Meghűvösödött az idő reggelente, már fűtünk. Újra, minden reggel olyan "jajdejóéletemvan"-érzés fog el, amikor a radiátor melengette langyos törülközőkbe csavarom magam. Napközben pedig süt a nap, csodaszép vénasszonyok nyara van, tegnap például rövidujjú pólóban mentem vásárolni, október ide, vagy oda. Siobhan-nál, a szomszédban, még virágzik a kert falára felfuttatott golgotavirág - ilyen növényt eddig szabadban egyedül az IMMA múzeum kertjében láttam, ahol terem is! S erre kiderül, hogy a szomszédomban is nő, rendkívül látványos virágaival.
(forrás: juleslife.net)
A napokban sűrűn gugliztam, ugyanis elindult az írországi Google StreetView, lehetett szórakozni. Megnéztem minden régi lakóhelyünket, munkahelyet. Ide, a telepre nem jöttek be, csak megfordult a kocsi a bejáratnál, de így is be lehet nézelődni a lakótömbökhöz. Bella (p.k.) ámuldozva mesélte, hogy ez számára mennyire felfoghatatlan és kicsit ijesztő, hogy a fiával egy kávézóban ülve, a fia telefonján megnézték, hogyan néz ki a háza... s bárki megnézheti, nahát. Bella nem rajong az ilyenféle nyilvánosságért, míg én lelkesen ugráltam, hogy hú, rakjuk fel a linket a piac weboldalára, hadd nézhesse meg mindenki az épületet a könnyebb tájékozódás végett, ő egyből azon aggódott, hogy ez nem lesz-e káros a piacra nézve.
Ugyanis amióta a webre felkerült a piac telefonszáma, jönnek néha érdekes hívások, de jobbára olyan emberektől, akik nem ismerik a country market-ek rendszerét, és nem tagok szeretnének lenni, hanem saját standot szeretnének felállítani nálunk. Amikor kiderült, hogy co-op vagyunk, s 11 %-ot befizetünk a közösbe, valamint kötelezettségekkel is jár a tagság, érdekes módon mindegyik érdeklődő visszalép, holott ez mégiscsak barátságosabb ár, mint 50-60 eurót kifizetni alkalmanként a helyért, ahogy az más piacokon dívik.
A két, a tagságot felvállaló újaknak, Fiona-nak és Niahm-nek azonban nagyon jól megy a piac. Minden alkalommal tartanak kóstolót, s ennek is köszönhető, hogy alig visznek haza megmaradt kaját. Nagyon finom dolgokat gyártanak, tanúsíthatom. Csirkemájkrémet, fűszeres olajokat, curry-t, csípős húsgombócokat szószban... főleg olyan ételeket, amihez csak egy kis rizst vagy tésztát kell kifőzni, és máris kész az ebéd. Örülök, hogy sikeresek. Már rengeteg dícsérő megjegyzést kaptak a vásárlóktól!
Ami most izgalomban tartja az elnökünket, az az, hogy van egy elég kekec, kellemetlen vásárló, akit csak Mrs. Bottlebank néven emlegetünk, s most ez a hölgy cikket akar írni rólunk. Ő az a hölgy, aki még igen régen, piaci karrierem kezdetén megkérdezte tőlem, hogy a gulyásban, amit árulok, lóhús van-e. S amikor kiderült, hogy nem spanyol vagyok, hanem magyar, megkérdezte, hogy könnyű volt-e bejönnöm az országba. A hangsúlyából kiderült, úgy értette, kaptam-e elég levegőt a kamion hátuljában... Évekig menekültem előle a wc-be, vagy másik pult mögé, ha láttam jönni. A gyomrom is remegett, ha megláttam a fejét. Két olyan beszólásra emlékszem, amikor az orrom alá dörgölték külföldi voltomat, no, az egyik ő volt. Mísz p***a, mondaná anyám. A piacosok félnek tőle, kekec, undok, szánalomraméltó alak.
Nos, ez a nő félrevonta az elnökünket a minap, s vagy fél órán át vallatta, pusmogott neki. Nemrég a helyi újságban megjelent rólunk egy cikk, arról, hogy milyen remek kerti mulatságot rendeztünk. Erre ő elhatározta, hogy ír rólunk, ugyanabban az újságban, "A piac, a vásárló szemszögéből" címmel. Jaj. Olive, az elnökünk, kitartó faggatásomra, csakis nekem, elárulta a dolgot, s kért, ne meséljem el senkinek. Nem akarja feleslegesen felzaklatni a tagokat, de ki tudja, mi lesz abban a cikkben... Nagyon kiváncsi vagyok, miket fog írni Mrs. Bottlebank, mert valahányszor jön, mindig van valami panasza...
S ez adta az ötletet, hogy én pedig írhatnék egy cikket arról, hogy milyen piaci tagnak lenni, főleg "blow in"-ként :-) Hadd lássák az emberek, mi munka van mögötte...
***
A sűrű hetek véget értek, egyelőre nem vár semmilyen nagy megrendelés, s Halloween-ig ünnep sem akad, amire pluszban kellene sütni. A piacon kis csokoládé tart-okat kezdtem árulni, az első alkalommal mind elfogyott, a második alkalommal mind megmaradt... De nem adom fel, a csokikrém finom, sűrű, rendes csokoládéval készült - ha még két piacon megmarad mind a három, akkor felhagyok a sütésükkel, de addig nem.
