2009. május 1.

Szomorú - vidám

Jó filmet láttam, az ilyesmire mondják, hogy "lírai", szép volt, torokszorító volt, dühítő volt, megható volt, nagyon jó volt:

http://www.heavy-water.co.uk/

Csernobilról. Egy Mario Petrucci nevű költő verseire készült a film. Egyet leloptam a netről:

FENCE

This side of the fence
is clean. That side
dirty. Understand?

You must forget
that soil is like skin.
Or interlocking scales

on a dragon. Dirty
Clean - is all that matters
here. Imagine a sheet

of glass coming down
from the sky. It's easy
no? On this side

you can breathe freely.
Your cow can eat the grass.
You can

have children. That side
you must wear a mask
and change the filter

every four hours.
You ask - What if my cow
leans over the fence?

Personally I say
it depends which end. But
we have no instructions

for that. It is up to you
to make sure your cow
is not so stupid.

Copyright Mario Petrucci

Egy pedig itt hallható:

http://www.youtube.com/watch?v=L-eyJJiBYs4

***

Hogy ne csak mindig búslakodjunk (tele van a zújság rossz és még rosszabb, gyomorforgató hírekkel), mostanában ez (és még két folytatása) a kedvenc reklámom, ha látom, mindig hisztérikusan nevetek (röhögök), V. pedig forgatja a szemét.

Hehe!

2009. április 29.

A baj nem jár egyedül

A mai napra séta volt betervezve Daphne-val, de aztán szakadó eső ébresztett reggel, s esett késő délutánig. Így előre sütöttem inkább, pl. lekváros raviolit a kávékuckónak. Az első "magyar" recept, amit ott bedobok, úgy értem, magyar könyvből származik.

Tegnap eléggé le voltam eresztve. Pedig amolyan munkamentes nap volt, netezhettem, emailezhettem rogyásig, közben még tévét is néztem, épp csak egy kis vasalással, lakásrendezgetéssel színeztem a laza napot. Mégsem volt jó kedvem.

Tovább rontotta a dolgot, hogy V. elvitte Böhömöt a garázsba, és csupa rossz hírt kaptunk. Már érett egy ideje a garázsbeli tartózkodás, mert napok óta világított egy lámpa a műszerfalon. Megnézték azt is, mást is, s hívták azonnal: a vezérműszíjon 6 mm-es szakadás van. Atyavilág. Egyfelől jó hír, hogy megtalálták, s nem, mondjuk, munkába menet az M50-esen 120 km/óránál pattant el, de rossz hír, mert a cseréje sokba kerül. Ehhez képest az, hogy lejön-e a szomszéd kocsijának nyoma Böhöm oldaláról, huszadrangú kérdés.


Kornyadtam. Megint egy nagy kiadás. A kedvemet csak az dobta fel, valamennyire, hogy V. kapott egy új Fiat 500-ast pótautónak, s azzal jött haza. Éppen a nappali egyik ablaka előtt teregettem, észrevettem, hogy egy szép piros kocsi farol be Böhöm helyére, hát kimentem elé, fogadni.


Szégyentelenül, öt percen át röhögtem teliszájjal. Kicsi! Főleg az uramhoz képest. Ő türelmesen kivárta, amíg befejezem a röhögést, majd kihajtogatta magát az autóból. Elmesélte, hogy Trish-nek hasonló volt a reakciója, de ő még azt is megkérdezte, hogy ezzel főútra ki szabad-e menni? Beültem kipróbálni. Annyira, de annyira csöpp, még a bevásárló műanyag dobozaimból is csak egy fér el hátul, a "csomagtartóban", amit inkább hátsó zseb névvel illetnék. De van francos üveg teteje, nagy kijelzők a műszerfalon, dúl benne a design. Az első ülést mozgató kar hülye helyen van (belül!), ha előrehúzom az ülést, alig bírom kihúzni a kezem a kar és a középső konzol közül. Még a legelőrébb tolt helyzetben is csak nehézségek árán érem el a kuplungot a lábammal az ülésről. Túl magasan van. Ezt a kocsit alighanem középmagas, karcsú, elegántos, kistáskával városban furikázó olasz hölgyeknek készítették, mert másra nem jó, csak furikázni, s megállni vele a szűk parkolóhelyen. Egy normál bevásárlás nem fér bele (az családunkban 3 műanyag doboznyi cucc), márpedig az nálam szempont.



