Kissé már idejét múlta a vidám köszöntés, újra itt vannak a hétköznapok, a munka, a takarítás, a piac, s újra ott vannak a tésztadömböcök a hűtőben. Mostanság több időt töltök a Pinterest-en, süti- és kenyérötletek után kutatva. Valamint kipróbáltam Limara acma-receptjét, amely török eredetű. Rendkívül puha, foszlós bucik készültek, magos díszítéssel, a kilencből hetet eladtam. Így próbálkozom velük ezen a héten is. A másik török kenyérfélét, a szézammagos simit-et akarom még kipróbálni, nagyon jól néz ki az is.
Ez a pocsék, nedves idő a kenyereknek sem tett jót. Nem figyeltem a vízmennyiségre, ugyanannyit tettem a kenyérhez, mint mindig, s jó kis lapos förmedvények születtek. Múlt csütörtökön aztán öt dekával kevesebb víz került a tésztába, s mindjárt jobban néztek ki. A kelesztési idő ugyanannyi volt, talán tovább kellett volna őket hagyni kelni, mert nem lettek olyan nagyok, mint máskor. Finomak voltak, azzal nem volt gond, el is kelt mindegyik, de valahogy nem voltak olyan nagy lyukak bennük, mint máskor. Másféle mintát vágtam most a tetejükre, még rusztikusabban néztek ki.
Janka kért pár fotót a kenyereimről, hogy meg tudja mutatni (ír) főnökének, hogy a kenyérbe nem mindig úgy vágom a mintát, hanem a spirálisat maga a kelesztőkosár adja. Mert a fönöke nem akarja megérteni, hogy ha tetszik, ha nem, áldoznia kell rendes kelesztőkosarakra, ha ilyen mintát akar. Jelenleg olyan kosarakkal dolgoznak, amelyekben a vendéglőkben tálalják a kenyeret (!). Agyrém. Kérdeztem, mikor mehetnék gyakorlatra, azt mondta, majd ha kovászosat sütnek. Jelenleg ciabattát és hamburgerbucit gyártanak, kovászost csak kísérletképpen, a francia tulajdonos vendéglőjében szolgálják fel, szendvicsként van a menün, kipróbálásra. Drukkolok, hogy legyen ebből valami. Mondtam Jankának, nem bánom én, ha unalmas a meló, csak mehessek. Leintett, hogy én aligha fogok örömmel formázni több száz hamburgerbucit, izgalmasabb feladatot akar nekem adni.
Milyen hír van még... Az elöntött falvak, városok lakói próbálnak rendet tenni, de a helyzet nem javul. A talajvíz rendkívül magasan áll, itt, az utcán is folyik rendületlenül lefelé, gyűlik a víz a "green"-ről és a fiúiskola sportpályáiról. A közösségi kiskert szottyos sziget, tényleg kell egy gumicsizma, ha az ember oda akar merészkedni. Amúgy az enyhe időnek köszönhetően még mindig van koktélparadicsom (igaz, elég vízízű), csili, virágoznak a kis bokorrózsák. A fóliasátor máskor mindig csontszáraz, keményre taposott földje most dagonya. Az avodákó fácska úgy döntött, kinövi a sátrat, mire valaki durván letördelte a nylonbevonatot fenyegetű felső ágait.
Aztán mi történt még... A sok esős nap után tegnap megérkezett a hidegfront, lehetett jeget kapirgálni a szélvédőről. Ma széllel és napsütéssel dúsította magát az időjárás, a környező hegyek, dombok tetejét vékonyan hó vonja be. Helyi látványosságként múlt pénteken a folyóba beleszédült egy, az áradás ellen védő falat építő markológép, sofőröstül (utóbbi maga mászott ki, a gép kiemeléséhez már kellett segítség).
