Igen, igen, igen!

Megyek a tanfolyamra: 2012. január 16-20, Bath. A helyem lefoglalva, most már "csak" a szállásunkat és a kompjegyeket kell megoldani. V. is jön, előtte-utána hétvégén város/környéknézés van tervbe véve. Mert tervek, azok mindig vannak.

Most például azt tervezem, hogy gyorsan ágybabújok a munkás nap után.

Úgy örülök!!!

Szabadság előtti roham

Egy percig sem unatkozunk...

Böhöm kissé bonyolult felkészítése folyamatban van a Nagy Európai Útra. Az utolsó pillanatban, múlt hétfő reggel, mielőtt az Aranykezű Gerry-hez került volna átnézésre, rendberakásra, kegyeskedett lerobbanni a meglehetősen forgalmas Camden Street közepén, percekre a fényezőtől... Ahová szintén be kellett volna kerülnie, ugyanis a szélvédő cserénél a szerelő olyan erős ragasztószalaggal biztosította a szélvédőt száradás idejére, hogy az leszedte a festéket a kocsi tetejéről. V. pedig rendbe akarta hozatni, hogy Böhömünk a legszebb képét mutassa Európának, erre tessék, a fényezőhöz már úgy pöfögött be. S ott meg is halt az autó. Végleg. Sehogysem tudták beindítani, ezért V. kénytelen volt kissé remegő kezekkel az AA-hez folyamodni segítségért. Böhöm még sosem hagyott bennünket cserben, s mondhatnánk, itt is szerencsések voltunk, hogy nem a buszok és autósok között kellett megvárni a vontatóautót, hanem egy garázs udvarán. V. igencsak fel volt zaklatva, én addig egy közeli kávézóban reggeliztem :-) Ahol az indiai pincér gyanakodva méregetett, majd megkérdezte, hol lakom. Válaszomra közölte, hogy ő is, csak lent, a Promenád közelében... Basszus, kicsi ez az egymilliós főváros! Mindenki ismer mindenkit, és/vagy rokon.

Azóta Gerry közölte, hogy "csak" egy fontos vezeték csúszott le a helyéről, nem kapott áramot a motor, de ne aggódjunk, nem komoly a baj. A további szerelésekhez egyelőre alkatrészre vár.

Közben történtek olyan dolgok, mint hogy azt hittük, felment a törlesztőrészlet/bérleti díj, de mégsem, a közös költség alacsonyabb lett (de éppen csak hogy), és hurrá, lehet fizetni havi részletekben, nem kell egyszerre leperkálni a sok pénzt.

Az új kezelőcég, vagy minek fordítsam a management company-t, igen lelkes, már elszállították a nemrég illegálisan lepakolt öreg bútorokat a telepről - a gyerekek vonatoztak a kerekes fotelekkel, a szülők pedig aggódtak, mikor borul a bútorhalom valamelyik kicsire. Állítólag egy kisteherről pakolták le a bútorokat a lakótömbök előtt végződő út gyepes végére.

A cég megbízottjai már pucoltak ablakokat - ilyenben sem volt részünk egy ideje -, ami azt eredményezte, hogy V.-t riasztotta a telefonos riasztótársaság, hogy beindult a riasztónk, siessen haza. S mit gondol, hívják-e a Gardai-t is? V. időben hazaért, nem kellett Gardai, mert - mint hamar kiderült -, nem tolvaj tört be, csak az ablakpucoló volt az, aki igen lelkesen nyomogatta a keféjét az üveglapokhoz, s ezért a telep legtöbb riasztója megszólalt - egyre több, egymás után felharsanó visítás jelezte, merre halad a kis vödrével, nyeles keféjével...

Megvolt a kávézó ötödik születésnapja, ahol fel voltam magasztalva, főleg kollégák által, illetve főnököm férjének volt egy igen kedves megjegyzése, amitől könybelábadt a szemem - lényeg, ha nem is mondják az arcomba nap mint nap, azért értékelve vagyon a munkám. Paco volt felelős az italokért, maróan citromos sangriát kevert, ezért mindenki buzgón tömte az arcába a tortaszeleteket, nehogy levigye az ital a nyelvükről a bőrt. Voltak léggömbök és csillogó fények, gyertyák, girlandok, és igazi DJ adta a háttérzenét a szolid csevegéshez. A másnapi korai kelés miatt hamar eljöttem, de azért volt egy kis időm beszélgetni az egyik kollégával, James-szel, aki kávézó nyitását tervezi a párjával, Gareth-tel, valahol Dalkey-ban. Azért dolgozik az Üzemben, hogy tapasztalatot szerezzen. Munka közben nem jut idő olyan érdekességek kitárgyalására, mint hogy érdemes-e a kávézó feletti lakásban lakni, vagy ez inkább rossz ötlet, vagy hogy mekkora sütő tudná ellátni egy kisebb kávézó igényeit.

Az Üzem sütőjét alaposan igénybe vettem a hétvégén, ugyanis jókora megrendelés futott be most keddre. 16 csokitorta, ebből 13 darab 23 centis, a megszokott méret az Üzemben, három pedig 28 centi átmérőjű volt. Vagyis 19 adag csokitortát kellett kikeverni. mert a 11 inches (28 cm) formába a standard adag kétszeresét szoktam belerakni. Most már tudom, hogy a nagy sütőbe 9 torta szépen szellősen belefér, anélkül, hogy a sütési idő hosszabb lenne, és a keverőgép 9 adagot még kikever, de 10 adagnál már a legalacsonyabb keverési fokozaton is kiveri az olvasztott csokolédét a keverőedényből. 8 liternyi csokoládébevonatot főztem ki, beleöntöttem nagy sekély sütőedényekbe, hogy mára szépen megdermedjenek. A torták lekenése, díszítése pedig már a kollégák dolga. Elvileg ma kellett volna bemennem, megcsinálni a sütést, de hetek óta igen sok a vendég hétfőnként, egyszerűen nem fértem volna hozzá a sütőhöz, míg folyik a nagyüzem. Inkább feláldoztam a vasárnapomat. A plusz pénz jól jön, és ami a lényeg, zavartalanul dolgozhattam.

A kötés, az olvasás félretéve. A hétre van néhány érdekes megrendelés, privát és Üzembeli egyaránt. Egy tortára Morgan Freeman arcvonásait kellene felrajzolnom... Susan barátnőm második unokájának első születésnapjára a szülők ezeket a figurákat kérték cukormázból. (A tortát az anyuka süti majd meg, mert akkorra már szabadságon leszek.) Egy 21. születésnapra lányos sütiket sütök. Ez utóbbi remek feladat, úgy dekorálok, ahogy nekem tetszik. Aztán egy tucatnyi napraforgó-süti péntekre... s még mielőtt szabadságra indulnék, jövő szerdán még egy kétszintes répatorta, szállításra készen, bedobozolva, egy vidéki esküvőhöz...

A szokásos szabadság előtti roham... de már alakul a program, vettem könnyű nyári holmikat, mert Mao-n igen meleg van, és fürdőruhát is, újat, úgy húsz év után, mert V. ragaszkodik hozzá, hogy idén fürödjünk a Balatonban...