Ha már itt tartunk, a fenti képen jobbra hátul látható épület éppen olyan, mint a miénk, ahol a földszinti lakásban lakunk. Ez a kép az ajtónk elől készült. A baloldalon látható fehér autó a vétkes kínai srác kocsija. A kék pedig az enyém, Inka névre hallgat, de inkább Focisként emlegetjük. Sajnos, nem látni a szép H-betűt a fenekén. Öcsém már megcsodálta a képen a rövidre nyírt gyepet: minden héten jön két kertészember, akik ráülős és kézi fűnyírókkal vágják a füvet az épületek közötti foltokon. Ennek a költsége is beletartozik abba a közös költségbe, amit a lakók évente fizetnek.

2009. április 27.

Jó szomszédság...

Másnak is tele a micsodája a szomszédaival? Nekem igen. Már örömködtem egy sort, hogy a csikkdobálós-kisgyerekes kínai pár elköltözött, mire vasárnap reggel az uram mondta, hogy a kertajtó előtt az egyik vizesedényemben egy csikk úszik. Nyilván nem magától került oda, valaki egyszerűen lepottyantotta a felettünk lévő teraszról. Célirányosan, mert egészen a fal mellé esett.

A cukorkáspapírokat, szórólapmaradványokat gond nélkül összeszedem, ha az ajtónk elé, vagy a kertbe hordja be a szél, de a csikkekkel már nem vagyok ilyen toleráns. Hordja azokat is a szél, de van, amikor az ajtónk előtt elhaladó, a saját feljárójuk felé tartó lakók dobják le előttünk a csikkeket. Volt, amikor dühösen összeszedtem a párnapi adagot, s odadobtam a lépcsőjük elé. Nem hiszem, hogy meghatotta őket, hiszen ott még több csikk árválkodott, elázva, széttaposva. Ahogy láttam, a többi feljáró sincs különb állapotban.

A felettünk lakóknak először V. szólt, aztán másodszorra már levélkét raktam a postaládájukba. Megszűnt a probléma. Elköltöztek, újak jöttek, most kezdődik megint?

Tudom, tudom, Afrikában pedig éheznek, nehogymá' ez legyen a legnagyobb problémám. Újságért menve jó alaposan elgondolkodtam, most mit csináljak, először dúltam-fúltam, végül úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmit. Mert a végén vagy csúnya adok-kapokká fajul a dolog, vagy csak nekem lesz gyomorfekélyem, ők meg vállat rántanak. Nem az én látványos csikkgyűjtésem fogja ezeket az állítólagos felnőtteket (legyen az ír, magyar vagy kínai, vagy észt, vagy lengyel, mindegy) jobbra nevelni, ha már az anyjuk nem tette meg. Okos enged, és hasonlók. Kihalásztam a csikket az vizesedényemből - esővizet gyűjtök benne, locsoláshoz -, s kidobtam. Ha súlyosodna a probléma - csak nem fog! -, akkor azonban felhozom a dolgot az idei lakógyűlésen.

***

Mert az is a fejemben járt, hogy mivel nem tudunk - mondjuk már holnap - elköltözni egy kertes, fallal körülvett, behajtós, ebbel védett különálló házba, ezért ezeket a kellemetlenségeket figyelmen kívül kell hagyjam, különben nem lesz egy nyugodt percem. Amíg az ember lakótömbben él, lesznek szomszédai, s ha a szomszédnak nincs igénye a tisztaságra, akkor nekem fog gyűlni a gyomorsavam, s mindig találni fogok valami kivetnivalót a viselkedésükben. Nem tudnak visszaköszönni, szemetelnek, szipognak és köpködnek - tegyék. Elfordulok.

Fuck them.

Amíg mentem újságért, alaposan megnéztem a járdákat, és megállapítottam, hogy Bray nem egy tiszta hely. Kutyakaki, palackok, utóbbiak netán bedugva a sövény ágai közé, csikkek tömege, apró papírszemét, elázott újság - itt is törvény van a szemetelés ellen, csak éppen senki nem törődik vele. Még a szép Sidmonton Park előtt is egy újonnan kirakott kis tábla fogadott, hogy mostanában kamaszok gyülekeznek néha a parkban, szemetelve, hangoskodva, csikkeket, kajásdobozokat-zacskókat szétdobálva, hívjon rendőrt, aki látja őket. Vagy közterület fenntartót.

