A régi shed üres, a folyosón áll még néhány doboz könyv, szaporodik az elajádékozandók halma, megy a mosógép, mosom a szekrényben kissé megszagosodott ruhadarabokat, rendeződnek a holmik... ha nem is iziben de talán hamarosan rend lesz. Új rend. A nappali egyik sarkában plasterboard-részek állnak, doboz festék, eszközök, ezeket áprilisig nálunk tárolja JP és a kollégája. Megbeszéltük, a nappali melyik részei szorulnak cserére, hogyan kell az ablakpárkányt megjavítani, mi szorul felújításra, hova kerüljön a ventilátor. Lesz mit pakolni, az biztos. A könyveket már biztosan be tudjuk pakolni a hálóba, a műhelybe, de a bútoroknak, tévének nem lesz hely, ők minden bizonnyal tárolóba kerülnek, nem lehet mindent a nappali közepére halmozni. Még letakarva is túlságosan útban lennének festéskor.
Az első napokban még tapasztalgattuk, hogyan működik s milyen hangerővel dolgozik az új ventilátor, ami sajnos, okozott egy-két zavaros éjszakát, tapasztalatlanságunk miatt (RTFM!). Ha a jó fülemre fordulok, nem hallom az éjszakai üzemmódot. Alighanem a beállítással kell majd kísérletezni, például megpróbáljuk majd úgy beállítani, hogy csak kifelé fújja a levegőt a szobából, s akkor nem fogjuk hallani, amikor a ventilátor irányt vált. S akkor tényleg nyugodt lesz az éjszaka. A kék függöny felkerült a kerti ajtó elé, a szobákban érezhetően melegebb van, nem nyúlok azonnal pulcsiért, ha bemegyek dolgozni a műhelybe.
Aminek falára végre felkerült Lady Agnew of Lochnaw, Sargent festménye, "akit" először 1990-ben láttam, amikor először Edinburgh-ban jártam, s megcsodáltam a Nemzeti Galériában. Akkor nem volt poszteren megvásárolható, de később V., akit céges útra vittek oda, megvette, s a követségtől kapott hatalmas (általuk kidobásra ítélt) fémkeretbe került a poszter. Évek óta rakogattam ide-oda, néha elbújva várta, hogy méltó helyére kerülhessen, néha kisszekrény tetetjén lakott, a falnak támasztva... Most végre itt van, a munkaasztal fölött. Hamarosan csatlakozni fog hozzá a tetoválómestertől kapott cseresznyevirágos lovat ábrázoló nyomat (a ló évében születtem), no és Benicio Del Toro dedikált fotója. Hogy mindig tudjak valami szépre és csábosra nézni, ha elfáradok munka közben, haha.
A második mini konténer is megtelt, most már csak a régi shed tetejét kellene leválasztanom a falairól, s megkoronáznom vele a szeméthalmot. Sűrűn átszövik a ránőtt borostyán gyökerei, gyakorlatilag porlad az egész, de az oldalfalak még jók, szilárdan állnak, nem bántanám őket, ha nem muszáj. V. szerint vennem kellene egy új shed-et, de nekem elég a régi váza, egy felújított tetővel, ami kissé túlnyúlna az elején, s akkor nyáron oda be tudnám rakni a szárítóállványt az esők elől. Hiába volt sikerélményem a kéziszerszámmal, s raktuk össze jól összedolgozó csapatként az új fehérneműs szekrényt, azért nem vagyok egy tapasztalt csináld-magad fenomén, úgyhogy ki tudja, lesz-e új teteje annak a shed-nek.
A mélyhűtő továbbra is csak részben nyitható a mosógép miatt, így amikor begyűjtöttük a fehérneműs szekrényt a bevásárlóközpontban, elmentünk hűtőt nézni. Találtunk is szimpatikus darabot, de alighanem túl nagy a jelenlegi helyére. Ellenben jó magas, nincs hozzá fagyasztó (fagyasztásra ott lenne a kis fagyasztó a műhelyemben), s több kelesztőkosár fárne el benne, több kovászost tudnék csinálni a piacra... S persze, egyből jön az észérv, hogy mit raknánk mi egy ekkora hűtőbe, amikor csak ketten vagyunk, csak a kenyerek miatt vegyük meg? Korai lenne még ilyesmire gondolni, hiszen ki tudja, meddig maradunk a piacon, s hogyan tovább később? Hiába fogy el most tíz perc alatt a tíz fél vekni, ha nem lesz hol árulni, hova sütnék többet? Lehetőségként ott van a Killruddery piac, ahonnan megkerestek még Covid előtt, hogy nem akarnék-e ott kenyeret árulni, s ott nagyobb a forgalom, hiszen vagy 6 órán át van nyitva... Decisions, decisions... Lényeg, hogy a csinos hűtőszekrény megvétele igen csábító, a régi V. szerint egyre hangosabban zúg, s nyilván azóta az újabbak energiatakarékosabbak, bár alig találtunk D vagy C besorolásút, a legtöbb F és E.
***
A melósok által kissé megviselt kertben (pakoltak ott is, s nem mindig figyeltek, hogy hova lépnek) hét lila krókusz virágzik, random cserepekben, és a nárciszok is sárgállanak már. Pár centisek a bluebell-ek, s a klematiszt vissza kellene vágnom, mielőtt megindulnak a rügyei. Sőt, az eddig rejtőzködő medvehagyma is előkerült, egész csokornyi levél zöldül a cserépben. Ki kellene ültetnem a fa alá, talán elterjedne, mint régen, apám kertében, ahol kaszálni lehetett a vén cseresznyefa alatt.
Március egytől hivatalosan nem szabad bokrost, sövényt vágni a fészkelések miatt, de még ennek tudatában is meglepett, hogy a piac kerítése túloldalán lévő igen sűrű, elvadult szedrest a földsáv tulaja - a piac vevője - tarra vágatta. Az már ezer éve az ő tulajdona volt, de semmi munka nem történt a területén. Többször csináltam szörpöt a kerítésen átnyúló ágakról leszedett rengeteg szederből (sokszor a rigókkal vetélkedve a szebb szemekért), s tavaly is vagy két edénnyit ajándékoztam az egyik piaci kollégának, mert mi elutaztunk szeptemberben, nem volt időm szederszörpöt főzni, ő pedig felhasználta őket a scone-okhoz.
Még mindig Sale Agreed áll a táblán, mindkét oldal ügyvédjei ellenőrzik a különféle lehetséges jogi buktatókat, s ameddig nem írja alá a vevő a szerződést, addig nem tudunk lépni, hogy hogyan tovább. A vevők pedig érdeklődnek, hol lehet majd minket elérni, ha elkel a terület, s az igazság az, ha rákérdeznek, mindenkinek odaadom az elérhetőségemet, ki tudja, mi lesz később. Nem tudni, bérelhetjük-e majd az épületet, vagy egyből kipaterolnak onnan minket... A pletyka szerint a terület parkoló lesz, átjáró út a későbbi faluközpont felé, de ha eddig nem kezdtek hozzá a fák kivágásához, akkor talán már nem is fognak, elvégre mindjárt itt a március eleje. A parkolóban találtam egy kis műanyag darabot, amit szemétnek vélve, felkaptam a földről, s akkor vettem észre, hogy a talajba volt szögezve. Alighanem a földmérő dolgozott ott, majd elnézek a hátsó parkoló felé, hátha ott is van egy leszögezett jelző.