***
A hétvége színházi előadásokkal telt. Jó volt művelődni kicsit. Jó volt rácsodálkozi a tényre, hogy a hölgy, aki (amatőr előadóként) ott monologizált a színpadon, az életéről, legbelsőbb gondolatairól, a színház iránti szenvedélyéről, Bray-ben él, egy itteni iskolában tanárnő. S hogy egy összeomlott házasság után a színházi előadások adtak neki erőt az újrakezdéshez (vagyis inkább a talponmaradáshoz). S volt ereje és mersze kiállni elénk, s néha el-elakadva, de volt ereje ezt elmesélni nekünk egy órában.
Jó volt előadás előtt ődölögni a belvárosban, kipróbálni az új Murphy's fagyizóban a híres café affogato-t, vaníliafagyival. Nyamm. Nagyon tetszettek a napozószékek, főleg a gyerekeknek kirakott apró példányok. Rengeteg volt a turista, nagy volt a tömeg, séta közben nem lehetett beszélgetni, muszáj volt leülni valahová. Igaz, hogy utána alig bírtam kikelni a székből, de megérte :-)
Jó volt beszélgetni Trish-sel, a terveiről, mert mostanság házvételen töri a fejét. Közben pedig a kivándorlás lehetősége is állandóan ott van a gondolataiban. Nincs egyedül, a minap hosszú, tömött sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak az RDS épületébe, ahol külföldi munkaheletőségek expo-ját tartották... temetik már az országot, leírták... okkal. Mennek el a fiatalok, a képzettek (is), főleg Ausztrália, Kanada a cél.
Beszélgettünk arról is, hogy miért vagyunk el már inkább magunkban (a kor tenné?), miért nem érzünk elég bátorságot, kedvet a barátkozáshoz... Ő is inkább a maga kis langyos állóvizében pancsol, mint hogy bármit megkockáztasson.
A minap, a városból hazajövet a LUAS-on megpillantottam egy lányt, aki tőlem karnyújtásnyira igen igényesen összeállított magyar (!) nyelvű brosúrát olvasott írországi munkavállalásról (igen, beleolvastam a válla fölött). Majd hívták mobilon - befelé mosolyogva hallgattam végig a beszélgetést. Friss bevándorló... Végig azon agonizáltam, ráköszönjek-e... s aztán az jutott eszembe, á, minek... mert hogyan fogadná... Igen fura érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban, de főleg a félelem az, ami eltántorít attól, hogy bárkit is megszólítsak, vagy alkalmat keressek haverkodásra. Félelem a pofáraeséstől, a csalódástól, a nem is tudom, mitől. Hogy rosszul sül el a dolog... S talán kicsit a lustaság is, hogy erre nem akarok energiát fordítani. Mert hátha ki kell mozdulnom a kényelmes kis körömből, s akkor, jaj mi lesz.
***
A múlt heti két kóstoló megint elég érdekes volt. Az első alkalommal szeletelt fehér kenyereket hasonlítottunk össze, ami után kellemetlen, tömős mellékíz maradt a torkomban... Nem tudom, mivel puffasztják őket nagyra, de alig vártam, hogy ehessek valamit a kóstoló után, hogy eltűnjön a torkomból az az íz... De kiderült, a legjobb minőségű szeletelt fehér kenyeret az Irish Pride gyártja, szeletelt barnából pedig a Brennan's volt az, ami a legtöbbünknek ízlett. De abban megegyeztünk, hogy a házi kenyérnél nincs jobb :-) Mint kiderült, én voltam az egyetlen, aki otthon is süt kenyeret, hízott is csendben a fejem :-)
A második alkalommal vörös és fehér Cheddar sajtokat ettünk. Nyomkodtuk szét a szeleteket az ujjunkkal, néztük, mennyire olajos, zsíros a szelet, van-e illata és mennyire erős... van-e tartása a szeletnek, vagy csak nyaklik ide-oda a kezünkben... utóíz... szín... mindent osztályozni kellett. A hazaiak megbuktak, a legjobbnak a Supervalue Own Brand Mature White Cheddar-ja lett, illetve egy angol sajt, aminek a nevét elfeledtem, de azt hiszem, az is a Supervalue-ban kapható, valami B betűs*. A nagy nevek, mint az Avonmore, Charleville, Dubliner mind hátrább kerültek az osztályozás során a sorban!
Amikor említettem, hogy botcsinálta cukrász vagyok, a kóstolást levezető lengyel nő, Ula kérdezgetni kezdett, hogy hol, miket sütök, magyarosakat-e vagy sem... Amikor odaadtam a névjegyem, és mondtam, hogy aprósütik, főleg gyermekeknek, az egyik ír nő is kért névjegyet, s aznap feltűnően sokan megnézték a weboldalam :-) Végül Don és Ula, ennek a kóstolási panelnek a vezetői ott tartottak egy kis csevegésre, aminek a során a piactól, a termékeimen át a konyhakeresésig, és az ételgyártás túlszabályozottságáig minden terítékre került. Nagyon segítőkészek voltak, adtak pár címet, weboldalt, hol nézhetnék bérelhető helyiség után, de sajnos, sehol sem találtam üres helyet. Don, aki korábban maga is "food manufacturer" volt, azt mondta, nyugodtan hozzak magammal mintasütiket, ha legközelebb jövök, és osszam szét a kóstolók között, csináljak magamnak hírverést. "S mi van a higiénikusokkal?" - kérdeztem. - "Nem lesz belőle gond?" "Toll a fülébe a higiénikusoknak" - válaszolta.
* Megtaláltam a feljegyzéseimet, Budgeons-nak hívják a sajtot, medium strength
Alább néhány kép a helyszínről, és a környékről. Jól mulattunk, még akkor is, amikor az éppen magnóról szóló sramlizene átcsapott disco-ritmusba.
Ez utóbbi egy kirándulóhajó, amely a kikötő és a dokkok környékével ismertet meg.
