Eljött a harisnyák ideje, a gondosan derékra rétegezett ruhadarabok ideje, előkerült a szekrényből a sapka-sál, Pistike nem megy ki a hidegbe jól lefedett testrészek nélkül. Sőt, a legközelebbi piacra már kesztyűt is viszek, mert a most szombati piacon az álldogálásnak és a vad huzatnak köszönhetően pirosra fagytak az ujjaim. Már csak azért is mosogattam sűrűn, hogy megmelegedjenek. A hideg ellenére még így is akadtak, akik kiültek teázni az épület elé!
A legbájosabb látvány egy kis totyogós gyerek volt, aki először is levert egy jókora hisztit, mert nem ülhetett le bent egy asztalhoz, vagyis inkább az volt a baj, hogy még nem tömhette a szájába az akkor vett pici cupcake-et. Bőgés, üvöltés, így szülei kivitték az épület elé, s elfoglalták az egyik asztalt. Ott félrefordulva a széken elég szemetesen evett a kisgyerek, bőven szórva a morzsát a gyepre, ami felkeltette egy vörösbegy figyelmét, s a közeli bokorág végére kiülve nézte, mikor csaphat le a morzsákra. A kisgyerek pedig félig telt szájjal mutogatott a madárra, gondolom, "nézd anya, madár!" lehetett, ami gügyögés kijött a száján. A vörösbegyet nem érdekelte a nehezen érthető kommunikációkísérlet, leugrott a gyepre, s szedte össze, ami potyogott. Néha pedig felpillantott, fél szemmel, hogy jön-e már a következő morzsa?
***
Az első, névvel ellátott vihar, az Arwen, itt nem okozott se károkat, se havazást, éppen csak fújt a szél, s lengette, összekavarta a kávékuckóban fellógatott papír hópelyheket. Amit bizony nehezen hozott meg a posta az USA-ból. Lassan megtanulom, hogy ne rendeljek se az USA-ból, se Angliából, mert bizony, nem figyeltünk, s már nemcsak a 20 euró érték felett kell vámot fizetni a nyár óta, hanem az alatt is. Érdekes azért, mert az egyik képeslap csomagomat (amiben Stephanie 100. születésnapjára jött a vörösbegyes, egyedi lap), nem vámolták meg, amiben az én karácsonyi lapjaim voltak, azt pedig igen. De legalább nem ültek rajta sokat, online kifizettem a vámot, s két napra rá itt voltak a lapok.
Idén nem lesz ismerős által készített szép fotónaptár, csak lapokat küldünk mindenkinek.
Kitartóan 3 fokot jelzett a hőmérő, egész nap, fent a piacon is, és lent a tengerpart mellett is. Ezért is vettem elő a meleg harisnyát, s a sálakat. S a fűtés is mind gyakrabban kapcsol be napközben, most már tényleg hidegedik az idő, kell majd a dupla paplan. Most már este macska helyett melegvizes palack melenget a tévé előtt, miközben a The Leftovers című sorozatot nézzük. Az első nagyon jó volt, a második kezd egyre több gondolkodást, szimbólumfejtést követelni, egymást kérdezgetjük, hogy szerinted akkor most ez...?
Szombaton felkapcsolták a város fényeit, most várom, kinél áll majd az első karácsonyfa a telepen. Sajnos, a tavalyi, nagy segítséget jelentő karácsonyi vacsora rendelés nem sikerült, mert a vendéglő idén csak 8 személyes vacsorára vesz fel rendelést. Nincs mese, én fogok főzni, de nem viszem túlzásba, lesz pulykaszelet, csirke, mindenféle sült zöldségekkel, lesz valami halas étel a kedvemért, s az idén először csinálok karácsonyi fatörzstortát.
Erről jut eszembe, a Tesco-ban kerengtem, amikor megláttam valami sárga csíkos dolgot, halomba pakolva az egyik polcon, s a SPONGE felirat ütötte meg a szemem. Hm, kellene pár tisztító szivat a konyhába, s közelebb léptem, hogy megnézzem, mit kapok 2 euróért. Döbbenet, nem szivacs volt, hanem PISKÓTA:
A csomagot én állítottam fel az oldalára egy fotó erejéig, akkor derült ki, hogy sütivel (vagy "sütivel"?) van dolgom, s nem műanyag szivacsokkal. Ezt a csodát rétegelni kellene egy mély edényben zselével, lekvárral, meglocsolni szesszel és felvert tejszínhabbal, s kész a trifle, de nézzük meg alaposabban a Hozzávalók és a készítés dátuma listát: ugye, hogy nem valami csábító, két euró ide vagy oda. Arról nem is beszélve, hogy két euró alatt is simán rittyent az ember egy vajmentes piskótát, s nem kell bele az a rengeteg tartósítószer.