Szomorú. S ahogy elnéztem a cikkeket a neten, a szemetelés, a csikkdobálás mindenhol probléma. Mindjárt itt ez a fotó, a tengerparton elszórt csikkek ellen kampányolnak, poénos, de vajon hatásos-e? A butt szó több jelentésére épít: butt = fenék, de lehet (cigaretta)csikk is.

Zsuzsinak a mandulás ropogósról

Kérésedre íme, a mandulás ropogós (pain d'amande - mandu-lás kenyér kb.) receptje. Azért nézd meg az eredeti forrásnál a fotókat is, segít az elkészítésben. A továbbiakban azt fordítom, ami ott szerepel, a saját megjegyzéseimet a recept végén találod:

Mindenképpen sütőpapírt használj, s ne szilikonos sütőlapot, mert akkor nem sülnek ropogósra a szeletek. Ne hagyd, hogy a cukor teljesen elolvadjon a vajban. A megmaradt cukorkristályoktól lesz még ropogósabb ezt a finom süti.

115 g vaj, mindegy, hogy sózott, vagy sótlan, felkockázva
300 g félbarna cukor (a durvára őrölt típusból)
1/2 teáskanál őrölt fahéj
80 ml víz
325 g sima liszt
1/4 teaáskanál szódabikarbóna
85g szeletelt mandula (hájas v, héjatlan, mindegy)

1. A vajat egy fazékban kis lángon olvaszd fel a cukorral, a fahájjal és a vízzel együtt. Kevergesd, amíg a vaj el nem olvad, de engedd felforrósodni, urambocsá', forrni. A cukrot sem szabad teljesen felolvadni hagyni.

2. Vedd le a lángról, és keverd bele a lisztet, a szódabikarbónát és a szelelt mandulát, amíg egyenletes masszát nem kapsz.

3. Egy alul 23 centi hosszú, négyszögletes kenyérsütőedényt bélelj ki fóliával, és lapogasd el benne jól a masszát. Simítsd el a tetejét, és rakd a hűtőbe, amíg meg nem keményedik. (Az én edényem 19x8x7 cm-es, ezért is lettek kissé szélesebbek a sütik a vártnál.)

4. Sütés előtt melegítsd elő a sütőt 160 ºC-ra.

5. Egy igen-igen éles, széles kést használva szeleteld fel a tömböt keresztben, olyan vékonyan, amilyen vékonyan csak tudod. Ha olyan vékonyra szeled, mint egy fillér, az a legjobb. Mennél vékonyabb a szelet, annál ropogósabbra, törékenyebbre sül.

6. Egymástól kb. fél centi távolságra sorakoztasd fel a szeleteket a sütőpapírral kibélelt tepsin és süsd 10-15 percig, amíg a tetejük kissé megkeményedik, és az aljuk aranybarnára nem sül. Ekkor fordítsd meg a szeleteket, és süsd még tovább 10-15 percig, míg a sütik ropogósra, és mélybarnára nem sülnek. A sütési idő hossza a szeletek vékonyságától függ.

Hűtsd ki őket teljesen, s tárold légmentesen záródó dobozban.

Tárolás: Három napig frissek maradnak a légmentesen záródó dobozban. A massza hűtőben 4 napig tárolható, vagy a fagyasztóban jól becsomagolva két hónapig tartható el.

Megjegyzéseim:

David Lebovitz a weboldalán azt írja, 80-90 szelet jön ki egy adagból. Legjobb tudásom szerint, a lehető legvékonyabbra vágtam (kb. 1.5 mm szeletek), így lett 40 darabom egy adagból, úgy, hogy itt-ott nem tudtam átvágni a manduladarabokat, és szétesett a szelet. Gyorsan, határozott mozdulattal leszeltem 2-3 darabot, majd a késsel azonnal átemeltem őket a sütőpapírra. Mennél vékonyabbak, annál inkább hajlamosak arra, hogy szétessenek. Gyorsan kell dolgoznod a tésztával, valaki azt írta, kb. mintha vizes szalvétát próbált volna átpakolni a sütőpapírra. De ez ne ijesszen el, tényleg nem nehéz, ha gyorsan dolgozol.

Ha nincs félbarna cukor, kristálycukorral is lehet próbálkozni, lényeg, hogy a cukor száraz legyen, ne az a kissé összetapadós, finom szemcsés fajta.

