Bejegyzések

Japán címkéjű bejegyzések megjelenítése

Hanami* in Hakodate

Kép
Most, amikor ismét eljött a cseresznyefák virágzásának ideje - s jelenleg erős szél tépi azt a pár szeretett fát, ami a környéken van, s  ráadásul hóval fenyegetőznek -, eszembe jutnak sűrűn a tavaly Hokkaidón látott fák. Amikor V. pár éve kezdte mondogatni, hogy elvisz cseresznyefavirágzást nézni Hokkaidóra (állítólag kértem, de nem emlékszem rá), mindig pirultam, hogy ugyan már, ne fantáziáljon, de ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk. S sikerült. Sapporo volt az úticél, s láttunk is ott cseresznyefákat, de az igazán látványos élmény számára - s számomra is - egészen máshol esett meg velünk. Amikor Tokióból Sapporo-ba vonatoztunk, Hakodate-ig szupereszpresszel mentünk, shinkanzennel, de magán Hokkaidó szigetén ilyen járat nincs. Már nem emlékszem, hány órát ültünk a shinkanzenen, míg ismerős városnevek mellett száguldottunk el: Sendai, ahol egykor kedvenc podcastom szerzője élt, Aomori, amiről egy távoli, Japánt teljes hosszában gyalogosan végigjáró ismerőstől hallottam. Már az is...

The shit has hit the fan, again

6100 beteg volt tegnap. 6 halott, A kórházban több mint 800 beteget ápolnak, intenzíven van több mint 70. Az elmúlt héten a megyében lévő betegek száma majdnem megduplázódott. Ami elképesztő, hogy a betegek mind 20-30 "close contact"-ot emlegetnek, ami azért elég jelentős szám, ahhoz képest, hogy elvileg otthon kellene maradni, s nem látogatni egymást agyba-főbe. Na, de a karácsony, ugye... Sajnos, tegnap a piac vezetősége azt szavazta meg, hogy most 2 hétig ne nyissunk ki. Én arra szavaztam, hogy de, maradjunk nyitva, de be kellett látnom, hogy csupa idősebb főből áll a tagság, már úgy értem, azok, akik pl. a számlákat töltik ki, ugyan plexi lap és maszk mögött, de attól még a veszély az veszély. Ma délelőtt felautóztunk V.-vel a piacra, kirakni a zárva táblákat a kapura és az ajtóra. Van egy majdnem száz számból álló telefonszámlista, amire az elnök elküldte a bezárásról szóló sms-t, emailcímekre is kiment az értesítés, de nem árt az éppen arra járót is értesíteni arról, ho...

Jönnek az óvodások*

Kép
Éppen Halloween napjára megjött a rossz idő. Már előző nap riogattak minket az Aiden-nek keresztelt viharral, amelyik hozta a nagy szelet, s verte az esőt az ablakhoz éjjel, s eltömte felhőkkel az eget, hogy még véletlenül se lehessen este "kék holdat" nézegetni. Manci a doboza mélyén lapult, szép új piros bolhanyakörvével, amit eleinte fejrázogatva fogadott, de aztán már megbékült a gondolattal, hogy nyakörv került rá. Majd lefújom az ágyneműjét, hogy ott is elpatkoljanak a bolhák. A piacra kissé stresszelve készültünk, mert nagy esőt jósoltak szombatra. Vittem ernyőket, hogy a várakozókat, vagy az épület és az autók között sietőket meg tudjuk védeni, de nem volt rá szükség. Az odaút még elég nedves volt, az utakat végig az éjjel letépett falevelek borították, óvatosan mentem előre a "sárga úton", haha.  Az elnök jókora, nyélre szerelt, feltartható számlapokkal készült, hogy a szélben ne kiabálva kelljen hívnia a következő vevőt (akik közül huszan már nyitás előtt ...

Felfedezések

Kép
Az élet nem áll(t) meg, bármennyire is úgy tűnik, innen a lakás mélyéről. A számok sajnos, most is ijesztőek, de úgy tűnik, lapos a görbe. A véradóktól megint kaptam sms-t, menjek. De nem megyek, félek. A vendéglők átálltak házhozszállításra, kedvenc kávézóinkhoz is el lehet menni venni kávéért, szendvicsért, ha kell, s lehet rendelni nagyobb vacsorát is, ha szükséges. Tegnap megint láttam egy repülőt, sőt, találkoztunk a Kínából hazatért szomszédunkkal, Nigel-lal, akinek a munkája révén rendszeresen ott kell töltenie pár hetet. Most ott ragadt 2 hónapra.  Mesélte, hogy lassanként visszatér a normális élet Kinában, vagy legalább abban a nagyvárosban, ahol dolgozott, de sok az ellenőrzés, pl. mérték a hőmérsékletüket az iroda bejáratánál is. Elmesélte, milyen volt átutazni a vagyonért vett jegyével a kihalt reptereken, ahol megesett, hogy csak az ő járatukért nyitott ki a biztonsági ellenőrzés. A máskor tapasztalt tömeg és nyüzsgés helyett most csend fogadta, üres várótermek, e...

