Eső, szél, vihar...

 Az Ellen nevű vihar fenyegeti a sziget déli részét, már dél óta riogatják a népet a rádióban (is), legyenek elővigyázatosak a piros és narancs riasztás alá kerülő területeken, pakolják el a kerti bútort, rögzítsék a gyerek trambulinját, nehogy elvigye a szél, mint azt tette legutóbb valahol Dublin környékén, hogy aztán az autósok a főúton bucskázva lássák viszont. A viharnak kitett környéken sátrazókat, lakókocsizókat kérték, menjenek hotelbe, vagy vendégházba, erre az éjszakára. Itt még éppen hogy csak surrognak a levelek, az aprószemű esőt hordja az enyhe szél... Mintha tél lenne, alacsonyan úszó felhők, ködök váltották egymást egész nap, minden csupa víz, szerencsére akadt egy óra regel, amikor tudtam menni egy kört, s bámészkodni kicsit a dombtetőről a félig ködbe takarózott tenger és a város felé.

Nagyobb aggodalmat okozott nekünk a sok eső, a rövid szünetben kimentem, s letépdestem az esőtől szétázott, nyálkás virágfejeket, ne ártson a növények többi részének. Szegény muskátliknak esélyük sincs virágozni, egyetlen nagy nedves piros massza minden virágfej, vagy az eső vagy a szél veri szét őket. 

Az esővíztározóm tele. 

Éppen az ilyen viharos éjszakákra való tekintettel megpróbáltam megértetni Mancival, hogy az általa valamiért került előkertben két kényelmes, és vízálló macskamenedék is van, de hiába próbáltam betuszkolni a nagyobbikba, nem tetszett neki. Talán az idegen macskák szaga miatt? Mostanában üresek reggelente... Bíznom kell benne, hogy ha nagyon nagy lenne a szél, vagy ide a sarokba is beverne az eső, akkor lesz annyi esze, hogy a fedett menedékbe fekszik be, s nem a cserépben éjszakázik. A cserépben lévő föld tetején szépen elveszik a maga teknőctarka rejtőszínével, s ha nem mozdul, alig venni észre, de ott a szél bizony éri, főleg mert a szél a széltörő sövény ellenére itt szokott keveregni az ajtó előtt, s hord ide falevelet, szemetet, port. 

A cserép földjét azért letakartam egy puha ronggyal, az esőre tekintettel, ne legyen sáros a kicsi állat, ha nedves lábbal elvackol.**

***

Az eléggé durván megugrott esetszámoknak köszönhetően szigorítottak néhány szabályon. Sokan a fiatalok elszabaduló házibulijait vádolják a megugrott számokért (tény, hogy sok a fiatalabb fertőzött), de arról, hogy a húsfeldolgozókban dolgozó, túlzsúfolt szállásokon lakó munkások  dolgát hogyan oldják majd meg, nem szól a fáma. 

Házibuliknak, családi összejöveteleknek limitálniuk kell, hány ember jöhet össze hány különböző háztartásból. Sportesemények nézők nélkül zajlanak mától. Megint kérik az embereket, hogy ne használják a tömegközlekedési eszközöket, s dolgozzanak otthonról, ha lehetséges. Újra javasolták a 70 éven felülieknek, hogy ne nagyon menjenek ki, minél kevesebb emberrel érintkezzenek. Erre és a várható viharra hivatkozva a ma esti piaci meeting elmaradt. Ezért aztán részt tudtam venni azon a zártközű online kvíz-esten, amit egy rokonunk állít össze és vezet. Remekül szórakoztunk a trükkös kérdéseken, ami nemcsak az ember lexikális tudását, de logikáját is igénybe vette. Két hét múlva újabb megmérettetés következik! 

**Mire ezt felraktam, megjött a vihar, vad eső veri az ablakokat, s az esőcsatorna olyan messze köpi ki a vizet, hogy az mindenhova folyik, csak a lefolyóba nem. Manci eltűnt, remélem, van egy titkos, meleg, száraz helye valahol. Ideje az ablakhoz kirakni a konyharuhákat, hátha benyomja a szél a vizet.

