Kedves Emese és Laci!

Holnap délután utazom Budapestre - ezúttal egyedül. Ti vártok, nagy-nagy szeretettel és - ebben biztos vagyok -, terített asztallal, vetett ággyal.

De egyedül utazom oda.

S ettől valahogy minden más.

Rally Ireland : USA = 1:0

Az éjszakai nagy hideg eléggé megviselte a növényeket. A még virágzó muskátlik összefonnyadtak, a ciklámenek levelei összepöndörödtek, valahogy mindegyik olyan hökkenten áll és néz. A műholdas tányérról arasznyi jégcsap lógott ma reggel: a bojlerünk éppen a tányérra fújja ki a forró levegőt, nem csoda, hogy jégcsap nőtt oda. A levegő nem mozdul, s bár süt a nap, hideg van, itteni mércével „freezing cold”. A magyar mínuszokhoz képest ez kismiska (s gáz is van, fűteni), de a dupla réteg pulcsi még a szobában is kell.

Éjjel, mikor jöttünk haza Carlow-ból, -3 volt, s reggelre szépen befagyott minden madáritató. Deres a gyep, a földfelület, amit tegnap szétteregettem a kiskertemben. Egy cseréppel tudtam csak feltörni a centi vastag réteget a vizes edényekben. S amilyen gondatlan vagyok, eszembe sem jutott, hogy befagytak, és ez gond, amíg meg nem láttam, hogy egy cinke kopogtatja a víz felületét, de nem megy vele semmire.

Növényeim hökkentségéhez hozzájárul még, hogy eső sem esett régen, semmilyen csapadék, így a földjük is száraz. Lehet ilyenkor locsolni? Vagy csak ártok vele? Jó tanácsot szívesen fogadok, nem akarom őket tudatlanságból elpusztítani.

***

A tegnap jó hosszúra sikerült. Tegnap is ma feküdtünk le. Este ugyanis Carlow-ba mentünk, a rally marsalok eligazítására. V. vigyorogva jött haza, hogy ő már mindenkinek azt meséli, marsalok leszünk, ugye-ugye én is feliratkozom. Jaj, dehogyis. Egy 150 centis kissé kövérkés, feliratos dzsekiben pattogó marsalt aligha fognak komolyan venni az út mentén drukkoló, netán a pályára tévedő langaléta kamasz donegaliak, mondjuk. Nagyon szép, válogatott kifejezésekkel tudnám leugatni a fejüket, de másra nem lennék képes. Hiába bizonygatta az uram, hogy ha rendbontó van, azt nem nekem kell elintézni, de én inkább Sebastien Loeb-nek mérném ki a csoki tortát, mint hogy az út szélén irányítgassam a nézőket.

Ráadásul azt is elmondta, hogy a tervezett amerikai útja éppen a rally idejére esnék. Küldenék őt a Gyár központjába. Elszomorodtam, mert a rally lenne szeptemberig az egyetlen kimozdulás, s most pénz is lenne rá, nehogymá’ ne menjünk... Végül ma lemondta az utat (Zita és Dávid meg fogják ölni, hogy nem megy), a főnöke megértően bólogatott, rallyzunk ámerikázás helyett.

***

A fejtágítás megint ugyanott volt, másfél óra alatt le is értünk Carlow-ba. V. addig bíztatott, hogy menjek be vele én is, hallgassam meg, mit mondanak. Egy pint sört volt csak időm magamhoz ragadni, s már menni is kellett a terembe. Sajnáltam akkor már, hogy a szép kék, Ford-os és rally-s logókkal televarrt fleece-em nincs rajtam, mindenki erősen be volt öltözve, rally-s esőkabát, rally-s pulcsik, egymásnak odabiccentő emberek, csupa autóklubos bennfentes. Az uram ezúttal már nem Levente Conway-ként szerepelt a névsorlistán, mint az első alkalommal, amikor valaki ügyesen összekeverte a családi- és keresztnevek oszlopait.

