"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Már régóta pedzegettem Jankánál, hogy elmennék hozzá, megnézni, hogyan készülnek a doughnutok. Mármint nagyban, százával. Végül kedd este sikerült elmennem hozzá, már előre megmondtam neki, tízkor haza kell mennem, mert a másnapi koránkelés, bla-bla-bla, de igazából nem akartam V.-t sokáig fenntartani, hiszen ő hozott-vitt. A város nem éppen kellemes éjszaka ezen a környéken (itt is van drogprobléma), ráadásul a sütöde egy félreeső kis átjáró végén van, mondjuk, ki van világítva, de azért elég sietősen igyekeztem oda. Janka már bent keverte a tésztát, egy hatalmas Őrnagy úrban, amihez még egy kerekeken guruló szállítóeszköz is tartozott, közepén lyukkal. Így a gép tálját nem kell emelgetni, csak beleilleszteni ebben a lyukas eszközbe, s lehet gurítani a következő munkafolyamathoz, amikor kész a tészta.  Nedves hozzávalók alul, liszt felül, a gép pedig kikeverte. Aztán megnézhettem, ahogy Janka karjára hajtva, több részben kiemeli a tésztát a hosszú pultra, ahol a nyújtógép...

Csak ismételhetem magam: eljöttek már az egyszámjegyű hőmérséklettel rendelkező reggelek, de nappal még kellemes az idő. Sokat esett, nagy szél is volt, mégis inkább az időjárás enyhesége maradt meg bennem erről a hétről, a szép őszi színekkel. Kint teregettem a héten, s míg tolattam kifelé az üvegajtón, magam előtt emelve a ruháktól nehezített szárítót, sikerült seggre esnem a lépcső aljában, rá a cserepekre. Így jár, aki annyira hülye, hogy elfelejti, hogy saját maga rakta oda szépen csokorban a hagymásokkal teleültetett kisebb-nagyobb cserepeket. Most jókora zúzódás díszlik a derekamon (fenekemen), a háton fekvés necces, de már múlóban a nyolc napon túl gyógyuló. S csak egy cserép borult ki, s fordultak ki belőle a nedves földbe ágyazott, még elég hallgatag hagymák. Gondosan visszatapicskoltam föléjük a földet, s csak aztán mentem be haldokolmi.  A madarak megfigyelése folyamatos élményt nyújt. Ezt nem győzöm elégszer elmondani. Most is ott ül egy felettébb kövé...