"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Egy plusz nap, tessék jól kihasználni, figyelmeztetnek a lapok. Úgyhogy már bekevertem a sütitésztát, megtömtem a mosógépet, s most blogolok. A kert felől behallatszik az esőcsatornában csöpögő víz ütemes kopogása, ugyanis odakint szakad az eső nagy tavaszi lendülettel. S mellé hideg van. Volt néhány fagyos, hideg nap februárban, de hó nélkül, és a kinti vödör víze is csak egyszer fagyott be. Továbbra is minden virágzik, és a madarak is már a tavaszi énekükkel hangoskodnak a kertben. Tegnap ünnepeltük a 18. házassági évfordulónkat. Egy közeli, nekünk kedves fogadóba mentünk ebédelni, ez volt V. egyik javaslata. Ehhez a helyhez sok kellemes emlék fűz minket. Egyszer három házassági évfordulót ünnepeltünk ott, két másik párral. Az ebéd laktató volt, házias, flancok és újítások nélküli. Jóleső volt üldögélni a jobbára idősebb vendégekkel teli napos teremben, kibámulni a kertre, a nevekkel, dátumokkal összekaristolt üvegű ablakon át. Ez az a hely, ahol magyar nevet is találtunk az üve...

Ez már megjelent a Határátkelő c. blogon, de azért családtagjaim kedvéért ide is felteszem. Itt könnyebb olvasni, mint ott. Egy kis időtöltés a plusz napra. "Mielőtt megkaptam ezt a munkát, egy élelmiszerboltban dolgoztam. Két éven át, egy piaci ismerősömnek köszönhetően sütöttem hetente többször, hazulról főnökömnek, aki egy dublini múzeum kis kávézóját vezette. Amikor saját, nagyobb kávézót nyitott, felajánlott nekem egy teljes munkaidős munkát. Így kerültem a Cake Cafe-ba, 2006-ban. A cukrász műszaka hétkor kezdődik, ehhez 5.25-kor keltem és 6.10-kor hagytam el a házat, hogy némi autózással és parkolással elérjem a 6.25-ös villamost, ami éppen beért velem hétre Dublinba. Ki volt ez számítva, kérem. Nem szerettem korán kelni, de ha már egyszer kint voltam a friss levegőn, élveztem a madárcsicsergést és a napfelkeltéket. Tetszett, hogy rajtam kívül az utcán csak néhány álmos szemű ember járt és inkább a sirályoké volt a pálya, akik az előző esti mulatságok után szedték ö...

Ha ma este magyar film kap Oscart, örülni fogok. Ha ma este ír film kap Oscart, örülni fogok. Igaz, a magyar filmet még nem láttam, nem is tudom, meg merjem-e nézni, tartok tőle, túlságosan felkavar. (Öregszem, s már tartok az ilyesmitől, mert fő a lelki nyugalom.) Ettől függetlenül drukkolok. Pusztán csak azért, mert magyar. S elképeszt, hogy micsoda reakciókat váltott ki ez a jelölés egyes magyar emberekből. Nem lehetne örülni inkább egy magyar sikernek? Az ír filmre is húzták a szájukat sokan, hogy izé, már megint egy kivándorlós történet, lerágott csont, de ilyen mélyről fakadó, gyomorsavhabos mocskolódásra, mint ami a Saul fia kapcsán folyik, nem láttam példát az írektől.