Nagyanya levele távolban élő unokájához

"Drága gyermekeink!

Moni itt küldöm a kért dolgokat. Remélem találsz benn jó recepteket, mert ezek a mindennapi ételek és gyorsan elkészíthetők.A krumplis tésztához nem kell venni egysulyhoz kell venni a lisztet meg a krumplit, krumpli helyett egymarék buzadarát tegyél a tésztába attól lesz nagyon könnyű a két dkg rámát is tegyél a gyurásnál.Nagyon boldog voltam, hogy a hangodat is hallottam. A macska itt duruzsol melettem ugy látszik mintha értené, hogy róla van szó.

Moni küldök neked 10 dkg borkősavat abbl 4 l vízhez egy kávéskanalat tegyél bele 3 db citrom vékonyan szelve a citrom végeket vád le mert azok rendszerint keserűek. Tehát 2 1/2 kg cukrot a 8 db széptiszta bodzaviragot 4 l vizet felforalsz a borkősavat utolján teszed bele. 5 napig állni hagyod közbe megkevered. Tudod, hogy mi mire kész lett az első adagot már iszogattuk.(Kiskanál szalicil is tegyél bele)

A kutyát is hamarossan haza hozatom, ebédet befizettem kettőnknek is egy kis csemegével elég lesz.

Millioszor puszillak bennetek

Mami"

Sopron, 1998. április 7.

Nemrég Fűszeres Eszter blogján, majd egy Vica nevű lány fotói között láttam egy pár öregasszonykezet, tésztát gyúrni. Akár nagyanyámé is lehetett volna. Néztem a képeket - megríkatott a látvány. Baromian kapálóztam az érzés ellen, de azért megríkatott. Ugyanígy készült a tészta nála is, csak nem géppel szeletelte fel, hanem éles késsel, nagyon-nagyon-nagyon vékonyan. Aztán kis liszttel megszórva, összekeverve, gyúródeszkára rakva, a kályha tetején száradt a tészta, majd egy ütött-kopott alumínium dobozba került, amire kicsi lyukak voltak ütve, hogy szellőzhessen. De nagyon utáltam azt a dobozt! Ugyanis mindkét felén volt egy-egy vékonyka fül, annál fogva lehetett széthúzni, hogy az ember a tartalmához hozzá férhessen, de akadt a doboz, szorult, mondom, ütött-kopott volt már, sokszor le is esett, nehéz volt kezelni.

Szóval ott bőgtem a képek felett, elmulasztott lehetőségeket siratva, mert vannak dolgok, amiket sosem tanulok meg már nagyanyámtól. Amikor bíztatott, nem érdekelt, amikor már érdekelt volna, túl volt egy agyvérzésen (vagy kettőn?), sok névre, sütire nem emlékezett többé. Volt, amikor odamentem, Mami, taníts meg! Belekezdtünk, két híresen türelmetlen ember, persze, hogy nem sikerült. Amint bénáskodni kezdtem, nyúlt a fakanálért, kivette a kezemből, nem úgy kell! Sokszor otthagytam a konyhában, duzzogva, mert nem engedte, hogy bénáskodva, ügyetlen kezdőként, de csak megtanuljam azt a receptet. Úgyhogy úgy házasodtam, hogy csak egy-két alapételt tudtam főzni, agyonlisztezett sütiket, agyonhagymázott tojáslevest... nem is tudom ma sem a híres magyaros süteményeket elkészíteni, angolszászra módra sütök én már. Ahogy könyvből, a magam hibái alapján tanultam.

Bármennyire berzenkedem ellene, rá ütök. Alkatilag ugye, alacsony vagyok és kerek. Anyám is felemelgette ezt, ha találkoztunk. "Gurulni fogsz, mint nagyanyád." (Leszek még kerekebb is.) A hirtelen haragom, a makacsságom, vagy az, hogy előbb szólok, aztán gondolkodom. Bocsánatkérés nehezen megy, akárcsak neki. Hogy hibáztam, azt elismerni - nehezen megy. Egy kritikus megjegyzés - nagyot nyelek, látszólag elfogadom, de megöl. Ha akarok, tudok nagyon keményen dolgozni - akárcsak ő. Szeretek én lenni a főnök - akárcsak ő.

Nagyanyám szépen tudott énekelni, ha rászánta magát, de inkább csak karácsonykor énekelt, vagy a templomban. Ahová néha eljártam vele, főleg kisebb koromban. Azzal hízelkedek magamnak, hogy néha belőlem is ki tud szakadni egy-egy szép hang. Főleg akkor, ha csak a négy fal hallja.

