Főleg fogaknak csikorgatása

Elég stresszes volt az elmúlt két hét... Mivel családtagok részéről már jött érdeklődő email, hogy élünk-e még, így magyarázatként röviden részletezem az elmúlt két hét "élményeit". Avagy miért nem volt idő blogolni.

Próbasütikhez új tortaforma vétele vagyonért, a minta kisütése, dekorálása, nem jó, újra, aztán újra, végül a megrendelő az utolsó percben, kitartó zaklatásunkra közölte, PÉNTEKEN, délután 4-kor, hogy a mintasüti a tetején kézzel készült, ehető ezüsttel lefújt függő-utánzattal "nem reprezentálja megfelelően a márkát", nem kérik, eh... Utána örömködés, mert sikerült egy nagy sütimegrendelést elhappolni valaki más elől, aki szintén olyan sütiket gyárt, mint én... Öröm és bódottá', munkára rászánt hosszú hétvége, már félig készen voltam a 80 darab skótkockás cipő alakú sütivel, amihez a kiszúró - főnököm hitelkártyájának jóvoltából - Angliából száguldott ide gyorspostával, mire az utolsó pillanatban... sejtitek? Itt ugyan elégedettek voltak a termékkel, de a cipő-bemutatót, ha hinni lehet nekik, nagy hirtelen áthelyezték Londonba... EH!

Erről szólt a két hét... Kicsit punnyadok most, nem vágyom másra, csak tespedésre, kötős órákra, de nem lehet. Mivel az utóbbi időben visszaesett a szendvics-megrendelés, főnököm kitalálta, hogy sütire ragasztott ehető (bezony!) és működő QR-kóddal fogja idecsábítani a népeket a környező cégek irodáiból. Ehhez jó sok (rengeteg) kis mézes négyszögeket kell lesütnöm, majd arra ragasztjuk a kódokat.

S ott van még a hálasüti a nővéreknek, és a nagykezű péklegénynek, akitől a minap jött levél, miszerint az epehólyagom a benne hesszelő Pojácával tipikus gyulladás jelét mutatta, mást nem, kivették, rutin volt, hurrá, kisrumpf újra egészséges. A hegeim és alattuk leledző kis csomócskák lassan simulnak, halványodnak, csak a köldököm nem a régi. Tapogatom is mindig, zavar, mert valahogy nem a megszokott formájú, nem az az otthonos, kisujjvég-éppen-csak-belefér nagyságú sima lyuk, hanem göcsös, heges, csomós, idegen.

***

Ha akadt szabadidő a hétvégén, akkor tőlünk szokatlan módon társasági életet éltünk: rég látott ismerősökkel sétáltunk, delfint lestünk, moziba mentünk, vagy csak úgy kocsmáztunk, de főleg rengeteget beszélgetünk. Rengeteget. Mert időközben - lásd múltkori bejegyzés - megismertük Mártát és férjét. Hozzájuk, vagyis Mártához érdekes történet kapcsolódik.

V. egy régi gimista osztálytársa küldött egy mailt, hogy lakik itt egy ismerőse, hozzánk viszonylag közel, keressük meg, szídjuk együtt az íreket. (Khm.) A név igen-igen ismerős volt, ezért felidéztem V.-nek egy sok éve, még gimnazista koromban történt esetet, amikor egy ugyanilyen név tulajdonosa egyszer majdnem nálam aludt, Kanadából hazatérőben, útban Bp. felé. Aludt volna, ha nagyim, akire éppen távol lévő szüleim a lakást (és minket) bíztak, le nem tiltja a tervet. Kétségbeesetten kerestem - s találtam - valakit, akinél Márta aludhatna. Ott is aludt. Utána még váltottunk pár levelet, később hallottam, hogy férjhez ment, gyermeke van, s aztán elhaltak a hírek. Mint utóbb - most - kiderült, ő az unokatestvérem ismerőse volt. Amikor először találkoztunk itt, a kötelező udvariasságok után egyből nekiszegeztem a kérdést, hogy vajh' nem ő-e az, aki majdnem nálam aludt Sopronban... Ő volt az, akivel röviden barátkoztam, úgy 25+ éve... S most ő is itt él a családjával Dublinban!

Igen, ennyire kicsi a világ.

Aztán nemrég Minával (a kedvenc olasz kávézónk tulajdonosával, úgy is mint tönkölypálinka rajongóval) is éltünk társasági életet szombaton, elég rosszul sikerült. Már régóta pedzegette, hogy jöjjünk össze, menjünk el enni valahová... Szombaton mondta, hogy itt van két kuzinja, akik hét közben a várost járták, hazautazásuk előtt még elviszi őket a Johnny Fox's-ba, hadd kapjanak egy kis turistás helyet az arcukba, menjünk mi is, csak egy sörre, csak egy órácskára, beszélgetni. Mentünk.