Feliratkoztam a megyei és a helyi FB-oldalakra, így apróságokról is tudomást vehetek ("X. kutyája már megint elszabadult, Y. telepen kóborol, valaki vigye haza"). A volt "tanácsháza" előtti, évek óta lakatlan épületet felújították, élénk kékre festették, Blue Castle néven kávézót/vendéglőt nyitnak majd ott. Egyelőre csak a halomban álló, még becsomagolt székeket látni az ablakokban.
Kaptam FB üzenetet egy PR-os hölgytől, az áraimról érdeklődött, s ez igen reménytelivé tett, mert sajnos, egyetlen karácsonyi FB kampány sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Volt egy-két érdeklődő, tetszikelő, de rendelés sajnos nem lett egyikből sem. Rá kell jönnöm, hogy szájhagyomány útján terjedek legjobban. Ami különösen öröm, hogy sok a visszatérő kuncsaft. Ha egyszer rendeltek, nem tudnak leszokni rólam :-).
Múlt pénteken már szállítottam az Üzembe. Mert azért az első munkahét tényleg sütéssel telt. A Mansion House-ba kellettek aprósütik, remek volt, rám volt bízva, mit csinálok, csak jó legyen tea-kávé mellé. Olasz vaníliás sütivel és csokis linzerrel rukkoltam ki. V.-nek nem ízlett a linzer narancslekváros tölteléke, de James, a manager szerint mindkét süti az utolsó szemig elfogyott.
Majd egy esküvői megrendelés jött. Amit elég ráérősen csináltam meg, becsomagolni nem tudtam itthon szalaghiány miatt, így hétfő délelőtt bementem, s kávé, csevegés, és Emilie új palacsinta-receptjének kipróbálása mellett celofánoztam be a sütiket. Még ex-főnökömmel is találkoztam, terveimről érdeklődött...
Újabb kolléga mondott fel. Most maguk közül próbálnak keresni valakit, aki hétvégén és hétfőnként szakácskodna és sütne. James csábosan szempilla-passogtatva nézett, hogy "nem akarsz esetleg pár órára bejönni...?" Visszapassogtam, hogy nem, s mivel egyéb érvem nem volt hirtelen a "feck, no" mellett, közöltem vele, hogy V. leharapná a fejem. Azt már nem neki, hanem a lányoknak mondtam, hogy a stressz igencsak távoltart bármi ilyesmitől, s a koránkelés továbbra sem álmaim vágya. De be kellett vallanom, hogy a társaság, az emberek, a közös munka és minden, ami egy jó csoportban való munkával jár, nagyon is hiányzik. De valamit valamiért. Ezért is jó, hogy szállíthatok, mert így valamennyire részese vagyok az Üzemnek, a kellemetlenségek nélkül.
Kérdeztem James-t, van valami ötlete, milyen formájú sütik passzolnak a januárhoz? "Depressziós sütik" - mondta mogorván. Úgyhogy csupa mosolygós, vagy vigyori sütiket fogok csinálni neki.
Ex-főnököm a Twitteren kérdezte, milyen ötlettel rukkoljon ki a tíz éves születésnapra. Valaki speciális sütit/tortát javasolt, amiből minden vevő aznap ingyen kapna. Másvalaki tízemeletes tortát emlegetett... Azt hiszem, ha itt leszek, fogok csinálni feliratos kekszeket. Az lesz az én ajándékom erre a nagy alkalomra. Manapság, amikor rendre tűnnek el kis kávézók, üzletek, sőt, szűnnek meg a nagy, több évtizedes múlttal rendelkező családi válallkozások, akkor ez a tíz év elég szép eredmény.
***
Észrevettem, hogy gyermektelen, nemdohányzó, majd' ötvenévesként egyre kevesebb kérdőív célcsoportjának felelek meg az Irish Opinions oldalon. Mert nem akarok belátható időn belül új kocsit venni, nem eszem készételt, nincs háziállatom, nincs befektetésem, s nem diétázom, így mintha nem is léteznék a marketingesek számára. Hurrá. Láthatatlan közép lettem.
***
Erre pedig mit lehet mondani? Hogy az ember meglepődik, hogy jaj, hát ők nem hallhatatlanok?