Nagyi mindent jobban tudott (khm, én is), s voltak azok a kis fura dolgai, amit sehogysem lehetett megváltoztatni. Ha egyszer a keverőgép tálja jobbra forgott, nem szabadott "erőltetve" balra forgatva elindítani (a keverőgépnek tökmindegy volt, merre indul, de Mami ragaszkodott az óra járásának megfelelő irányhoz). A GÉP, az szent volt. Bármilyen gép. Még emlékszem időkre, amikor kézzel keverte ki a sütihez a tojássárgáját a cukorral ("tojáskikeverje" - így hívta öcsém ezt a keveréket, amit néha édesség helyett kaptunk kis pohárban). Anyám elunta a húszperces keverést, nem bírta nézni az anyja munkáját, inkább vett egy - a mostani idők szerint - elég primitív gépet, de akkor, az a GÉP óriási luxusnak számított, be is lett mutatva barátnőnek. Akiket házi készítésű színezett likőrrel kínált. Jaj.

Rádió, porszívó, tévé. Kímélni kellett, s nem nyomogatni a gombokat össze-vissza. A kezelési útmutató szintén szetn volt. Amit a tévében mondtak, az újságban leírtak, igaz volt neki. (Esténként, amikor a Híradó bemondója elbúcsúzott a nézőktől, Mami válaszolt neki, és viszont kívánta a jó estét.)

Egy pohát sör maga volt az erkölcsi fertő. A ház körüli nehezebb munkákat elvégző cigány férfi az ebéd mellé kapott egy aprócska vizespohárnyi sört. "Be ne rúgjon, Zoli" - mondta nagyanyám, s amint kifogyott a sör a pohárból, már kapta is le az asztalról.

A leírt szabályokat be kell tartani. Ne emeljük a fejünket a tömeg fölé, csak nem kitűnni semmivel. A szemünket rajta kell tartani a gyanús dolgokon. Egyszer, amikor mesélte, mik folynak a sötétben az utcában (látott valakit érszegen hazaérni), kinevettem: "Fogadjunk, hogy felugrassz minden zajra!" "Nem - felelte komolyan -, csak ha nagyon ugat a kutya." Igen kiváncsi volt, kutatott a holmijaim között, ha ne adj Isten, előhagytam levelet, borítékot, megfordította, elolvasta. "Nagy cipőnyomokat találtam a kapu előtt, férfi járt nálad?" I wish. A veszekedéseink, az ajtócsapkodások. Te jó ég, miket vágtunk egymás fejéhez.

Ugyanakkor vasárnap reggel hozta a kakaót az ágyamhoz, később kávét, azok a vasárnapi ebédek... A ráérősen, ülve pucolt friss csirke péntek délutánonként (hoztam a munkából jövet), ül a konyhaasztalnál, jókora késsel darabol, szakértően (én ma sem tudom rendesen szétszedni a csirkét), a macska, az én macskám, Possum a szék körül sertepertél, egyszerre látom, fehér mancs kutat nagyanyám kezénél: nemmészinnenCila, szisszen a macskára, és dob neki egy bőrdarabot. Így éltünk. Ő lehetőséget adott nekem, hogy külön lakjak a szüleimtől, én pedig szemmel tartottam. Nehogy baj legyen. Amikor elköltöztem, baj lett. Ha ott vagyok, ha időben megtalálom, nem lesz akkora gond a combnyaktörésből. Nem hibáztatom magam, más, előbb is ajtót nyithatott volna rá, de aazért nem jó erre gondolni.

Mindent Svájchoz mért. '56-ban nagyon ment volna el, de nagyapám nem volt kalandor természet, ő inkább a szövőgyárat őrizte, nem mentek sehová. De Svájc maradt az etalon. "Mami, Londonba megyek." "Az hol van?" "Svájcon túl, Mami." "Jesszusom, az nagyon messze van!"

"Mami, megyek Írországba." "Az messze van? Svájcon túl?" "Svájcon túl, Mami." Készített nekem kristálycukrot, a bodzaszörphöz, ki tudja, van-e ilyesmi az íreknél.

10 éve halott. Borzasztó, de nem emlékszem rá, mikor halt meg. A napokban lesz 10 éve, ezt tudom. Sehol nem találom a kiskönyvemet, amibe beleraktam a gyászjelentést. Ingerültem túrom fel a cuccaimat, egymásnak szorult dobozok a kamrában, de nem találom.

Kedves Emese és Laci!

Mivel lehet engem boldoggá tenni? Például egy ilyen edényszárítóval. Mióta megkaptam, azóta buzgóbban mosogatok, s nagy örömmel tölt el, hogy nem kell folyton a gránitlapot törölgetni az edények alól kifolyt víz után, s nem kitartóan a rossz irányba folyik a víz, hanem a mosogatóba. Tetszetős, teherbíró, minden kézreáll - ugyan már egy börgét sikerült egy laza mozdulattal a pohártartó "fül" mellé akasztanom (s bár majdnem időben kaptam el, de azért a mosogató szélén landolva letört a bögre füle).

