"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A képen - a Times-tól kölcsönöztem - ősz hajú bácsika fekszik a fűben, hasán egy szunyókáló macska. Ó, be bájos kép, vidéki nyugalmat, meghittséget sugall. Aztán nekiülök a cikknek, amit a bácsika írt a múlt vasárnapi újságban, s oda a nyugalom. (Könnyen pánikolok. Nagyimtól örököltem.) Az uram egyelőre vár, mert a cikk most vasárnap folytatódik, azt mondta, majd azután alkot véleményt. Én - szokás szerint - elhiszek mindent, amit az újság ír, főleg, ha egy szimpatikus, ősz hajú, macskatulajdonos (!) bácsika írja bele. (Sucker.) A bácsika James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója. Homályosan ismerős név a Gaia, gimnazista tanulmányaimból, nem az elmélet miatt. Amit olvasok , ijesztő. Bácsika nem kertel, we are almost all fucked, basically, mondja, csak nem ezekkel a szavakkal. Nehéz idők várnak a következő nemzedékre, kezdődnek a kisebb-nagyobb kellemetlenségek, mondjuk, 2030 körül. Nekem, nekünk, akiknek nincs gyereke (micsoda megkönnyebbülés), végül is, olyan mindegy, mi lesz vénsé...

Angeluskor tegnap is, ma is kitártam az ajtót, hadd tóduljon be az a csodás tavaszi illat a harangszóval. Olyan rigóhangoskodás folyt odakint, hogy csuda. Néha ismeretlen - nekem az - madárdalt is lehetett hallani. Mi lehet? Az ember leül az ágyra, hallgatja ezt a nagyszerű tavaszi zsivajt, a levegő friss - délelőtt már egy órán át szellőztettem! -, még nincs sötét, a bokrok, a virágok, a cserepek körvonalai még kivehetők - nagyon szép. Egy-két perc teljes, háborítatlan nyugalom, lelki béke, a telep útja mellett gyúlnak fel a lámpák... Aztán bemegy az ember a dolgozószobába, bekapcsolja a gépet, Index-et olvas (minek is?), olvas Veszprémről , beteg kisgyerekről , s már nem nyugodt. A fenébe a hírekkel. *** Ma reggel kellemes meglepetésként ért, hogy a 10-én este megrendelt könyvek máris megérkeztek az Amazonról. Micsoda gyorsaság, éppen tegnap láttuk egy, a könyvkiadásról, -kereskedelemről szóló műsorban az Amazon (egyik?) angliai raktárát, a pakoló fiatalokat... Eddig mindig meg volta...

Bevallom, roppant jól esett - valamint némi felelősségérzettel is eltöltött -, amikor kiderült, hogy az ember újabb kis firkálmányainak megjelenését már alig várják t. olvasói, így hamar be is számolok a mai dolgaimról. Nehézy László fotója, a madarbarat.god.hu oldalról Először is, az őszapókról. Egy pár érkezett ma az etetőre. Őszapót eddig csak madárhatározóban láttam, de azonnal megismertem. Elég sok időt töltöttek az etetőnél ahhoz, hogy ki-be tudjak rohanni a nappaliba, ahol most már állandóan használatra készen áll a - mint kiderült - elavult Peterson Biblia, kamaszkorom madárhatározója. Nem tévedtem, a szorgos lapozgatás után beigazolódott, hogy valóban egy őszapópár eszik az etetőn. Később a szomszéd kissé elvadult, a kerítés fölé nőtt bokrai között bújkáltak. Kicsit idétlenül néztek ki szegények, aprócska, gombócszerű testükkel és feltűnően hosszú farkukkal. Kép a Wikipédia oldaláról Jelenleg azonban hat, rövid látogatásra érkezett seregély próbálja elérni az et...

Nem vagyok egy DIY-enthusiast (Do-It-Yourself, "csináld magad"), nem szoktam a B&Q vagy a Woodies (barkácsboltok) polcai között csorgó nyállal járni, és eszközök nyelét markolgatni sóvár szemekkel, és a legtöbb műszaki cucc működése rejtély számomra. Ede itt hagyott nekünk egy vaskos DIY-kötetet, amiből kiderül, hogy a legtöbb, háztartásban bekövetkező problémát minden férfinak (és nőnek?) kis odafigyeléssel meg kellene tudni oldania, de én (mi) nem tartozom ezek közé. Ő bezzeg egy okító videó megtekintése után egyedül lerakta az egész lakásban a szalagparkettát... nem beszélve a lakásban elvégzett többi munkáról, csempézésről, zuhany cseréjéről... Boldogult videó stúdiós koromban, az egyetemen, simán megszereltem a videókat, többször operáltam ki beszorult szalagot egy tompa késsel, úgy, hogy utána a szalag és a videólejátszó is használható maradt, és igen meg voltam magammal elégedve. Sőt, a telefonom eltört külső héját is kicseréltem egy újra, pedig azon igazán aprócsk...

Péntek reggelre olyan lett a telep, mint egy jégpálya. Éjjel meg-jöttek a mínuszok, hó több nem esett, de minden lefagyott. A lejárt hó különösen. Az itt töltött tucatnyi év alatt először fordult elő, hogy V. az időjárás miatt nem ment be dolgozni. Trish sem. Egy darabig hallgattuk, hogy némely bátrak kocsival hogyan távoznak a telepről, hangos recsegés-ropogás közepette, lépésben -, majd a postás bácsitól érdeklődtük meg, ki lehet-e merészkedni. Ő mondta, hogy a főutak rendben vannak, a kis utak nem, és a telep borzasztóan csúszós. Ki a főútig nem olyan vészes a távolság, öt-hat perc járás, de mivel V. leült a gép elé és dolgozott, ezért elég később szállítottuk le a a sütiket a kávézóba. Addigra már kisütött a Nap, a jégréteg mégis kemény maradt az aszfalton. V. még reggel a régi, leszakadt villanyóra ajtóval felkaparta a jeget-havat a ház előtt, végig, ameddig a szomszéd öregek laknak. Mire végzett, már szépen fel is száradt a járda, büszke voltam, hogy ezt megcsinálta: úgy láttam, ...