A recesszió szele

Biztos valamilyen időváltozás jön, mert a gyógyszer most próbál megküzdeni a fejfájásommal, s elég egyoldalú a küzdelem. Pedig kellemesen langyos odakint az idő, reggel is tükörsima volt a tenger, rengeteg madár és sétáló volt a promenádon. S ma biztos az embereknek is jobb volt a kedve, mert sokan köszöntek. Előre.

Íme, a promenád a pár éve feltöltött parttal (a kép a http://www.visitwicklow.com/ oldalról származik.) Én még emlékszem rá, amikor nem volt kavicsokkal feltöltve a part, és homokos beach-en lehetett rohangálni - valaha lépcsők vezettek le a korláttól a partig. 10 éve egyszer itt kötöttünk ki Edével és Tim nevű ismerősünkkel, ha jól emlékszem, valami kocsmázás után, támasztottuk a korlátot, bámultuk a világítótornyok fel-felvillanó fényét a távolból... Azon a nyáron pedig remek kis pikniket rendeztünk itt V.-vel és Mapet nevű ismerősünkkel. Pokrócot terítettünk a homokra, sajtot ettünk, és eléggé berúgtunk egy üveg Disznókőről való tokajitól. De akkor még egyikünk sem tudta, hogy Ede, majd V. és én valaha itt fogunk lakni, és ez lesz sétáink színhelye.

***
Szóval, recesszió meg a szele. Azt már megszoktam, hogy folyamatosan borzasztó hírek és előrejelzések dőlnek a tévéből/rádióból/újságból, de személyesen nem voltam érintett. Sőt, közeli ismerőseim közül egy sem vesztette el az állását, távolabbiak közül csak Peadar-t ismerem, Anna fiúját, aki építészmérnökként dolgozott, illetve Tony-t, a kubai gay guy-t, akit most a saját pasija alkalmaz, a hírek szerint. Nem nevetni, tényleg munkát adott neki.

Tehát recesszióval nem volt dolgunk testközelből. De ma V. mondta, hívjam fel a Dun Laoghaire-ben lévő Ford garázst, a Focis megérett egy újabb éves szervizre. Bevásárlás előtt még odaléptem a telefonhoz, csörgetem a számot, nem veszi fel senki. Éppen dél volt, gondoltam, biztos ebédszünetelnek, bár fura lenne, elég pörgős-nyüzsgős helynek tűnt, amikor a Focist legutóbb oda vittük. Bevásárlás után megint csörgetek - semmi. A telefonszám aligha változhatott meg tavaly augusztus óta, amikor (téves) levelet küldtek, hogy menjek szervizre - a levelüket ott szorongattam kezemben a telefon mellett állva. Végül megnéztem a weboldalukat, hogy hátha megváltozott a telszám, csak én nem tudok róla.

Ott ért a döbbenet. Az első oldalon értesítenek, hogy a cég tönkrement, s az autók elárverezése február 14-én lesz (volt). Az idegen kifejezés (receivership) zavarba hozott, mentem az értelmezőért, hogy is van ez? Az értelmező pedig megmagyarázta feketén-fehéren, hogy igen, a garázs tönkrement. S nem csak ők, de a testvérgarázsuk is megszűnt.

Valamiért nagyon szíven ütött a dolog. V. mindig nagy véleménnyel volt róluk, a Focist mindig oda vittük - s most a weboldalról az is kiderült, 1908-ban nyitottak meg az első üzletüket. Tehát tavaly ünnepelték 100 éves fennállásukat. Nézem a képet, száz évvel ezelőttről... Hívom egyből V.-t, nézd már meg, tönkrementek. Ő is nagyon megdöbbent, s elhatározta, hazafelé arra jön majd, s ha van ott valaki, akkor megmondja nekik, hogy őszintén sajnáljuk, és köszönjük a munkájukat.

Szomorú. Nem szoktam sajnálni autókereskedőket, ahogy a property developerekért sem vérzik a szívem, de ez most fáj. Talán mert olyan régóta részei voltak a városnak. Száz év, az száz év, valamit csak jól csináltak, ha fennmaradtak ennyi ideig.

***
Az elmúlt két napban már kora reggel jött a csomagkihordó, hozta a könyveket az Amazontól. A Daily Coyote-t már majdnem kiolvastam, az Abigail és John Adams levelezését tartalmazó könyv is megérkezett, s ma megjött a Joy of Cooking, sőt, Edééktől is kaptunk pakkot. Tőlük érdekes feladatot kaptam. Egy Cody J. nevű amerikai iskolás azt a feladatot kapta, hogy indítson útra egy ún. "utazó naplót". Illinois-ból a napló Kaliforniába, a nagynénjéhez utazott, ez a rokon pedig továbbküldte Edének és Coby-nak a naplót - ők elvitték magukkal Japánba, ahol ismerőseikkel írattak bele, s most megérkezett hozzánk. Röviden be kell mutatkozni, és írni a városról, ahol élünk, de a leginkább az itteni oktatási rendszer érdekli őket. A szöveg már kész a fejemben, de vajon kinek küldjem tovább?

