"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

... hiába állítja a könyv, hogy a légzésünket figyelve, szándékosan lassítva lenyugodhatunk, nekem sikerült mindezt elfelednem, és levegő után kapkodva kiabálnom, hogy nem, nem igaz, ez nem lehet igaz, ugye, vicc? Mondd, hogy vicc. (Szerintem az, mert kimondva a tényeket, hihetetlen.) Ültem az ágyon, kapkodva a levegőt, s valahonnan fentről hűvös arckifejezéssel néztem magam: lám, ilyen egy hisztérikus roham. Csodás. Ennyire nem bírod magad felnőttként viselni, kisfiam. Benji meghalt. 20 évesen. Az anyja hívott fel, ebből aztán tényleg tudnom kellett volna, hiába is tiltakoztam az első mondatoknál, hogy amit a telefonban hallok, nem tréfa. Nem kegyetlen tréfa, nem teszt. Tény. Amikor újra kaptam levegőt, erőt vettem magamon, s hívtam, akiket kellett. (Ha én így kiabáltam, mit csinált az anyja?) Hívtam, akikről gondoltam-tudtam, még nem tudják. Anyósom... V.... Szörnyű volt megmondani. Főleg anyósomnak. Ő anya, már veszített el gyereket. Ha valaki, ő tudja, hogyan érez Benji an...

After great pain a formal feeling comes--  The nerves sit ceremonious like tombs;  The stiff Heart questions--was it He that bore?  And yesterday--or centuries before? The feet, mechanical, go round  A wooden way  Of ground, or air, or ought,  Regardless grown,  A quartz contentment, like a stone. This is the hour of lead  Remembered if outlived,  As freezing persons recollect the snow--  First chill, then stupor, then the letting go.