***
A múlt hét stresszeinek vége, újra együtt vagyunk, a hétvége pedig remek volt. Szegény uram szombat hajnalban ért haza a lassú komppal, de azért hősiesen kelt velem szombat reggel, elvitt a piacra, leadni a termékeimet, majd utána Ranelagh-ba, a csokikészítő bemutatóra - így nem kellett a parkolással bajlódnom, ami arrafelé amúgyis nehézkes.

A Tribeca nevű étterem borbárjában volt a bemutató, egy erős akcentussal beszélő francia ember tartotta, aki Kerry megye egy eldugott zugában feleségével együtt készíti a csokikat. Saját receptjeit osztotta meg velünk, csak annyit kért, ne jöjjenek vele ezek a receptek szembe az ebay-en, ha lehet. Mesélt a csokoládé történetéről, arról, miben különbözik egymástól a fehér, a tej és a fekete csokoládé, majd megmutatta, hogyan kell temperálni a csokit. A hőmérőn kívül nem használt bonyolultabb konyhai segédeszközt. Egy hatalmas fémedényben olvadt a csoki, majd márványlapra kiöntve kellett fellapátolnunk, visszacsorgatnunk, egyenként, mindegyikünknek. Így kell a csokoládét a megtfelelő hőmérsékletre hűteni. Erről szólt a dolog, hogy mi is kipróbálhattuk, megfoghattuk, belenyúlhattunk, bénázhattunk, csöpögtethettük (és csöpögtettük is) a csokit mindenfelé, leginkább magunkra és a padlóra. Még jó, hogy kaptunk kötényeket. Megmutatta, hogyan kell megtölteni a műanyag bonbonmintákat, hogyan szabadulhatunk meg a légbuborékoktól, hogyan kell a bonbonhéjakat megszárítani: csupa érdekes, szakmai fogás, de meglepő módon egyik sem volt bonyolult. Közben egyfolytában információkkal bombázott bennünket, s ha nagyon elmerültünk volna a csevegésben, azonnal ránk szólt, franciás kiejtéssel: "Demostration!" - s mutatta, mi a következő lépés. Megmutatta a saját termékeit is (de venni nem lehetett), korábban készült bonbonokat kóstolhattunk meg, elmesélte a színezés lehetőségeit - nagyon érdekes volt! Amikor láttam, hogy a többiek egymást fényképezik, én is elkattintottam néhány telefonfotót a mellettem ülő emberről, amikor gyakorolt, de pár kérdéstől eltekintve a foghiány miatt befogtam a szám.

Minden lépést ki kellett próbálnunk. Előkerült megint a minőség kérdése. Elmondta, milyen csokoládékat javasol, hol szerezhetjük be őket, s mindent, amit hallottunk, megkaptuk leírva egy kis füzetben. A bemutató elején forró csokit kaptunk, igazi forró csokit! A végén pedig egy pohárka prosecco-t, s hozzá elpakolhattunk néhányat a magunk készítette csokikból. Addigra a nagy fémedényben lévő csoki rádermedt az edényre, de mondta, ne aggódjunk, töltelékhez fel lehet használni, mert semmilyen csoki nem megy kárba a gyártás során - kivéve a padlóra és a magunkra csöpögtetett adagot.

Volt ott egy német nő, aki évekig élt Bécsben, s egyből lecsapott rám - korábban Pamela mondta neki, hogy a kávézóban dolgoztam -, s lelkendezett, hogy mennyire jó a kávézó, de mennyire hiányoznak belőle azok a sütik, amik a kontinensen népszerűek, s amiket ő szeret. Panaszkodott, hogy itt nincsenek olyan jó kávézok, mint Bécsben, de azt is elismerte, hogy errefelé másféle kávézási kultúra hódít, mint pl. Ausztriában, s nem nagyon lehet elvárni, hogy a semmiből előbukkanjanak ezek a habos, illatos helyek, egy egészen másféle ízlésvilággal, mint amilyen az íreké.

A rendezvény végeztével odaadtam az ajándéksütiket a food trail-es nőnek, Pamelának, aki mondta, ne menjek el, mert be akar mutatni a Food and Wine magazin szerkesztőjének. Nyökögtem valamit arról, hogy még nem egészen legálisan hmhmhm, de leintett. Mint kiderült, az a férfi volt a szerkesztő, akit fotóztam. Már hallott rólam, s mondta, mihelyt teljes erőbedobással működik a sütödém, jelezzem, s akkor "majd segítünk, ahogy tudunk". Ha csak egysoros megemlítés is az a segítés, az is óriási siker lenne a számomra. Próbáltam nem hangosan sikoltozni az utcán, de V.-t azonnal felhívtam, hogy elmeséljem neki. Úgy tűnt, ezt az embert azért hívták meg, mert fog majd írni a food trail-ről. Pamela azt mondta, ha gondolom, hívjam fel, s egy kávé mellett elmeséli, ők hogyan kezdték, hogyan segítette őket az Enterprise Board.

