Azt írja a statisztika, hogy az utolsó bejegyzésem volt a 600., nahát, szép kerek szám, lehet kezdeni egy új "századot".
A sütőben szokatlan módon torta sül, mégpedig nekünk, próba-torta, mert ha beválik, besorol a üzembeliek közé. Ray, a séfkolléga kérte, hogy nézzek-próbáljak ki pár új tortát, bővítsük a sort, ő majd a kajákat gondolja át. Amióta a főnökünk fülébe ültettük a bogarat, azóta már kialakult, hogy lesz egy-két újdonság az üzemben, s ezek megalkotásából én is kiveszem a részem.
Ray kenyereket akar, havonta újat. (Jujj.) Lesz supper club. Javasoltam a Hónap sajtját, erre az jött ki a szájából az én szerető, képzett séfkollégámnak, hogy Írországban nincs 12 hónapra elegendő különféle sajt. Simán arcom röhögtem, mert mi őszinték vagyunk egymással, nem kell finomkodni, mint a főnökömmel. Mondtam neki, hogy ha a Tesco filléres kiadványa simán meg tud tölteni két oldalt ÍR sajtajánlatokkal, akkor nekünk sem eshet nehezünkre, s a Sheridan's Cheesemonger-en át be is tudjuk szerezni őket, hát nehogymá'. Erre elbizonytalanodott. Úgyhogy talán ebből is lesz valami.
Újítások előtt addig fogok erőlködni, míg kapok legalább 6-7 új tortaformát, mert a régieken az elhasználódás (és az olcsóság) legtagadhatatlan jelei látszanak. Sajnos, egy 8 eurós, kapcsos tortaforma nem bírja azt a mennyiségű abúzust, aminek ki van téve az üzemben. S egy új recés élű kiskés is kell, mert a régit elemésztettük valahová. Leginkább a szép, tenyérbe passzoló spirálfüzetem eltűntét bánom, mert volt benne egy-két olyan recept, amit máshová nem írtam le, valamint a sütős megjegyzéseim is benne voltak - szerettem, könnyebb volt kezelni, mint a főnököm által kinyomtatott, általunk leharcolt A4-es lapokat. Most majd írok egy újat, de azt önző módon mindig magammal fogom hurcolni. Fene tudja, ki nyúlta le, az év végi záráskor elkövetett nagytakarításkor sem került elő, pedig akkor benéznek-bekotornak a hűtők, szekrények, pultok mögé-alá is, alaposabban, mint máskor. Itthon nincs, mielőtt valaki megkérdi. Eltűnt egy hétvégén, s hadd jegyezzem meg, hogy a szombati-hétfői műszak után mindig keresgélni kell/kellett dolgokat, mert hiába mondjuk, mi hova való, vannak kollégák, akik nem bírják helyére tenni az eszközöket.
Na, de félre a siralommal, hiszen új év, még ha csúnya 13-as is van benne, valami új kezdődik, mi az hogy. V. január végéig dolgozik, aztán hat hét felmondási idő, tehát lesznek érdekes dolgok a munkakeresés terén. Bízom a tudásában és abban, hogy el tudja majd adni magát, de azért valahol bennem van a félsz. Meglátjuk. A lépésekről majd beszámolok.
***
Az ünnepek alatt itt voltak legjobb barátaink, Zita és Dávid. Igazából ez aranyozta be hétköznapira sikeredett karácsonyunkat. (Annyira kevéssé érdekelt az ünnep, hogy ezt a kedves kis karácsonyi dekort sem vettem elő a dobozából, ez egy tavalyi kép:)
Valaha együtt laktunk Zitával a régi kezdő korszakunkban, aztán ők 13 éve elköltöztek Seattle-be, s azóta Zita nem is járt itt, így érdekes volt a szemével látni Dublint, beszélgetni, hogyan volt régen. Autóztunk sokfelé, megnéztünk régi helyeket, ahol laktak, laktunk, voltunk Cork-ban, ismerősöknél, eltévedtünk Killiney-ban, ahol Dávid régi lakhelyét akartuk megnézni, eltűnt egy hotel, ahová be akartunk ugrani, régi séták helyén most az M50-es forgalma zajlik, van LUAS, és új hidak a Liffey-n, felnőttek a régen bébiszittelt gyerekek... Náluk azóta három gyerek, ház a suburb-ben, Zita nővér, és olyanokat mesél, hogy leesik az ember szája, s kiderül, az ER sztorijai nem járnak messze a valóságtól, Dávid a Gyárban felelősségteljeskedik, s a kislányuk olyan amerikai ankcentussal folytat társalgást saját magával, hogy elkerekedik az ember szeme.
