Kedves Vali és Miki!

Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy átengedtétek nekünk a házat és az autót. Királyi dolgunk volt. A teraszt, a kolibrikkal, a piros etetőjükkel, a házat körbevevő hatalmas fákkal nagyon megszerettem. A nyulat, amelyik reggel, este is ott ugrált a kis házikó körül, hátul. (Mesélték, hogy láttak már a környéket kojotot is, sőt, medvére is volt példa pár éve, betévedt a lakónegyedbe.) 

Minden nagy volt, szokatlanul nagy nekünk, akik kis lakásban lakunk, s nincsenek hozzászokva, hogy az egész mosást bele lehet tenni a gépbe, s még így is marad hely. A ráébredés, hogy hiába szárítottam büszkén friss levegőn a ruhákat, a ránctalan száradás csak a nem igazán értékelt szárítógép segítségével érhető el. A hűtőszekrény, amely katlan, belehajolva is alig értem el a hátulját. A profi kávéfőző, amelyen reggel V. gondosan kimérve főzte a frissen daráltat. A nyitott ablakoknál alvás, a maradak ciripelő hangja, keverve néha a kék szajkó kiáltozásával. A körbejárható konyhapult, a rengeteg fiók, s kedvencem, a mély mosogató, ahová nyugodtan be lehet rakni több fazekat is, elférnek. 

Vagyis éltük a filmekből ismert amerikai életet, ahol az utcáknak száma van, s ha az ember megjegyez pár nagyobb kereszteződést, könnyen tájékozódni tud, az égtájakat is jelző számozás segítségével.

Élveztem, hogy milyen gazdag gluténben az amerikai liszt, a kivitt Állatka életerős lett, s egyre-másra produkálta a szépen puffadó kenyereket.

V. nagyon örült a tolatóradarnak, s a képernyőnek, ami segítette, hogy beférjen a kocsival bárhová.

Szerettünk elveszni a jókora boltokban, ahol volt baszk bor és igazi, könyéken-lé-folyatós barack.

Szerettük a nagy fákat, amelyeknek nem volt levágva a teteje, mint itt, s nem veszélyt látnak hatalmas ágaikban, hanem értéket. Szerettük a hatalmas garázst, s rácsodálkoztunk a kukásautóra, amely gépkarral nyúlt ki a gondosan a járda szélére állított, irányba fordított kuka felé. A jól működő szelektálós szemétgyűjtést. A postásautót, amiből ki sem lépve töltötte meg a postás az egy állványra gyűjtött ládákat. A szombati levélkiszállítást, aminek köszönhetően az utolsó pillanatban tudtam barátnőmnek kedveskedni egy ajándékkal, pedig már azt hittem, nem érkezik meg időre.

Tetszettek a lámpák, amelyek - nyilván ügyes érzékelők segítségével - akkor gyulladtak fel, amikor a hazatérő autó lámpája végigsöpört a sötét gyepen. A nem visító riasztót, amelyik kellemes női hangon jelezte, hogy zárom-nyitom. A zuhanyzót, amiben elfértünk ketten. A tetőablakokat, amitől világos volt minden, s nézhettem az éjszakai csillagos eget, ha ahhoz volt kedvem. Nevettünk a dalocskát játszó mosógépen, amelyik így jelezte, hogy végzett a szennyesünkkel. (A szárító ellenben hangos durranással adta tudtul, hogy kész, s pont akkor durrant, amikor melléje értem.)