A fejtágítás abból állt, hogy volt egy Powerpoint bemutató, és felolvasták azt, amit a vetítővásznon lehetett látni. Óriási megtiszteltetés érte az íreket, idén Írországból indul a rally éves programja, elégedettek voltak a 2007-es szervezéssel – bár emlékszem még igen csak jól, mennyit morgott V. a szervezetlenség miatt. Az előadó kiemelte, hogy jaj de jó, milyen sok önkéntes jelentkezett, ugyanakkor előadás előtt egy Sean nevű ember, akivel V. beszélgetett, arra panaszkodott, hogy nincs elég önkéntes. V. próbált korábban beszervezni munkatársakat, de csak az érdekelte őket, mennyit fizetnek. Amikor kiderült, hogy ez saját zsebre megy, senki sem iratkozott fel a Gyárban.

Szopogattam a sörömet, próbáltam okos arccal figyelni a két órásra nyúlt fejtágítás alatt. A legnagyobb mulatságot az okozta, hogy egy rövidfilmet is bemutattak a 2007-es rally-ról, s a nyilatkozó rallyversenyzők teljesen ki voltak akadva az ír időjárástól. Volt, aki elképedt arccal beszélt és keresetlen jelzővel illette az éppen lefutott szakaszt - a keskeny, huppanós, sáros, birkaszaros utakat, semmiből előbukkanó kőfalakat. Hja, kérem, ez nem Monte Carlo.

Lesznek éjszakai futamok! S városi futam, Donegal városában. Hú, jó volna, ha az éjszakaiakhoz osztanának be bennünket. Hideg lesz, de majd alaposan felöltözünk, a múltkori rally alatt egy életre megtanultam, hogy nem szabad számítani arra, hogy elég lesz a zokni-harisnya. Sosem elég. Fejben már össze is állítottam, miféle rétegeket fogok magamra ölteni. Termosz is kell, még egy zseblámpa, szendvics is, mert a múltkor is elfogyott a kajajegy, mire hajnali 4-kor odaértünk az marsalokat elosztó ponthoz, s hiába ígérték, nem volt kaja. Egy – a rallysok kedvéért – éjjel is nyitvatartó (!) északír boltocskában vettünk szenyát és nyelvgyököt forrázó teát. Még szerencse, hogy elfogadták az eurót.

Donegal-ban – mivel a városon belül több templom is van – előbbre hozzák a miséket, hogy az emberek a misére is, a rally-ra is el tudjanak menni, ne legyen fennakadás az útlezárások miatt. Kaporszakállú a legnagyobb szponzor, ezek szerint :-)

Amikor aztán szétoszlatták a t. megjelenteket, V. ment, hogy végre kiharcolja magának azt a rallys dzsekit, amit anno nem kapott meg a futamok végeztével. Most, alig 14 hónap várakozás, ácsingózás után hozzájutott. S még jó is rá! Nagyon csinosan néz benne ki, hatalmas OFFICIAL felirattal a galléron, tele mindenféle logóval, mutatós darab. Média marsalságra számít, valószínűleg oda osztják be, tavalyelőtt is az volt. Majdnem „tavalyt” írtam, nagyon élnek még bennem a rally emlékei, a hajnali autózás az északír határon át az erdő felé, ahol az egyik szakasz volt.

***
Gollum nevű olvasóm feladta a leckét, az írek származásával kapcsolatban. Erről kellene írnom. Mivel a The Blood of the Irish c. filmsorozat, amely ezt a témát boncolgatja, jövő héten fog befejeződni (s akkor én Bp.-en leszek), ezért majd csak 2 hét múlva fogok eleget tenni a kérésének. Anyag akad bőven a neten, angolul, igyekszem majd összeszedni őket.

Ma reggel átvert bennünket a Nap

Tőlünk igencsak szokatlan önfegyelemmel ma reggel szállítás után nem bújtunk vissza az ágyba (pedig be csábító volt! az a sok paplan-takaróréteg), hanem sétálni mentünk. Magunkra húztunk még egy réteg meleget, sapkát-kesztyűt, s irány a tengerpart. Kocsival. Tudom, tudom, miért nem gyalog tettük meg azt a párszáz métert... Ott aztán rájöttem, hogy a több réteg a lábaimon is elkelt volna, ezért sietős léptekkel indultunk neki a promenádnak. Nem voltunk egyedül, volt pár gyorsan baktató néni, és kutyasétáltató - egyikük kislapátot lóbált a kezében, kutyakaki felszedése céljából - igen dicséretes - bárcsak a járdákon is összeszednék, mert néhol életveszélyes nem földre szegezett tekintettel sétálni. A promenádon bámészkodva is lehet baktatni, nincs kaka. Amikor megálltam volna bámészkodni (szép fénysorok a távolban, aranyló fénycsík a horizonton) az uram közölte, ilyet ne tegyek, mert a lendületbe jött nagy testet nehéz ám megállítani...