Az odavezető úton Enniskerry felől menvést felidéztük, az autó kényelméből, hogyan baktattunk ugyanezen az úton, sok-sok-sok évvel ezelőtt, egy eltekert útjelző táblának köszönhetően, a vaksötétben, azt hívén, hogy Stepaside felé tartunk, s onnan már egy ugrás Sandyford, ahol akkor laktunk... s közben egészen másfelé mentünk, jóval délebbre, Enniskerry felé, ahonnan egy ügyesen megcsípett taxival jutottunk csak haza, igen későn... Miután mindenféle kalandokon estünk át, pl. pisiltem egy legelő sövénye mögött, a vaksötétben, a harmatos, magasra nőtt gazon átgázolva..  s egy bárány bégetése ugrasztott meg minket... S sokszor elénekeltük az Amuri partizánokat baktatás közben... s V. belelépett egy útszéli árokba, ami tele volt vízzel, s elázott térdig... Kellemesnek nem nevezhető emlékek...

Utoljára akkor voltunk a Johnny Fox's-ban, amikor egy barátunk és barátnőnk egy szolid vacsora közben bejelentették, hogy ők bizony roppant romantikus körülmények között összeházasodtak a St. Lucia-n megejtett nyaralás közben... Azóta már két gyermeket nevelnek Redmond melletti házukban, s élnek, mint Marci Hevesen... szóval ez is régen volt. A Johnny Fox's ellenben nem változott, "tacky and touristy", tömve, mint mindig - (Recession? What recession?) - , s elég sokat vártunk, míg Mina megjött a vendégekkel. Akikről hamar kiderült, hogy nem beszélnek angolul... Izé... Egy órácskát maradtunk, sörözgettünk, jobbára mutogatva, élénk taglejtésekkel, s Mina el-elkalandozó fordításával megtámogatva "beszélgettünk". Mondhatjuk, nem minden társasági megmozdulásunk ment jól. Pedig még az általam ismert pár olasz szót, és egy Olaszországban élő távoli rokon felemlegetését is bedobtam! V. csak ennyivel járult hozzá a "beszélgetéshez": "Ah, Maserati! Ah, Lamborghini!" miközben a mennyezet felé bökögetett a hüvelykujjával. - "Magnifico!"

***

A múltkor heves felindulásból (s mert olyan szép volt a kép a céduláján) vettem egy pár talajtakaró, szétterjedő virágot, amely színes, mutatós virágbevonatot ígér elhanyagolt kiskertem Maska-kakitól meggyötört talajára. Azóta is olyan az idő, hogy nem merem elültetni, mert például a petúniáimat, amelyek meg vannak róla győződve, hogy itt kérem, kora nyár van, meleg és jó idő, az imént tépte ronggyá egy jégeső. S holnapra talajmenti fagyokat ígérnek. Május van. Az a hónap, amelyik hagyományosan évek óta mindig meglepően balzsamos szokott lenni, legalábbis az utolsó két hete. Erre most nem látok semmi esélyt. Az Üzemből buzgón gyűjtöm a nagy konzervdobozokat, hogy majd salátát vessek beléjük, de mikor? 

***

A minap egy kötős könyv (lásd alább) mellékletének internetes letöltése miatt feliratkoztam az Interweave kiadó kötős weboldalára, levlistájára. Kapom is naponta mindenféle internetes kurzusokra a meghívókat, ingyenes kötésmintákat, törlöm is őket, van elég teendőm, még ez is... (Január óta egy sálat fejeztem be, eladásra, és a zöld gyakorló sálat, igaz, annak még kellene szélcsipke, de majd máskor :-)) Azonban a 2012 nyári különszámnak (Jane Austen Knits 2012) nem tudtam ellenállni. Nézegettem, hogyan lehetne hozzájutni, s kiderült, rémesen könnyen, ha van az embernek (vagy a férjének) PayPal számlája: öt egész perc alatt megrendeltem, kifizettem, és LETÖLTÖTTEM a kiadványt. 

Még most is megdöbbent ez a gyorsaság, amivel manapság a neten át hozzá lehet jutni olyan dolgokhoz, amelyekhez régen ismerősök, kitelepült rokonok kedvessége kellett. Öt perc alatt a gépemen volt a nívós kiadvány, amely több mint harminc kötésmintát ismertet Jane Austen korából, vagy az ő művei által ihletve. A 144 oldalas könyv kultúrtörténeti ismertető is egyben, a kor öltözködésétől kezdve az akkoriban használt gyapjún át mindenről olvashatunk, Austen-idézetekkel fűszerezve. Mondanom sem kell, már kinéztem magamnak egy-két, a piacon is eladható darabot, bébifőkötőt, sálat, sikkes bugyrot... Most már csak idő kell.

***

S közben, Bogi barátunk hathatós közreműködésével egy nagy későnyári kirándulást szervezünk: az Alpok után a Pireneusokba tervezünk autós túrát. Pireneusok, főleg francia részen, balról jobbra. Az útikönyv egy hétre ajánl látnivalót, de az általuk összefoglalt látványosságok sorát máris gazdagítottuk Bogi és egyéb könyvek, magazinok ajánlataival. Alig várom, de kicsit izgulok is.