Munkás november

Itt volt a bojleres ember, s kivételesen nem nevetett minket képen, amikor elmondtuk az óhajunk/sóhajunk. Mindent alaposan lefényképezett, hümmögött azért néhány rejtélyes cső és néhány cső hiányának láttán, sorolta a pluszokat, amiket kaphatunk, ha most kérjük a cserét, s adott két árajánlatot: egyiket a Magyarországon szokásos, ún. átfolyós vízmelegítő kazánra/bojlerre, ami igény szerint ad melegvizet (ez lenne nekünk a legjobb), s kondenzálós bojlerre, ami olyan, mint a mostani, csak modernebb, hatékonyabb. Remek lenne, ha megszabadulhatnánk a hatalmas víztartálytól az ún. hot press-ben, oda kerülhetnének polcok, lehetne tárolóhelyiség vagy valami hasonló. 

Sajnos, egyelőre itt meg is akadt a dolog, ugyanis a férfi mondta, ha ki akarjuk cseréltetni a bojlert, aminek a biztonsági szelepe éppen a tányérantennára néz (s oda is fújja az égésterméket, nagy rozsdafoltot varázsolva a tányérra), akkor a tányérnak onnan odébb kell kerülnie. "Hát ezt meg hogyan szerelték fel ide?" - kérdezte a fickó, miután körbefényképezte, mi pedig vonogattuk a vállunkat, mondván, Sky-os ember szerelte fel, azzal, hogy a szelep és a tányér egymáshoz való közelsége nem fog gondot okozni. A tévénézésben nem is okozott gondot, s ritkán fordult csak elő, hogy jégcsap lógott a tányérról a kiömlő párának köszönhetően.

A férfi azután mondta, addig nem szerelnek, amíg a tányér ott van, hívjuk ki a Sky szerelőt, s ha kell, ő telefonon elmagyarázza neki, miért kell odébb rakni a tányért. Azután pedig lefoglalhatjuk az időpontot a bojler cserére (ami aszerint alakul, hogy melyik bojlert szerelhetik be majd, ez még külön játszma.) S igen, a tányér odébbtetetése kevesebbe kerülne, mint a szelep lyukának odébbrakása... Mert az tetemesebb falfúrással jár. 

V. eltöltött két napot azzal, hogy megpróbálta elérni a Sky híresen távolságtartó személyzetét, s több telefonos, Facebook-os, online csevegős stb. felületen sem sikerült velük dűlőre jutnia (de próbálj meg heccből nem fizetni, s azonnal elérnek ők - téged). Ezen felháborodva, türelmet veszítve egy megyei, privát céget próbálunk rávenni arra, hogy kijöjjenek, s némi pénzért odébbrakják s beüzemeljék a tányért. Egyelőre csak ígérgetés van, még nem jöttek. Alighanem decemberre fog csúszni a bojlercsere, ha egyáltalán megtörténik, mert úgy látszik, lockdown ide vagy oda, mesterembert szerezni továbbra is türelemjáték.

Míg ezt írogattam, megnéztem a SpaceX indítását és visszatérését a földre (már csak azért is, mert az ír légierő állt készenlétben gond esetére, amíg a SpaceX a sziget légtere felett repült), s valahogy ezt a technikai csodát látva kiszaladt a számon, hogy nekünk ide egy nyamvadt extra pumpa kell megfelelő víznyomás eléréséhez, mert másképpen nem lehet megoldani, míg ezeket az embereket egy ilyen jövök-megyek rakéta viszi az űrbe... van még min javítani, haha.

***

5 km ide vagy oda, szerdán elautóztunk a kertek alatt a német katonai temetőbe. Nem volt jele annak, hogy Remembrance Day alkalmából koszorúztak volna az írek, de az egész temető szépen ki volt ültetve fehér mini krizantémokkal. A kém sírkövén pedig rengeteg kő hevert. Ő itt Dublinban szolgált a háború idején, s a kapituláció után félt, hogy kiadják az oroszoknak, s ezért öngyilkos lett. Sírja névtelen, s a követ egy belevésett kard díszíti. 