De azért csak érdekelni kezdte őt is az az aranyló csík, ami a napfelkeltét sejttette. Amikor múlt szombaton fél 9 magasságában elindultam a piac felé, a hátsó útra érve már mögöttem felkelt a Nap, minden világos lett, aranybarna fényben úszó - ha tehetem, megállok nézelődni, de ez nem lett volna célszerű egy kanyargós, keskeny vidéki úton. Így csak a visszapillantóból láttam a Napot, és csodálhattam az előttem lévő domboldal színeit. De most, a promenádon állva reménykedtem, hogy igazi, tengerből felkelő napkeltét láthatok.

De nem. Hiába vártunk, hiába sétáltunk fel-alá, a Nap csak nem kelt fel. Vagy nem ott, ahol mi számítottunk rá. Pedig még séta után tettünk egy kört a kocsival, remélve, hogy csak megpillantjuk valamikor. Titokban úgy gondoltam, hogy Bray Head dombja mögött már fel is kelt, mert egyre világosabb lett, minden körvonal, madár, sétáló, tereptárgy tisztán kivehető volt - de maga a Nap sehol. Eltűnt a felhők között, mielőtt rájöhettünk volna, merre is van. Végül V. elunta a kerengést, s hazamentünk. Ma csalódást okozott a Nap.

***

A hideg ellen most megpróbálom azt a módszert, hogy egyenletesen elosztom a fűtési időt, s nem reggel-este-napközben megy egy-egy órát, másfél órát a fűtés, hanem mondjuk félórákat megy itt-ott-amott. Fogalmam sincs, melyik a jobb módszer, de talán az jobb, hogy sűrűbben fűtünk, rövidebb időkre, mint hogy folyton fel kell fűteni az elég gyorsan kihűlő lakást.

***

Kérdeztem V.-t, milyen volt az első munkanap az új évben, mit meséltek a kollégák, milyen volt az ünnep. Három embert kérdezett meg, mindegyikük megemlékezett a jókora ivászatról, amit ünnepkor csapott. Egyikük az átivott négy nap után arra figyelt fel, hogy melegnek érzi a máját... A másik másnaposan ment golfozni... Nem szégyellik. Isznak, ez van. Amikor az utolsó nagy bevásárlást ejtettük meg a Dunnes-ban, előttem egy bácsika három doboz bort (3x9=27 palack) tolt kifelé a bevásárló kocsiban. Szerintem ennyit mi egy év alatt nem iszunk meg. Nem tudom, hány embernek vitte, de az biztos, hogy az alkoholizmus itt (is) népbetegség. Kampányolnak az ivás ellen rendesen, megszorítások vannak, amik meg is lepik pl. a turistákat, de hogy hatnának is? Aki inni akar, mindenképpen megtalálja a módját. Pl. Karácsony napján és Nagypénteken nem lehet szeszes italt árulni. De a vonatok büfékocsijaiban igen. "Megyek egy megállót..."

Sosem felejtem el, mennyire szíven ütött az a kétszínű hozzáállás, amit még kezdő eladó koromban a Londisban tapasztaltam, Nagypéntek előtt (de most mondhattam volna bármelyik boltot). Magam láttam, hogy a központilag kiadott táblácska felkerül a boltajtóba: "Don't miss out! Stock up NOW!" s alatta a pia-ajánlatok, bíztatva a nagyérdeműt, hogy vásároljon be, nehogy arra az EGY napra innivaló nélkül maradjon. Amikor ugye, az a nagy fene katolikus hagyományuk úgy diktálná, hogy ne igyanak. Egy napig. Egyetlen-egy napig. Ja, van a másik nap is, Karácsony. Kettő nap egész évben. Mégis, e napok előtt pánikszerű a felvásárlási láz, ki is használják a boltosok, naná.