***
Vasárnap jó kislány voltam, s korán megcsináltam azt a 200 feliratos sütit, amit a Bentley's rendelt. Pontosan annyi idő alatt lettem ezzel kész, mint ahogy kiszámítottam. Ez elég ritka. Utána szépen megkértem az uramat, vállalja fel a sofőr szerepét, s ő el is vállalta, hogy elvisz minket Trish-sel moziba, Dun Laoghaire-be. Egyszerűen lusta voltam vezetni. Maga a film szórakoztató volt (Burn after Reading, a Coen testvérek új filmje), de nem olyan, amit később lelkesen emlegetnék. Hazafelé menet V. javasolta, Trish ugorjon be hozzánk, és kóstolja meg a pálinkákat, amiket hozott. Ha jól emlékszem, még a gyógyhatásukat is felemlegette, ugyanis az angoloktól hazahozott egy gyomorrontást, s arra a törköly igen jó hatással volt. Mire észbekaptunk, már ott ültünk az asztal körül, alapos kóstolgatásba merülve, sztorizgatva, közben csináltam egy gyors vacsorát is, s bizony, éjfél lett, mire Trish-t hazavittük, és ágyba kerültünk. Hétfőn kissé tompán ébredtem, de nem fájt a fejem. Jó minőségű volt a pálesz, nem ártott meg :-)

Tegnap este a piaci értekezlet előtt még ettem pár falatot, amikor - nem utolsó sorban a marhaszeletnek köszönhetően -, megint kiesett egy fogam. Döbbentem ültem az asztalnál ("nem, ilyen nincs, ez nem velem történik"), majd pánikkal a gyomromban kutattam a nyelvemmel, jesszusom, melyik, melyik?!? A tejfogam volt az, amely az elmúlt 41 évben nem volt hajlandó megmoccanni, még akkor sem, amikor a végleges fogam, egy szemfog, felbukkant mögötte. Évekkel ezelőtt a fogorvos nevetve mondta, hogy tudom-e, még van egy tejfogam. Egyre csak nyomódott előre, s eddig bírta. Van egy olyan érzésem, hogy nem az egész esett ki, de nem fáj, úgyhogy majd januárban megnézetem, amikor a másikat megcsinálják.

Most már csak egy furunkulus kellene az orromra, s néhány nagyra nőtt szőrszál a bibírcsókomba, hajlott hát, nagykendő, s ülhetnék az egyik mézeskalács házam elé, mint boszorka. Legrosszabb rémálmaim közé tartozik, hogy egymás után elveszítem a fogaimat, úgyhogy a lelkiállapotom nem valami fényes. Ez a sok foggal kapcsolatos nyavalygás már kabaréba illik.

***
Van egy egerünk a kertben. Bertie. Az etető alatti cserepek mögött lakik, legalábbis onnan bújik elő, ha látom. Már egészen kijárta ott a lehullott, széttaposott magvak, és a cserepek között a maga kis ösvényét. A múltkor megcsodálhattam, amint felmászott a futómuskátli ágain a falhoz, majd a díszítő téglák között az etetőhöz. Végigegyensúlyozott az etető tartóján, leereszkedett az etetőig, s kiszolgálta magát a madarak kajájából. Bájos, villámgyorsan cikázó kis jószág, de alighanem hamarosan kirakom a mérget, mert nem örülnék, ha elszaporodna.

De ami számomra a legnagyobb meglepetést nyújtotta, az az volt, hogy gépelés közben megláttam, ahogy a vörösbegy leszáll az etető alá. Majd mozdulatlanná dermed. Róla tudni kell, hogy eléggé utálja a többi madarat, ha túl közel kerülnek hozzá csipegetés közben, verekedni kezd. Most azonban csak állt ott, mozdulatlanul. Néztem, mit néz: hát az egeret, amint az óvatosan kibukkant a két cserép közül. Majd, mint a villám, a madár lecsapott az egérre! No, ez új volt. Egér öt percig lapult, míg a vörösbegy felette a cinkék által kivert magvakat. Távozása után az egér is előmerészkedett, a maga részéért.

***
A könyvelőtől továbbra sem jött hír. Ami engem illet, én pénteken találkozom eggyel, amelyik itt tart irodát a városon átvivő főutcán. A telefonban elég lényegretörő volt, remélem, elvállal, és elmagyarázza a könyvelés néhány részletét. Amit lehet, magam szeretnék csinálni - már ha képes vagyok rá, a tyúkeszemmel.