***
Tegnap összehúztam az ajtó elé felgyűlt levélmennyiséget, s egy jókora dobozban lecipeltem a közösségi kiskert komposzthalmára. Már nagyon sötét volt, Manci vernyákolva elkísért, s amikor visszafelé jöttünk, sötét foltként robbant kis a bokrosból a gyepre, s meglepő sebességgel futott utánam. Megérdemelt egy kis dömöckölést a lábtörlőn. Ő már megszokta, hogy a cserepe is levelekkel lett teli, s többször rajtakaptam, hogy azon melegedik, forgolódva helyezkedik a napsütötte sárga halmon.
***
Izgalmas hétnek nézek elébe: hétfőn megkapom a felső fogszabályzót, juhé. A múltkor a doki nem mondott semmit ezzel kapcsolatban, mármint hogy mit lehet majd enni, fogmosás hogyan, azt mondta, majd mindent a felhelyezéskor. Nem egy bőbeszédű alkat. Majd meg kell kérdeznem, lehet-e egyáltalán hasi MRI-re mennem fogszabályzóval a számban, vagy akkor le kell vetetni? Mindegyik weboldal mást mond.
Szerdán este ismét véradás, friss donorként egyből jelentkeztem, amikor jött az sms. Még lelkes vagyok. Csütörtökön pedig megyünk 3. oltásért. V. írt a házidokijának, s addig erősködött, míg nekem is jut a jóból. Többen mesélték, hogy az oltópontoknál elég káosz van, volt, aki csak úgy odament, s kapott oltást. Elvileg még hetek telnének el, míg sorra kerülnek az ötvenesek, s közben nekünk már eltelt a 6 hónap a 2. oltástól számítva. Kiskapu vagy sem, ide vele, kezdek ideges és gyomorszorult lenni a hírektől, amikor megint felbukkan egy új variáns, és a fene tudja, mi jön még vele.
S idén megkérjük az influenza elleni oltást is. A Boots-ba mentünk be érdeklődni, kiderült, előtte online időpont-foglalás szükséges, kérdőív kitöltése, medical history, PPS szám, minden nyavalya, mi pedig naivan azt hittük, beesünk a helyi Boots ajtaján, s már oltanak is. Hazafelé jövet két másik gyógyszertár ajtaján is ott volt a kíírás, hogy oltanak, valamelyikbe csak beférünk, ha elmúlt ez a sűrű hét.
Apropó, szerettem volna a héten felrúgni apám orvosát, aki valami idősebb főember, és alighanem még nem tartozott a tanulmányai közé a helyes bedside manner. (Van mostanság ilyen egyáltalán?) Apám ment a soron következő infúzióra, s 3 órás várakozás után (időre ment, hahaha) a doki azzal fogadta, hogy rossz híre van. Na, vajon hogyan hatott ez a mondat a beteg apámra, na, vajon hogyan? Mi is volt az első gondolata? De nem a világvége jött el, hanem csak arról tájékoztatta az a gyökér, hogy elvették tőle a nővéreket (Covid-helyzet, ugyebár), s nincs, aki beadja Apunak az infúziót. Apám lesápadt, már eleve ez a felütés, hogy rossz hír, s aztán, hogy akkor futnia kell még egy kört a háziorvosnál, hogy ott megkapja a gyógyszeradagját. S oda elballagni, időpontot kérni, várni újra... s várni...
S aztán, mint a mesében, egy mentőangyal az égből, huss, megérkezett a maradék egyetlen nővérke, aki apám megnyúlt arcát látva beterelte őt egy üres kezelőbe, feloldotta a csodatévő port, s beadta Apunak az infúziót. Bőgtem, amikor olvastam Apu beszámolóját. Hogy azért még vannak emberek, akikbe szorult egy kis lélek, egy kis jóindulat. Gyakorlatilag a főnöke háta mögött, felülbírálva az ő döntését, beadta Apunak a gyógyszert. S időnként nézett rá, míg folyt az infúzió, s közben végezte a többi tennivalóját. Nem tudom, hogy hívják, de a Jóisten áldja meg. Úgyis őrajtuk csapódik le legjobban ez a borzalom, ez a járvány, s a rengeteg tennivaló a kórházakban.