***

Trish visszajött vidékről, ahol a családjával karácsonyozott. Mesélte, hogy Tralee, Kilkee (felkapott nyaralóhelyek, sok-sok szállodával, nyaralóházzal), gyakorlatilag kihaltak voltak, a helyieken kívül nem volt senki. Akárcsak Dingle-ben. Kezdődik a nadrágszíjhúzás.

A Gyáriakat pedig most az a pletyka tartja lázban, hogy a Gyár történetében először elbocsátások lesznek. 15 ezer ember a 91 ezerből, suttogják. Senki nem tud semmit, mindenki aggódik. V. már megkérdezte, melyik európai fővárost favorizálnám, ha költözni kell(ene). Hm... Reménykedem, hogy nem kell ilyesmiről döntenem. Ehhez a kérdéshez képest az, hogy ma reggel nem sikerült napfelkeltét látni, elég triviálisnak tűnik, nem?

Zima

Mivel meglehetősen hideg van - annak ellenére, hogy naponta több órát át megy a fűtés -, csak az ágyban, a radiátor közvetlen közelében, és a paplannal kibővített kanapén lehet megmaradni (vagy esetleg a konyhában, ahol még érződik a sütő melege). Így már alig várom, hogy bebújhassak az ágyikóba, és olvashassak. De alighanem előtte V.-vel a paplan alatt fogunk osztozni a kanapén (rossz az, aki rosszat gondol ;-)), mert megnézünk (megnézek) egy érdekesnek ígérkező dokumentumfilmet arról, hogy kik is telepítették be valójában ezt a szigetet. Rebesgetik, hogy nem a kelták. Olvasás csak azután jön.

Jó könyvem van, Corvus: A life with birds, amire már régóta fentem a fogam. De mégsem ezzel kezdtem a karácsonyi könyvek olvasását, hanem Ian Walthew: A place in my country c. könyvével. Nagyon szomorkás könyv, nem fest valami bíztató képet az angol falvak farmereinek jövőjéről, széthulló közösségeket, megváltozott hierarchiát, pusztuló környezetet mutat be. Néha előbukkan egy-egy ijesztő számadat is a festői leírások között, énekesmadarak, mezei nyulak megfogyatkozásáról... Először azt hittem, ez is egy olyan könyv lesz a "leköltözöm-falura-kisgazdát-játszani" témaköréből, mint a másik könyv, ami nagyon nem tetszett, amit egy ízig-vérig londoni nő írt az ő kis falusi életéről. Ez a könyv sokkal jobb, elgondolkodtatóbb, szebb, és sokkal szomorúbb is.

Ez az ember azóta már elköltözött Franciaországba, ott éli a vidéki életét, a családjáról, mindennapi életéről fotókat készít(ett), s azok közé napi híreket, cikkeket másolt be a világ minden tájáról. Fura olvasmány a blogja, egy éven át vezette, és most, dec. 31-én hagyott fel vele.

***

Az első igazi munkanap nyögvenyelős volt. Folyton azt néztem, mit csinálhatnék sütés helyett. Végül erősre főzött teával csináltam munkakedvet, olyat, amilyet - de csak készen lettek a sütik a kávézónak. Erőt vettem nyúlságomon, és 10 %-ot emeltem az áraimon. Mit szólnak hozzá, nem tudom, majd kiderül. Jelentős összeggel adósaim, remélem, minél előbb lesz csekk.

Amennyire megjártuk a magyar könyvelővel, olyan szerencsénk van ezzel az ír adószakértővel. Múlt héten is, ma is többször hívta V.-t, emailezik, kérdései vannak, ötletei, javaslatai, amiknek a végén kiderül, hogy ha megfogadjuk, mi járunk jól. Ma V. örömmel hívott, s mesélte, hogy mégsem lesz olyan súlyos az adó mennyisége, ki tudjuk fizetni anélkül, hogy a padlóra kerülnénk. Ha bejönnek a kinnlevőségeim, nem fogunk olyan rosszul állni.

Na de most irány a kanapé! Már jól elő van melegítve...