Tegnap fél napon át beszerzéseket intéztem. Először irány a doki, ahol kaptam egy beutalót (aggodalomra semmi ok, szokásos éves ellenőrzés), majd V.-t leraktam a Gyárban (szakadt az eső), majdnem összecsókolóztam egy, a körforgalom megfelelő sávjait nehezen megtaláló fehér autóval (gondolom, mert szakadt az eső), leautóztam Dun Laoghaire-be, leraktam a kocsit a parkolóban és mentem vásárolni. Az eső még mindig szakadt. Tortadoboz, tortaalátét, csevegés. A cukrásznéni köszönte a Szamosról az információkat, a tulaj már felvette velük a kapcsolatot. Hurrá!
Még mindig szakadt az eső.
Útközben találkoztam a Tolka Eggs szállítójával, akit - ha jól emlékszem - Davidnek hívnak, a kávézóba ő szállította mindig a tojást. Ráköszöntem, és kellemesen elbeszélgettünk - ő hogy van, én hogy vagyok... Mindig is kedveltem, udvarias, kellemes ember, kora ötvenes, mindig számíthattam rá, ha nagyhirtelen plusz tojásra volt szükség, mert mindig volt ideje elugrani a kávézóba pár tálca tojással... S mindig pontosan érkezett.
Persze, szóba került a recesszió, a várható megszorítások, és nagy meglepetésemre egyetértett velük. Azt mondta, szerinte az embereknek tényleg kicsit összébb kellene húzniuk magukat, s akkor pár éven belül talán jobb lenne. Meglepett, hogy így érez, mert eddig csak a habzószájazás ment, igaz, főleg a tévéből, rádióból, és az nem feltétlenül az átlagember véleményét tükrözi.
Mesélte, hogy tud cégről, amelyik Lengyelországból hűtőkocsival hozatja a tojást, inkább, mint hogy ír tojást vegyen, mert az drága. Pedig most kellene támogatni a hazai ipart-termelőket - mondta -, azzal, hogy ír terméket vesz az ember. 29 éve dolgozik a Tolka Eggs-nél, fizetésemelés nem volt náluk már egy ideje, de örül, hogy van állása, neki és a feleségének.
Adtam neki egy névjegyet, mondván, ha tortára, ünnepi sütire van szüksége, szóljon, az áraim barátságosak - de félreértette, s mondta, hogy majd körbekérdezi a kuncsaftokat, hátha máshová is szállíthatnék sütiket. Pedig én neki akartam kedveskedni, nem új munkalehetőséget kerestem.
Amikor kérdezte, minden rendben-e, határozottan vágtam rá, hogy nincs okom panaszra, s aztán gondoltam bele, hogy bizony nincs. Valami tennivaló mindig akad, élünk és egészségesek vagyunk... S még az eső is elállt, míg vele beszélgettem :-)
***
A cukrászattól visszafelé jövet még benéztem a teás boltba, ahol kiderült a néniről, hogy nem japán, hanem kínai, és sokszor hoz hazulról kínai teákat, amikor látogatóba hazamegy. Ezeken a zacskókon aztán csak kínai felirat olvasható, az egyetlen, amit én is megértettem, az a kicsi ráragasztott címkére írt név és súly volt. Használati utasítás már úgy jár hozzá, külön, a nénitől, tört angolsággal, taglejtésekkel. De megértettük egymást, a két "alien". Nagyon kellemes kis boltja van.
***
Aztán irány a Country Cellar, megrendelni az újabb zsák rozslisztet (már ki-kisütött a nap, szaunameleget teremtve a járda felett). A parkolóház felé menet ezúttal hiába kerestem az utcán azt a nénit, akinél a múltkor halat vettem. Igen, ott árulja őket az utcán, kis bódéból, a halak vizes ruhákkal letakart dobozokban - frissen veszi-hozza őket a kikötőből, a neve, mint Daphne-tól megtudtam -, Vera. Vera the fishmonger. A múltkor véletlenül egy utcányit túlmentem az úticélomnál, akkor akadtam rá, egy kis kereszteződésben. Amikor a múltkor megálltam nála, megcsodálni a ládákba pakolt halakat, az első gondolat, ami beugrott, hogy vajon a helyi Health and Safety officer mit szól ehhez? A csendes, forgalomtól elzárt kereszteződésben, de mégis a nyílt utcán árul, a halak ugyan letakarva, de mégis... légydöngés... napsütés... A második gondolatom pedig az volt, hogy a fenébe a Health and Safety Officer-rel, ilyen Verák nélkül fakóbb lenne ez az ország, adjon egy halat, kérem szépen, de kicsit, mert csak egy főnek lesz.
