A múltkori szép, de kissé kései hóból semmi sem maradt másnap reggelre, s azóta határozottan enyhül az idő. Tavaszillat van, és azok a lelkes madárdalos reggelek...! Munkába induláskor azért még babonából bundát, sálat, kesztyűt veszek. Az Üzemben felejtett, és gazdáikra hónapok óta hiába váró párok közül csak az én kicsi kezemre passzolt egy csinos, nyúlszőrrel bélelt bőrkesztyű, s amilyen sznob vagyok, hordom, ha lehet, mert olyan "fancy". Főnököm megkésett karácsonyi ajándéka :-)
Amúgy félévente a közeli jótékonysági boltokba kerülnek azok a holmik, amikért nem jelentkeznek tulajdonosaik. Van egy zacskónyi, komplett karácsonyi ajándékhalom is, amit még nem gyűjtött be senki. Az ottfelejtett könyvekre általában lecsapok én, a szemüvegek, sálak, sapkák, elhagyott ruhaneműk kellő türelmi idő letelte után mennek a boltba. Igen, ruhaneműk, mert megesik, hogy valaki ruhát vesz, s nálunk felejti szatyrostul. Van egy kulcscsomó is: autókulcs, minden van rajta, meglehetősen könnyen felismerhető medállal, hiába hirdette a főnököm, azért sem jött senki. Volt két hitelkártya is, sajnos, egyiket sem tudtuk hová továbbküldeni, mert az egyik új-zélandi volt, a másik amerikai. Amikor mindkettő lejárt - igen, olyan sokáig őriztük! -, ollóval szétvágtuk őket, s kidobtuk a szemétbe.
Gyereket még senki nem felejtett nálunk, kutyát már igen...
***
A múlt héten ugye, fanyalogtam az Irish Times-ban megjelent aprócska képen, amely a Spiderman-es sütimet ábrázolta. Nem, nem szabad alulértékelni a sajtó erejét: egész héten Superhero-sütiket sütöttem! Az áruk darabonként 2 euróra emelkedett, ennek ellenére az érdeklődés irántuk továbbra is nagy. A pulton Star Wars-os sütikkel keverve várták vevőiket, így nemcsak a négy hősből, de Yodából, Darth Vader-ből is fogyott bőven. Így hamarosan megkérem Zita barátnőmet, rendelje meg nekem a robotos kiszúrókat is a sorozatból, s akkor teljes lesz a készlet. (Megrendelném magam is, de a cég nem szállít Írországba.)
A dekorációs munkát nagyban megkönnyítette az, hogy végre találtam kis műanyag tubusokat flooding-oláshoz. Mi az a flooding? Olyan területek cukormázzal való lefedése a sütin, amit mondjuk, ecsettel nehézkesen oldanánk meg a minta részletessége miatt. (Nagyon profik, mint pl. a Biscuiteers, az egész sütit flooding-olják egy alapszínnel, én ecsettel kenem fel az alapmázat.)
Kellenek hozzá olyan kis műanyag palackok, amelyekhez igen profi, aprócska lyukkal ellátott hegyes csúcs is tartozik, és az egész cucc - mint egy vastag ceruza - passzol a kezembe. Csak megtöltöm kellően felhigított, színes cukormázzal, s mint egy vastag filccel, úgy lehet vele kitölteni - szakszóval flood-ingolni, vagyis elárasztani -, a kiszínezendő területet. S közben nem nyaklik ide-oda az ujjaim között, nem ereszt, ha lerakom, és nem lyukad ki, mint a nylonzacskó. Moha ezt a higított cukormázat terülőmáznak hívja. Persze, előtte ki kell rajzolni sűrűbb mázzal az "elárasztandó" részt, hogy legyen egy keret, amely megtartja a híg mázat. Pl. a képen jobb oldalon látható Captain America fején feketével körbehúzom a sisakot, kirajzolom a szemét, fehérrel az A betűt, aztán az egész részt "elárasztom" kék terülőmázzal. A tubus viszonylag puha, ujjaim nyomásával szabályozhatom a cukormáz folyását. A munka végeztével lecsavarható a csúcs, kap egy kupakot, s mehet a hűtőbe, fagyasztóba. Az újabb munka előtt azért egy késsel, vagy hústűvel alaposan fel kell keverni a mázat, mert azért a fehérje és a színezék leül a keverék aljára. (Továbbra sem vízzel készítem a mázakat.)
A képet az Üzem Facebook oldaláról vettem.
