Az előbb kimentem a kertbe teregetni, s valamilyen elképesztően finom és nyirkos íze volt a levegőnek: még mindig jön a köd a tenger felől. Sea haar! Már amikor az esküvői virágok begyűjtése után autóztam hazafelé, ma délben, akkor feltűnt, hogy milyen alacsonyan repülnek a felhők a Bray-be vezető lehajtó felett. Aztán, amikor a buszok miatt eltömődött városi útról inkább lekanyarodtam a parti útra, csodaszép látvány tárult elém: a tenger felől húzódott be a köd, alacsonyan, eltűnt Bray Head, eltűnt a promenád végében lévő szállók teteje, mintha november lett volna, csak éppen langymeleg volt a levegő ehhez a ködhöz.
Szép volt nagyon.
S most itt, a kertben is érezni a tengeri levegő nyirkosságát, ízét. A köd nem tud feljönni idáig, de az enyhe szél felhozza az ízt.
Amit azonnal felvált a citrom- és vaníliaillat, amint visszalépek a lakásba. Már sülnek Andreas-ék esküvői tortái. Két 11"-es, két 9"-es és két 7"-es, citrommal csak kicsit ízesített vajas piskóta. A virágok, amiket Ivettől vettem, a kandalló előtt várják, hogy holnap a tortára kerüljenek. Kissé izgulok, nem is tudom, miért, hiszen V. elvállalta, hogy elvisz az étteremhez, aminek nincs parkolója, és csupa megállni tilos felfestés van a környékén. Az egyetlen parkolóhely előtte falatnyi, így V. odavisz, kirakodunk, majd visszamegy dolgozni. Dolgom végeztével pedig hazajövök vonattal. Phű.
A hűtőszekrényben ott a sok doboz málna, eper a dekorációhoz, micsoda mázli, hogy kaptam illatos melegházi ír epret, s nem az a puffasztott, vízízű amerikai és holland volt a nagybaniban. El is hoztam mindet, ami marad, megesszük. Olyan illatfelhő lesz a torta körül, hogy még!
***
A minap történt valami, ami elég szégyenletes dolog, főleg, hogy most már nem először esik meg hasonló, sajnos, de most kicsit magamba szálltam tőle. Azt hiszem, le fogok szokni (na jó, megpróbálom!) a Facebook-ozásról. Nagyon rászoktam arra, hogy feljönnek a születésnapi figyelmeztetések, gondolkodni/emlékezni sem kell, ping, jön az email, s megy az ember, boldogszületésnapot kíván még akkor is, ha ismerőse meglehetősen távoli. Mert az olyan jól esik, neki is, talán, s nekem is. Aztán mintegy véletlenül a sok feljövő kép között rátalálok egy torta friss képére, aminek készítője öcsém ismerőse, s akinek én is követője vagyok, mert olyan fantasztikus tortákat készít. A tortán Legó figura, a név rajta Áron.... és a boldog tulajdonos 7 éves... Miközben a tortát csodáltam, halk riasztó kezdett csilingelni a fülemben (alarm bells, mondja az angol), s leesett a kétfilléres: az öcsém kisfiának tortáját csodálom éppen. Az öcsém fiáét, akinek pár napja volt a születésnapja. Amire én még azt sem mondtam, hogy fapapucs... V. állítja, hogy ő még szólt is, de nyilván nem ért el a fülemig a figyelmeztetés...
Nagyon röstelltem magam, mert még erre sem voltam képes, s mert megszoktam, hogy minden információt lök elém a FB, gondolkodni sem kell, de az, ami családi, ami mondjuk emlékezést, esetleg naptárat igényel, az elsikkad. Elfeledkeztem már fontos dátumról, születésnapról máskor is, és öcsém - akkor is, most is -, nyugtatott, vele is megesik, de mégis, valahogy most rossz érzésem támadt, rosszabb, mint valaha.
De nem csak ez bántott. Nagyon rászoktam a Facebook-ra, amint hirtelen nincs mit csinálnom (vagy akkor is, amikor van!), vagy szabadnapon ébredés után első dolgom, hogy nyúlok a telefonért, kész röhej. Persze, sok érdekeset tud meg az ember, nem feltétlenül hasznosat, csak éppen érdekeset, szórakoztatót, ismerőseiről. De amikor ez már túl sok időt kitölt, akkor gond van. Nem vagyok már követője sok-sok bejelölt ismerősnek, barátnak, le-, és kiiratkoztam ilyen-olyan csoportokból, ilyen-olyan okok miatt, de a kíváncsiság még mindig erős bennem mások sorsa után. Ahelyett, hogy a magaméval, a magunkéval foglalkoznék.
Úgyhogy, felfüggesztem magam, s a sok "lájk"-kal töltött időt inkább másra fogom fordítani. Aki akar, az úgyis megtalál, vagy megtaláljuk egymást. Addig is homlokcsók, meleg ölelés mindenkinek, bocsánat, de mostantól nem töltünk annyi időt egymás társaságában a neten. Inkább kiülök a kertbe és tengeri levegőt szagolgatok, madárdalos, napos, de áprilishoz méltóan hűvös délutánon, legalábbis addig, amíg a következő torta nem füttyent, hogy vegyem ki a sütőből.
