Ahogy öregszünk...

... úgy kerülünk egyre messzebb a tengertől. Ezen gondolkodtam ma délután. Persze, ehhez először is egy tengerparti kisvárosban kell születnünk és élnünk.

Tehát tételezzük fel, hogy Bray-ben születünk. Még totyogós kicsik vagyunk, apu és anyu gyakran visz minket a tengerpartra, ahol lesétálnak velünk a vízig, de csak ha kicsik a hullámok. S talán még homokvárat is építünk a keskeny homokos szakaszon, apuval, amit aztán egy váratlanul magasra kijövő hullám elvisz, ezért bőgünk, taknyos lesz az orrunk, és anya vigasztal.

Később romantikus andalgásokra megyünk a partra, kedvesünkkel, korlátnak támaszkodva lehet hullámokat bámulni, egymáshoz simulva. Aztán megházasodunk, s megint ott találjuk magunkat a víz szélén, a dedünkkel homokozva, de már egyre nehezebb végigvonszolni a babakocsit a köveken. Később már őszül a fejünk, a hullámokban tocsogás helyett - nem akarunk felfázni, s itt a tengervíz sosem melegebb 11-12 foknál - inkább a promenádon való ballagást választjuk, vagy egészségünk megőrzése érdekében a megszokottnál gyorsabb tempóban megyünk végig rajta oda és vissza. Akár minden reggel, mert nem akarunk időnek előtte tönkremenni.

Ahogy öregszünk, úgy lesz egyre nehezebb a járás, vénségünkre már inkább csak az útról, autóból nézzük a tengert, ahogy végighajtunk a promenád mellett, át a fekvő rendőrökön. Aztán eljön az idő, amikor már a promenád melletti számos nyugdíjasotthon egyikéből bámuljuk a tengert, ahogy változnak a színei, vagy csóváljuk a fejünket az este ott kóválygó harsány kamaszok viselkedése miatt. Néha, tolókocsiban tologatnak bennünket, de szigorúan csak a járdán, mert a promenádhoz való átkelés nehézkes, itt-ott pár fokos lépcső is utunkat állja, és a filippinó nővér amúgy sem szereti még az enyhe emelkedőn sem tolni a tolókocsit, benne összeaszott testünkkel. A tengeri levegőt-szelet pedig a járdán is élvezhetjük, elfúj az odáig is. Marad a környező, vízszintes utcákon való kocsizgatás.

Végül - amikor eljön az idő - felkerülünk a domboldali temetők egyikébe, ahonnan még csak nem is látszik a tenger.

Vagyis, ahogy öregszünk, úgy kerülünk egyre messzebb a tengertől :-) V. türelmesen végighallgatott, majd kijelentette, hogy teóriám több sebből vérzik, de egy bejegyzést megér :-) Inkább leballagtunk a promenádra, megnézni, mivel álltak elő az idén a Summerfestre a rendezők. S alig értünk oda, V. kis vigyorral az arcán addig húzott, míg elhagytuk a promenád biztonságos betonját, és ott tapostunk a köveken. Sőt, a vízpartra is lementünk, a homokba, ahonnan lapos kövekkel kacsáztunk - azonnal veszítettünk az életkorunkból húszegynéhány évet.

Megcsodáltam egy jobbára eredménytelenül halászó kormoránt, az esti Shakespeare-előadás aprócska színpadát, s hamarosan otthagytuk a partot, mert ígéretes sátrak egész sora állt fent a promenádot szegélyező gyepen. Kaja! Sajnos, a német perecet, hatalmas német wurst-okat, spanyol paellát, olasz finomságokat, kávét és társaikat kínáló sátrakat mindenféle bazári bóvlit árusító sátrakkal higították. Rengeteg ember járkált mindenfelé, a perec finom volt és puha, a zenekari emelvényről pedig egy rekedt fiatalember szórakoztatta "rockzenével" a közönséget. A Jubilee nevezetű öreg óriáskerék előtt sokáig álldogáltunk, s kis híján fel is ültünk rá. De V.-nek nem volt igazán kedve, bár a múltkor még az volt a kifogás, hogy "recseg". Naná, hogy recseg, 82 éves az óriáskerék.

S ennél a pontnál szemben toltak velünk egy tolókocsiban üldögélő nénit :-) Teóriám végképp összeomlott.

