Sikeresen túléltem a tegnapi napot, sőt, este nyolcra le is szállítottuk a sütiket. (Semmi kedvem nem volt egymás után kétszer korán kelni.) Amint megtudtam, a sütimegrendelés nem valami "fiatal cégnek" kellett, hanem az RTE-nek, az itteni MTV-nek (Radio Televís Eireann), akiknek bizony van pénze. A tv után én is fizetek adót, vastagon, abból bőven futja a sütikre. Jó babra meló volt, festegetés, aztán várni, hogy száradjanak, amíg ez a réteg száradt, dekoráltam a többit, futószalag-munka volt. A sütik ovális végét - mivel nem volt megfelelő méretű kiszúró hozzá - végül egy mécses alumínium héjával szúrtam ki: kettévágtam, kitágítottam 4 centisre, és máris le tudtam vele vágni a sütik végeit. Nem dobom ki, még jól jöhet. Ja, hogy miért nem csináltam - mondjuk - egy pálinkás pohár végével? Mert így gyorsabb és egyszerűbb volt. Különben sincs megfelelő méretű poharam, ezzel pedig egyformák lettek a végek.
A városból hazafelé - mert a levegőben pizza- és gyorséttermek illata szállt - megálltunk enni egy pizzát a parti olasz vendéglőben. Megünnepeltük, hogy megkaptam két elmaradt csekket (juhé!). Természetesen új-zélandi bort ittunk a pizzához. Ott most tavaszodik, míg felénk már hideg reggelek járnak, eddig elég volt a kapucnis rögbifelső a szállításhoz, most már veszek alája egy hosszúujjú pólót is. Reggel 6 fok köszöntött bennünket, rendkívül jól esett a fűtött ülés a derekamnak. Éjjelre egyre hidegebbet ígérnek, oda kell figyelni, mikor hagyom nyitva a szellőzőket az ajtó felett, a hálóban. Nappalra becsukom, hogy ne húzzon be a hideg, éjjelre ráhúzom a függönyt az ajtórat és kinyitom őket, így nem lesz reggelre párás az ablak.
Mára a két mézeskalács ház és egyéb mézeskalács dolgok vannak előírva, s bármilyen extra dolog, amit még ki tudok sütni. Csinálok egy nagyon dekoráltat és egy egyszerűt. Tegnap V. főnöke rendelt egy házat és Zdenek-féle sütiket Karácsonyra, sőt, karácsonyi tortára is rákérdezett. El akartam neki küldeni azt a képet az egyi tortámról, ami a kávézó oldalán volt fent, de már leszedték. Az első karácsonyi rendelésem!
Tegnap este, amikor bementem a kávézóba, rájöttem, miért érzem magam olyan furán ott. Már nem tartozom oda, de oda is tartozom. Ismerősként körbenézek, és kicsit idegen minden, de mégis ismerős. Kicsit bosszantó, hogy pár dolog nem változott, ugyanakkor belesajdul a szívem, ha változik valami. Mint pl. a levett kép a weboldalukról. A megváltozott hirdetőtábla, a feliratokkal, amelyek kávézóbeli programokat hirdetnek - már nincs közöm hozzá, már nem vagyok részese, csak annyiban, hogy a pulton ott a süteményem. Már nem léphetek oda a kérdező vendéghez, hogy elmondjam, ebben a sütiben ez és ez van, rá kell hagynom a pincérre. Talán zavaros, amit mondani akarok. A jelenlévők közül egyedül Elenát ismertem, az olasz nőt. Aki mindig olyan kedvesen köszönt, megölel, kérek-e kávét, hogy vagyok, hogy megy az üzlet... Bármenyire is megígértük egymásnak, nem jöttünk össze, kávéra, ebédre, bevándorlókról való beszélgetésre. A többiek mind új emberek voltak. De most legalább találkoztam Lydiával, az új managerrel. Eddig csak telefonon beszéltünk. Amanda nagyon jó véleménnyel van róla. Kedves nőnek tűnik, eddig még akármiért hívtam, azonnal elintézte.
A reggel szállított lemon tart-ból már csak egy szelet volt. Lydia mesélte, hogy dolgozik a közelben egy nő, mindig jön, és vesz belőle három szeletet. Nagyszerű. Kérdeztem, szállítsak-e kettőt legközelebb, nem volt ellene kifogása. Következő héten megteszem.
Amúgy reggel egy becsomagolt fotó várt a kávézóban. Aniz hagyta nekem, búcsúajándékul. Aniz ugyanis fotózik, a kávézóban is az ő képei vannak fent. Elutazott Írországból, sokévi (illegális) itt-tartózkodás után. Márciusban megpróbál visszajönni, most már van lehetőség amerikaiaknak, hogy munkakeresésre jogosító vizumot kérjenek, és dolgozhassanak, az eddigi hosszadalmas ügyintézés nélkül. Búcsúpartijára - amit nem tartott meg, mert túlságosan elszomorította volna - szülőhazája, Mexikó színeivel dekorált lepkéket készítettem.
***
Tegnap láttam egy egeret a kertben. Ugyanúgy szélütötten bukdácsolt a lehullott magok között, az etető alatt, mint nyáron a megmérgezett kispatkányok. Alighanem a kert külső falán lévő méregből evett, amit a management company tett ki. Gyorsan megszabadítottam a kínjaitól. Még csak el sem szaladt, amikor mellé léptem. Szegény. Most már tényleg be kellene tömnöm az a lyukat a falon.
Ma reggel pedig egy ökörszem és egy erdei pinty volt az etetőn. Az ökörszem - milyen aprócska! Akkora csak, mint egy golflabda, csak kiáll belőle egy csőr és egy farkocska. Tegnap pedig végignézhettem, miként fürdik a vörösbegy. Már korábban is láttam, hogy az egyik, esővízzel telt alacsony tál körül vízfoltok vannak, sejtettem, hogy valaki ott élvezkedett. Belemászik a vízbe, egészen belenyomja magát a hasáig (beleguggol?), a szárnyát és farktollait szétterpeszti, és fröcskölve pancsol - így fürdik. Ott ültem tőle alig másfél méterre, és néztem. Azt hiszem, vizet váltok abban az edényben, mert föld is van az alján, állott is, csak koszosabb lesz tőle a tollazata.
***
Írni akartam még a piaci értekezletről, sütős karrierem kezdetéről, és arról, mik jutottak eszembe egy képről, amin egy néni tésztát nyújt, de most vár a konyha. Majd legközelebb.
