Vidéki ír hétköznapok
A bankba ballagok gyalog, a nagy melegben alig vannak páran az utcán. Egy lepusztult pár jön velem szemben, a nő vézna, mint a piszkavas, kiélt arca szürke, mindkettő pontosan az a típus, akinek jobb nem a szemébe nézni. Körülnézés-lassítás nélkül, beszélgetésbe merülve vágnak át az utcán előttem, az út túloldaláról kikanyarodó kocsinak fékeznie kell miattuk, mire artikulátlan üvöltés harsan fel a nő szájából, karjait fenyegetően lengeti a sofőr felé, de ahhoz már nincs mersze, hogy a kocsira csapjon. Az autó nagy ívben, lassan kerüli ki őket. Közben szitokszavak özöne. Holott ők léptek le körülnézés nélkül. Majd, hogy elhúz a kocsi, a nő tovább beszél a férfihoz, folytatva, mintha mi sem történt volna. Ez is Írország. Vannak travellerek, drogosok, félőrültek, és ezekből szép számmal akadnak az utcán. Néha megijeszt a minden előzmény nélkül felcsapó indulat... Máskor pedig magam is szeretnék baseball (vagy stílusosan, hurling-) ütőt ragadva menni némelyik után, mert akkora marhák az út...