Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 19, 2009

Anzac-süti

Pappito blogjáról tudtam meg, hogy ma van az ANZAC day Új-Zélandon és Ausztráliában. A részletekről, s hogy miről is emlékeznek meg ezen a napon, nála lehet olvasni. Én az Anzac-süti receptjével járulok hozzá a megemlékezéshez. Már csak azért is, mert boldogult ifjúkoromban kb. egyidőben láttam a Gallipoli című filmet, s valaki adott nekem egy angolból fordított német nyelvű szakácskönyvet (füzetecske inkább), amiben megtaláltam az Anzac-süti receptjét. Később az Anzac-süti volt életem első saját magam sütött sütije, nem volt valami frenetikus siker, de rágcsálnivalónak kiváló. Az Anzac-sütit a tengerentúl harcoló ausztrál és új-zélandi katonáknak küldték az otthoniak, írja a Wikipédia , eredete vitatott, de az biztos, hogy a skót zabpelyhes süti leszármazottja. A sütemény azért volt népszerű katonaeledel, mert nincs benne tojás, sokáig eláll, tehát megromlás nélkül túlélte a sokhetes hajóutat a katonák állomáshelyéig. A süti elődje az új-zélandi Dunedin városából származik, amely a s...

Böhöm-baj és a mandulás ropogós

Kedd este hazajött az uram - hurrá! hurrá! -, hozott finom erős-paprikát - hurrá! - amit azonnal beleöntöttem egy csatos üvegbe. A színe álomszép. Az ereje-íze félelmetes. Hamarosan ki is próbálom, gulyáshoz. Az uram a vártnál kevésbé vaskos megjegyzéssel kísérte a hírt az OEP adatbegyűjtéséről, így anyósommal és vele hármasban csak kiokumláltuk - véleményünk szerint helyesen -, hogy melyik rubrikába mi kerül, aztán hamarosan megkapják a borítékot kis aktatologatók, legyenek vele boldogok. Ezzel a kellemetlenségek azonban nem értek véget, ugyanis szerda reggel az uram a szokott módon körbejárta az autót, és észrevette, hogy jól meghúzták a bal ajtajait, az autó majdnem teljes hosszában. Azt hittem, ott kapok szívrohamot. El is határoztam, hogy ezután ő parkol a járda felől, az első helyen, és én a második helyen, legalább az egyik fele védett lesz, én pedig biztos nem ütöm meg Böhömöt az ajtóval (kérdés, engem ki csap oldalba). Most már a tömbtársak is beleszoktak abba, hogy ott mindig...

OEP - OTT

Amikor egyedül vagyok, meglehetősen gyorsan megy az idő, akármivel foglalkozom is. Esténként felnéztem a könyvből, upsz, már éjfél, aludjunk. De most, amikor az uramat várom, hogy leszálljon a reptéren, és végre hazahozza a busz, most bezzeg csigalassan kúszik előre a mutató... hiába csinálok ezt-azt, az idő sehogysem akar múlni. *** Így van időm bosszankodni. Írországi magyar topikon kérdezett rá valaki, hogy nézzétek, mit olvastam, ti hallottatok-e róla, igaz ez, mit kell most csinálni? Mint rendes kispolgár, akit mindennel meg lehet ijeszteni, utánanéztem, íme két link, tobzódjatok. Egy új OEP-es rendelet ről Ugyanaz pepitában Tehát be kellene jelentenem az Egészségügyi Pénztár és az APEH felé (a 2009. január 1-én hozott "szabál" - vagy minek nevezzem - alapján) legkésőbb 2009. április 30-ig, ha külföldön élő, egy adott EU-országban adót fizető magyar állampolgárként az adott EU-országban fizetek "TB"-t, vagy betegbiztosítással rendelkezem. (Ez az egyik lehetősé...

Ha harc, legyen harc!

Kép
Nagyon szépen köszönöm a sok hasznos jótanácsot a patká-nyokkal kapcsolatban, de sajnos, a mérgen kívül más eszközöm nincsen. Nem tudom, sajnos, szellősebbé, búvóhelyektől mentessé tenni a kertet, hacsak le nem mondunk a házikóról. Mivel a lakáshoz nem tartozik pince, amolyan "muszáj" tárolóhely. Pinky, a sok éve használaton kívüli biciklim így is a kerékpártárolóban rozsdásodik, néha valaki hozzázárja a saját biciklijét, más haszna nincs szegénynek - és még örülhetek, hogy nem itt a teraszon kell tárolni. A kisházikó így néz ki, a képen jól látható, hogy nincs hátulja. Teljesen nyitott, ráadásul - mivel alapja sincs rendes -, a köveken időnként előre dől, ilyenkor vissza kell lökni a falhoz, s akkor az ajtaja is normálisan nyitható. Mellette alig fél méterrel jobbra a komposztálóedény, azzal a kavicshalommal körbevéve, amit a kiskert helyéről lapátoltam fel. A téli vizek megártottak neki, a teteje belül meglehetősen foltos, és az ajtaja megvetemedett - csak úgy tudom becsukn...

Egy szalmaözvegy vasárnapja

Egészen hülyén indult a mai nap, éjjel fél 3-kor. Felébredtem. Valószínűleg a víz lódult meg a csövekben, amikor beindult a fűtés, s azt hallottam meg, vagy nemistudom, de nem tudtam már visszaludni. Sajgott a fejem, sejtettem, hogy ez a nap is egy remek, meleg nap lesz. Olvastam hát: Joyce Carol Oates: The Gravedigger's daughter. Nehezen lendült be a történet, az elején még aggódtam, hogy itt van mindjárt kezdésnek ez a 10 oldalas leírás arról, hogy mit gondol egy nő, akit egy férfi követ a csatornaparton. Na hiszen, ha végig ilyen lesz a könyv (jó vaskos, hokedliláb alá való), akkor nem fogom elolvasni. Mondtam ezt magamnak annak ellenére, hogy soha még egy könyvében sem csalódtam, sőt. De belendült a történet, olyannyira, hogy most már alig bírom letenni, német (zsidó) menekültekről szól, a 40-es, 50-es évek Amerikájában, ami nem ám egy olyan idilli olvasztótégely, ahogy azt tanultuk, ugyanazok a régi ellenszenvek és ellenérzések dúlnak ember és ember között, mint Európában. Jó,...