Megfigyelhettünk egy mamát, aki a "carrot and stick" módszerrel tanította járni első lépéseit gyakoroló aprócska gyerekét. A kerek arcú, kopasz kisfiú egyik kezével a mamájába kapaszkodott, a másik kezével pedig elszántan próbálta megragadni a botocska végéről eléje lógatott puha szőrcsíkot. Kitartóan forgolódtak körbe, mama a gyerekkel. Annyira bájosak voltak együtt, muszáj volt nevetnünk, szerencsére nem bánták, sőt, még vissza is integettek nekünk. Majd a mama tovább rázogatta a fia előtt a szőrcsíkot, pedig az olyan nehezen tudott csak a csíkra fókuszálni, mint egy súlyos alkoholista az eléje tett pint sörre. De azért nagyon koncentrált, és csak lépegetett, lépegetett - alighanem rekordidő alatt meg fog tanulni önállóan járni!

Óriáskerekezés helyett inkább a Harbour Bar-ba mentünk, egy sörre, s üldögélés közben megcsodáltuk az eddigi látogatások során figyelmünket elkerülő képeket, amelyeket híres látogatók vannak lefotózva a kocsma macskájával, Cinders-szel - akit sajnos, nem találtunk otthon. Hazafelé a promenádon a házak mellett ballagtunk, elkerülve a tömeget. A közelben új kisbolt nyitását hirdették a feliratok, számos Madonna-arcú spanyol és olasz diáklány mászkált hangosan csivitelő csoportokban - a közeli nyelviskola diákjai. Mindegyiknek hibátlan arcbőre és dús haja volt, s mindig kilógnak az írek közül gondosan összeválogatott öltözetükkel :-)

S éppen hazaértünk, mielőtt esni kezdett az eső az addig csak borult égből. Tökéletesre sikerült ez a kis séta, a tengerparton. Igyekszünk közel maradni hozzá.

Üdv Nektek!

S ma ünnepélyes keretek között, tejszínhabos kávés (elfogyott a tej...) ebédszünet keretében kiraktam a nyitó oldalra a kedves, engem rendszeresen olvasókat. Hogy mindenki láthassa, s ők is láthassák magukat :-)

Welcome! Vagy ahogy a tősgyökeres helyiek mondják: Failte isteach!

Két vekni között

Annyi mindenről lehetne írnom. Téma akadna bőven: kis szinesként írhatnék a Killarney-ban tüntető lovaskocsisokról. Vagy hogy mit javasoltak a gazdasági szakértők, hogyan lehetne spórolni az állami költségvetés terén. Még egyik javaslatot sem fogadta el a kormány, vagy jelezte, hogy azokat megvalósítaná, de a potenciális érintettek körében már most nagy a felháborodás. Pedig valahol vissza kell majd venni a költekezésből.

De most a kenyerek urallják a napomat. A nappaliban sorban állnak az edények, bennük a lassan kelő rozskenyerekkel - határozottan pékség-illat lengi be a szobát. Kelő kenyér kissé savanykás illata. Éhes vagyok.

Fél-háromnegyed óránként keverek ki egy-egy adagot, így majd, amikor nekiállok kisütni az első két kenyeret, utána folyamatosan tudom a sütőt használni. Szalagmeló :-)

***

Ma reggel kis híján ütköztünk az M50-re lejövőben, a sandyfordi körforgalomban. Ha V. előtt nem totyog egy hölgy, akiből a zöld lámpa automatikusan a "fékezz!" reakciót váltotta ki, s lassított, akkor biztosan belénk jön balról, a rossz sávból, a körforgalomban szabálytalanul mellettünk-előttünk nagyhirtelen jobbra kanyarodó Honda Civic. V. indexelt balra, hogy mi kikanyarodunk a hölgy mögül, erre - zumm! - sötét villanás előttünk, autó jobbra el, mi nézünk egymásra - ez mi volt? Hogy került elénk? Jesszusom! Addigra az autó már régen el is száguldott előttünk, a hölgy melletti sávban. Még V. is megijedt, pedig őt nem szokták megviselni az ilyen near-missek, de most sokáig csendben voltunk, már miután elült az anyázás a kocsiban. Mert azért valahogy le kellett vezetni a feszültséget. V. nyugtatott, hogy biztos csak a lökhárítót vitte volna el, de ez nem vigasztalt. Nagyon megijedtem.