Sub rosa

A "most-kell-menni-amíg-még-lehet" jegyében rövid, s kis területre korlátozódó látogatást tettünk Magyarországon. Szülőkre, testvérre, rokonokra szorítkoztunk, lehetőleg szabadban, kerthelyiségben, könyökérintősen, maszkosan, fertőtlenítővel, sűrű kézmosással tett látogatás volt ez. Kicsit félős, nem annyira szabadon lélegzős volt, mint máskor, rendkívüli év, rendkívüli időben tett látogatással. A 16 fokból a 32-be, pampogtunk, mint a partravetett halak, régen tapasztalt érzés, hogy az ember bőrét égeti a nap, ahogy az utca egyik árnyékosabb oldaláról átmerészkedik a másikra. Megint problémánk akadt a jegyárusító automatával, amely nevetve levonta a pénzt a kártyáról, majd meghalt, s háromszor bútolt újra, siker nélkül. Begyűjtöttem két apróságot a nagyi házából, öcsém félretette nekem a névtáblát és nagyanyám régi tésztatároló alumínium dobozát. Elvileg vár még rám egy doboznyi levél. A házat megnéztem messziről, valamennyit dolgoztak rajta, de messze van még a késztől. Inkább egy félbehagyott projekt, lerakatnak használt kerttel, még most is csodálkozom, hogy kellett valakinek. Sok sikert hozzá.

A lényeg, hogy amit meg kellett beszélni, megbeszéltük, amit el kellett intézni, elintéztük, némileg nyugodtabb vagyok, s csak egy kilót híztam. 

Mostantól aztán seggenmaradás, főleg, mert itt néhány megyében megint karantén van, alulfizetett dolgozókkal tömött húsfeldolgozókban és egy gombatelepen, valamint egy kórházban  ütötte fel fejét a vírus, megugrott a betegszám, úgyhogy jobb nem mászkálni sehová. Nyaralni, mármint tényleg nyaralni majd jövőre, ha minden jól megy. Ez egy ilyen év.

Távollétemben tovább virágzott a kert, a klemátiszt erősen vissza kell vágni, mert hihetetlen gyorsasággal kapaszkodik mindenfelé. Itt nem volt hőség (hahaha!), minden szépen, élénk színnel virágzik. Három új levél bomlott ki a tree fern-en, s egy torz. Manci már első este hangos vernyákolással válaszolt a hívásra, s továbbra is az üres, csak földdel teli cserépben alszik az ajtó előtt. Zajosék megint turkáltak az ablakunk alatti csatornában, a bokrok alá kicsapva a kitúrt szmötyit, igazából az lenne meglepő, ha elvitték volna. Most aztán tényleg nem foghatja ránk a férj az állítólagos eltömődést, itthon sem voltunk.

A kenyérrendelések most visszaestek, van, aki diétázik, ledolgozandó a covid kilókat, páran nyaralnak, staycation, ahogy mondják, mennek nyugatra a szigeten, vidékre, ahol kevés a fertőzött. Szerintem idővel majd szépen elhalnak a rendelések, vagy visszaszorulnak heti egy-egy kenyérre. A tévében-rádióban erősen kapacitálják az embereket, hogy ne utazzanak külföldre, még új sorozat is indult a sziget érdekességeinek bemutatásáról. Amit eddig a külföldi turisták értékeltek nagyon, azt most az írek is felfedezik. 

***

Kedvenc bray-i boltom, az Anvil bezár. Az évek során sokszor mentem be ételfestékért, tortakartonért, vettem ott kelesztőkosarat, szőnyeget, szalagot torta köré... Igényes, szép ajándék/konyhafelszerelési/lakberendezési bolt, kedves kiszolgálókkal, s most bezárnak. Már hosszú hónapok óta volt kint az épületen a tábla, hogy eladó, aztán hogy van rá vevő, s elvileg a bolt új helyre költözött volna. A karácsonyi szezont még a régi épületből csinálták végig, aztán jött a járvány... Majd a poszt az oldalukon, hogy sajnos, nem tudták megszerezni az új bolthelyiséget, a régi ellenben most már ki kell üríteni, úgyhogy SALE, SALE, SALE... Így bementem én is, kicsit úgy érezve magam, mint egy sírrabló, s megvettem azokat a dolgokat, amire úgy gondoltam, szükségem lehet. A régi, színkódos, műanyag vágódeszkáimat leváltottam bambuszra, hogy a japán késeimet óvjam, ételfestékek, két kiszúró, fondant, tortaforma és tortadekorálós cuccok kerültek a kosárba. Szomorúan búcsúzkodtam el tőlük, ott volt az egész család, a tulajnő és a fia kezelték a pénztárat, egy nőrokon az ajtóban mutatta a kézfertőtlenítőt, majd köszönte a vásárlást... a fene egye meg. Igen kellemes bolt, minőségi cuccokkal azon a főutcán, amely lassan már csak kávézók és jótékonysági boltok sorából áll, közben egy-egy gyógyszertárral.

