Amíg arról írtam, hogy a zuhanytálca szigetelése nem volt kielégítő a szállóban, teljesen elfeledkeztem a kisvárost felkaroló egyes Butlerek történetéről, pedig az érdekesebb, mint a recepciósfiú nyakkendője, vagy a vízfoltok a fürdőszoba padlóján.
Ha valakit részletesebben érdekel a vár és a család története, itt van egy remek és részletes angol nyelvű összefoglaló a családról, én csak az elmúlt két-három évszázad fejleményeit említeném meg. Főleg azért, mert akkor virágzott fel Cahir.
Az ország egyik legszebb és legjobban karbantartott városkája, ma 2500 lakossal. Tágas főterét Richard Butler, a környék ura terveztette. Négyfelől belé futó főutakkal, templommal, bírósági épülettel és szállóval, valamint fogadóval/kocsmával a tér körül. Módos kvéker kereskedők, kézművesek vették meg és lakták a tér házait. A birtokok tulajdonosa nagy gondot fordított arra, hogy a város szépen nézzen ki, jónevű építészekkel dolgoztatott, s ez ez ma is meglátszik a városka összképén.
Szinte elsőként, 1912-ben kapott a tér közkutat, amelyhez a vizet hatalmas költséggel megépített vezetéken át a Galtee hegységből kapta. (A városka felé autózva ez a hegyvonulat igen szép látványt nyújt!) Tíz évvel később a lakosok már igényelhettek saját vízvezetéket, bevezetve azt házaikba, amely szintén rendkívül modernek számított. Cahir 1854-ben kapott vasútállomást, de mint akkor, ma is csak napi két járat áll meg az állomáson. Vannak dolgok, amelyek nem változnak...
A vasút megjelenéséig postakocsik szállították az embereket a közeli városokba. Az első járatot 1815-ben egy olasz bevándorló, Charles Bianconi indította, hatszemélyes fogat képében. Az emberek nehezen barátkoztak meg az utazásnak ezzel az "ijesztően gyors" módjával, ezért Bianconi - hogy érdeklődést keltsen - álnév alatt még egy járatot indított, s azok egymással versenyezve teremtettek látványosságot és álversengést a két "üzletember" között. A versengés, a száguldó fogatok izgalmas látványa azért nagy érdeklődést keltett az emberek körében, s a járatok - a szédítő sebességük ellenére - egyre népszerűbbek lettek. A Bianconi névbe azonban már beletörött a nyelvük, ezért csak "a Bian", "Bianok" néven emlegették a fogatokat.
Az elkerülő főútnak hála nyugodalmasabb a forgalom a városban, de a kastélya és egyéb látványosságai miatt így is kb. 75 ezer turista keresi fel évente. Főleg a kastély, a Swiss Cottage és a kiváló horgászati, kajakozási lehetőség vonzza ide az embereket. Nagyon szép sétautak találhatóak a környéken, s a város közepén lévő szigetre épült vár mellett a két lazacugrató is kellemes látvány. Nyugalmas, ránézésre jómódban élő kisváros, zajló közösségi élettel. A buszmegállók és a vár közelében turistákat csalogató boltok, kapható minden, ami zöld és egy kicsit is az írekkel asszociálható.
A már említett Butleréket még VIII. Henrik tette meg Cahir és környéke uraivá, biztosítva, hogy a birtokaik akár fiúi, akár lányágon mindig a családban maradjanak. A család fő ága azonban 1788-ra kihalt, s egy távoli leszármazott, az akkor még szegénységben élő 12 éves Richard Butler lett volna az örökös. Számos irigy rokon azonban megpróbálta megakadályozni, hogy a fiúcskára szálljon a vagyon, s nővérével együtt Franciaországba vitették, hogy "elfelejtődjön", hogy ő az örökös. Egy akkori naplóíró szerint a Cahir Inn-ben megszállt egy bizonyos Mrs. Jeffaries, a Blarney kastély úrnője, aki a szóbeszédből megtudta a kisfiú történetét. Felháborodott az eseten, s saját költségén visszahozatta a gyerekeket Írországba, nagykorúságáig nevelte őket, s gondoskodott róla, hogy a fiú megkapja örökségét. Sőt, idővel saját lányát, Emily-t jegyeztette el Richard-dal (talán hogy neki is csurranjon-cseppenjen a gazdag örökségből, ha már annyit fáradozott, mondhatnák a rosszindulatúak.)
A fiatal pár a vár helyett a kényelmesebb Cahir House-ban, a mai szálló épületében élt, talán éppen ezért is olyan szétágazóan nagy az épület, hogy egyrészt a jólétben élő pár gazdagságának ékes bizonyítéka legyen, s be tudja fogadni a sűrűn látogatóba érkező barátaikat.
A fiatal Richard és felesége napjai jobbára vadászatokból, bálokból, úri semmittevésből álltak - feljegyezték, hogy a feleség, Emily hogyan táncolt egyszer az asztalon -, ennek egyik ékes bizonyítéka a híres Swiss Cottage. A francia királyi udvarból terjedt el, de csak időtöltésként, a "vissza a természethez", az "egyszerű élethez" ötlete, divat lett parasztot "játszani", amihez természetesen "igazi" paraszti "viskókra" is szükség volt. Higiénikus, magukat egyszerű tárgyaknak álcázó, de drága anyagokból készült egyedi luxustárgyakkal lett berendezve a "kunyhó", ahol a parasztnak öltözött urak és hölgyek élhették a nép egyszerű gyermekeinek mindennapi életét. Mármint azt ahogy Móricka elképzelte. A tisztára mosott tehenek között (amelyek lepényeit láthatatlan kezek tüntették el) ődölöghettek a rövidre nyírt gyepen, mosott tőgyekből fejhették - gyakorlatlan ujjaikkal - a tejet, s legfeljebb a harmat nedvesíthette a hölgyek szoknyáit, s nem a trágyalé. A meseszerű házikót, mely "legyen olyan, mintha a földből nőtt volna ki" adta utasításba Butler, a kor híres építésze, John Nash tervezte.