Böhöm megint üzemszünetet tart. Már a múltkori fényesítésnél feltűnt, hogy mennyire megviselt a kipufogója, tervezte is az uram, hogy kicserélteti. Aztán a minap észrevettem, hogy a kocsi kipufogója mennyire közel lóg a járdához, amikor V. betolat a helyére. Jobban megnéztük, s kiderült, az egyik oldalon le van szakadva. Nagyszerű...

Egy kedves lengyel srác meghegesztette a Kwikfit-ben, de mostanában, ha nem muszáj, Böhöm nem mozdul a helyéről. V. a Focissal jár dolgozni, s ezért most kicsit hatékonyabban tervezzük meg a bevásárlást-kimozdulásokat.

A kutya mindig tojik valamit... ugye?

***

A kávézóban csekk várt - hurrá! -, zsebre gyűrtem, majd hamar rárajzoltam a tortára az űrhajóst, amit Amanda kért. Rendeltek tőlük egy tortát, s mivel a születésnapos egy napon született az első holdraszállással, így kértek rá egy űrhajóst, amit én rajzoltam rá, mert Amandának nem megy a szabadkézi rajz. Darren pedig részmunkaidős állás után érdeklődött, pékségben, házra gyűjtene a menyasszonyával. Csak weboldalakat tudtam neki ajánlani, amit nagy meglepetésemre még nem ismert.

Hazafelé beugrottunk lisztért a Tesco-ba, most már szépen tele voltak pakolva a polcok. Sőt, még új liszteket is találtam, amilyeneket eddig a health shop-okban láttam csak. Például az angol Dove Farm biolisztjeit. Az ő teljes kiőrlésű rozslisztjükből csinálom a rozskenyereimet. 1 kilós zacskó 2.41 euro most a Tesco-ban, de láttam tönkölylisztet is és egy másikat, valamilyen malthouse lisztet, amit ki kellene majd próbálni... kis bucikat csinálnék belőle az uramnak, leves mellé...

***

Nagyon huhognak az angoloknál, hogy sertésinfluenza így, sertésinfluenza úgy - a második 6 éves kisgyerek halt már bele, aggódnak, hogy a fiatal, influenzával még nem találkozott gyermekek szervezetét, immunrendszerét a vártnál jobban meg fogja viselni egy esetleges megbetegedés. Ugyan már elmúltunk hatévesek, de azért még több fokhagymát-hagymát iktatok majd be az étrendbe (Zebrina, köszönöm a salátareceptet!), s a Bérest is elkezdtem adagolni a reggeli tea-kávé mellé. Használ-e, nem tudom, de a saját lelkemet azért biztosan megnyugtatom vele, akárcsak a sűrűbb kézmosással, miután emberek között voltam.

Mert azt mondják, jobb félni.

Utcabál és Tesco-taktika

Ma előre sütök. Sheila (piaci kolléga, mostantól rövidítve p.k.) beajánlotta a kenyereimet egy ismerősének, aki a hétvégi 60 fős kerti összeröffenésre rendelt tőlem kenyereket. Sokat. Éjjel azt álmodtam, elfogyott a rozsliszt, s riadtan futkosok a városban, újabb adagért. (Aztán háború volt... s lőttek a fejem fölött, nekem pedig valamilyen puha, kicsi állatot kellett volna eljuttanom a város másik végébe... Néha hülye álmaim vannak.) Reggel aztán megemeltem a rozslisztes zsákot a kamrában, s valóban, ideje megrendelni az újabb 25 kilót, mert a végére járok.

Tehát a kenyérsütés miatt előre sütöm azokat az aprósütiket, gyömbéres tömböket, amelyeknek nem árt, ha pár nappal előbb készen vannak. Már kezdi a gyömbérillat belengeni a szobát...

***

Megjött az új Peggy Porschen-könyv, jó alaposan végigböngésztem ihlet után kutatva. A technikák, a receptek ugyanazok, mint a korábbi könyveiben, és ugyanúgy sütik, kis torták, majd nagy torták terveit, elkészítési módját ismerhetjük meg, lépésről-lépésre leírva, képekkel illusztrálva. Új könyv is, meg nem is.