Gyorsabb lett a munka, de azért még így is macerás. (Az én drága uram tubusok iránti lelkesedésem láttán maga is kipróbálta a flooding-olást, sőt, az imént ajánlotta fel, hogy segít, hogy ha kell.) Pepecs meló, de most már jól begyakoroltam, mintha kifestőkönyveznék, olyan. Babrás, vagy sem, az a lényeg, hogy nagy a sikerük. Jövő hétre is csinálok párat, de azért a héten a hangsúlyt inkább az Anyák Napjára készítendő sütikre helyezem.
***
Ígértem, hogy írok V. munkakereséséről. A Gyár nem kispályázik, ha olyan embernek int búcsút, aki már 16 évet töltött el náluk: V. a végkielégítés mellett hat hetet kapott, ami alatt még használhatja a Gyárbéli eszközöket, az ebédlőt, a telefont stb., de már nem kell dolgoznia. Fejtágításban is bőven van része, feliratkozhatott olyan ingyenes képzésekre, amik során megtanítják, hogyan írjon életrajzot, miket írjon bele, s miket ne, hogyan interjúzzon, s hasonlók. A képzéseken részt vehet többedmagával, vagy egyedül. Mindkettőre elment. A város északi oldalán van egy cég, ahová párszor már elautózott, s egy "szakértő" - mint kiderült, az adott cég feje -, foglalkozott vele, és az életrajzával.
Idézőjelbe írtam a szakértőt, mert az első foglalkozás után V. inkább bosszús volt, mint elégedett vagy hálás. A fickó láthatóan nem tudta kezelni a saját céges weboldalukat, s néha kellő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot, már ami a munkakeresés technikai oldalát illeti. Olyanfajta középkorú embernek írta le V., akinek a sok új dolog, számgépes program, a velük való munka, ezek alkalmazása még idegen. S egy ilyen ember akar segíteni és tanácsokat adni IT-s területen való elhelyezkedéshez...?
Azért hallott jó és hasznos dolgokat is, de igazából a leghasznosabb tanácsokat azoktól az egykori kollégáitól kapta, akik már elmentek a Gyárból, s már maguk is átestek egyszer-kétszer ezen a nehéz időszakon. Többükkel találkozott, és a tőlük hallott hasznos dolgokat most alkalmazza. Például nem sejtette, hogy a kísérőlevél (cover letter) milyen fontos az életrajz mellett. Vagy hogy mindenképpen küldjön egy köszönő emailt az interjú lefutása után, függetlenül attól, hogy esélyes-e érzése szerint az állásra, vagy sem. A lényeg, hogy megmaradjon az interjúztató emlékezetében. Aztán hiába berzenkedett ellene, vennie kellett egy öltönyt. Sőt, kapott tőlem két nyakkendőt is, utóbbiakat pimaszul házassági évfordulós ajándéknak tituláltam. (Nemrég voltunk 15 éve házasok.) Azért megígértem magamnak és neki is, hogy nem, nem fogok ezután zokni-nyakkendő-ing ajándékhármassal kibújni a nehéz helyzet alól, amit az ő megajándékozása szokott okozni.
(Az évfordulóról jut eszembe, hogy megtanultam, hétköznapra eső privát ünnepeinket nem szabad aznap ünnepelni. Éppen a régvárt házassági évfordulóm napja sikeredett olyan, de olyan szarra - szándékosan írtam le ezt a szót, nem finomkodunk -, hogy még. Munka miatt, természetesen. Nem nyafizok, lényeg, nem sikerült jól. Valahogy nem tudtam örülni a stressz miatt, és ünnepelni főleg nem, annyira el voltam merülve a nyomoromban. Majd legközelebb.)
Sajnos, ez a munkakeresés meggátolja azt, hogy komolyan tervezhessük a tavaszi autós utazást Magyarországra. Sacc/kb. adottak a dátumok, de sem kompjegyet nem vettünk még, sem autószervizt nem foglaltunk. Mondván, bármi közbejöhet. Pedig menni kell, nemcsak születésnapok, évfordulók miatt, hanem mert lassan lejárnak az útlevelek, azokat muszáj Bp.-en megcsináltatni. Elvileg lehetne a követségen is, tudom, de bizonyos, rajtam kívül álló okokból ezt most nem tudjuk igénybe venni. Ez a sokismeretlenes egyenlet elég zavaró, s még stresszesebbé teszi ezt az időszakot. Óvatosan tapogatóztunk már barátoknál, szerte Európában, hogy megállhatunk-e náluk majd hazafelé jövet, nyaralássa varázsolva az utat, de még nekik sem tudunk dátumokkal szolgálni. Minden bizonytalan.
