Ahogy öregszünk...
... úgy kerülünk egyre messzebb a tengertől. Ezen gondolkodtam ma délután. Persze, ehhez először is egy tengerparti kisvárosban kell születnünk és élnünk. Tehát tételezzük fel, hogy Bray-ben születünk. Még totyogós kicsik vagyunk, apu és anyu gyakran visz minket a tengerpartra, ahol lesétálnak velünk a vízig, de csak ha kicsik a hullámok. S talán még homokvárat is építünk a keskeny homokos szakaszon, apuval, amit aztán egy váratlanul magasra kijövő hullám elvisz, ezért bőgünk, taknyos lesz az orrunk, és anya vigasztal. Később romantikus andalgásokra megyünk a partra, kedvesünkkel, korlátnak támaszkodva lehet hullámokat bámulni, egymáshoz simulva. Aztán megházasodunk, s megint ott találjuk magunkat a víz szélén, a dedünkkel homokozva, de már egyre nehezebb végigvonszolni a babakocsit a köveken. Később már őszül a fejünk, a hullámokban tocsogás helyett - nem akarunk felfázni, s itt a tengervíz sosem melegebb 11-12 foknál - inkább a promenádon való ballagást választjuk, vagy egészségünk m...