Először szerepel a könyv belső oldalán, hogy az ötletek, tortatervek csakis saját felhasználásra valók, süthetők meg, eladásra nem. Hát ebben nem lesz hiba, nincs ember, aki egy ilyen tortát - már ha tökéletesen meg tudnám csinálni -, megvenne tőlem. Nincs olyan kliensem, aki kiadna tortára annyi pénzt, mint amit ezekért a csodákért el lehetne kérni. De a mintákat, technikai megoldásokat fel fogom tudni használni. Mindjárt találtam is ötletet a magyarokat nagyon kedvelő Stephanie (p.k.) férjének születésnapjára. Szombaton adta le a rendelést. Igaz, majd szeptemberben lesz, s még képlékeny a terv, hogy hány ember lesz jelen, s mekkora torta kell, de már most töröm az agyam, hogy egy hetvenen túli öregúr tortájára mi a megfelelő díszítés.

Megnéztem Porschen megújult weboldalát, amelyen most már mesterkurzusokat is ajánlanak. A mézeskalácsház dekorálást egynapos okítás keretében, 250 fontért tanítja, már előre lesütött mézes lapokon. Aztamindenit. A Halloween-re való aprósütik dekorálását 195 fontért tanítja meg. A mester maga. A cukormáz kezelését, díszítési trükköket tanítja 6 órás okítás keretében (amibe az ebéd is benne foglaltatik), s avégén hazavihetjük a kész sütiket, amiket magunk festettünk ki.

Ezek hihetetlen árak. A cukormáz kikeverést, bezacskózást, díszítési trükköket, technikákat még meg lehet tanítani, de kézügyességet, rajzolni tudást is ad el mellé? Mert anélkül nem megy.

Szerintem.

***

Ma voltam először bevásárolni a "megújult" Tesco-nkban. Mert most mind megújulnak, s sok mindent majd annyiért lehet kapni náluk, mint Angliában. Több lett az angol termék. A mi Tesco-nkban sokat keveregtem, mert a megújulás elég hézagosra sikeredett, átrendezték a boltot, de sok polcról hiányzott jó néhány áru. Nem volt pl. kenyérhez való liszt, élesztő. Majdnem minden új helyen, kétszer annyi ideig tartott, míg összeszedtem a sütéshez a dolgokat. Aminek nagyon örültem - sosem hittem volna, hogy ez fogja bearanyozni a napomat! - az a Method tisztítószerek újbóli feltűnése volt. Hurrá! Nemcsak a régi szerek voltak a polcon, hanem újabbak is megjelentek, wc-tisztító, kádsúroló szer (a palack végében helyes kis bemélyedés a szivacs tárolásához).

***

Tegnap este olasz utcabálra mentünk. Ugyanis elkezdődött a bray-i Summerfest, mindenféle ígéretes programokkal. Előtte még elmentünk meglocsolni Trish növényeit, aztán kerestünk csak parkolót közel az Albert Avenue-hoz, ahol két olasz vendéglő és egy delicatessen küzd a vevők figyelméért. Nagyon szolid utcabál volt ez. Sátrakban, vagy ablakon át kínálták-árulták a finomságokat. Volt finom ingyen bor, és kenyér, pestós, paprikás kenetekkel, lehetett panini-t venni, pohár borokat... Egy sátorban olasz fiatalember árulta a tésztákat, olajokat, olajbogyókat. Kisebb tömeg jött-ment a sátrak között, főleg az ingyenkaja felé tömörültek, míg a zenészek félszívvel hangoltak. Olasz banda, ír zenét játszott. Nem sokáig, hamar félbehagyták, így kicsit kedvetlenül ődöngtünk, mert a zenét vártuk, de nagyon. Szerencsésen alakult az idő, ugyanis már napok óta sokat esik, s hűvös is van. De mire elkezdődött a parti, eltűntek a felhők. Megkérdeztem az egyik olasz kiszolgálót, mikor lesz zene, azt mondta, a spagettievő verseny után...

Erre egy másik sátorszerűségben lehetett feliratkozni. Volt vagy 8-10 bátor jelentkező, olaszok, írek vegyesen. Meglestem a szakácsot, amint egy hatalmas serpenyőben fokhagymát és őrölt csilinek tűnő keveréket pirított olajon, aztán beleöntötte egy ránézésre kétkilósnak tűnő paradicsomkonzerv tartalmát. Na, gondoltam, ennek kell még idő, mire sűrűre rotyogja magát... V. türelmetlenkedett, éhesek is voltunk, megállapodtunk, hogy előbb hazamegyünk enni, aztán visszajövünk zenét hallgatni.

De nem mentünk vissza. Mire megvacsoráztunk, szépen elnehezedtünk, már elmúlt este 9, elvileg akkor ért volna véget a parti. Biztos tovább tartott, zenével, spagettievéssel, de nekünk addigra már nem volt kedvünk újra visszabattyogni a szeles promenádra...