Igen zimankós idő volt, a szemközti domboldalt nem lehetett látni a ködben, s a sok eső nyomán mindenfelé rengeteg volt a lehullott levél és a vízátfolyás. Egy óra alatt megfordultunk. Találtam egy újságcikket, miszerint egy Wexford megyei amatőr történész megírta az ott lezuhant kémrepülőgép történetét, azt, amelyen H. Rumpf is szolgált meteorológusként, de sajnos, nem találok elérhetőséget hozzá. Érdekesség, hogy a roncsok között találtak egy csöpp kis fémkapszulát, benne feltekert kis papírral, rajta héberül írt idézetekkel, s ebből arra következtetnek, hogy a személyzet egyik tagja titokban zsidó vallású volt. Nem sikerült kideríteni, melyikük volt az. A kapszulát az ír katonai archívumban őrzik. A sokoldalas anyagot a történész átadta azoknak a családtagoknak, akik eljöttek megnézni a Wexfordban és itt, Glencree-ben emelt emlékműveket, s hozzátartozóik sírját. 

***

Megszületett a listám a piacra, hogy milyen karácsonyi dolgokat fogok majd árulni, s onnan is befutottak az első rendelések. Sőt, egy hosszú sms is érkezett a piaci telefonra, amiben egy hölgy, aki jelenleg nem mehet ki a házból, karácsonyi süteket szeretne rendelni, mondván, az utóbbi két évben mindig lemaradt róla. Küldjek fotókat, s majd választ. Sőt, a többi piacosoktól is fotókat vár... Már a héten megkezdem a mini házak gyártását, elállnak szépen egy félreeső polcon, s most már tényleg minden hetem sűrű lesz. A mézes maszkos figurák száma egy kissé visszaesett, lehet másra koncentrálni. Ray is megnyitotta a karácsonyi rendelést, az Üzem gyakorlatilag csak kiszállításhoz és rendelések begyűjtésére nyit ki, sem kávé, sem kaja nincs elvitelre, mindent meg kell rendelni előre. 

A piac továbbra is sikeres. Az új almával töltött élesztős bucik most jobban sikerültek, kevesebb töltelékkel, kevesebb kidurranással. Több emberkét csináltam, jutott a későn jövőknek is. A hét úgy suhant el, hogy csuda, a rutint csak a csomagjaink érkezése töri meg. Végre, többnapos késés után megjöttek az új kiszúróim, lehet új karácsonyiakat készíteni. A Londonba küldött süticsomagom még mindig ott ül valahol. Az ír postások (is) nagyon leterheltek, már jött a cikk róla, személy szerint postás is mondta, hogy rengeteg a kihordandó csomag és a késés. Ezért idén nem adok fel üdvlapokat, hanem internetes üdvözlet megy. A karácsonyi panettonékat már megvettük, majd félre kell raknom őket valahova, mert igen csábosan néznek ki... a spanyol kaják úton, két héten belül azok is itt lesznek.. s a Covid kilók továbbra sem akarnak eltűnni, főleg hogy hanyagolom a rendszeresen sétákat, hm, hmm.

***

Lehet, hogy Manci kerüli a neki büdös macskamenedéket, de más macska örömmel alszik benne. A nagy fekete-fehér kandúr az ő kis törött, rosszul összeforrt lábával bent aludt, már nem is egyszer, így eldöntöttem, ideje, hogy nevet kapjon. Colin lesz a neve. Findusz már van a családban :-) Aztán ott van még egy macska, nagy termetű, rengeteg szőrrel, korábban elég zilált volt, most már kitelt és ápoltnak tűnik, de igen félénk, s főleg a szemben lakó családhoz jár enni. Ott ugyanis a nő ott, saját bevallása szerint egész kis etetőállomást állított fel. Érdekes család, az asszony és a kislánya, Sophie, nagyon barátságosak, a gyerek előre köszön (ez ritkaság a telepi gyerekeknél), s van egy Smokie nevű csodaszép orosz kék macskájuk. Apuka finoman szólva is egy arrogáns farok, pl. köszönni nem tud, akkor sem, ha éppen mellette beszélgetek a feleségével, a kocsijával úgy vezet, mintha valami vidéki rallysofőrjelölt lenne, s ő volt az, aki kihívta a haverját, s levágatta vele a kerékbilincset, amikor egyszer leklampolták. Az, hogy a hamutartó tartalmát kiszórja a kocsi mellé, már nem újdonság. Éppen ezért ért kellemes meglepetésként a felesége barátságossága, akivel szoktunk macskás sztorikat cserélni, és aki már néven nevezi Mancit, számon tartjuk egymás etetettjeit. Hozzá jár Macu, Colin és a rengetegszőrű is. (Az ő nevére még nincs tippem, várom az ihletet.)

A minap a macskasztorik végeztével megkérdezte, milyen kenyereket sütök, mert esetleg rendelnének... Majd átküldi a lányát, ha ténylegesen rendelnek is.