Noha számos szobája és hálója is volt, Butlerek egyetlen éjszakát sem töltöttek itt. Csak vidám összejövetelek színhelye volt a kunyhó. S hogy mindig is emlékezzenek rá, kik ők, Butler az összes fát kivágatta, amely akadályozta a 2 km-re lévő várra a kilátást. Ugyan az egyszerű életet akarták utánozni (haha), de dolgozni a kor hölgyeinek alantas lett volna, ezért pl. a székekre (melyek legtöbbjét egyetlen fatömbből faragták ki!) kis kerekeket szereltek, hogy a hölgyek kis kacsójukkal könnyedén meg tudják emelni-tolni azokat - két kézzel emelni már munkának számított volna. A szolgák pedig a ház alá fúrt alagúton jöttek-mentek, hogy látványuk se rontsa a paraszti élet illúzióját. Hasonló alagutat egyébként Strokestown úri házánál is látni, csak ott az még hosszabb és nagyobb szolgaforgalomra van kiépítve.
Noha számos szobája és hálója is volt, Butlerek egyetlen éjszakát sem töltöttek itt. Csak vidám összejövetelek színhelye volt a kunyhó. S hogy mindig is emlékezzenek rá, kik ők, Butler az összes fát kivágatta, amely akadályozta a 2 km-re lévő várra a kilátást. Ugyan az egyszerű életet akarták utánozni (haha), de dolgozni a kor hölgyeinek alantas lett volna, ezért pl. a székekre (melyek legtöbbjét egyetlen fatömbből faragták ki!) kis kerekeket szereltek, hogy a hölgyek kis kacsójukkal könnyedén meg tudják emelni-tolni azokat - két kézzel emelni már munkának számított volna. A szolgák pedig a ház alá fúrt alagúton jöttek-mentek, hogy látványuk se rontsa a paraszti élet illúzióját. Hasonló alagutat egyébként Strokestown úri házánál is látni, csak ott az még hosszabb és nagyobb szolgaforgalomra van kiépítve.
Richard nem sokáig élvezhette a rászakadt jómódot, mert 1819-ben fiatalon meghalt, s fia vette át a birtok irányítását. Az ő leszármazottai közül később Lady Margaret Charteris vezette a szállót, őseinek egykori lakhelyét. Fényképe ma is ott állk a recepcióval szemben. Számos híres lakója volt a szállónak, többek között az írek által istenített J. F. Kennedy és felesége, Jacqui. 1964-ben az utolsó Butler utód (szintén Richard) is elhunyt, s ekkor az állam vette kézbe a vár irányítását. A várat sem a korábbi háborúskodások, sem a Cromwell-i idők nem tették tönkre, annak köszönhetően, hogy ellenállás nélkül átadták a várat az angol hódítónak. Elhelyezkedésének köszönhetően az egyik legnehezebben bevehető vár volt az országban, s fegyverrel csak egyszer, 1599-ben sikerült elfoglalni.
Az évtizedek, századok során a vár belsejéből egyre tűntek el a bútorok, egyre kevesebb szobát laktak lakói, míg végül, amikor az állam kézhez kapta, már csak a nagyterem volt használatban.
Az évtizedek, századok során a vár belsejéből egyre tűntek el a bútorok, egyre kevesebb szobát laktak lakói, míg végül, amikor az állam kézhez kapta, már csak a nagyterem volt használatban.
A várat kétfelől a folyó öleli, szigeten áll
Manapság is látogatható, szabadon lehet mászkálni a falain. (A többi várban általában csak a szobákat szabad megnézni, nem járkálhatunk a falakon.) Kissé talán üresnek tűnik, alig van berendezés. A legimpozánsabb "bútordarab" egy ősrégi, tőzeglápból kiemelt ősi szarvasagancs, hatamas méretével. A várat jó állapota miatt sokszor használják filmforgatások helyszínéhez, jelenleg a folyóparton két emlékkőre fel is van vésve, milyen filmek helyszínéül szolgált a vár. Kellemesen kiépített sétányok várják a sétálókat, babakocsival is bejárhatóak. Aki pedig horgászni, vagy kajakozni akar, több lehetőség közül is válogathat, a halban dús folyószakaszok közül. A szállodában ehhez is adnak segítséget.
Ha pedig úgy jár, mint mi, és szakad az eső, s nincs kedve a szálló fedett kerthelyiségében gázmelegítő alatt sörözgetni, vagy Munster tartomány legkisebb whiskey bárjában kocsmázni, akkor kis autózásra ott a Mitchelstown-i barlang. Mióta ott jártunk, sok-sok évvel ezelőtt, jobban kiépült a környéke, könnyebb parkolni is.
A legkisebb whiskey bár Munsterben - a Temperance Bar (haha, az Absztinencia bár). Záráskor megkondítják a plafonról lógó harangot.