Nyomor

Azt hiszem, most megyek, keresek magamnak valami csendes sarkot odakint, ások oda egy lyukat, belebújok, s magamra húzom a leveleket.

Ma önszorgalomból elkezdtem szép Excel-táblázatban összefoglalni az idei kiadásokat-bevételeket, havi lebontásban. Az eredmények láttán már biztos vagyok benne, hogy John, az adószakértő most ül a gépe előtt, s harsány kacagással veri a combját, ezeket a pitiáner összegeket látva. S hogy ezeknek a bevételeknek a sokszorosát fizetem ki azért, hogy ő ezeket lekönyvelje, lejelentse. Ez, amit most csinálok, hobbinak költséges, bevételnek csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető. Egyszerűen nyomorúságos.

Nem hittem volna, hogy ilyen kevés profit jön be ebből a "sütögetésből". Három teljes napi munkából csak ennyi pénzem folyik be?!

Nyomoromat látva az uram homlokon csókolt, mint a mateklecke felett izzadó tehetségtelen gyermeket szokta a türelmes szülő, s mondta, hogy nem kell elmennem dolgozni. De ez így nudli, valami megoldást keresnem kell. Piacokat, ahová el tudok menni hét közben. Holnap irány Stillorgan!

Hízom, adózom, legális vagyok!

Két fontos dolog történt ma. Nem, három. Először is ráálltam a mérlegre, s megállapítottam, hogy amikor az ember nem figyel oda, akkor kövéredik. Újra a régi, 60 kg-hoz vészesen közelítő súlyommal rendelkezem. Fenébe... Vissza kell fogni az ír módra való zabálást, és jöjjön a baszk módra való csipegetés. Vagy a kalóriák kitartó számolgatása, a napi fél-egy óra sétával.

A másik fontos dolog, hogy találkoztunk John-nal, az adótanácsadóval, aki majd elvégzi az adóbevallásomat. A ránk szánt (és majd számlázandó) egy órából szerintem úgy felet a lakáskörülményeinkről való csevely tett ki. Hogy ennek mi köze az adóbevallásunkhoz, fogalmam sincs, de kicsit bosszantott. Érzésem szerint negyed óra alatt le tudtuk volna rendezni a papírjaim átadását, ehelyett a Wicklow Enterprise Center meglehetősen ócska - tejjel sem feljavítható - kávéja mellett olyan dolgokról beszélt, aminek a felét nem értettem, a másik fele pedig talán nem is ránk tartozott. Pár napon belül megtudom, hogy a nevetségesnek nevezhető bevételem után mennyi adót és PRSI-t (Pay Related Social Insurance) kell fizetnem.

Hivatalossá/legálissá válásom másik nagy lépése volt, hogy ma VÉGRE megjött a papírka az Environmental Health Executive-tól, hogy október 8-tól bejegyzett food business vagyok. Nevem, címem alatt vagyok bejegyezve, s mint írják, a rólam kapott infókat a köz is megtekintheti majd, ha szükséges, az FSAI (Food Safety Authority of Ireland) oldalán . Nagyon gumi az előírás, így ránézésre nyújthatom, ameddig akarom: farmers' marketek-en (!) való árusításra annyit gyártok, amennyi a "domestic" konyhámból biztonságosan előállítható. Mennyi az a biztonságos? Ki mondja meg? Mindenesetre az már biztos, hogy szerdán megyek, s jó alaposan megnézem magamnak a stillorgani piacot, mert ha nem vagyok csüt-pénteki sütéshez, és szombati árusításhoz kötve, akkor - gondolom én - előttem a pálya, árulhatok hét közben is...

Szombaton egyébként ritka pocsék volt a piac. Mármint az én szemszögemből. Az almatortámnak csak egyharmadát adtam el, a rozskenyerek közül egyet sem. A banánkenyérnek több mint fele megmaradt. Egész héten ezeket esszük. Ellenben aprósütiből az összes zacskó elfogyott. A gingerbread nyalókák után sajnos, nincs érdeklődés. Ráadásul nagyon ideges voltam, mert volt egy kuncsaft, akivel megbeszéltük, hogy a férje "11 felé" eljön a tortáért, amit a héten rendelt. Mondtam neki, szigorúan fél egyig vagyok a piacon, utána a városba kell mennem, felszednem V.-t és Trish-t, akik Trish autóját vitték átnézésre. Ugyanis Trish november elején vizsgázik, s ahhoz tiptopnak kell lennie a kocsinak. Egyfolytában az ajtót lestem, mikor lép be egy férfi, s tart határozottan a kávékuckó pultja felé - írtam neki, hogy ott talál.

12 elmúlt már, az ember még sehol. Részletes, igen gondosan, útszámokkal ellátott útvona leírást küldtem neki mailben, ami alapján illett volna megtalálnia. Negyed egy, pasi sehol, a gyomrom csomóban. Hívnám a feleséget, akihez volt telszámom, nem veszi fel. Már majdnem a hajam téptem, hogy mit fog majd szólni az uram, hogy kések, amikor nagy megkönnyebbülésre V. telefonált, nem kell értük menni, azonnal sorra került az autó. Hurrá. Fél egykor a nő telefonált, hogy a férj elkeveredett Cornelscourt-nál, mindjárt hív, hogy útbaigazítsam. A férj hívott is, Stepaside-ból, s mesélte, hogy azt ismerte, oda eltalált, innen hogyan is tovább? Elmagyaráztam, s igyekeztem nem fogat csikorgatni a telefonba, nem is lett volna értelme már, nem kellett sietnem. Nadeazértmégis...

Végül 3/4 13-ra odatalált hozzám. A kisfiával jött. Csigallassan szálltak ki, s ugyanolyan lassan mozogtak. Hiába, egy kisgyerekkel nem lehet sietni... Elnézést kért a késésért (nem ír egyébként :-)), én pedig nem haraptam le a fejét, mi értelme lett volna mááár, ugye, hanem rátukmáltam még a megmaradt sütik nagy részét, elvégre házavató parti lesz náluk, biztos sok lesz a vendég, nekem pedig olyan mindegy, hogy V. kollégái, vagy egy kuncsaft éhes vendégei eszik-e meg a megmaradt sütiket. Ki akart fizetni, nem hagytam. De legközelebb biztosan korábbi időpontra beszélem meg vele (bárkivel) a találkozót, nekem ne okozzon többet gyomorideget senki ráérős ember..

A piacra eljött még a Scalp Nursery fura nevű tulajdonosa, Ottalie, aki érdeklődött, hogy az idén is számíthat-e a gingerbread sütijeimre az ünnepek előtti hetekben. S meghívott, nézzek be hozzájuk, megmutatja az egész kertészetet, nagyon szép most, így ősszel.

***

Olvastam egy igen jó kis elbeszélést, régen leltem ekkora örömömet novellában, de ez igen jó volt. John Murray "A Few Short Notes on Tropical Butterflies" c. novelláskötetében találtam a "Watson and the Shark" c. novellát. Nagyon megragadott. Egy orvosról szól, aki társaival egy keresztény misszióban súlyosan sérült afrikai menekülteket operál, míg rájuk nem tör egy csapat katona. John Murray ausztrál és orvos. A szintén ausztrál Helen Garner könyve után lehet, hogy idővel fel kellene fedeznem más ausztrál írókat is? A többiek is ilyen jók? Ötletek? Ajánlatok? Nevil Shute-ot ismerem, más ausztrál író most nem ugrik be hirtelen rajta kívül...