"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A kávé nem sokat segített, a második fejfájáscsillapító már igen. Önmagamat is felülmúlva dolgoztam, dudolászva, jó ütemben. Mielőtt beautóztam Dublinba, dobozoltam-csomagoltam néhány tortát. Miss Hall-ét is, márt várt rá az igazi tortadoboz, fehér, összehajthatós. Amikor hűlőhelyéről az asztalra raktam a tortát, s jobban megnéztem a lámpafénynél, le kellett ülnöm. Teljesen kicsapott rajta a vaj, ikrásodott, vagy mi a szakszó, egyszerűen nem lehetett letagadni, hogy ezzel itt baj van. Semmilyen "szpesöl effekt"-nek nem lehetett volna elsütni azokat a gombostűfejnyi apró zsírgöböcskéket, amik a minták között lapultak, és a rózsák körül tömörödtek. Kicsit sóhajtoztam, majd bőgtem a torta felett, végül úgy döntöttem, hogy új bevonatot csinálok. Miss Hall-t szeretem, tisztelem, nem állhatok elé egy elszúrt tortával a nagy napon. Lekapirgáltam a torta tetejét, s amennyire lehetett, az oldalát. Szívesen készítenék egy közelit a zsíros masszáról (még megvan), de a telefon nem elég h...

Az uram már repül, villámlátogatás, Budapesten, a mamája születésnapjára utazik haza. A csomagvizsgálatot végző hölgyike és a kollégája úgy el voltak foglalva a tegnap esti parti kitárgyalásával, hogy simán átengedték a meglepetést, amely két zokni között rejtőzik az uram csomagjában. Éljen! Még nem értem rá aggódni, hogy mi lesz velem hétvégén egyedül, mert már reggel óta gyötör a fejfájás, ami még jó jel is lehet, mondjuk a 3 napos eső után melegedés jön és esetleges napsütés...? *** Igen büszke vagyok, és nem is. Először is, a napraforgós tortám, amit a kávézó rendelt, olllyan szép lett, hogy csuda. Főleg azért lett szép, mert kivételesen két adagnyi írós-vaníliás tésztát öntöttem bele, magas lett, az oldalán lévő minta is szépen látszik. (Nigella-recept, naná!) Sült is vagy 70 percet! S most olyan alaposan kivajaztam-liszteztem a formát, hogy sehol nem ragadt bele a tészta, egyszerűen fantasztikusan néz ki. Majd ha leszórják a szirmait porcukorral, még szebb lesz. Ma este szállítom...

Hála a tegnapi buzgó munkának, s a mai szigorúan betartott munkatervnek, már délután kettőkor elindultam Dublin felé a szállítmánnyal. Nem rajongok az esőben való vezetésért, de minél előbb túl akartam esni ezen. Az út eléggé tele volt, visszafelé már határozottan besűrűsödött a forgalom, pedig még csak háromnegyed négy. Hol a rádióműsoron röhögcséltem, hol pedig hitetlenkedve számoltam azokat a BARMOKAT, akik képtelen voltak ebben a vízfelcsapódós, ködös, szakadó esős időben felkapcsolni az autójuk lámpáját. Húsznál adtam fel. Hihetetlen. Mikorra már fájósra kuplungoztam a térdemet, éppen visszaérkeztem Bray-be, a Tesco-ba, kukkoltam is, nem látom-e az ebet. (Nem volt ott :-)) Vettem jókora, virágos, versikés kártyát Miss Hall-nak (a tortája már sül), aztán gyerünk haza, a barlangba. Most széles ívben elkerültem a növénymagos állványt, nagyon haragszom rájuk, az 50 paradicsommagból, amit ott vettem, helyes kis zacskóban, 3 (!) kelt ki. 3 cingár kis izé várja, hogy majd, egyszer, talán...

Odakint olyan sötét van, mint novemberben, délután 4-kor. Amúgy este fél 7. A felhők a fák tetejét súrolják, és egész nap villanyfénynél dolgoztam. Most is szakad, minden szottyos, a primuláim teljesen átázva, szétvert virágfejekkel kornyadoznak, úgy terülnek szét a cserepekben, mint járdán a vizes papírzsepik. Nekik már véget ért a tavasz. Ma buzgón előre sütöttem, amit csak lehetett. Péntekre két tortamegrendelésem van, illetve csak egy van megrendelve, a másik felajánlás a részemről, Miss Hall, piaci társunk 99. születésnapjára. Csokoládétorta lesz, természetesen, abból egy vékonyka szelet is elég, s remélem, sok otthonbeli társát meginvitálja majd egy falatra. Az elnökünk, Betty elhozza Miss Hall-t a piacra az otthonból, így mindenki fel tudja ott helyben köszönteni. Még kártyát is kell vennem... Betty lelkére kötöttem, hogy ha Miss Hall megint köt egy babát, azt foglalózza le nekem. Látni kellene azokat a gyönyörűségeket, amiket köt. Egyenletes sorok - mintha gép hurkolta volna ők...

Az idén nekem korán tojt a nyúl. (Az ilyentájt szokásos "Na, mit tojt neked a nyuszi?" kérdésről amúgy mindig anyám jut eszembe, aki feltette ezt a kérdést kollégája pár éves gyerekének, és a gyermek csillogó szemekkel felelte: "Papagájt!" Egyesek szerint a válasz "Repülőt!" volt, de akárhogy is, az irodában harsány röhögés kísérte a kisgyerek válaszát, mert mindenki előtt felrémlett egy nyúl, amint éppen papagájt/repülőt tojik... Szóval idén korán jött a nyúl, és ajándékba sünsegget tojt nekem. Sünsegg . (Ha nem tudnék magyarul, s nem tudnám, mit jelent a szó, a hangzása alapján skandináv autómárkára tippelnék.) Immától kaptam, igazi új-zélandi sünsegg, de amitől igazán elérzékenyültem, az nem maga a kedves gesztus, vagy a sün seggének látványa (az sem semmi), hanem az a pici láb, amint még kinyúlik a testből, éppen egy pillanattal azelőtt, hogy tulajdonosa visszahúzná a védelmező tüskés test alá... Az a kis talp, ami tolja maga előtt a nagy testet... Ann...