Apróságok
Ahogy az ökörszem apránként végigvizslatja a borostyán vaskos, téglafalhoz tapadt ágait. Minden egyes levélszárra sor kerül. Olyan kicsi a madár, hogy akár esernyőként is használhatna egy-egy levelet. Ahogy a vörösbegy odarepül a víztartályra, s néz befelé, amikor széthúzom reggel a függönyt. Néha leül az ajtó elé, s halkan énekel, melle felett meg-megmozdulnak a tollak. Odébbrebben, ahogy kinyitom az ajtót, de a magos edény láttán azonnal visszajön. A kezemre nem repül, mint tavaly a másik, de ez csak türelem kérdése. Ahogy a hegyen lévő kereszt és a már-már virágzó sülzanótos eltűnik az alacsony felhőben, s az ember érzi az arcán a közeledő esőtől nehéz levegőt. Ahogy a tenger felett lebegő párarétegből kiválik egy hosszú tartályhajó. Mintha az égen hajózna. Néha a város magasságában várakoznak, ha nem tudja őket fogadni a dublini kikötő. Amikor láttam, hogy egy rózsaszín és egy fehér virágzatú vadszilva virágzik egymás mellett. Nem egy tőről nőttek, ahogy hittem, hanem két...