Összefonódások

Már jó ideje olvasom Pappito blogját , talán már a kezdetektől, amikor még csak készültek emigrálni Új-Zélandra. Amikor idéztem őt, apósom rákeresgélt, s egyszer csak kapott egy üzenetet valakitől, akivel régen együtt dolgozott, s aki ismerte Pappito apját. Kicsi a világ, kicsi Magyarország! Pappito ritkásan ír, de akkor igen érdekeseket. Egy Efi nevű kommentelőjének megjegyzése felkeltette az érdeklődésemet a kommentelő blogja iránt, abba is belenéztem. Efi mintha világjáró lenne, Ausztráliában töltött pár év után most Indonéziában élnek. Ő említette meg egy barátját, Pétert, aki gyalogosan bejárta Japánt északról délre, majd tavaly szintén gyalogosan bejárta Shikoku szigetét egy Gyula nevű barátjával (aki, miután megnéztem az Instagramját, kiderült, 10 évet töltött Dublinban, multiknál). Erről a Shikokun tett túráról tett Efi említést.  Péter magánkiadású könyve igen klassznak tűnt, s ahogy néztem, nem volt számára újdonság egy-egy hosszabb gyalogtúra valami egzotikus ...

A tetovált cukrász jelent

Kép
Nem mondhatnám, hogy rekordgyorsasággal, sőt, értékes napok kihagyásával, de elkészült a hátsó fal helyreállítása. Már csak az esőcsatornát kell a helyére rakni - elvileg a jövő héten arra is sor kerül. Már eltöltöttem egy kellemes napsütötte órácskát a fal előtt ülve, kötögetve, s Zajosapuka által szolgáltatott, a fenti teraszról leszüremlő zenét hallgatva. (Nem volt jó.) Amióta elmentek a melósok, akik a végére már a kávét is elfogadták, azóta az idő gyakran esős, de engem nem zavar, mert örömmel videóztam a háziúrnak, hogy lám, már nem a falra csöpög az eső a teraszról, hanem leesik a földre. Egy új lámpa kell még, mert a régi belülről gyakran megtelt vízzel, így csupa kosz és zöld, ki tudja, még mik élnek ott a búra alatt.  A sok port, leeső faldarabkát ugyan minden este felsöpörték a munkások, de azért maradt belőle, mert megtöltötték a teraszunk köveinek közeit, s valahogy kifakították a kövek zuzmóktól besötétített felületét. Világosabbnak tűnik a terasz. A háts...

Utazás előtt

Kép
Már csak néhány nap, s úton leszünk. Kislista a falon, az asztalon gyűlnek a magunkkal viendő holmik, s az ajándékok. Már csak néhány megrendelés van hátra, a nagyja kész. A piacon tegnap melegen búcsúztatott mindenki, némi aggodalommal a hangjukban, hogy hogyan fogják tudni majd megcsinálni a kávérutint nélkülem. Pedig csak rendszer kell, mindenből vettem extrát, sőt, rengeteg süti is maradt. A kötényem most hömbölög a szárítógépben, aminek zörgő-morgó hangja bizonyos hotelfolyosókra emlékeztet, s gyengéd nosztalgiával tölt el. Sosem hittem volna, hogy ilyen gyengéd érzelmekkel fogok viseltetni egy masina hangja iránt. Sütidekorálás közben még mindig az Abroad in Japan podcastjait hallgatom, igen szórakoztatóak, de a videókra nincs időm. Péntek délután hazafelé ballagtam egy bevásárlós körből, amikor egy szomszéd megállított, hogy nna, hiába ígérték a nagy vihart, Storm Hannah-t, ide nem ér fel, most mondta a rádió, hogy csak a délnyugati megyékben lesz probléma a szél. Ebben mar...

Japán piac piacozós szemmel

Kép
Két nagy piacot szerettem volna megnézni Tokyóban, az első a Tsukiji halpiac volt, aminek egyik részét, ahol a tunára folynak hajnalonta az árverések, mostanság költöztetik el, az Olimpia miatt. A másodikra (spoiler alert) nem jutottam el, bár közel voltam hozzá, de így utólag nem is bánom, mert azt hiszem, a Tsukiji-nél mindent láttam, amit akartam. Ameya-Yokocho a másik piac neve. Világevő figyelmeztetett, hogy szept. 15-ei az utolsó hétvége,amikor ezt az árverést meg lehetne nézni. A tömegközlekedésre hivatkozva erre nem mentem el (lusta voltam felkelni, odajutási lehetőséget nézni), helyette csak a mellette lévő nagy piacot néztem meg, amely egymásra futó kis utcácskákat foglal el, s mondhatni, minden kapható, de főleg zöldség és halféle. Metróval, vonattal jutottam oda, míg V. konferenciázott. Még gyalogolnom is kellett a hatalmas irodaépületekkel teli negyedben a Sumida folyó széles öble felé. Hamarosan feltűntek az európai arcok, akik térképpel, vagy telefonnal a kezük...