Tegnap visszalapátoltam a hétvégén felállított edénybe a kom-posztunkat. V. szépen körbeöntötte a kertből nyert fölös kavicsokkal, nagyon atombiztosnak tűnik most. Remélhetőleg ezt már nem kell megmozgatni, költöztetni. S ebbe már a patkány sem tudna belemászni. A méreg amúgy érintetlen, mióta legutoljára említettem, azóta semmi nyoma.
Leterítettem egy jókora nylont, s oda raktam át a szétesett edény tartalmát. Kilapátolás során a kupac aljára került a még kevésbé bomlott, s a tetejére a már teljesen jó réteg. Rengeteg földigiliszta, pincebogár és egyéb soklábú lény jött-ment a rögök között - vagy minek nevezzem a szép, sötétbarna, itt-ott kissé csomóba összeálló, földszagú komposztot? Amíg lapátoltam, tanultam egyet s mást, ezekről majd később.
V. egészen elámult, hogy micsoda barna, jó minőségű "föld" lett az edénybe dobált, jobbára konyhai maradékokból, mert - mint bevallotta - nem nagyon bízott benne, hogy ez a módszer működik. Mivel nagyhirtelen lett ebből "divat", gyanakodva állt hozzá.
Pedig működik. Anyagilag ugyan nem jelent semmi könnyebbséget, ugyanannyit kell fizetnünk közös költségként, amelybe a szemétszállítás is beletartozik - itt nem súlyra fizetünk, mint a régi házban, ahol nagyon is számított, hányszor ürítik a kukánkat, s milyen nehéz. Itt közös konténerekbe megy a szemét. De az én lelkemnek jót tesz, hogy a krumpli- és hagymahéjat, banánhéjakat és egyéb maradványokat nem a kukába, hanem a komposztba öntöm, s utána a virágok hasznára válik.
Négy vödörnyi sötét komposztot terítettem szét a kiskertemben, leghátul, a bokor alatt. Ültetni ugyan semmit nem tudok oda, a hatalmas bokor vetette árnyék miatt, bár az is lehet, még durvábban felnyírom az alsó ágakat, s akkor talán még jobban besüt oda a nap. Vagy ültetek néhány kisméretű páfrányt, s majd azok szívják magukba a komposztból a jót.
Éppen a minap találtam egy régi fényképet a gépen, amit itt csináltam az ablakból, amikor még Ede lakott a lakásban. A bokrok még alig fél méternyiek. A szomszéd falára még nem futott fel az iszalag. Még minden kicsit steril, díszítetlen, de a vörösbegy már ott ül a téglafal tetején. Róla készítettem akkor képet, éppen újlakásnézőbe jöttünk Edéhez.
A komposztkészítésről íme, néhány saját tapasztalat, egyik sem újdonság, de talán jól jön, ha megemlítem. Mindenképpen komposztunk hasznára válik, ha időnként apróra vágott újságpapírt öntünk bele. Nálunk aprócska, házi papíraprítónkba kerül minden kéretlen levél, amit nem fényes papírra nyomtak, s néha egy-egy újságpapír-oldalt is leaprítok vele.
Nem szoktam megforgatni, tehát nem keverem össze az alsó részt a felsővel. Inkább csak a felső réteget szoktam néha megkeverni, ha újságpapírt, vagy apróra darált tojáshéjat öntök a tetejére. Apropó, tojáshéj: nem volt elég összetörni, nagyon is látszanak a kétéves rétegben is a körömnyi darabkák. Le kellett volna darálnom, mert nem bomlanak el, vagy még nem bomlottak el.
Narancshéj: nem ajánlják, hogy citrom- és narancshéjat rakjunk a komposztba, s okkal. Összecsomósodva, nyúlós öklömnyi darabokban megmaradtak, kipiszkáltam őket, s kidobtam őket a komposztból. Állítólag a komposztban lakó állatkáknak sem ízlik. Alighanem az is hiba volt, hogy egymásba nyomtam a fél narancshéjakat, talán ha szétdarabolom, elbomlottak volna. Szintén nem bomlott el az avokádóhéj és az avokádómag. Amúgy is tartózkodjunk a nagy, fás daraboktól, mint pl. káposzta fás szára. Ellenben jót tettek a komposztomnak a beledobott száraz levelek, levágott virágszárak, virágfejek, de ami fás volt már, mint a bokorról levágott ágak, azt nem tettem bele.
Most minden este leszedem az elhervadt pistike virágokat, mert finom szirmaikkal rátapadnak a mellettük lévő, még ép virágokra, s azt is tönkreteszik. Ugyanígy lecsipkedem az ajtó előtti hatalmas muskátlifejekről az elhervadt szirmokat, s az is a komposztba kerül. Ami nem fás, kemény, az minden oda megy.
***
Bár már végüket járják a bodzavirágok, V. ragaszkodott hozzá, hogy még egy utolsó adagot csináljak. Lelkesebben állt hozzá az ötlethez, mint én. Virágot hozott a Gyár környéki bokrokról, palackot gyűjtött a kollégáitól - soha még ennyi bodzaszörpöt nem adtam el, mint az idén!
***
Tegnap nagyon elhagytam magam. Köszönöm a bíztató bejegyzéseket, de tegnap nagyon nem érdemeltem meg a gratulációkat. Egész nap ettem. Minden előírást felborítottam, nem ötszöri kis adag kaja volt, hanem sokszori sok adag kaja. Megittam ugyan a sok vizet, házimunka közben le is izzadtam rendesen, de gyakran találtam magam a hűtő előtt, rágycsálva az ujjam, hogy hm, mit is lehetne még enni? Minden maradék az áldozatomul esett. Aztán sok sajt, zöldek, almák, no, még egy kétszersült, vastagon megkenve krémsajttal... egy szelet süti... félretettem grammokat, szeleteket, az éjjeliszekrényről megrovóan nézett rám a könyvem, a második nagy bögre kávé után... Jaj, röstellem nagyon! Este meséltem V.-nek, ingatta a fejét, csalódott is volt, hogy eddig erős voltam, most pedig így feladom. Éppen akkor, amikor ő is keresne valami elviselhető fogyási módszert.
Tegnap este egy ültöm-ben kiolvastam Helen Garner: The spare room c. könyvét. Olvastam róla korábban ajánlót, s tegnap sikerült beszereznem. Kissé aggasztott a 3 oldal lelkendezés a könyv elején, mert ilyet manapság a legsz*rabb könyvhöz is oda-biggyesztenek (szépe-ket bárki mondhat az adott műről pénzért, gondolom) de így utólag azt kell mondjam, megérdemli. Még soha nem olvastam semmit ettől az ausztrál írónőtől (akinek hosszú szünet után ez az első regénye), de ezen majd változtatunk. Annyira - milyen szót is használjak - életszagú könyv, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy nem saját élményei alapján írta*, minden annyira hihető, a párbeszédek, a szituációk, a tapasztalatok.