Egy nagyon, NAGYON unalmas megrendeléssel töltöttem az időmet, 300 logós süti: íme egy kép, sebtiben készült, már bedobozolva várnak a szállításra. Ráadásul ez a rendkívül nyirkos, esős idő elég nagy gondot okozott, volt, ahol a szép fehér sütik, akármennyire is szárítottam őket a sütőben, itt-ott sárgás színt vettek fel. Nincs mese, legközelebb a fehér bevonatba fehér ételfestéket fogok keverni. Úri huncutságnak gondoltam, amikor a többi dekorátorok beszéltek róla, de kell. Főleg 300 süti esetében, amikor az ember nem feltétlenül ken fel mindegyik sütire extra vastag cukormázat, mert már tele a kis micsodája a kenegetéssel, vagy szinte túlcsordul a máz a keretként húzott vonalon. Ha jól emlékszem, úgy 5 kiló sütitészta kellett hozzá, majdnem két kiló cukormázat kentem rájuk, plusz a fekete/szürke máz, amivel felírtam, dekoráltam... Unalmas szalagmunka volt, ráadásul a szöveg helyét gombostűvel szúrkáltam be a mázba, az volt a legunalmasabb része a munkának. Janka stencilt javasolt, de láttam, milyen vékonyságú vonalak érhetőek el stencillel, s nekem annál vékonyabb kellett. Hiába javasoltam a megrendelőnek, hogy nyomtatott logó szebb lenne, kézi dekort akart...
A másik nagy lélezgetű munkám Susan barátnőm Fiona nevű lányának 30. születésnapjára készült. Egy nagyon drága dublini "tortaszalon" weboldalán látott tortákból dolgozta össze ezt az aranykonfettivel-színes foltokkal dekorált tortát. S kijött a száján a megdöbbentő mondat, amitől mindig kicsit lehervadok: nem érdekli az íz, csak szép legyen... Mondjuk, ez most jól jött nekem, mert a kért magasság miatt egy teherbíróbb tortát javasoltam, s akkor mondta, legyen csokis keksztorta, abból sok embert lehet jóllakatni, s bírja a terhelést.
Meg kellett tanulnom egy újfajta dekorálási módszert (vagy legalábbis nekem újfajtát). Mind a két szint csokis keksztorta volt, Maltesers bonbonok voltak belekeverve, s még jó, hogy volt olyan magas sütőformám, amiben kihűthettem az alsó tortát, mert az a szint 17,5 centi magas volt. Még nagyon régen vettem egy panettone-formát, abban éppen elfért ilyen magasságú cbc (azaz keksztorta). A felső szint 12,5 centis, ez két külön rétegben készült, mert nem volt olyan magasságú formám. Olvasztott csokival voltak a rétegek összeragasztva, s csokis vajkrém fedte őket.
S aztán jött a dekorálás... Még karácsony előtt kaptam a Tesco-ban arany cukorkonfettiket, és hozzá vettem ugyanolyan árnyalatú metál arany ételfestéket: jó sűrű, jól fedő, de elég erős ízű és illatú ehető festék. Kicsit túllőttem a célon, mert akkor még úgy tudtam, az egész torta ezekkel lesz bevonva, így most van még vagy fél kiló konfettim, s három kis edényke festékem (de szerencsére márciusra van megint sütirendelésem, amihez szintén aranyfesték kell.)
A torta felső szintjét először bevontam fehér cukormázzal. Utána lekentem egy ún. piping gel-lel, ami egyébként házilag is elkészíthető, sokféle célra felhasználható ehető, ragadós zselé, amivel én most a konfettiket ragasztottam fel a cukormázra. Vékonyan bekentem vele a tortát, aztán a kezemmel szórogattam-lapogattam rá a konfettiket, igyekezve, hogy csak egy réteg ragadjon a tortára, max. kettő, ne legyenek csomóba gyűlt konfettik rajta. Ezt aztán hagytam pár órán át száradni a hűtőben, gyöngyörűen megszáradt és tartotta a konfettiket. Utána pedig egy kis ecsettel - s ez volt a babra meló - az egészet óvatosan befestettem arany festékkel. Két egész edényke festéket használtam el, jutott a konfettikre, közéjük is, látható, hogy mennyire sikerült befednem mindent arannyal.
Hiába volt ráírva mindenre, hogy ehető, megkértem Fionát, húzzák le a cukormázzal együtt a konfettiréteget is a tortáról, mielőtt felvágják. Hiába ízesített, szerintem nem egészséges ilyenbe még belenyalni sem. Azóta már megjött a visszajelzés, a cbc-vel elégedettek voltak, az arany dekorréteg ízéről nem szóltak, tehát remélem, tényleg nem kóstoltak bele!
Úgyhogy ez is megvolt, hurrá, jöhetnek a Bálint-napi sütik!