Dzsungelesedünk

Nincs mese, meg kell szabadulnom néhány szobanövényemtől.

A nappaliban lévő nagy ablakbeugrót már teljesen elfoglalják. Az egykor lovasfarmon lakó ismerőseinktől, Feritől és Alíztól aprócska hajtásként kapott fikusz - mi mást is tehetne szerencsétlen? - cserepéből folyamatosan dől a fény felé, egyre hozza az új leveleit, s most már hatalmas. De egyszerűen nincs naposabb ablak a lakásban, ahová tehetném. Már arra is gondoltam, hogy még nagyobb edénybe átültetve korrigálom majd ezt az "elhajlását" - de hová rakom a nagyobb edényével együtt? A fokföldi ibolyák megszaporodtak, a húsvéti kaktusz gyermeke is rohamosan nő... Szépek-szépek, de helyük egyre kevesebb.

A megmaradt négy citromfácska közül egy most kint ismerkedik az ír időjárással - a másik három az ablakpárkányon van. Közülök egy az, amelyik egészséges, szép leveleket hoz, a másik kettőre már panaszkodtam. Olyan kis görcsösen összepöndörödött, torz leveleket hoznak. Vágjam vissza őket, vagy dobjam a szemétre?

Az orchidea még utolsó erejével virágzik, új levelet hoz. Szerintem mire ledobja a még mindig kitartóan díszlő maradék két virágját, ősz lesz, s akkor majd pihenni fog. Ráfér.

Egy titokzatos növényem, a Sedum ssp. (kitartó netes keresés után sem találtam olyat, ami teljesen úgy nézne ki, mint ő, de ebbe a családba tartozik), már két cserépben lakik. Nagyon könnyen szaporítható, elég letörni egy hajtást, vízbe tenni, míg meggyökeresedik, s aztán földbe/cserépbe bele, s onnan kezdve gond egy szál sem. Rövid idő alatt szép nagyra nő, és bírja gyűrődést, nem bánja, ha megsüti a nap, és időnként elfelejtjük megöntözni.

Amikor meséltem róla Bernadette-nek, kérte, vigyek neki mintát, milyen? Aztán kedvesen átültette a mintanövényt egy nagyobb cserépbe, nagyon dicsérte a szépségét, de ő sem tudta megmondani, mi a latin neve pontosan, valami Sedum, pozsgás növény, az biztos. Eredetijét még egy esős, szeles, Achill szigetén töltött húsvéti kirándulás során "szerezte" egyik útitársunk az egyik B and B télikertjének ablakpárkányáról. (Emlékszem, akkor halt meg az anyakirálynő.) Nagyon hideg, szeles, esős Húsvét volt, van pár diám, amint a fiúk Keem beach-en sárkány eregetnek, a leszálló felhő olyan alacsonyan száll, hogy el-el tűnik benne a sárkány. A szél erejéről pedig annyit, hogy a B and B környékén lévő aprócska lakókocsik, utánfutók kötéllel, s jókora kövekkel le voltak "horgonyozva" a talajhoz, hogy ne borítsa fel őket a szél.

Így időnket jobbára a B and B-ben kártyázással töltöttük, s a reggeli közben egyik útitársunk felfedezte ezt a növényt az ablakpárkányon. Kisebb labdányi félgömböt alkotott a cserépből kihajló, sok zöld-fehér, enyhén piros szélű levélből álló csoda. Egy kis hajtás "véletlenül letört" a növényről, s Dublinban, a már megerősödött, meggyökeresedett eredetiről kaptam én is hajtást. Hamar megnőtt, nagyon büszke voltam rá. Aztán egyik nap öntözés közben néztem, mintha oldalára borulna a máskor egyenes növényke. Az ujjammal óvatosan megböktem - teljesen félrenyaklott, valami - valamik! - teljesen kirágták belülről a szárát, nem tudta magát megtartani. Döbbentem emeltem fel a szárat, belenéztem - fújj, sok apró fehér, aprócska kukac hemzsegett benne. Undorodva vágtam ki az egészet a szemétbe, s kértem egy új hajtást. Azóta is megvan az a növényem.

Bernadette most magyarázta el, hogy a weevil nevű, növényeket nagy lendülettel elpusztító bogár kukacaihoz volt szerencsém. A kertészek átka. Gyakran előfordul a boltban vett komposztban, növények számára összeállított speciális földkeverékekben is, megszabadulni nagyon nehéz tőle. Némelyik fajtája a tárolt gabonát, magvakat, lisztet is megtámadja.

