikoltozik nőtársaival az újabb aukción, ezúttal másra hagyva a licitálást :-)
A mai séta közben elég sok helyen láttam, hogy tünedeznek el a karácsonyfák - járdaszélen tűhalom, valaki éppen ott próbálta meg a kocsiba erőszakolni a kidobandó fát, máshol házi készítésű tábla fogadott, mely egy lakónegyed fagyűjtő helye felé mutatott - két euróért lehet otthagyni a kiszolgált fenyőfákat.
Ki tudja... tán még szerencsés egymásratalálás is megeshet egy-egy ilyen alkalommal, s két-három év múlva már az árverés tárgya váltja január 6-án a pelust odahaza, míg anyu a kocsmában sikoltozik nőtársaival az újabb aukción, ezúttal másra hagyva a licitálást :-)
A mai séta közben elég sok helyen láttam, hogy tünedeznek el a karácsonyfák - járdaszélen tűhalom, valaki éppen ott próbálta meg a kocsiba erőszakolni a kidobandó fát, máshol házi készítésű tábla fogadott, mely egy lakónegyed fagyűjtő helye felé mutatott - két euróért lehet otthagyni a kiszolgált fenyőfákat.
Kedves szokás a Kiskarácsony, melyet azzal indokolnak, hogy a nők azok, akik a karácsony méltó megünnepléséért felelősek: sütnek, főznek, vásárolnak, csomagolnak, megírják a lapokat, hosszan agonizálnak, hogy a kiválasztott ajándék megfelelő lesz-e a kis Aiden-nek, Aoifa-nak stb. Rájuk fér ez a pihenőnap.
Főnököm partit szervezett, hagyományidézőt, amire eléggé nyögve készültem: nem igazán lett volna kedvem egy 9-10 órás műszak végeztével még lézengeni a besötétedő városban, amíg elérkezik a parti kezdési ideje, hogy aztán utána siethessek az utolsó LUAS-szal hazaérni, amikor másnap koránkelés, a piac miatt... Neki is leesett, hogy most szombaton - kivételesen - dolgozik, mert több pincér munkatársam még szabadságon, alig lézeng belőlük Dublinban kettő-három, így még főnököm férje is ugrasztva lett, hogy ugyan, szombaton jöjjön csak segíteni pár órára... Az utolsó percben módosított, nem lett parti, majd tart helyette születésnapi bulit, februárban... Ami szintén péntekre esik...
***
Amúgy készülünk. Egy hét múlva ilyenkor már Bristol-ban leszünk, kéznyújtásnyira Bath-tól, és a Bertinet-kurzustól. Feltéve, ha nem fog fújni viharos szél, ami miatt leáll a kompközlekedés. Az elmúlt héten hihetetlenül erős szél okozott nagy károkat, főleg az ország nyugati felén, de itt is volt áramkimaradás, letört ágak, feldőlt és tartalmukat széthányó kukák, kocsit taszigáló szélrohamok...
Három órámba került, míg kissé nyúlbélaként bizonytalankodva lefoglaltam a kompjegyet, szállást, utóbbit Bristol-ban, mert Bath gyakorlatilag megfizethetetlenül drága, még akkor is, ha az "egyszer élünk!" jegyében mennénk oda. (Az uram teljesen rámhagyta a foglalást, mondván, ideje felnőjek ehhez a feladathoz is.) Bristol vonattal csak 15 perc, kocsival sem alig több, elméletben: a helyiek szerint a reggeli dugóban kínszenvedés lenne az araszolás, menjek csak vonattal.
S nem utolsósorban találkozni fogunk egy régi, itt megismert kedves ismerősünkkel, Valival, alias Csiperke Pannival, alias Geszt-tel, valamint férjével és kisbabájával: ő annak idején többek között Észak-Írországban egy angol katonai telepen volt au-pair, egy skót katonánál. Sosem felejtem el, milyen rémisztő volt, amikor meglátogattuk, s a telep bejáratánál sötétített ablakú őrtorony fogadott minket (mégis, mit vártam, virágeső és kürtszó nem jár látogatóknak, főleg nem Észak-Írországban, ugye). Ahogy bizonytalanul közeledtünk, géppisztolyos katonák léptek elénk... A feszült percek, ahogy vártuk Valit, hogy megérkezzen... majdnem annyira ijesztő volt, mint a magyar-román határ anno, vagy Belfast, az általunk látott katonai őrjárattal 1997-ben... Jellemző, hogy a térképen a telephez, Aldergrove-hoz nem tüntetik fel az utat, Panni-Vali leírására kellett hagyatkoznunk... Érdekes élmény volt.
(Annak idején Panni-Vali éppen nálunk volt, amikor északi fényt láttunk a sandyfordi kertből... Idén megint lehet, hogy látunk ilyesmit, állítólag most egészen délről is élvezhetőek lesznek a fényjátékok.)
Mindent kinyomtattam, a lakás fontos helyén kiakasztottam, hogy egy percre sem feledkezzek el róla. A piacon lemondtam a kávékuckóban való felszolgálást, s elmondtam a titkárnak, Mavis-nek, miért hagyok ki két piacot - "hála" neki, futótűzként terjedt a hír. Többen odajöttek hogy nahát, s mit fogok tanulni? Alighanem úri mulatság ez a szemükben, de sebaj, a lényeg, hogy megyek, és nagyon-nagyon várom, s izgulok, hogy milyen lesz... s hogy mit fogok tanulni, s mennyire lesz majd hasznosítható a hétköznapokban, mert az lenne a lényeg, nem?
