Minden ablak nyitva, friss és már igazán tavaszi a levegő. Kint a közeli madárszólamokat távoli rendőrautó-vijjogás színezi, meglepően gyakran előfordul ez. Kis városunkban vannak problémák, drog, főleg, szerencsére naivitásom, és a helyi Facebook-ról való leiratkozásom segít abban, hogy ezekről ne tudjak.
Tegnap este rövidet sétáltunk a környéken: virágok, virágok mindenütt. Virágzik - és messze illatozik kissé citromos illatával - az észak-afrikai vadászribizli. A magnóliák. A tulipánok, pár kertben megcsodált fák, mimózaszerű, puha, bolyhos, sárga virágfüzéreikkel. Kéklik a fürtös gyöngyike és a jácint. Nálam is hajt a klemátisz - s éppen most egy vörösbegyre látok, amint a főtt krumpli maradékát csipegeti fel a táljukból, a klemátisz hajtásai között.
Az mindenesetre örömteli hír, hogy a húsz éve tervezett, "lógva hagyott" bevásárlóközpont végre szabad utat kapott. Lesz benne kávézó, mozi, számos bolt, többszintes parkoló. Most már csak azon rettegnek a helyi üzletemberek, hogy az építkezés, amely egészen pontosan a város közepére tervezett, hogyan fogja befolyásolni a forgalmukat. S hogy hol fog parkolni majd az a sok autó, amely az építési telken lévő hepehupás, félig aszfaltozott parkolót használta, s hozta a bevételt az önkormányzatnak húsz éven keresztül...
***
Róbertet várom, ma kezdődik a konyha csempézése, festése. A legolcsóbb csempemegoldást választottuk, amit elsőre mondott, de amilyen a szerencsém, ez sem ment simán. Akármelyik DIY boltba mentem, ez a csempefajta kifogyott, sőt, tábla fogadott az üres polcokon, hogy újabb stílusú csempék várhatóak HAMAROSAN, felkiáltójel. Csak a harmadik helyen volt érkezésem megkérdezni egy kedves, zöldbe öltözött embert, hogy akad-e a kívánt csempéből a raktárban, netán? Elmagyarázta, hogy kifutott a dizájn, új beszállítót választottak, nincs több. Elsápadtam, hogy dehátnekem.... Végül Róbert talált még két dobozzal, ami vagy elég lesz, vagy nem, lehet, hogy a lefedésre szánt felületen még gondolkozni kell. Ráadásul féláron kapta meg őket, így a megtakarított pénzt LED-es lámpára költjük, hogy lássak is a konyhában.
Ha nem javasol csempét, valószínűleg még most is valami csempeszalonban agonizálok a választék felett. Nagyon magával tudja ragadni az embert, ha többféle kerül valami eléje ugyanabból a dologból, tegnap például műpadló lapokat simogattam, pedig a) nincs rá szükség, b) egy sem volt olyan szép, mint a Lienz-i szállodában, ahol önfeledten kapirgáltam a padlót, mert nem akartam elhinni, hogy nem valódi fa és vízálló, c) egyik sem volt vízálló. El sem tudom képzelni, mi lesz majd, ha a falfestésre kerül a sor.
Múlt héten előre dolgoztam, a várt felhajtás miatt, így korábban elkészültek a Texas-sütik, amelyek mellett V. sosem tudott elmenni öntelt vigyor nélkül, hiszen az ő ötlete volt a Texas alakú kiszúró. Azóta már Kalifornia alakú sütikre is jött volna rendelés, ami még talán ment volna, de egy egész versikét kellett volna rásikerítenem a sütikre, és az már nem ment volna, így nemet mondtam. Elmondhatatlanul jó érzés az, amikor az ember nemet mondhat. S ettől függetlenül nem kell rettegnie, hogy elesik mástól.
A Texas-sütik szélének arannyal való kifestése gyorsabban ment, mint gondoltam. A sűrű festéket kis alkohollal higítottam, leraktam négy sütit egymás után, s egy ecsetmártással négy ecsetvonást sikerült végeznem, mindig ugyanazon az oldalukon. A hosszabb szélekhez már több mártásra volt szükség, de így egészen futószalagszerű lett a munka, háttérben valami kevesebb figyelmet igénylő tv-műsorral.