***
Délelőtt sokat lapozgattam a Joy of Cooking 75. évfordulós kiadását, kicsit irigykedve, hogy ezt most ki kell adnom a kezemből, nászajándékként. (Amióta V. mesélt Gary legénybúcsújáról - nem volt ott, csak hallotta az amszterdami kaland részleteit - azóta valahogy úgy érzem, túllőttem a célon a könyvekkel, mert nem könyv kell Gary-éknek, ó dehogy. Oda még fejlődniük kell.) De amikor megláttam, hogy a korábbi kiadásban szereplő Hungarian pörkölt-öt Hungarian pirkilt-nek írták, azonnal letettem róla, hogy beszerezzem. Jó lesz nekem a régi, viharvert, megsárgult példány, ahol még helyesen írják e híres magyar étel nevét!

A Hillbilly Housewife weboldalán találtam egy receptet, amit már régebben ki akartam próbálni. Savanyúkáposztás sertéslapocka. Ma erre is sor került. Nekem nincsen ilyen "crock pot"-om, amiben órákon át kellene főzni a húst, kis hőmérsékleten, ezért szeretett Emile-emet vettem elő, s őbenne készítettem el a kaját. Közben valami ihletféleségtől vezérelve megnéztem a Joy of Coooking-omat, hogy szerepel-e benne hasonló recept. Hét persze, hogy szerepel. A két receptből aztán egyet csináltam:

Hozzávalók:

1.5 kilós sertés lapocka, bőr nélkül
1-1.20 kg savanyú káposzta, átmosva
két nagy fej vöröshagyma, szeletelve
köménymag, ízlés szerint
só, frissen őrölt bors
almalé (lehetőleg ne sűrítményből) vagy
egy alma négybe vágva
3 evőkanál zsiradék v. olíva olaj
tálaláshoz tejföl/petrezselyem/metélőhagyma

A hatalmas, sütőben való sütésre, és gázlángon való használatra is alkalmas edényünkben olvasszuk fel a zsiradékot, s süssük üvegesre a hagymát. Rakjuk rá a húst, szórjuk meg ízlés szerint köménymaggal, sózzuk, borsozzuk, majd pakoljuk köréje-föléje a savanyúkáposztát. Öntsük fel fél liternyi almalével, vagy negyed liter forralt víz és negyed liter almalé keverékével. Ha nem használunk almalét, akkor öntsünk rá fél liter forró vizet, miután az almaszeleteket a káposztába dugdostuk. Forraljuk fel, majd 180 fokra előmelegített sütőben süssük 3 órán át, vagy amíg a hús villával könnyedén széjjelszedhető nem lesz. Magában is finom, de a könyv párolt sárgarépát, főtt krumplit javasol mellé.

Tejföllel tálaljuk, s ha kedvünk van hozzá, szórjuk meg apróra vágott metélőhagymával, vagy petrezselyemmel.

Kedves Emese és Laci!

Ajánlok: mms://tv.eenet.ee/siga - még régebben találtam, egy blogon. Lehet, hogy már említettem, akkor bocsánat, de annyira tetszik. Észt weboldal, egy vadetetőt mutat. Éjjel-nappal. Igen addiktív, főleg akkor nehéz felhagyni a bámulással, amikor tele van madarakkal az etető környéke. Ma egy érdekes állat táplálkozott, de nem láttam jól, mert már kezdett sötétedni, és valami esegetett az égből. Borz volt, vagy valami más? Varjak ugrálták körül, próbálták elhajtani, sikertelenül.

***

Tegnap - elég nyökögve - megcsináltam a száz cupcake-et, rájuk a cukormázat, aztán a feliratokat. Fájt a gyomrom, kedvetlen voltam, de végül csak elkészültek. Reggel pedig mentem dolgozni. Legnagyobb meglepetésemre, volt főnököm is megjelent, 8 felé, pakolgatta a már kész cupcake-eket. A végén már alig írtam fel őket, mentek egyből legfelső rétegként a dobozokba, remélem, nem kenődött el egy felirat sem. A logókat eléggé stilizálva mázolták fel, no comment.