Ilyenkor jövök rá, hogy el kell tévedni néha a városkákban, amiről azt hisszük, hogy ismerjük már, és akkor csuda élményekben részesülhet az ember.
***
Majd irány a Musgrave, ezúttal már teljes jogú tagsági igazolvány boldog birtokosaként vettem a lisztet, cukrot, fűszert, hosszú hónapokra elegendőt. Csak egyszer csábultam el, a nem egészen megindokolható beszerzés tárgya egy 5 literes üvegnyi csemegeuborka volt, gondosan kiválasztottam azt, amiben nem dudoros uborkák vannak, mert az uram nem állhatja a dudoros bőrűeket.
***
Aztán heti bevásárlás a Dunnes-ban, a különféle sale-eknek, "kettőt egyért" akcióknak köszönhetően megint sikerült 30 euróval kevesebbet kiadni a szokásosnál. A kocsi ekkor már nagyon meg volt pakolva, a hátsó ülésen bevásárlás, a csomagtartóban a sütési cuccok, lassan kifutottam az időből, igyekezni kellett haza, mert Medve ígérte, hogy a reptérről hazafelé beugrik hozzánk pár percre. Egy ideje megviselik a gyomrát a nemes párlatok, így úgy döntött, nekem ad néhány üveg whisky-t. Udvariasan szabódtam, de ha egyszer az ember elé raknak egy palack Edradourt, akkor nem nagyon tiltakozik :-)
Medve sok mindenben járatos, így ebből megmondta (németül), milyen lúgba mártják a perecet, hogy olyan szép színe legyen. S hogy hol kapunk olcsón csiszológépet, amivel a hátsó ajtó tökéletesre varázsolható. S hogy miért isznak a skandinávok annyi kávét. Üresen. S még azt is elmesélte, hogy ugyanannál a cégnél, Cork-ban, ahonnan nekem a rozslisztet rendeli a Country Cellar, szombatonként fillérekért lehet sérült csomagolású termékeket venni, többek között rozslisztet is...
Valamint kaptunk tőle és a feleségétől egy szalonnás-sajtos kenyeret, aminek köszönhetően a kelleténél kicsit többet ettünk vacsorára. Házi vajjal, zöldekkel, felvágottal abbahagyhatatlan volt. A hosszúra nyúlt nap tökéletes befejezést nyert.
Nincs okunk panaszra, amíg ilyen napjaink vannak.
Még mindig szakadt az eső.
Útközben találkoztam a Tolka Eggs szállítójával, akit - ha jól emlékszem - Davidnek hívnak, a kávézóba ő szállította mindig a tojást. Ráköszöntem, és kellemesen elbeszélgettünk - ő hogy van, én hogy vagyok... Mindig is kedveltem, udvarias, kellemes ember, kora ötvenes, mindig számíthattam rá, ha nagyhirtelen plusz tojásra volt szükség, mert mindig volt ideje elugrani a kávézóba pár tálca tojással... S mindig pontosan érkezett.
Persze, szóba került a recesszió, a várható megszorítások, és nagy meglepetésemre egyetértett velük. Azt mondta, szerinte az embereknek tényleg kicsit összébb kellene húzniuk magukat, s akkor pár éven belül talán jobb lenne. Meglepett, hogy így érez, mert eddig csak a habzószájazás ment, igaz, főleg a tévéből, rádióból, és az nem feltétlenül az átlagember véleményét tükrözi.
Mesélte, hogy tud cégről, amelyik Lengyelországból hűtőkocsival hozatja a tojást, inkább, mint hogy ír tojást vegyen, mert az drága. Pedig most kellene támogatni a hazai ipart-termelőket - mondta -, azzal, hogy ír terméket vesz az ember. 29 éve dolgozik a Tolka Eggs-nél, fizetésemelés nem volt náluk már egy ideje, de örül, hogy van állása, neki és a feleségének.
Adtam neki egy névjegyet, mondván, ha tortára, ünnepi sütire van szüksége, szóljon, az áraim barátságosak - de félreértette, s mondta, hogy majd körbekérdezi a kuncsaftokat, hátha máshová is szállíthatnék sütiket. Pedig én neki akartam kedveskedni, nem új munkalehetőséget kerestem.