(Apropó, az nagyon meglepett, hogy milyen sok a gyógyszerhirdetés Magyarországon. Utcán, tévéműsorok közé bepasszítva, hirdetések buszmegállókban, posztereken...)

***

A piac, amire szinte úgy estem be, nagyon jól sikerült, sok vevővel, rengeteg új arccal. Hiába volt ködös, párás, nyomottan szürke nap, mégis sokan jöttek. Az új arcok, főleg fiatal párok, gyerekekkel, késve érkeztek, amikor már alig volt valami eladható a pultokon, így az elnök, aki rendre magyarázta az ajtóban az újaknak, mi most a felállás, nem győzte őket biztosítani arról, hogy van ám itt sokféle finomság, csak időben kell jönni. Szerdán lesz meeting, akkor majd kiderül, számszerűsítve, sikeres-e eddig a visszatérés, vagy nem. Igaz, ez még csak az első hónap, de jó lesz hallani az eredményekről. A piaci kávézóban azért érezhetően visszaesett a forgalom, 30-35 süti bőven elég a vendégeknek, de aki jön, az leülni szeretne, s inkább bögrét kér, mint papírpoharat, elvitelre. Szerencsére az eső csak ma éjjel jött meg, a tegnapi ködöcske, alig észrevehetően szitáló eső után most kitartóan zuhogott, keresztbe tett a reggeli sétának, s sötét van a nappaliban, barlangi sötét.

***

Tegnap megint Duckett's Grove-ban voltunk, autós találkozón/megemlékezésen George-ról, az egyik alapító tagról, aki két éve halt meg, s itt volt az utolsó találkozó, amin még részt vett. Meglepetésünkre a kávézó nyitva volt, le lehetett ülni a kinti padokra, még ingyen sütit is adott a néni. Beszélgettünk, persze, a covid volt a fő téma, és az amerikai választások. Meglepett, hogy nem csak én figyelem magamat (feleslegesnek mondható) aggodalommal, az egyik tag is mesélte, minden köhhintés után aggódik, nem beteg-e, borzasztó egy láthatatlan ellenséggel háborúzni. 

A csevegés után megnéztük a kerteket, igen szépek, nem is számítottam ekkora és ilyen szépen karbantartott kertekre. Van egy virágos és van egy gyümölcsös, fallal körbezárt kert, színkavalkád, szépen nyírt gyeppel. A csapatból páran elmentek egy vezetéses látogatásra, állítólag a kastélyt járták be, ami belülről teljesen kiégett, meglepett, hogy be lehet menni... Nekünk nem volt türelmünk hozzá, majd legközelebb, éhesek is voltunk, eljöttünk előbb, nem vártuk meg, míg ők befejezik a túrát. 

Aztán irány Bray, a kedvenc olasz kávézónk távolságtartással, kevesebb asztallal kinyithatott, ott ettünk korai vacsorát. Mert most visszaállunk újra a napi két étkezésre, s jönnek a munkás hétköznapok, amiket majd a magunk módján időnként megpróbálunk ünnepivé tenni, hogy ne fulladjon be a covidos depresszióba. Alig nyitottam meg reggel a levelezőprogramot, jöttek a mailek az Üzemből, sütik, megrendelések, tortarendelés is akad. Ha a piac fennmarad, akkor - szépen mondva -, ki fogom bekkelni ezt az időszakot.

Megleszünk, csak egészség legyen.