Tegnap folyós cukormázból lóheréket rajzoltam sütőpapírra, Emilie-nek, egy cupcake-megrendeléshez. Elég lassan száradtak ki, hetven fokra kellett felmelegítenem a sütőt, akkor kezdtek csak el merevre száradni. Aztán egy óra után, amikor kihűltek, lapos késsel szépen le lehetett őket tolni a papírról, és rétegesen pakolni egy lapos dobozba. Óvatosan kell használni őket, mert azért törékenyek, de nagyon jól néztek ki. Gondolkoztam is, hogy ilyen módon rövidebb feliratokat, vagy nagy kezdőbetűket lehetne csinálni születésnapi vagy egyéb sütikhez... Már megkezdtem a húsvéti sütik tervezgetését, de előtte még van egy nagy és fontosabb feladatom: az uram 20. évfordulójára kell tortát készítenem. 20 éve él Írországban!
***
Vasárnap végre rászántam magam, hogy a közeledő esküvőre ruhát vegyek. V. kollégája hívott meg minket. Kiöltözős affér, muszáj volt venni valamit, mert a másik két szép kimenő ruhámba ugyan beleférek, de feszülnek rajtam, a hasam is látszik nagyon. Trish felajánlotta a segítségét, s azt kell mondjam, meglepően hatékonynak bizonyult a jelenléte. Amikor én elhomályosult tekintettel tapogattam valami mintás anyagot, ő kivette a kezemből, és jött az érveivel. Túl virágos. Túl nagymintás. Túl absztrakt. Túl öregasszonyos. Túl sötét. Túl világos. Végül csak lett öt darab ruha, amivel elhajtott a próbafülkébe, ahol megint csak szembe kellett néznem a tükörrel, s benne puha, itt-ott már ijesztően megereszkedett húsommal. (Könyököm!!!)
Elég hülyén néztem ki, ahogy időnként gondterhelt arccal kinyitottam az ajtót, s odahívtam, hogy nézze meg, elég prezentálható vagyok-e a ruhában (zokniban, egyáltalán nem ünnepi fehérneműben...). Kritikusan végigmért, majd rámutatott a ruha hibáira. Az egyiknél hezitált, mondván, ez végül is nem lenne rossz, tegyük a "jó" halomba, de... S itt félbeszakítottam. Nekem ez elég. Nincs türelmem még tovább vadászni. Ugyan van benne némi pocakom, de egy SpanX birtokában jobb lesz. Utána javasolta, hogy valami kendőszerűsűget vegyek, amivel álcázhatom magam, és védhetem a karom a hidegtől. Színeket is javasolt... naná, hogy ilyen színű nem volt még nekem. Ennek ürügyén megint végigjártuk az osztályokat, de mindenhol csak műszálas cuccok voltak, aztán kikötöttünk a legdrágább boltban, ahová tulajdonképpen nem is annyira a stólákért, hanem a kajás részért mentünk... Emlékeztem rá, hogy itt voltak exkluzív csokik pár éve... Csokit ugyan nem, de fantasztikusan finom és kiadós vanília kivonatokat kaptam! Stólát pedig a leárazott résznél kaptam, mindjárt hármat, amivel variálhatom majd az öltözetemet a különböző évszakokban. Drága Trish, mindenre gondolt, még hasznos könyvet is adott kölcsön, a stílusos öltözködésről. Amiről az jutott eszembe, hogy bizony, bizony a rumpf az a frump (topis) anagrammája:
A woman who is generally not concerned with her appearance and doesn't
make any attempt to look womanly or sexy. Frumps are very common in the
Seattle area (hahaha, jegyzem meg). They need not be overweight but commonly are somewhat
"doughy" and are characterized by lack of makeup (except for ugly
art-school or Goth-style makeup), poorly-fitted, unstylish clothing,
general lack of muscle tone or a tan. They sometimes wear very bright
red lipstick or substitute teacher cat-eye glass to make themselves even
less appealing to men although they are not dykes. They'll often
complain loudly that they can't find a man yet make no attempt to
present themselves in a manner that might attract a man (showing skin or
cleavage for instance). They might even be somewhat attractive
(do-able) if they made an attempt at dressing better and wearing makeup
and/or a better hairstyle.
Táskát már nem néztünk, Trish-től kaptam kölcsön. Most már csak egy hússzínű cipő kell, ami passzol a ruhámhoz, aztán kész is vagyok, elefántcsontszín, áttört csipkeruhácskámban (majd öltönybe öltözött) uram oldalán a Nagy Kivonuláshoz.
