"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Délután négykor 20 fok volt! Egész nap nyitott ajtónál dolgoztunk az Üzemben. Maskát itthon úgy fejbe verte a meleg, hogy hazajövetelemkor ugyan felállt a cserepéről, hogy eljöjjön a szobaajtóig, és megnézze, adok-e neki valamit, de félúton inkább a betonon elterülés mellett döntött. Szinte szétfolyt! Végre kint teregettem, igazán remek volt az idő. Tegnap  hasonlóan langyos időben séta, és kertészkedés. Nagyon lazára vettük a délutánt, sütni alig sütöttem, inkább séta közben (helyett) kedvenc olasz kávézónkba tévedtünk be. Végül ott ettünk. Míg vártunk a kajára, ismerős fej vonult el odakint. Elnyílt a szám. "Mi az:" - kérdi az uram. "- Mintha... mintha..." - makogtam, de addigra már a jelenés megfordult és bejött a kávézóba. Sinead O'Connor, régi formájában. Nyoma sincs a tavalyi kövérségének, s megint van egy kevés haja. A lányával jött, kávét vettek. A vendégek részéről diszkrét bámulás. Gyakran bejár kávéért, mondta később az egyik olasz nő. V. megállta, é...

Megint egy sűrű hét... De legalább sikerült tisztázni a sosem csökkenő túlóráim ügyét a főnökömmel. Amikor megemlítettem - egy különösen jól sikerült, saját kézzel elkészített dögös presszókávé hatására -, hogy hátizé, túlórák, akkor megkérdezte, mi lenne nekem jobb, ha kifizet, vagy ha szabadnapot ad. Mondtam, mi a könnyebben elintézhető neki, mondta, az utóbbi. S hogy ő tulajdonképpen már tavaly is adott vagy 5 napot, azon felül, ami jár, nem írta meg nekem ezt a könyvelő?! Kicsit habogtam, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ilyen módon kompenzál, mert nem, nem írta meg a könyvelő, de akkor köszönöm, s jajdejó. S most már azért könnyebb szívvel fogok túlórázni, mint eddig, mert valahol megtérül. Még mindig azzal a taktikával élek, hogy azt nézem, mennyire okoz örömet nekem ez a túlórázás, s amit kiadok a kezem alól, az jól nézzen ki. Akkor nem bánom, ha bent kell maradni. A pepecses dekormelókat megcsinálom előre otthon, nyugalomban, amikor nem emelnek át forró víztől csöpögő edé...