Amikor kérdezte, minden rendben-e, határozottan vágtam rá, hogy nincs okom panaszra, s aztán gondoltam bele, hogy bizony nincs. Valami tennivaló mindig akad, élünk és egészségesek vagyunk... S még az eső is elállt, míg vele beszélgettem :-)
***
A cukrászattól visszafelé jövet még benéztem a teás boltba, ahol kiderült a néniről, hogy nem japán, hanem kínai, és sokszor hoz hazulról kínai teákat, amikor látogatóba hazamegy. Ezeken a zacskókon aztán csak kínai felirat olvasható, az egyetlen, amit én is megértettem, az a kicsi ráragasztott címkére írt név és súly volt. Használati utasítás már úgy jár hozzá, külön, a nénitől, tört angolsággal, taglejtésekkel. De megértettük egymást, a két "alien". Nagyon kellemes kis boltja van.
***
Aztán irány a Country Cellar, megrendelni az újabb zsák rozslisztet (már ki-kisütött a nap, szaunameleget teremtve a járda felett). A parkolóház felé menet ezúttal hiába kerestem az utcán azt a nénit, akinél a múltkor halat vettem. Igen, ott árulja őket az utcán, kis bódéból, a halak vizes ruhákkal letakart dobozokban - frissen veszi-hozza őket a kikötőből, a neve, mint Daphne-tól megtudtam -, Vera. Vera the fishmonger. A múltkor véletlenül egy utcányit túlmentem az úticélomnál, akkor akadtam rá, egy kis kereszteződésben. Amikor a múltkor megálltam nála, megcsodálni a ládákba pakolt halakat, az első gondolat, ami beugrott, hogy vajon a helyi Health and Safety officer mit szól ehhez? A csendes, forgalomtól elzárt kereszteződésben, de mégis a nyílt utcán árul, a halak ugyan letakarva, de mégis... légydöngés... napsütés... A második gondolatom pedig az volt, hogy a fenébe a Health and Safety Officer-rel, ilyen Verák nélkül fakóbb lenne ez az ország, adjon egy halat, kérem szépen, de kicsit, mert csak egy főnek lesz.
Ilyenkor jövök rá, hogy el kell tévedni néha a városkákban, amiről azt hisszük, hogy ismerjük már, és akkor csuda élményekben részesülhet az ember.
***
Majd irány a Musgrave, ezúttal már teljes jogú tagsági igazolvány boldog birtokosaként vettem a lisztet, cukrot, fűszert, hosszú hónapokra elegendőt. Csak egyszer csábultam el, a nem egészen megindokolható beszerzés tárgya egy 5 literes üvegnyi csemegeuborka volt, gondosan kiválasztottam azt, amiben nem dudoros uborkák vannak, mert az uram nem állhatja a dudoros bőrűeket.
***
Aztán heti bevásárlás a Dunnes-ban, a különféle sale-eknek, "kettőt egyért" akcióknak köszönhetően megint sikerült 30 euróval kevesebbet kiadni a szokásosnál. A kocsi ekkor már nagyon meg volt pakolva, a hátsó ülésen bevásárlás, a csomagtartóban a sütési cuccok, lassan kifutottam az időből, igyekezni kellett haza, mert Medve ígérte, hogy a reptérről hazafelé beugrik hozzánk pár percre. Egy ideje megviselik a gyomrát a nemes párlatok, így úgy döntött, nekem ad néhány üveg whisky-t. Udvariasan szabódtam, de ha egyszer az ember elé raknak egy palack Edradourt, akkor nem nagyon tiltakozik :-)
Medve sok mindenben járatos, így ebből megmondta (németül), milyen lúgba mártják a perecet, hogy olyan szép színe legyen. S hogy hol kapunk olcsón csiszológépet, amivel a hátsó ajtó tökéletesre varázsolható. S hogy miért isznak a skandinávok annyi kávét. Üresen. S még azt is elmesélte, hogy ugyanannál a cégnél, Cork-ban, ahonnan nekem a rozslisztet rendeli a Country Cellar, szombatonként fillérekért lehet sérült csomagolású termékeket venni, többek között rozslisztet is...
Valamint kaptunk tőle és a feleségétől egy szalonnás-sajtos kenyeret, aminek köszönhetően a kelleténél kicsit többet ettünk vacsorára. Házi vajjal, zöldekkel, felvágottal abbahagyhatatlan volt. A hosszúra nyúlt nap tökéletes befejezést nyert.
Nincs okunk panaszra, amíg ilyen napjaink vannak.