Fura volt a nyilvános wc-k ajtaja körül a rés, s ennek okára az amerikaiak sem tudtak magyarázatot adni. A vékony papír... Tetszett a nyugis közlekedés, a széles sávok, a nagy, csőrös kamionok, a carpool sáv, a külön útpályadíjas sáv, az alapos kitáblázás. A készséges eladók, akik néha talán túlságosan lelkesen is léptek oda, akár volt kérdés, akár nem, szóbaelegyedtek velünk. Még ha csinált is volt a vidámságuk, magával ragadta az embert. Tetszett a Pike Street Market nyüzsgése, de nem tetszett, hogy a kajás pultok és a giccsköböt árusító "művészek" pultjai nincsenek arányban egymással. Mind kevesebb a kaja, egyre több a bóvli. Tetszettek örök kedvenceink, a tengeri vidrák, akik szemlehunyva élvezték a napsütést, a víz tetején lebegve, de nem tetszett, hogy olyan kis helyen vannak tartva az Akváriumban. Tetszettek a pékségek, de nem tetszettek a hatalmas adagok, hogy automatikusan hozzák a papírdobozt a maradéknak, mert biztosan lesz maradék. 

Tetszett, hogy olyan sok helyen kint a zászló. Az amerikai és az állami is. Meghökkentő volt a nagy meleg, le is égett a lábam, s egészséges, barnább arcszínünk lett. Esni mindössze egyszer esett, abban a városban, ahol elvileg többet esik, mint Írországban.

Jó volt nagyon, s a kényelmes napjainkat nem utolsósorban a Ti nagylelkűségeteknek  köszönhettük. Le vagyunk kötelezve.

Utána

A vakáció utáni szomorúság nyom, a tömött mosógép morgása komor aláfestő zene, míg gépelek. A tegnap este megtöltött etetőn már nyüzsögnek a madarak, a virágok várják, hogy megszabaduljanak elszárad virágfejeiktől. A nagy asztalon még kaotikus összevisszaságban a beszerzett kiszúrók, a barátaink szeretetének kézzelfogható jelei ajándékok és vidám konyharuhák formájában. A lista, hogy mit tudnánk nekik küldeni, viszonyozni a sok jót, amivel elhalmoztak minket. A legjobb ajándék, egy érdekes francia vajtartó már megöltve vízzel és vajjal, a bőröndök, mint tátott szájú maflák, a padlóra folyatják tartalmukat, s a reggeli gyorskávéba már méz került... Nincs kedvem enni, megtagadom a zokniviselést, pedig itt nem lehet mezitláb mászkálni a kövön, mint Mikiék fából készült, napsütás melengette teraszán. Szemüvegem elhagyta a papucsát, megjavításra vár, féloldalas az orromon. Már írtam két megrendelőnek, akik erre a hétvégére kértek tortát...Egyből vissza a hétköznapokba. V. elment reggel fél hétkor dolgozni, a kissé nyugtalanul, de azért átaludt éjszaka után. Kanadáról álmodtam, s mint a gépen, most is határozottan hallottam barátnőm hangját a háttérben. 

A hosszú repülőút eléggé megkínozza az embert, 9 óra, s hiába a kellemes olasz film, amit nézek, nyúzott vagyok és morc, amikor Amszterdamba megérkezünk. Aludtunk ugyan, de kevesett, egymásra dőlve. A reptéri kényelmetlen ülések csak fokozták a rosszkedvet, és a törődöttség érzetünket, a négyórás várakozás nagy nyűg. A beszállókártya megszerzése nehézkes, nem is kapunk egymás mellé helyet. Seattle-ből 9 óra az út, de az esti hatos indulás után másnap fél egykor landolunk, össze van kavarva a fejem. Ráadásul kisebb géppel jövünk, mint jelezték a jegyen, kevesebb a "flanc", pl. nem volt lehetőség, hogy a képernyőn megnézzem, merre járunk, kimarad Grönland és Izland látványa. De minden törés, sérülés nélkül megérkezik, még a kapott lekvár is, s ezért nagyon hálás vagyok. Azt sem tudom, hol kezdjem, sok a rendszereznivaló, fejben is.

S nem nyafoghatok, Zita barátnőm már tegnap dolgozott, s még maradt ideje, hogy este (délelőtt?) kenyeret süssön, s erről képet küldjön nekem. Az én Állatkám megszürkült testtel, erős szagú levet eresztve puhul a pulton, várja, hogy kibányásszam élő közepét a liszthalomból, s megetessem. Csütörtökön már munka vár rá.