Néha ismerős arcok jöttek, pl. egy építész a fenti irodából, a biciklitároló mellől integetett be, mutogatva, hogy jé, én itt, hogy vagyok? Egy kávéra bejött az őrült nő is, a környéken lakik, mindig hangosan, énekelve beszél, s legjobb mindent ráhagyni. Lelkesen üdvözölt, s mesélte, hogy még mindig van neki azokból az aranyszínű csokilencsékből, amit egyszer ajándékba adtam neki. Annak bizony, már több, mint egy éve... Ezek jó pillanatok voltak. Bertát, a kicsi barna madarat is láttam, akinek rendszeresen vittem magot, morzsát - s most már rájöttem, hogy ő is egy szürkebegy.

Kértem magamnak kávét, s igyekeztem minél előbb befejezni a melót. Amandával beszélgettem, vagyis inkább mondatokat kiabáltunk egymásnak oda a konyhai zaj felett. Elköltözött, új lakásban lakik, már nincs meg a nyula, és a kutyájának is új tulajt szerzett. Finn, a kisfia szeptembertől iskolás lesz. Paco-val, madridi ex-kollégámmal sikerült csevegni kicsit. Meséltem neki - a rallys bejegyzésnél nem írtam erről -, hogy Sligo-ban, a rally idején, a szervizparkban láttam azt a rokkant építészmérnököt, aki régebben a kávézó rendszeres vendége volt, s a szemben lévő Douglas Wallace nagynevű építészmérnöki irodában dolgozott. Ahol most irodák ki- és eladók. Ahonnan annyi embert elbocsátottak. Többek között a mindenest, Tony-t, a kubai gay guy-t is, ahogy azt máshonnan megtudtam. S vajon mi lehet a fickóval, jár-e még a kávézóba? - kérdeztem Paco-t. A pasi nem ismert meg, pedig eléggé feltűnően bámultam a képébe, amikor elballagott mellettünk a szervízparkban. Rokkant, a lábai nem hajlanak, a csuklóit is valami fura szögben tartotta mindig, és egyszer a frászt hozta rám azzal, hogy elesett kint a kávézó előtt, a kavicsos részen. Rémületemben nem találtam a szavakat, s csak riadtan kiabáltam Fionának, hogy "Jaj, elesett!" s ő pedig nézett rám értetlenül, hogy miről is beszélek? Mire kiszaladtam, a férfi már feltápászkodott, de én sokáig nem tudtam megnyugodni. Nem voltam a pasi kedvence, sosem viszonyozta a köszönésemet, de Fionát nagyon kedvelte, vele mindig sokat beszélgetett. Amatőr író, meg is vettem azt a kötetet, amiben szerepel egy novellája. Most megnéztem, Paul FitzSimons a neve.

Paco aztán mesélte, hogy a férfi akkor lett elküldve az irodából, amikor Karácsony előtt két héttel elbocsátottak egy csomó embert. Fionával találkoztam nemrég egy kávé erejéig, ő is mesélte, hogy bizony, karácsony előtt két héttel (!) küldték el az embereket. Nagyszerű. Az az iroda, ahol minden évben valami európai városban volt a karácsonyi parti, amit a cég fizetett, teljes egészében. Ahol egy vagyont költöttek szendvicsekre, ahol az ország legmenőbb hoteleit tervezték. Ha nekik rosszul megy, akkor mi lehet a helyzet a többivel? Fiona azt is mesélte, hogy az összes lakótársa munkanélküli lett az elmúlt hónapokban, s annyira rossz volt a hangulat a bérelt házban, hogy inkább egy másik párral és a fiújával költöznek össze, semmint a régiekkel maradjon.

***

Ma este volt piaci míting is. Egyetlenegy személy berzenkedett csak az ellen, hogy a kávékuckót én csináljam egyedül. Patricia volt az. Felemlegette, hogy nem takarítottam rendesen, koszos maradt a padló. Néztem nagyot, nem emlékeztem egy alkalomra sem, hogy vagy én, vagy a segítők ne söpörtek volna fel. Végül Willie jegyezte meg, hogy a padló akkor volt koszos januárban, amikor én távol voltam, s más csinálta a coffee duty-t... Drága Willie. A készítendő sütik számát illetően is vita volt, de végül nyertem. Nem részletezem, pitiáner viták voltak, késő is van, de abban maradtunk, hogy augusztusban ismét felülvizsgáljuk, jó-e, amit csinálok, avagy sem. Úgy tűnt, elnökünk a pártomon áll, elégedett a munkámmal. Clarissa is odajött hozzám (az ICA tagja, az ő ötlete volt, hogy tartsak előadást a magyar karácsonyról), megveregette a vállam, s fülembe súgta: "Well done. Just stick to it" - vagy valami hasonlót.