***
Odakint egyébként egyetlen nagy szürke massza a város, még úgy is, hogy valami fény dereng. Ez most vajon jó időnek számít? Mert akkor - tartja a néphiedelem - későn fog tavaszodni. A szél vadul csapja jobbra-balra az apró szemű esőt, az emberek csuklyásan, sötét foltokként küzdenek a széllel, nem jó ilyenkor vezetni. Simán átfutott előttem két, természetesen sötét egyenruhába öltözött diáklány, s annyira nem látszottak, hogy a mögém érő kocsi türelmetlenül rámdudált, miért nem megyek már - ő sem látta őket. Nem irigyeltem a lányokat: térdzoknijuk fölül kivillant a térdük, az egyenkabátjuk csak a derekukig ért, a szél rángatta a szoknyájukat, csuklyájuk alól kicsapódott nedves hajuk, ahogy a kávés papírpoharukat magukhoz szorítva siettek az iskola felé. Nem létezik, hogy nem fáznak, még emlékszem, hogyan szorította a hideg marokra a térdemet, amikor villamosoztam a városba, egy-egy kora reggel, s éppen emiatt hogyan tettem szert olyan zoknira, amit térd fölé lehetett húzni. Aztán megszoktam, de látni őket még most is borzongató, szó szerint.
A benzinkútnál mint egy jól irányzott zuhanyrózsából, úgy dőlt a víz a tető alá, húzott át a szél alatta: hátat fordítottam neki, s kifacsart kézzel tartottam a töltőt a kocsihoz. Secc-perc alatt vizes lettem. Idehaza a kertben minden edény újra tele lett vízzel, öntöttem le a lefolyón, visszabukott a víz, olyan sokat döntöttem bele. A bejárati ajtó is csupa víz, hiába van felette a szomszédék belépője, a szél behordta ide is az esőt. Ma kissé csendesebbek a madarak, akik egyébként érzik a tavaszt: tegnap hallottam először cinkét olyan jellegzetesen tavasziasan énekelni: "kicsit ér - kicsit ér"! S a maroknyi kis mini nárciszom már mind kinyílt az ajtó elé kitett, világosabb helyen.
Tegnap itt járt nálunk egy magyar ember, akit V. egy Facebook-oldalon talált. A lakásban a kisebb javításokat kértem, hogy csinálja meg. Megmutattam neki a megereszkedett mosogatót, a körülötte elrohadt farostlemezzel - mintha nem lett volna meglepve. Valószínűleg látott már ilyet. Elmagyarázta, hogy a gránit konyhalapot nem kell megmozgatni a mosogató megigazításához, mert az egész pult egybe van ragasztva, nagy munka lenne az, van egyszerűbb módszer is. S mindjárt el is mesélte, hogyan rakják be ezeket a konyhai szekrényeket a helyükre. Bízom benne, hogy szépen megcsinálja. Csak az aggaszt, mit fog találni mögötte, alatta... Pincebogárfarmra s pókseregre szavazok.
***
A piaci éves meeting nagyon hamar véget ért, csodálkoztam is, hogy idén senki nem vet fel semmilyen ötletet, változtatást. Valószínűleg elpilledtek az ebédtől, amit megint a szemközti kocsmában ettünk meg. Volt, aki ebédnél sutyorogva megjegyezte, hogy ugye, láttuk, hogy a közelben nemrég eladott területen egy új telep épül? S vajon mikor fog a piacnál kopogtatni az a Durkan nevű vállalkozó, aki ezeket a házakat építi? Szerintem nem kell sok, s megint megindul majd a pletykálás, hogy vajon jön-e, mint pár éve, s akkor vajon mennyit adna a piac - igen értékes - földterületéért...?
(A fenti szerelő mondta nekem, hogy olyan kis munkákra, mint amit én kérek, nehéz találni embert, mert megint megindultak a nagy építkezések, s mindenki azon dolgozik. Nagyon szeretném, ha beválna, mert akkor végre lenne valaki, akit bizalommal tudnék hívni, ha valamit meg kell csinálni.)
Megint titkár lettem, s tegnap már le is tudtuk az első piaci meetinget. Nagy az izgalom, jönnek a higiénikusok szombaton a piacra. Főleg azért aggódnak, mert nem mindenki írja fel a termékére a hozzávalók listáját, legalábbis nem úgy, ahogy kellene, kiemelve az allergéneket, vagy a lista nem elég részletes. Közben decemberben bejött egy újabb EU-s törvény, miszerint az étel/süti/kenyér tápértékét is fel kell tüntetni a csomagoláson. Végigolvastam számos oldalt a hivatalos brosúrában, hogyan is kell, izzadtam felette, hogy jaj, aztán a legeslegutolsó oldalon a legutolsó pontban tudomásomra hozták, hogy ezt csak akkor kell, ha ipari mennyiségűt gyártok, 200 egységnél (csomag?) többet... Kézműves sütinél nem kell... Eh...
Mára igyekeztem kiüríteni/"kienni" a hűtőt, legyen hely, mert kenyérrendelésem van, és megpróbálok 8 kenyeret kelteni a hűtőben. Ez a maximum, ennyi kelesztőkosaram van. Állatka már vígan buborékozik a konyhapulton, ideje visszatérni a konyhába!