***
Múlik az idő, öregszünk, kicsit kesernyésen röhögcsélve mutattam az imént V.-nek, hogy a minap vett jóhírű szépítő és védő arckencét tulajdonképpen már nem is az én korosztályomnak ajánlja a hirdetése, hanem az eggyel fiatalabbaknak, nekem ott a másik, 45-től 60 évig, upsz, rossz tégelyt vettem le a polcról a boltban. Forgatta a szemét.
Ma nekiálltam, s megtizedeltem az egyik ruhásszekrény tartalmát, kíméletlenül a kidobandó-elajándékozandó halomba dobva mindent, amire S méret volt írva, vagy ami éppen csak összeért elől, s nem tartottam meg semmit, amihez csak érzelmi kötelék fűzött. Legyünk már reálisak, megpuhult és megszélesedett csípővel nem fogok beleférni 1995-ben vett nyári ruhácskákba, ugye. Amit akkor vettem a Costa Braván, amikor még lehetett oda menni 19500.- Ft-ért nyaralni. S öregecske farmerekből sem fogok SOHA macikat varrni, minek őrizgetem.
Aztán kitöröltem a szekrényt penészölővel, mert az beveszi magát a ruhásszekrényünkbe is, nem elégszik meg a falakkal, sarkokkal. Küzdelmünk a penésszel úgy tűnik, véget nem érő. Éppen Zitáéknak mutattam a lakást (a várttal ellentétben nem sikoltott fel, hogy te jó ég, de kicsi! Sőt, a konyhámat normál méretűnek nevezte, hm,), amikor észrevettem, hogy a nappali nagy üveges szekrénye háta mögül gyanúsan barna foltok terjednek elő, nem is tudom, be merjek-e mögé nézni?
Penésztörlés után szellőztettem, s hihetetlenül hosszan nyitva volt az ablak elől-hátul, kereszthuzat, a tavaszi kertből behallatszottak a madarak, isteni volt a levegő - s mivel olyan mindenbe-belekapok napom volt, mert pánikszerűen próbltam mindenfélét belezsúfolni a szabadság utolsó napjába, még "kertészkedtem" is. Vagyis kigazoltam néhány tavaszi virágokkal teli cserepet, megmagyaráztam néhány különösen agresszív hölgymálnövendéknek, hogy itt aztán nincs helyük, tessenek az elülső kerttel megelégedni, semmi szükség rá, hogy a hátsó kert cserepeit is belakják. Tele van a gyerekeikkel a sok cserép.
Még két ilyen langyos hét, s szerintem nárciszokkal fogok dicsekedni.
Holnap már munka. Rendeltek tőlem házat, szerda reggelre, sőt, a megrendelő szeretné, ha (fizetős) lecke alkalmával tanítanám meg a feleségét házat sütni-dekorálni. Ezt már tavaly is kérte maga a feleség, de elhalt a dolog. Most azonban már dátumokról beszélünk, úgyhogy hamarosan házhoz megyek, s egy vadidegent fogok tanítani a mézeskalácsház készítés rejtelmeire. Úgyhogy még nem ajándékozom el a rengeteg dekorcukromat, majd csak utána...
Ez a bejegyzés éppen olyan lett, mint a mai napom, szólt mindenről és semmiről. Volt benne lustálkodás, sütés, háziasszonykodás, kor és nosztalgia és érdekes adatok. Majd igyekszem máskor összeszedettebb lenni, de most páá, mert kisült a citromtorta, ami - ah! - liszt- és tejtermékmentes. Ne mondja senki, hogy nem próbálkozom!
Boldog új évet!