Bernadette tanácsolta, hogy kezdjem szaporítani a Sedum-ot, biztos el fogom tudni adni a piacon. Így most a növendég csilik mellett gyökeresedésre vár három Sedum-ágacska is. Meglátjuk, fog-e tetszeni a vevőknek. A csilik most 4 centisek, még csak 4-6 levelük van, lassan ideje egyenként átültetni őket a joghurtospoharakba.

***

Írtam, hogy pár vödörnyi komposztot szétterítettem a kiskertben, a bokor alján. A tetejére nem raktam földet, pedig alighanem kellett volna. Ugyanis most tele van kis zöld hajtásokkal, alighanem a komposztba kidobott csili- és paradicsommagok bújnak ki most a komposztból. Kiváncsi vagyok, meddig bírják az ír nyarat.

***

Peter Mayle könyve egyre nagyobb élvezetet jelent. Letehetetlenül kellemes olvasmány, egyetlen hátránya csak, hogy olyan élvezetesen ír az ottani életükről, főleg az ételekről, kulináris kalandozásaikról, hogy az ember gyomra folyamatosan korog olvasás közben.

Ma este a finom csirkés-salátás vacsora után még bármit képes lettem volna megenni, s csak erőnek-erejével tudtam magam távol tartania a hűtőtől, s ennek oka csakis az volt, hogy éppen Mayle-ék egy érdekes vendéglőbeli látogatásáról olvastam. Mint láttam, számos könyve megjelent már magyarul, ajánlom jó szívvel ezt az elsőt, Egy év Provence-ban címmel. Csak legyen a közelünkben pár szelet sajt, egy fürt szőlő, egy pohárka bor, esetleg valami magos rágcsa, s akkor nem lesz gond. Vagy lakatoljuk le a hűtőt, ha nem bízunk magunkban, hogy határt tudunk szabni a gyomrunk követelőzésének.

***

Ma meglehetősen későn mentünk el újságért (Forma 1 közvetítés volt a tévében, a Nürburgring-ről), s mire megszokott újságosunkhoz értünk, a promenád közelébe, a szemerkélő esőben, már elfogyott az újság. Jó, akkor irány a Tesco vagy a Maxol-kút, ott mindig van újság, még késő délután is. Mindenféle hátsó utcácskákon át megpróbáltunk átvágni a köztes lakónegyedeken, a közeli iskola területén, hogy eljussunk a Bray-t keresztül szelő nagyobb útra, a Tesco-hoz. Végül egy fiatal pár segítségét kellett kérnünk, az eligazodáshoz. Ők mondták meg, melyik utca visz ki a főútra. Ugyanis volt olyan kapu, amit egy lakónegyed falába vágtak, de azon csak saját kulccsal lehetett volna átjutni. Volt olyan, amit hétvégére zártak, s volt olyan, amin át a hozzánk, és a fiatal párhoz hasonló földi halandók is nyugodtan közlekedhettek. Csak éppen nem voltunk biztosak benne, hogy hová vezet.

Cseles módon ezeket a lakónegyedeket, estate-ket úgy alakítják ki, hogy nincsenek keresztutcák, összekötő utak az estate-ket körbefogó nagyobb utakhoz, hanem ágszerűen ágaznak szét a telep főbb utcájáról a kis zsákutcák, cul-de-sac-ok, de van egy-két keskeny átjáró, ahol gyalogosan át lehet vágni, de ahhoz nagyon is ismerni kell a környéket. Azt hiszem, az estate csendjét, nyugalmát biztosítják így, a fölös keresztforgalmat akarják elkerülni ezzel a labirintusra hasonlító utca-kialakítással. Ahol mégis van keresztutca, ott sűrűn raknak le fekvő rendőröket, hogy elvegyék a kedvét a boyracer-eknek a vad autózástól.

Az iskola területének falánál megfordulva a domboldalról remek kilátás tárult elénk. A tenger, a promenád épületének csúcsai... Nem csoda, hogy ide hatalmas, kertes házak épültek. Csendes, félreeső negyed, a kilátás csodás... Talán csak a hétközbeni diákcsivogás lehet zavaró. Ki hitte volna, hogy ilyen eldugva, a domboldalon ilyen klassz helyek vannak Bray közepén.