Hosszabb ideig kellett sütnöm a vártnál, kb. 20 perc volt az első sütés, és 15 a második. De ez nyilván a szeletek vastagságától és a sütődtől függ.

A három napig való eltartásról annyit, hogy garantálom, hogy előbb el fog fogyni! A ropogósságukból erősen veszítenek 3 nap után. Légmentesen tároltam őket, mára mégis megpuhultak.

Ajánlják még, hogy a vékonyra szeletelt mandulát először grillezzük meg kicsit, mert jobban kijön az íze. Mások szerint ez nem változtatpott az íz erősségén. Erre nem volt időm, hanem csaltam: pár csepp mandula esszenciát is tettem a vajas keverékbe.

Óriási sikere volt! Szombaton jó korán felkeltem, s míg keltek a kenyerek, kisütöttem még egy adagot Zdenek sütijéből, de ezúttal figyeltem, hogy puha maradjon. Mindenki megkérdeztem a kávékuckóban, hogy puha, vagy ropogós sütit kér-e (így aztán nem jöhettek vissza panaszkodni, hogy izé, kemény a süti.) De nem kellett volna aggódnom. A legnagyobb bókot Olive-tól kaptam (ő árulja a biocsirkéket). Azt mondta, idáig ez volt a legjobb süti, amit sütöttem. Betty, az elnökünk elkérte a receptjét. Tehát érdemes nekiállni és kísérletezni. Olyat is olvastam a receptnél a megjegyzések között, hogy volt, aki két sütőpapír között igen vékonyra nyújtotta a még puha masszát, úgy sütőpapírostól rácson berakta hűlni a hűtőbe (hogyan fért el, nem tudom), majd éles kiszúróval köröket vágott ki belőle, s úgy sütötte ki.

***

Az úgy, "ebben a formában nem igaz", hogy a 80-90 sütit ingyen csinálom a kávékuckónak. Ha olcsó sütinek számít, 6.35 eurót vehetek ki a kávés bevételből a hozzávalók árának fedezésére, ha drágább süti, akkor 10 eurót. (A 6.35 úgy jött ki, hogy korábban, az euró előtt 5 fontot kapott az az illető, aki megsütötte a sütiket a kávékuckónak - minden héten más sütött. A 10 euróra való emelést én kértem, mondván, némelyik sütimbe elég drága dolgok kerülnek, pl. jó minőségű csoki, kakakó stb.) De őszintén? Nem ez számít. Új sütiket próbálhatok ki, mint pl. ezt is, és valamennyire megtérül a belefektetett anyag, ha a munka nem is. S utána lehet learatni a babérokat :-)

Még mindig élvezem a kávékuckózást, így, a 4. hónap végén is. Bár van olyan piaci kolléga (egyetlenegy) aki odajön, megbámulja a tálcán kikészített sütiket, közli velem, hogy nem kér belőle, mert inkább megvárja, míg "nagyobbakat" fogok felszolgálni. Mondja ezt a teljesen elfogadható méretű sütijeimre. Nem értem, miért jön oda bosszantani, s utána még meg is kérdi, hogy most akkor felbosszantott-e. A múltkor már mondtam neki, hogy nem, mert tudom, hogy nem tudok mindenki kedvére tenni a sütijeimmel (cannot please everybody), azóta nem jött oda méregetni.

A piac utáni takarításért nem rajongok, de szerencsére 3/4-1 óra alatt végzek a felmosással, mosogatással, egyéb teendőkkel. Nemrég kiderült, hogy nekem kell arra is ügyelni, hogy a WC-ben van-e elég papír, és folyékony szappan, sőt! Szabályos kiképzésben részesültem, hogy a szappanos edény feltöltését hogyan kell elvégezni. Patricia - hát persze, hogy ő volt az -, az ellenőrünk megbízta Bellát (a lekvárfőző kollégát), hogy képezzen ki, majd odaküldte Mavis nevű kollégámat is, hogy vegyen ő is részt az okításban. Óriási felhajtást csaptunk az "okításból", hangosan, széles taglejtésekkel adtuk egymás alá a lovat: "Figyelsz? S akkor így kiemeled a szappanos palackot a helyéről... s így öntöd bele a folyadékot..." "Igen, s akkor mennyit is öntök bele?", "Írjunk erről egy tanúsítványt, hogy most akkor ki lettem képezve?" (Röhögés).

Elvagyunk, mint befőtt.